Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2021. június 19. 12:07287951.

    Sziasztok


    Ébredés reggel 6 óra előtt. Még kicsit ráhúztam,  hátha sikerül valamit pihenni, demár egyetlen csontom sem kivánta az ágya, és azon kívüli munkaféleségeket.


    Úgy döntöttem temetői locsolás lesz, mert már tegnap ígértem, hogy megyek.  8-ra itthon voltam. Utána itthon, kannából, mert össze kellett szednem az öntözőslagot, B. füvet nyírt.


    Haza érve vetkőzés, mert a víz úgy szakadt rólam, hogy csak na, és locsolás után is, akkor már ha kint vagyok a legfüvesebb kis 1-2 m2-nyi területet felkapáltam, a kelő zöldségekből kihúzta az uszókát, zöme bentszakad.  Bejőve főztem egy  borsólevest, és hajtoványt, ami most sült ki. 


    Most nagyon kivánom az ágyat, lehet, hogy ledobom magam egy kis időre, amig bírom. 


    Nem vagyok nagyon jókedvemben, csakúgy vagyok, el sem döntöttem mi lesz ma, vagy lesz-e valamihez kedvem. Szóval elutazott-elment a kedvem. Nektek van? És mihez van? 


    Most nagyon szeretnék egy jó társaságot, ahol legalább 15-20-an lennénk, és ha meg sem szólalnék, akkor is jól érezném magam..... talán.


    Bölcsességet akartam használni, ki is dobott nekem valamit, de azt hiszem nagyon át kell rágni, hogy megértsem.


     Ha valakiből ki akarsz hozni egy bizonyos tulajdonságot, tégy úgy, mintha az elérendő erény máris egyik alapvető vonása lenne; Előlegezd meg a jó hírnevet, amelyet ki szeretnél fejleszteni benne, és roppant erőfeszítést tesz majd, nehogy csalódást okozzon


    W. Shakespeare

  2. 2021. június 19. 08:57287950.
    Szervusztok.
     
    Slés Neked is szép napot kívánok.
     
     
    Rosszul indult a reggel, hajnalok hajnalán bekopogott a görcs, mit kopogott,  berúgta az ajtót, rám támadt, én meg ugrottam amennyire tőlem telt, szóval nem volt szívderítő ébresztőm. 
     
    Ha már így esett kimentem egy korai locsolásra, szegény növények, nem is tudom hogy bírják.  Ma csak egy lecsó készül, holnap lesz sütés, na mi???, hát persze hogy kifli, Peti kedvence, hadd vigye a drága.
     
    Ildi, jó túl lenni a nagy munkán, lehet élvezni az eredményt, pihenj kicsit, alkoss valami szépet. Én sajnos nem fekverésztem, hülye természettel áldott meg a teremtő, nem bírom a vízszintes helyzetet, pedig annyi szépreményű elképzelésem volt még annó aktív koromban, hogy így meg úgy lesz, aztán semmi sem lett úgy.  Nekem a spájz még hátra van, halogatós a dolog, de egyszer majd csak úgy nekiruccanok, talán, remélem.
     
    Magdi meddig maradsz a természet lágy ölén? Vigyázz  Magadra, óvakodj a nagy melegben.
     
    Jövő hétre próbálok kitalálni valami kivitelezhető stratégiát, valószínű, hogy jönnek öcsémék az unkákkal  "valamikor", na ez okoz nekem szervezési problémát, hogy előtte este bejelentik a másnapi érkezést, amire fel kellene készülnöm.
     
    Legyen szép hétvégétek, maradjatok a hűvös lakásban, már amennyire hűvös lehet.
  3. 2021. június 19. 04:03287949.

    Jó reggelt, s szép napot mindenkinek. 

  4. 2021. június 18. 18:52287948.

    Kedves Lányok!


    Pár napja nem írtam, annyira el voltam foglalva, na és nagyon elfáradtam.


    Hiába.... múlik az idő és már az ember nem bírja egész nap a munkát, pedig szerettem volna. Valamikor sokkal-sokkal több munkabírásom volt, de valahol, valamikor elgyengültem, és számolni kell ezzel az állapottal. 


    Festettünk, étkező, konyha, még jó, hogy többet egyelőre nem vállaltunk be.  Zöme munkát lányom végezte, én csak az asszisztencia  voltam, de hát már az sem olyan volt, mint régen. 


    Sokat dolgoztunk, még hátra van ugyan egy kis dekoráció, nem tudom mikor fogjuk megcsinálni, mert még csak halványan tudjuk mit akarunk, de h ogy a kivitelezés hogyan sikerül..... az még odébb van.


    Látom Erikáék kivonultak a városból. De milyen jó is az. Mi is nagyon élveztük valamikor, remélem minden a szájízetek szerint fog alakulni. 


    Anikó  talán már kipihented a munkát és kicsit  heverészel is.


    Julika, Timiék szép helyen jártak, biztos feltöltődtek, és kipihenték magukat. 


    Magdikám,  jó időt, kellemes időtöltést  T.malmon. elképzelem, ahogy reggel felkelsz a reggeli napsütés besüt hozzád, és szépséges sugaraival bearanyoz téged, iszod a reggeli kávéd a teraszon, de akár bent is ihatnád. 


    Borsika, azért csak csináld azt a tornát,  igaz én mostanában nem tettem meg.


    Sacikám, a cicahotel nyitva v an nálad, jól el lehet velük szórakozni. Józsi, hogy bírja a macskuszokat?


    Margaret merre vagy, újabban biztos sok dolgod van. 


    Sléc, azt hittem tényleg van valami mondanivalód, köszönöm a reggeli beköszönést. 


    Nagyon hiányoznak, akik nincsenek már itt, egy része az égi mezőkön  lógatja a lábát, szeretettel gondolok rájuk. 


    Ennyi fért a levélkébe,  még mindig nagyon rejtélyes a korsó eltűnése, nem is tudom mit gondoljak. 


    Hoztak a nekem dobott bölcsességet: 


    "Árulónk a kétség, attól foszt meg, amit könnyedén elérnénk ha volna merszünk!"


    Shakespeare


     

  5. 2021. június 17. 12:33287947.

    Szervusztok!


    Ezen a héten "nagyon" aktív vagyok. A nagyon azért van idéző jelben mert csak én érzem úgy hogy milyen sokat csináltam. De azért van látszata. Nagy öröm ért, szombaton elszaladnak hozzám Krisztiék. Csak egy napra mert otthon munka van, még mindig festeni kell a lambériának valót. Kiderült hogy a tűzfalat is újra kell deszkázni, korhad és nem is jól volt feltéve. Ez újabb 100 ezer ft. Így van ez, megpiszkálnak egy régi házat aztán kiderülnek a disznóságok. De legalább kész lesz, ki kell használni, hogy most vissza téritik talán a fele anyag költséget. 


    Ért egy öröm is. Timiék haza jöttek, nagyon jól sikerült az út. Mielőtt elmentek Timi megpróbált magénak gyakorlati helyet keresni de 6 gyógyszertárból elutasították. Bement az iskolába, ott mondták hogy mindenkinek magának kel helyet keríteni ha végkép nem tud majd egy két hétre talán bedugják valahova. Indulás előtt bementek a a Fórumba,  a gyógyszertár részben, az olyan mint Csabán a Csaba Center, ott Peti vett egy Fenisztilt és megkérdezte, van e lehetőség gyakorlatra? Szoktak jönni, mondták a gyógyszerészek de a dirihez kell menni. Timi ma bement és sikerült július 12-aug. végéig gyakorlaton lenni. Így most hétköznap a gyógyszertárban van szombaton meg iskolában. Nagyon rendesek ezek az emberek mert ingyen, bér nélkül tanítják, foglalkoznak a technikus jelölttel. Hálás vagyok nekik, Timiék biztos meghálálják. 


    Most nyüzsgök, készülök, a szokásos sütik lesznek, borsó leves, rántott hal Krisztinek és nekem a vegáknak rántott cukkini petrezselymes krumpli. Palacsinta. 

  6. 2021. június 17. 12:20287946.

    Neked meg szép napot..mert már jól benne járunk a napban.

    előzmény:
    Slés (287945)
    2021-06-17  04:46
  7. 2021. június 17. 04:46287945.

    Szépjóreggelt!☕

  8. 2021. június 17. 04:46287944.

    Szépjóreggelt!☕

  9. 2021. június 16. 13:06287943.
    Szervusztok.
     
     
    Jó kis emlékezős sztorikat hoztatok.
    Magdikám teljesen megértem a meghatódásodat, nem egy "öregasszony" hanem egy érzőszívű, nagymama gondolatai ezek. Mekkora öröm is, hogy emlékezhetünk, van mire.
     
    Erika érezzétek nagyon jól Magatokat, biztos nagyon várnak a barátok, azért néha  gondolj ránk is.
     
    Ildi vége van a nagy munkának? Persze most meg jön ami közben elmaradt.
     
    Borsika élvezet volt olvasni minden sorod, sajnálom, hogy Tecának előjött ez a baj. Szinte látom magam előtt, ahogy megvitatjátok az  aktuális helyzetet.
     
    Julika szép helyen járnak Timiék, szerencsés hazaérkezést.
     
    Ma városban voltam, gondoltam mielőtt ideér a nagy forróság, megejtem a heti bevásárlást. Reggel még kellemes hűvösbe mentem,  itthon jól esett a hűvös lakás, nem tudom meddig tartja a hűvöset.
  10. 2021. június 15. 18:27287942.

    Erikám ...érezzétek nagyon jól magatokat..pihenjetek sokat.


    Majd mesélsz ha jönnek a képek.Idő is kell, hogy az ember visszazökkenjen.


    Vigyázzatok magatokra ...néha azért jelentkezz.Puszillak.

    előzmény:
    erry (287941)
    2021-06-15  14:58
  11. 2021. június 15. 14:58287941.

    Szervusztok!


     


    Nagy készülődésben vagyunk,készülünk a telekre------ nincs sok időm a géphez jönni. Listát írok. pakolok.   Pénteken megyünk......


    Most pihenő időm van, ezért ideülök és mesélek......Ti is szép történeteket hoztatok,n én az esküvőről mesélek. A helyszín nagyon kellemes volt. A fiatalok aranyosak. Sajnos képeket nem csináltam,(egy-kettőt a szertartás után), mert a zsebkendőmmel voltam elfoglalva. Annyira megható volt a beszéd, a szülők és a nagyszülők köszöntése. Nekem még plusz öröm volt. hogy mind a három unokám ott volt, csak a kicsi lányom hiányzott. A meghatódás után finom étel várt minket, utána pedig zene és tánc. Még én is táncoltam, pedig magas talpú szandál volt rajtam. Fergeteges vidámsággal zárult a party. Úgy néz ki, hogy egy év múlva ismét lesz esküvő, Bettimék kedvet kaptak. Már elkezdték a tervezést.


    Tudom nem sokat meséltem, pedig annyi édes esemény volt. Majd ha megjönnek a képek, küldök és akkor a hozzájuk tartozó történetet elmesélem.Egyenlőre várom a képeket, a fotós megígérte,hogy email-be küldi, a lányom és a menyem is ígérte, de még semmi nem ért ide.


     


    A telekről is jelentkezem......Vigyázzatok magatokra!!!!!


     

  12. 2021. június 15. 14:13287940.

    Julika ...megdobogtatta a szívemet ez az apa-fia történet.


    Nagyon bánom, hogy nem fotóztam le őket ....mikor elindultak a fesztivál helyszínre.Annyira néztem utánuk ...olyan szép jelenet volt ...ahogy mentek egymás mellett  apa és fia, hogy elfelejtettem.Nekem szívmelengető érzés volt.A zenekar nevét már én is elfelejtettem...de ők biztosan megjegyezték. Kriszti rózsája idén is gyönyörűen virágzik.


    Jaaaj ...Julika ...nem tettem én semmi különlegeset.VOLT fesztivál idején nálunk nagy élet van ....és sajnos már a második marad el.Ilyenkor mindig sütök ipari mennyiségű sós kiflit és  kb. 60 palacsintát.Mondták is az esküvőn ..jövünk  a nyáron . Sajnos ez a fránya vírus az idén is " elcsinálta ".


    Megyek megnézem Boscót ...

    előzmény:
    BiriBiri (287939)
    2021-06-15  10:51
  13. 2021. június 15. 10:51287939.

    Szervusz Magdi!


    Szép mese volt!Én is tudok egy olyan mesét amiben te voltál a főszereplő. Nélküled ez a mese nem történhetett volna meg. 


    Egyszer volt, hol nem volt , Sopronban  volt egy VOLT zenei fesztivál. Hatalmas érdeklődés övezte, pláne hogy olyan külföldi együttes is fellépett ami igazi csemege, kuriózum volt. Sajnos elfelejtettem a zenekar nevét, te Magdi biztos tudod. És ennek a zenekarnak hatalmas rajongója az unokám, Boldizsár / már ezért nem lett volna szabad elfelejtenem a zenekar nevét./


    Akkora volt az érdeklődés hogy sehol sem találtak még a környéken sem szállást. A kocsiban alvást elvetették, Szegedről mentek, hosszú volt az út, vissza fáradtan vezetni  éjjel veszélyes lett volna, és az apa onnan egyenesen a munkahelyére ment.  És akkor te segítettél abban, hogy apja és fia együtt mehessen erre a koncert. Felajánlottad a lakásodat, aludjanak nálad. Még el is utaztál, bizalommal hagytad rájuk a lakást. Ők ezt igyekeztek úgy meghálálni, hogy szinte semmi nyomot nem hagytak maguk után, a cipőt is a lépcsőházban hagyták, hogy véletlenül sem legyen sár nyom. Egy életre szóló emlékhez juttattad őket. mert te olyan vagy


    A meccset megnézem de sajnos nagyon meg tud viselni a vereség...ez most nem azt jelenti, hogy ezt jósolom, csak mondom. Bízom benne, hogy sportszerű, nagyszerű küzdelmet fogunk látni. 


    Már bejöttem a kertből. Elő van holnapra készítve a zöld hulladék. Majd még este ha enyhül a meleg kimegyek gyomlálgatni.

  14. 2021. június 15. 09:59287938.

    Sziasztok!


    Rég jártam erre....ma mesélős , mondhatnánk nosztalgiázós kedvemben vagyok.


    Akik nagyon jól ismernek , tudják , hogy az életemből a sport iránti rajongást ....sikerült egy hajdani tornatanárnőnek egy életre kiirtani belőlem.A traumáit meg hordozza az ember magával.Nagyon ritkán nézek sporteseményeket ...persze Egerszegi Krisztina olimpiai győzelmét azért végig bőgtem.


    Amiről most mesélek a foci Eb kapcsán jutott eszembe.


    Valamikor nagyon régen volt egy /van egy fociért rajongó kisfiú ....aki ugyan inkább kosárlabdázásban tehetséges.Olyan szerencséje volt, hogy az apja kapott 2 jegyet a Machester-United_Zalaegerszeg meccsre  a Puskás Arénába /nem tudom akkor is ez volt e a neve /. Éppen nálunk nyaraltak a Desedán ...mindenkinek elmondta ...hova is mennek.Nagy lázban volt.Hatalmas élményt jelentett neki a mérkőzés.Koplárovics gólját a mai napig emlegeti.Sok-sok év telt el. A kisfiúból férfi lett.Mo-n Eb. mérkőzést játszanak.Magyar-Portugál.Apa és fia / már a feleségével / újra közösen  mennek a mérkőzést megnézni.Nagy a készülődés ....már megvannak a karszalagok ....készülnek a délutánra.Bízom benne , hogy nagy élmény lesz.


    A hab a tortán ...a hajdani kisfiú tegnap a szurkolói arénában járt a feleségével ...ahol az előttük lévő asztalnál szintén egy apa ült a fiával ...lehet az első közös EB-s foci élményük volt.Kár , hogy képet nem lehet feltenni ....lélekmelegítő  fotó.


    Ennyi a mese....nézzétek el egy szentimentális " vénasszonynak" az érzékenyülését.Azt gondoltam ...most ezekben a feszült ...esetenként szomorú időkben ....talán jól jön egy  régi szép pillanat felidézése.

    előzmény:
    BiriBiri (287937)
    2021-06-11  20:37
  15. 2021. június 11. 20:37287937.

    Szervusz Borsikám!


    Megfűszerezted az írásoddal az oldalt. Dehogy ütünk a fejedre, áldott legyen a kicsi kezed amivel írsz nekünk


    Sokáig én is nyűgös voltam, nem tudom mi okozza, de akkor csak alszom, bámulom a falat, vagy csak a filmezés érdekel. Aztán egyszer csak feltámadok és örömmel dolgozgatok. Ezeket a napokat szeretem, akkor élek igazán. Most gyönyörködöm a kertben amíg újra támadásba lendülnek a gyomok, a bogarakat ma megint le kellett permetezni a hibiszkusz bokorról, De ezt már ismerem, minden évben 2x kell. Érdekes, Szanában soha nem kell, ott biztos van valami  ellensége ami felfalja, vagy a klíma más? A fene tudja de egy gonddal kevesebb van. Igaz már nem az én gondom., Timiék szinte minden héten egyszer mennek, még ebben a hónapban hétköznap mert még otthonról dolgozik Peti, amikor az ebédért jönnek, ide rendelik, be sem jön, őrzi a gépet, hátha valaki akkor keresi. Most készülnek Ausztriába pár napra meg átmennek Németországba is, olyan rövid nászút. Remélem minden papír rendben lesz, kellenek igazolások házi orvostól is..


    Szegény sógorom még mindig járja a kálváriát, trombózist kapott a Zenekától és a házi orvos még mindig nem járult hozzá a Pfizerhez pedig már Gyuláról is írtak neki csak ő jogosult az ajánlásra. Már Cilike nénihez is írtak és ő a legfőbb főnöknek továbbította aki azt írta sürgősen be kell adni. Most ezzel a levéllel mennek a háziorvoshoz. Ha nincs két oltása elveszik a kártyát is..szóval csak nem olyan egyszerű az egész. 


    Elhatároztam, hogy a konyha fiókban fogok rendet csinálni. Hatalmas munka lesz és félek minden vissza kerül csak egy ideig rendben aztán megint elzüllik. Ma kerestem egy pólót, nagyon szerettem volna felvenni..és eszembe jutott, már kidobtam. Ezért félek selejtezni. 


    Ma jött egy nagy fekete felhő, megdörrent az ég, elkezdett hatalmas cseppekben esni az eső...kb 1 percig aztán kisütött a nap. Ilyen bolondos felénk az időjárás. 


    Kitartás Borsika, lesz ez még jobb is, csak egyél, tudod

    előzmény:
    BORS (287936)
    2021-06-11  18:24
  16. 2021. június 11. 18:24287936.

    Sziasztok, kellemes késő délutánt kívánok. Csak mostanra vagyok kicsit jobban, sajnos igen csak rám jár a rúd egészségileg. Persze, mert olyan nyim-nyam vagyok,  elhagyom magam meg el is keseredem. Na, de mostantól majd , ..ténnleg  mit is terveztem mostantól?


    Hát, hogy  osszekapom magam. Rostellek mar a tukorbe nézni, ..nem is teszem, mert elmegy a z  élettől is a kedvem. A kerek, kézi tukrot be is tettem a fogragasztós fiókba, meg ahol a hajsutővasat tartom. Jobban tenném, ha ezekbe a fiókokba inkabb rendet raknék a  bambulás helyett. A mérleget is el kéne rejtenem, tegnap este rám hozta a frászt. Csak otenhárom-nyolcvanat mutatott. Persze, mert  rosszul álltam rá. otvenot-nyolcvan vagyok. Ez jó - jó lett volna mondjuk húsz évesen - de most kevés. Pedig eszem rendesen. Elég rendesen.  Van tegnap sutott cs.májam, ..már majdnem megettem,amikor Ildimék hoztak egy óóóóriás tejfolos-sajtos langost, még meleg volt. Csak a felet tudtam megenni. Regen kiettem a hűtőt és már a másnapi  főzés -kajálás járt a fejemben. Meg az, hogy mit kéne sutni?? Most elég, ha végig olvasom a recit, már jól is laktam.  


    Itt ma esőcske és napocska váltogatták egymást. Meleg volt, még most is az van. Imádom, amikor láthatom a csodaszep kertjeiteket, virágokat, amit mutattok.Veletek lelkesedem. A legjobban a konyhakert tud nekem hiányozni. Itt nincs, mert a lányom nem szereti,  sosem sikerültek a kisérletei,   ..vagyis nem volt turelme hozzá. Korábbi években még torpe gyümolcs-faval is próbálkozott, de csak pár sanyarú kis termest hoztak. Amikor idekoltoztunk, a férjem - Isten nyugossza -  ültetett  óriás paradicsomfakat. Lett rajta bőven, felnyult a magasba, de tele lett szurke bogárkával.Ez aztán a tobbi novenyre is átment.Lőttek a konyhakert otletnek. Na, hozzáértésunk  hiánya volt biztos.Vagy a sok eső. 


    Halló Slés-ke,   mizujs? ..Mondj valamit, oké?   Lányok,     koppintsatok a fejemre, én ma elég fárasztó voltam, bocs.  

    előzmény:
    Slés (287935)
    2021-06-11  04:19
  17. 2021. június 11. 04:19287935.

    Jó reggelt, sziasztok! ☕🍀🌞

  18. 2021. június 9. 15:43287934.

    Sziasztok!


    Itt vagyok a másik házban, jöttem Boscót kicsit dajkálni.Sikerült rácsatlakoznom végre az új wifire.


    Reggel már fél hétkor Tómalmon voltam.Elültettem egy sor paprikát a borsó helyére.Kellene még mást is ...de kökemény a föld.9 után már itthon is voltam ....megint csurom vizesen.


    Borsika ...én is elérzékenyültem a Zorán daltól ....istenem , de régen volt.Vasárnap délután néztem az ATV-n egy beszélgetést Béres Ilonával...Húzós volt a címe.Annyira jó volt hallani a hangját ....semmit sem változott.Az arcán látszanak az évek ....de büszkén viseli.Az egész beszélgetés nagyon jó volt.


    Tegnap  végre kicsit hasznosnak éreztem magam.J-nak kellett mennem néhány dolgot beadni.Voltam a Földhivatalban , meg az OTP-ben,postán.Ezek olyan helyek ahol mindig sokat kell várni ....de most szerencsém volt ....alig voltak.Tettem egy sétát a Várkerületen.Megnéztem az óriáskereket.Biztos nagy élmény annak aki felül .Én életemben kétszer ültem óriáskeréken ...egyszer a Vidám Parkban /ezer éve /majd jóval később Bécsben a Práterben.Szép volt....elég volt.


    Az unokáimnak nagyon ízlett a "nosztalgia ebéd".Barbara azt mondta ....szinte újra gimnazistának érezte magát../én meg bőgtem örömömben./.


    Vigyázzatok magatokra!


     

    előzmény:
    BORS (287933)
    2021-06-09  15:13
  19. 2021. június 9. 15:13287933.

    Ildike orulok, hogy ilyen szep emleket idezett fel ez a dal Neked. Mindenkinek kellemes délutánt kívánok, megyek az onkentes kínzókamrába.

    előzmény:
    BORS (287928)
    2021-06-09  13:27
  20. 2021. június 9. 14:12287932.
  21. 2021. június 9. 14:08287931.

    Sz.rrá ment az nlc. 

  22. 2021. június 9. 14:07287930.

    Még egy próba

  23. 2021. június 9. 14:05287929.

    Mi fáj? Borsikám, olyan boldoggá tettél. Akkor volt  a táncdalfesztiválon, mikor Beát szültem.  A nővérem kérdése is ez volt.


    Talán elmegy.

    előzmény:
    BORS (287928)
    2021-06-09  13:27
  24. 2021. június 9. 13:27287928.
    Mi fáj, gyere, mesélj
    Mondj el mindent, tőlem ne félj
    Kedved elrepült, ó, hol jár
    Távol, messze száll
    Mi fáj, gyere, mesélj
    Van-e ború, van-e veszély
    Mondd el bánatod énnekem
    Súgd meg csendesen
    Úgy kérlek, ne hazudj
    Mire jó, gyorsan mondd csak el
    Hisz a zord élet oly rohanó
    Nincs idő, hát ne várj
    Állj elém, bátran állj
    Mondd csak el,…
     
    La-la-la...  a Zoran slager,emlekeztek?Mennyit jatszottak a radioban. Szerettem.Szóval, gyere csak Slés-ke,  itt  a helyed, ha van kedved és meselni valód magadról. Egy hsz.-em elszallt, csak roviden újra magamról:  Lányok, ..szorgalmasan  és rosszkedvűen járok a rendelőbe a kezelésekre, egyelőre csak faj a terdem, meg nem javult szinte semmit. A torna egyre nehezebb. Most legutóbb a bordásfalba kapaszkodva kellett l-fol lepkedni egy labdara. Nekem  hálIsten nem, mert olyan rozzant vagyok. Van meg hatra lgalabb ot alkalom. Gondolok ratok is kozben, ...vajon nektek hogy menne? lOlelések,  ...sok-sok.
    előzmény:
    Slés (287925)
    2021-06-09  04:29
  25. 2021. június 9. 09:55287927.

    Késői jó reggel, és jó napot. 


     Szép idő van ma, lehet, hogy nagyon meleg lesz. 


    Én már szétdobtam az ágyamat, a meleg paplant  eltette,,mert már minden éjszaka nagyon melegem van alatta. Van pléd, amit rám húzhatok, ha  mégis szükségem lesz rá.


    Tegnapi csontkovácsolás nagyon kifárasztott, utána Évánál voltam, kicsit fekverésztem is nála. Inkább a  masszázs volt sok, egy elég nagy görcs állt be a bal oldalon a hátamba, azt próbálta kivenni. Majd holnap biztos jobb lesz már, de most minden izmom fáj.


    Erika, talán nekem nincs is olyan elegáns ruhám, ha  "olyan" helyre kellene menni irány a bolt, de ilyenkor az ember nem is talál megfelelőt. 


    Néha olyan esőfelhők jönnek ki kell mennem a kertbe, mielőtt leesne. Bár jönnek-mennek a sötétebb felhők.


    Kedves Idegen,  Slés, akinek a neve után nem lehet megállapítani, hogy nő vagy férfi, de inkább az előzőre gondolok, úgy érzem kétségbe vagy esve. Mi a baj? Hátha tudunk segíteni. Mindig van több alternatíva ami közül valamelyik beválik. Mondd el  ami bánt, ha megteheted. 


    Legyen szép napotok. 


     

  26. 2021. június 9. 04:32287926.

    Ja megtaláltam , már!!


    Szóval egyedül nem jó, ha semmit nem tud az Ember megosztani senkivel, se örömöt se bánatot!

    előzmény:
    Slés (287925)
    2021-06-09  04:29
  27. 2021. június 9. 04:29287925.

    Hová lett a hosszászólásom???


    Szépen megkérdezném,befogadtok-e ebbe a topikba?


     


    Nagyin egyedül vagyok, és magányos!


     

  28. 2021. június 9. 04:04287924.

    Sziasztok,!


    Befogadtok a csipet csapatba?

  29. 2021. június 7. 12:37287923.

    Szervusztok, szervusz Erika!


    Ne is hallgass senkire. Amennyire én ismerlek van neked olyan jó ízlésed, hogy az a mit vettél megfelelő lesz. És az is számít, hogy azt fel tudd majd venni a hétköznapokban is. Mármint kisebb kaliberű ünnepre mint az esküvő, pl karácsony, családi összejövetel...


    Bizony amennyire öröm tud lenni egy telek, nyaralócska, egy idő után csak teher. A karbantartás már egyre nehezebb és ha egészség sem engedi a kint tartózkodást el kell adni. Kiszolgált már téged és a családodat, nagyon sok boldog órát töltöttek ott. Annyit hogy lesz mire emlékezni. A család nem akarja tovább vinni?


    Szerencsére végre remek idő van, annyira remek hogy 10 után már nem vagyok kint mert nagyon melegem van. Eszembe jut hogy egyszer nem is egyszer, kétszer elájultam a nagy melegtől. 


    Szegény sógorom a kálváriát járja . A Zenekától, valószínű, trombózist kapott,,most kellene megkapnia a második oltást ami Pfizer lenne. A kórház nem adja be, mert nincs rá joga, a háziorvos hezitál, még ilyen nem fordult elő a praxisában,,,telefonálgatnák mindenhová, szakorvosi vélemény kell a Pfizerhez, most azt nem adják, vigyáznak rá mint az arany készletre. Most Gyulára kell menni  ott állapították meg a trombózist, szakorvosnak kell igazolni, ott van oltópont. Már saját felelősségre is beadatná mondta a házi orvosnak csak adja meg az engedélyt.


    Olyan kár hogy ide már nem lehet képet feltenni elárasztanák a fórumot virágokkal. Olyan üdítő látvány!


    Vigyázzatok magatokra, szép hetet kívánok!

    előzmény:
    erry (287921)
    2021-06-07  11:20
  30. 2021. június 7. 11:21287922.

    Ez persze elment kétszer is, máskor meg egyszer sem.......

    előzmény:
    erry (287921)
    2021-06-07  11:20
  31. 2021. június 7. 11:20287921.

    Szervusztok!


     


    Megpróbálok ide is írni, a diófa alatt már voltam. Itt olyan felemás idő van, hol süt a nap, hol elbújik. Remélem nem fog esni, mert már egy adagot kiteregettem.


    Voltunk a telken, kitakarítottunk, már beköltözhető. A virágaitokért irigykedek, jó szívvel, nekem a szomszédok lefűnyíroztak  mindent. De ez legyen a legnagyobb probléma, ez tudom pótolni. Nagyon gondolkodunk az eladáson, majd a szezon végén eldöntjük. Sajnos a Hercegem lába nem javuk, egyre nehezebben megy a járás.Mivel kímélni kell, a séta is elmarad. Így viszont az izmok gyengülnek.Ez a nagyobb probléma. Nagyon bántja, hogy nem tud semmit csinálni, emiatt persze ingerlékenyebb is. Nagyon kell figyelni magamra. mit mondok és hogyan.


    Esküvői láz van, a családom nem tartja elég alkalminak a ruhámat, igaz olyat vettem, amit majd később is hordhatok. Ebben jól érzem magam, a puccos ruha nem nekem való......meg aztán hová venném fel. Azt hiszem nem hallgatok senkire, abba megyek amibe akarok, más nem érdekel.....


    Tegnap vettem szép borítékot, amibe a nászajándékot csomagolom.....


    Lejárt a gépem, megyek teregetni...


    Legyen nagyon szép napotok!!!!!

  32. 2021. június 7. 11:19287920.

    Szervusztok!


     


    Megpróbálok ide is írni, a diófa alatt már voltam. Itt olyan felemás idő van, hol süt a nap, hol elbújik. Remélem nem fog esni, mert már egy adagot kiteregettem.


    Voltunk a telken, kitakarítottunk, már beköltözhető. A virágaitokért irigykedek, jó szívvel, nekem a szomszédok lefűnyíroztak  mindent. De ez legyen a legnagyobb probléma, ez tudom pótolni. Nagyon gondolkodunk az eladáson, majd a szezon végén eldöntjük. Sajnos a Hercegem lába nem javuk, egyre nehezebben megy a járás.Mivel kímélni kell, a séta is elmarad. Így viszont az izmok gyengülnek.Ez a nagyobb probléma. Nagyon bántja, hogy nem tud semmit csinálni, emiatt persze ingerlékenyebb is. Nagyon kell figyelni magamra. mit mondok és hogyan.


    Esküvői láz van, a családom nem tartja elég alkalminak a ruhámat, igaz olyat vettem, amit majd később is hordhatok. Ebben jól érzem magam, a puccos ruha nem nekem való......meg aztán hová venném fel. Azt hiszem nem hallgatok senkire, abba megyek amibe akarok, más nem érdekel.....


    Tegnap vettem szép borítékot, amibe a nászajándékot csomagolom.....


    Lejárt a gépem, megyek teregetni...


    Legyen nagyon szép napotok!!!!!

  33. 2021. június 6. 11:39287919.

    Sziasztok!


    Most olvastam Ildi a beszámolódat.Jó, hogy írtad a kiflit.Rögtön kiszakadtam a konyhába ......megint hajszál híjján oda égettem az ételt.Katasztrófa vagyok.


    Reggel óta  üzemel nálam a "Nagymama konyhája". Nosztalgia főzés van.Barbara ófalui krumplilevest kér sok csipetkével és sült spagócát../ lánykori nevén : rakott penne /. Még kiskorukban adták ezt a nevet.....már régen készítettem ...most majdnem odaégettem.Amit máskor semmi perc alatt elkészítettem ....azzal most elszuttyogok egy délelőttöt.


    Sikerült ...mikor  Gyöngyi kertjében voltam begyűjtenem egy kullancsot.Remélem nem lesz utóhatása.


    Nekem is nagyon elegem van már ebből az egészből.Nem tudok már optimista lenni ....idegesít a sok hazugság.Persze lehet mondani mit nyavalygok ....vannak akik sokkal nehezebb helyzetben vannak .....biztosan ....de  mindenkinek a saját gondja a legnagyobb ....minden álságosság nélkül.Kerülöm az embereket ....csak azokkal beszélek akik valamilyen szempontból fontosak. Tegnap a piaci árus ismerőseimmel üdítő volt a beszélgetés. Szóba se került ez a rohadt vírus ...inkább a  palánták ..no meg az időjárás.Valószínű engem is ugyanígy kerülnek.A buszon halálosan idegesít ....van ezer hely ....de biztos mellém ül a vadidegen.Még jó, hogy a maszk alatt lehet pofákat vágni .


    Megyek ....talán kihűlt a leves és tudom dobozolni.

    előzmény:
    franci47 (287918)
    2021-06-06  09:16
  34. 2021. június 6. 09:16287918.

    Jóreggelt. 


    Itt aztán gyökeresen megváltozott az időjárás.  Nem szeretem soha semmiben az ilyen nagy változást, mert engem mindig megvisel. Tegnap annyira meleg volt, ma meg már   eléggé hűvös lett.


    Igaz a palántáimnak megfelelő talán, mert tegnap ugye megint ültettem paradicsomot. Város a Magdiféle kikelését, abból feltétlenül kell nekem. Locsolom is minden nap. 


    Reggel 6-kor ébredtem, fel is keltem, egyet olvasgattam a FB rémhíreit. 7-kor visszafeküdtem másfél órát aludtam, de úgy nézett ki, hogy talán még egész délelőttöt is át tudnám aludni. Még tegnap megfordult a fejemben, hogy el kellene menni a bolhapiacra. Ma reggel ez már szóba sem jöhetett, eléggé fáradt voltam ahhoz. 


    Tegnap képkereteztem, lecseréltem pár darabot a falon, most  egy sor fehérben van.  2 db keret még a szomszéd Imrénél van, majd talán vág bele üveget. Évának odaigértem a régi szürke esős képemet,mert azt mindig megcsodálta. Én is nagyon büszke voltam rá, hogy sikerült az esőt megfestenem. 


    Tegnap a szomszéd elindította a  fűkaszáját, ami önjáró, és kitapogatja, hol magasabb a fű és ott kaszál. Olyan mint egy nagy légy, kicsit fantasztikus, és valahogy nem rokonszenveztem vele. De hát nagy az udvar, drága fű lett leterítve, és sok vele a munka, hogy szép maradjon. Mondjuk most a miénk is szebb, mert hetente  nyírjuk, és egész más lett. 


    Julika, remélem jobban vannak a családtagok az oltás után.  Annyi mindent lehet olvasni, hogy mi az igazság? ki tudja, pánik keltés is van közben, és igazság is, de melyik az? 


    Múlt-e már a fájdalom? Nekem be kellett szedni a régi  gyógyszeremből, és valamit javult. Remélem így is van. 


    Kérdezném: festenek-e  a lányok? Lilire és Elzára gondolok. 


    Most jönnek a felhők, közben átsüt rajt a nap, de csak olyan szűrt fényt kapunk.  


    Magdi, ugye nem égett oda a finom kiflid? Nagyon szép a tavalyi kis virág, de nem látom az újabbat. Sarkantyúkát is szétültettem, kevés kelt belőle. Kakukkmák locsolva. Pillangó  kelt, a hibiszkusz is hajtogat, bár egy tő tönkrement. A bazsarózsák még mindig bimbósak, csak a  piros nyílt el.  A hagymavirág már kékül, de még kicsi.


    Leírom, mivel mondani nem tudom, most már nagyon elvonási tüneteim vannak a covidos  helyzet miatt. Már nagyon utálom a tiltásokat, de azt hiszem mindnyájan így vagyunk vele, és nehezen hiszi el az ember hogy van/volt, és csakúgy mintha varázspálcával csiribi-csiribá most   enyhül, vagy megszűnt, vagy nem is volt.  Láttam csalogatóként most itt nálunk az SZTK előtt is felállítottak egy sátrat, hogy lássák az emberek mennyien "oltakoznak". Szóval a verseny még tart. De örülök, hogy a maszkot bizonyos helyen levehettük, mert a levegővétel eléggé nehézkes volt nekem.


    Mai programom nem tudom még mi lesz, talán festek egyet, és most könnyedén próbálom venni, mert az hoz nálam jobb eredményt.  


    Temetőbe is mennék, vettem selyemvirágot nagymamára, mert mindig  "levetett" virágot kapott, és most már eléggé csúnya lett. 


    Borsika, a frizurádat meg tudtad-e tartani. Nekem meg kellett mosni, és most sk. csináltam meg, kicsit hajaz a fodrászfélére. Mivel a vágás jó,így  egy darabig meg tudom csinálni. Milyen a torna,tudod-e csinálni? Kész van-e  pótfülecske? 


    Erika, sétáltok-e még kettecskén, mostanában nagyon kevés info jut el hozzám.


    Sacikám mit főzöl? Jön-e a család, meggyógyult-e a régi vejed? Mi van Lilivel? 


    Anikó mit csinálsz? 


    Margaret  van-e valami jó programod? Sétálsz-e valamerre, elhagyod-e a házat, egy kis természetjárásra. 


    Mi lehet Judesszel? 


    Lennének még kérdések, de már így is nehéz lesz elküldeni.


    Szép napot.


    Bölcsességek minden napra.


    Mindaddig, amíg az ember azt gondolja, hogy nem képes megcsinálni valamit, addig nem áll szándékában megcsinálni azt a valamit, következésképp addig lehetetlen, hogy megcsinálja.


    Spinoza


     


     


     

  35. 2021. június 5. 15:38287917.

    Julika ....mondd meg a szomszéd Irénkének  a drága táp helyett adjon kávézaccot a tulipánfának. A Tómalmi Szomszédgabié is nem ment semmire ....valaki tanácsolta neki.A presszós ismerősétől kapott egy nagy adag zaccot....meg az otthonit is alárakja .Mára már hatalmas a fája....és tele van minden évben virággal.

    előzmény:
    BiriBiri (287916)
    2021-06-05  14:36
  36. 2021. június 5. 14:36287916.

    Szervusztok, szervusz Magdi!


    Nálam is ugyan az van, rohan az időés én már alig tudom követni. Ma azt hittem hogy vasárnap van pedig még tegnap tudtam, hogy péntek van, Timi, Sanyi és Boldi ekkor kapták a második oltást. Boldi be is lázasodott egy kicsit, Timinek a feje fájt, Sanyi nem engedheti meg magának semmi bajt mert otthon terasz felújítás van és nagy sugárral mossa le a cserepeket. Teljesen fel kell újítani, új tető, de szigetelve lesz, eddig csak szimplán cserép és az nagyon fel tudott forrósodni...meg az oszlopok is korhadoznak...egyszer majd a fele meg lesz téli kertnek csinálva. Zsuzsinak is van olyan , eltolható ajtóval ki lehet tárni és télen minden virág ott van olyan mint egy kert.


    Én teljesen begubózta, alig tudom magam rávenni hogy elmenjek  ide a szomszéd boltba is. Inkább módosítok a terven, azt eszem ami itthon van, csak hogy ne kelljen kimozdulni. Jó neked, hogy van kedved és mész is. 


    Most próbálják megtalálni a legoptimálisabb időpontot a grazi utazásra. Nagyon nehéz .


    Olyan gyönyörű virágokat küldtetek, és most a ti virágaitokban gyönyörködöm, Két rózsa bokor nyílik meg a közös sárga. Az enyémnek világosabb a levele mert a talaj olyan, hogy pótolni kell táppal, de hiába, csak fakóbb. A szomszéd Irénke már annyira mérges a tulipán fájára, hogy szinte sárga pedig hatalmas gödörbe marhatrágyás földbe ültették, hiába tápozza drága oldattal locsolja, itt ilyen a talaj. A Növényvédő Állomáson mondták meg nekem, 


    Kellemes az idő, majd később kimegyek szőlőt kötözni.

    előzmény:
    harangvirag08 (287915)
    2021-06-05  13:47
  37. 2021. június 5. 13:47287915.

    Sziasztok!


    Régen jártam erre..A napok csak mennek csendben egymásután .....nagy dolgok nem történnek.


    Végre hétágra süt a nap .....de a kertekalján már jön a zivatar....remélem jeget nem hoz.


    Reggel voltam a piacon....csurom víz voltam mire haza értem ..../ persze semmi sem jó ....ha hideg van fázom /. Kicsit körbenéztem ....horror palántaárak.Meseszép eper : 2500FRt / kg. Találkoztam egy ismerős asszonnyal ....kaptam egy narancsszínű dália gumóját.Még nem tudom hova kerül ....de olyan jó szívvel adta.


    Sül a szilvás mákosom ....amiből kifelejtettem a mákot.Akkor szilvás joghurtos lesz a neve .


    Képzeljétek ....most itt van a Várkerületen az óriáskerék ....már csak ez6 hiányzott meg talán egy zenélő tollseprű . Makd küldök képet ...ha arra járok.


    Megyek ...mielőtt elégetem a " csodasüteményemet".


    Vigyázzatok magatokra!

    előzmény:
    franci47 (287913)
    2021-06-03  09:17
  38. 2021. június 4. 13:59287914.

    előzmény:
    franci47 (287913)
    2021-06-03  09:17
  39. 2021. június 3. 09:17287913.

    AKKOR újra mindent, mert nem került elfogadásra az iromány. 


    Jó reggelt.


    Már egyszer korán reggel ébren voltam, fel is keltem. De mostanában szokásommá vált, kicsit fent vagyok, aztán visszafekszem, és elalszom. Régebben szédelegve keltem, de úgy érzem mostanában jót tesz nekem a  másodszori elalvás.


    Most készülök majd kifele, mert dolgom van kint. Tudjátok NŐ a fű.Érdekes azt  hittem a fű Férfi, mivel eléggé  magasra tud nőni. Na vicc volt szóvicc. 


    Margaret, változó az állapotom, nagyban függ az időjárástól is. Szóval olyan vagyok mint az időjárás, mint a hinta, egyszer fent, egyszer lent. Most talán úgy középen vagyok.


    Meg is festettem az esőt, olyan kedvező pozícióban, amit meg sem érdemel, olyan vidámnak  színes esernyőkkel, kicsit gyorsan,nem sokat teketóriáztam vele. 


    Ma kerti munka lesz, hogy mire fogok ráérni még nem tudom.  A kis pihenés már kikerülhetetlen.  


    Majd jövök,ha tudok. Addig is egy kávé, vagy tea? 



    Egy idézet amely erőt ad/hat Neked.


    Boldogok, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük.


    Gyökössy Endre

  40. 2021. június 2. 17:56287912.

    Kedves Ildi.


    Regen lattalak,remelem jobban erzed magad.

    előzmény:
    franci47 (287909)
    2021-05-29  16:04
  41. 2021. június 1. 09:41287911.

    Szervusztok!


    Gyönyörű verőfényes napra ébredtem még 4 kor...aztán vissza aludtam. Erőt kell vennem magamon és hasznossá kell tennem. Mert tennivaló lenne csak a kedv az még hiányzik. De talán ez a jó idő meghozza. Kénytelen leszek ablakot mosni mert a napfény rávilágít a koszra. A cicák vizesen nyomultak és bizony már nem tűr halasztást, pláne ha elmúlt az esős idő. 


    Olyan jó hogy szombati napot és vasárnapot választottunk a szanai kiruccanásra, szerelésre mert alkatrészt is kellett venni és szerencsére abban a "Dobozban" minden van. Még egyszer ki kell menni mert egy speciális csavarkulccsal meg kell húzni még a csapot hogy stabilan álljon, de már lehet használni szerencsére. nekem is olyan jó szomszédaim vannak ,mint Erikának, a hosszú sövénysort megnyírták és az utcán lenyírták a füvet. Azon gondolkodom, ha megjön a nyugdíj, én nem kaptam még meg mint Erika a 0.6% ot, azt majd most fogjuk kapni. Persze az nem lesz elég egy vágóra, csak úgy mondtam mert kérdezte Erika. Akkor lennének szerencsések ha még egyszer, a megadott időben kiutalnákSzóval a szegélyvágó arra is jó lenne hogy nem kellene minden nap végig hajlongani kihúzni, levágni a bambusz, a szömörce a trombita folyondár hajtásait az egész kertben. csak úgy oda csapnék neki..ez a terv. Ma brokkoli krémleves és rakott kell lesz az ebédem. 

  42. 2021. május 31. 17:25287910.

    Szervusztok,kellemes uj hetet kivanok!


    Koszonjuk kedves uzenetedet Ildike. Sikerrel  ferjem nagyon meglepodott fogalma sem volt.Lanyom es szomszedunk


    segitett es idehoztak az elkeszult eteleket. Nekem konnyu volt tiokban tartani.


    27 eve elunk it,a szomszedokkal  eveken at egyszer buliztunk Julius 1 en. Az utolso 1.5 evben sok valtozason mentunk. Kozelebb er


    erezzuk egymast,kisbaba is szuletett es meg egg erkezik par het utan. Dedunokam mar 9 h0napos es meg nem oleltem. 


    Nagy tavolsag miatt Toronto es Ottawa .


    Udvolet mindenkinek.

    előzmény:
    franci47 (287909)
    2021-05-29  16:04
  43. 2021. május 29. 16:04287909.

    Sok boldogságot, jó egészséget a férjednek Margaret. 


    Legyen szép ünnepetek. 


    Judeszről semmit sem tudni, hogy hol lehetne elérni fogalmam sincs. 


    Lehet, hogy jobb társaságot talált magának.  


    Nem tudom beoltatta-e magát, vagy nem. Remélem semmi baja, éli világát. 


    Kár, hogy nincs valami titkos hely, ahol lehetne  üzenni, /csak annak a személynek/ akiről szó van. 


    De ide nem lehet beírni, mert vannak nagyon rosszindulatú emberek is, akikre nem tartozna. 


    Biztos semmi baj nem lesz a szülinapon.  Csak élvezzétek egymás társaságát, ha örültök magas szinten lesz az energiátok, és az fontos. 


    előzmény:
    margaret3711 (287908)
    2021-05-29  14:45
  44. 2021. május 29. 14:45287908.

    Jo reggelt es ebedetkivanok!


    Ildi orulok,hogy jobban erzed magad. Lehet,hogy kenyelmetlen pozicioban aludtal.


    Tudtok valamit Judeszrol?Orultem mikor idejott,remeltem par kerdes/valasz utan konnyebben  belezokkenunk a topikba.En soha


    nem kerdezek/tolakodok de probalok valaszolni kerdeseitekre.


    Tegnap vacak +3 esos,havas,szeles napunk volt.Elonye nem kell locsolni par napig. Remelem,holnap jobb lesz.Ferjem szuletesnapjat


    mult szombatrol holnapra halasztottam .Heten leszunk hosszu tavolsagban a kertben.


    Kellemes hetveget kivanok Mindenkinek.


     

    előzmény:
    franci47 (287906)
    2021-05-29  08:37
  45. 2021. május 29. 14:45287907.

    Jo reggelt es ebedetkivanok!


    Ildi orulok,hogy jobban erzed magad. Lehet,hogy kenyelmetlen pozicioban aludtal.


    Tudtok valamit Judeszrol?Orultem mikor idejott,remeltem par kerdes/valasz utan konnyebben  belezokkenunk a topikba.En soha


    nem kerdezek/tolakodok de probalok valaszolni kerdeseitekre.


    Tegnap vacak +3 esos,havas,szeles napunk volt.Elonye nem kell locsolni par napig. Remelem,holnap jobb lesz.Ferjem szuletesnapjat


    mult szombatrol holnapra halasztottam .Heten leszunk hosszu tavolsagban a kertben.


    Kellemes hetveget kivanok Mindenkinek.


     

    előzmény:
    franci47 (287906)
    2021-05-29  08:37
  46. 2021. május 29. 08:37287906.

    Jó reggelt. 


    Köszönöm a törődést  Margaret. 


    Ma reggelre jobb lett a helyzet. Tegnap  bevettem egy gyógyszeremet, ami még maradt az ezelőttiekből. Megizzadva ébredtem, ágynemű csere lesz. Sikerült oldalt is feküdnöm, nem csak hanyatt. 


    Nagyot aludtam. Ma még a pihenésé lesz az időm.


    Sajnos jönnek az esőfelhők. Vigyázok magamra, ahogy tőlem telik, persze vannak kivételek, akkor nem tudom betartani a felállított szabályokat. 


    Szép napot mindenkinek. 


    Mai bölcsesség: Jó reggelt. 


    A fontolgatással gyakran elmúlik az alkalom.


    Publilius Syrus


     

    előzmény:
    margaret3711 (287905)
    2021-05-28  19:16
  47. 2021. május 28. 19:16287905.

    Ildi,


    Amint latom hasonlo bajokkal kuzkodunk.Nekem a meleg es Tylenol extra erosseg bogyo valt be.


    Mar het honapon at a tennisz konyokkel is bajlodok.


    Koszonom, itt jelenleg ocska esos/havas + 3 fok van. Orulok, hogy tegnap szerencsevel mindent elinteztunk a kertben.


    Paradicsom ,petrezselyem,paprika,zelleren kivul, ferjem szerint mar nagyon nagy lett a viragos kertem. Most a falramasznak 


    a kert nelkul.


    Vigyazz Magadra.

    előzmény:
    franci47 (287904)
    2021-05-28  18:44
  48. 2021. május 28. 18:44287904.

    Kedves Margaret, köszönöm a jó tanácsodat. De nem tudod, hogy nálunk micsoda macera elmenni az orvoshoz. Százféle akadály mire bejutsz valahova. Háziorvoshoz elmenni, is nagyon nehézkes. 


    Bejutni valamilyen szakrendelésre hosszú várakozási idő, de az időpont kérés is ugyanilyen. 


    Ma egy kicsit halványodott az egész, de nem lesz egyszerű.  Gerincproblémáim vannak, most a nyakamnál jött ki a bibi.


    Szép napot. 

  49. 2021. május 28. 17:55287903.

    Kedves Ildi.


    Ugyan ilyen fajdalmas tunetekkel ebredtem Januar elejen. Par napi fajdlom utan   / X ray/rontgen izuletu gyulladast


    mutatott.


    Egy heti fajdalom  utan erdemes lenne az orvoshoz menni.


    Gyors javulast kivanok.


     


     


     


     


     


     

    előzmény:
    franci47 (287902)
    2021-05-28  17:17
  50. 2021. május 28. 17:17287902.

    Kedves Lányok!


    Ma reggelre teljesen összetörve ébredtem. Az éjszaka valami történt a nyakammal, balra egyáltalán nem tudtam fordítani a fejem, és nagyon fájt/fáj fordítás nélkül is. Kisugárzott a karomba, a vállamba a hátamra. Gondoltam más betegségre is, de azzal együttjárók nem értek el. Algopyrin volt a gyógymód, később vizesruha, de előbb száraz meleg.Felkelni úgy tudtam, hogy megfogtam a fejem és felsegítettem magam. Mondhatnám egész éjjel nem aludtam. Nagyon ijesztő tud lenni. 


    Mértem a lázam, hála az égnek nem volt, teszteltem magam ezzel-azzal, a vérnyomásom viszont felment.


    Az előbb voltam kicsit kint a kutyával, hátha jót tesz egy kis friss levegő. 


    A hold nagyon erős sugárzása okozza-e nem tudom. De A is hasonlóan volt.


    Gondoltam most írok egyet, és belenézek a netbe. Igaz nyitva volt, de nem nagyon nézegettem.


    Semmi jót nem tudok írni, néha úgy kétségbe vagyok esve, ma zegi menetem lett volt, nem mertem elindulni. 


    Szépen kisütött a nap, kis meleget is ad. Tegnap azért jól kidolgoztam magam, persze ez máskor meg sem kottyant, és örömmel vettem tudomásul, hogy a virágoskert /csík/  egy része rendbe lett.


    Köszönöm a festeményekhez írt kedves szavakat, nagyon jól esnek.


    További szép napot nektek.  Mindent olvastam, de a válasz késni fog. 


    Bölcsességek minden napra, na mit szóltok ehhez?


    Olyan gond nincs, amely ne hozna kezében ajándékokat neked. A gondokat azért keresed, mert szükséged van ajándékaikra.


    Richard Bach

9 10 11 12 13

Címlap

top