Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Pajzsmirigy túlműködés
Sziasztok!
Tapasztalatokat várok pajzsmirigy túlműködéses betegektől -gyógyultaktól, illetve a gyógyulás útján lévőktől egyaránt. Mennyire hosszantartó betegség ez? Nekem az orvosom fél-egy évet mondott, de a topicokat olvasva évekről van szó. Én 25 éves vagyok, 2 hónapja derült ki a pm. túlműködésem. Azóta Metothyrint (kezdetben napi 6-ot, most "csak" napi 4-et), valamint szívritmusszabályzót szedek. Fiatal vagyok, gyerekvállalás előtt állok, aggódom. Kérlek segítsetek tapasztalataitokkal.
Bocs, hogy belekotyogok, tudom, nem engem kérdeztél, de hátha hasznodra válik...
Én Methotyrin szedése mellett estem teherbe, a magzat kb. 4 hetes korában elhagytam a gyógyszert. Végig rendszeresen ellenörizték, és remek TSH-eredményeim voltak, rég nem éreztem magam olyan jól és egészségesnek, mint a terhesség alatt (kivéve persze a kezdeti rosszulléteket és hányásokat). Szoktam is mondani, hogy mindig babát kéne várnom. Szülés után aztán hirtelen romlott a dolog, azóta alulmüködésem van, gyógyszerrel szépen kordában tartva.
Szóval engem a terhesség úgymond rendbetett, kár, hogy csak arra az idöre.
Én még gyerekvállalás előtt állok. Tényleg semmi különbséget nem éreztél a két terhesség között? Nem volt nehezebb a terhességed gyógyszer mellett, mint anélkül? Sűrúbben kellett vizsgálatokra járnod a betegség miatt? Akkor te úgy lettél terhes, hogy közben túlműködtél, vagy a terhesség hozta elő újra a betegséget?
Sziasztok!Én voltam terhes betegséggel,és betegség nélkül is.Igazából különbséget nem vettem észre,csak annyit,hogy bejelölték a vesz.terhes rublikát.Ja,és a metothyrin-nem bizt,hogy jól írtam -le lett cserélve propicylre.Azóta is azt szedem,főleg hogy a meto levitte a fehérvérsejt számomat.A középsőt a meto miatt akarta a doki elvetetni,de beszéltem egy híres genetikussal,aki megnyugtatott,hogy már nem minősítik veszélyesnek a vizsgálatok alapján.Elég ha gyógyszert váltok.
Köszi Mici a bíztatást.Már annyi ideje vele élek,hogy kénytelen vagyok megbékélni a betegségemmel.
Azt szeretném megkérdezni,hogy műtét után a szem visszahúzódik-e?Erről vannak tapasztalatok?Köszi!
Persze, hogy nem esik nehezemre mesélni, csak a napokban nem jártam erre. Augusztusban derült ki nálam a túlműködés, onnantól gyógyszereket szedtem, Meto napi 6 +szívritmusszabályzó. Ja, és a dokinő még nyugtatót is akart felírni, de azt már nem hagytam. Elég nyugis helyen dolgozok, így nem is voltam táppénzen, bár a tipikus tüneteim nekem is megvoltak. Folyamatos vérvételre jártam, először kéthetente, háromhetente, majd egyre ritkábban. Eltelt jópár hónap mire az eredmények javulni kezdtek. A diagnosztikán nem igazán mondtak semmit, de hál Istennek a háziorvosom szemmel tartott, többször EKg-t csináltatott, folyamatos ellenőrzésre jártam hozzá. Ahogy az eredmények javultak, csökkent a gyógyszeradag. Először a Metothyrint, majd a másik gyógyszert hagyhattam abba. Három hete, az utolsó eredményem után, mivel a háziorvosom tudta, hogy babát szeretnénk, elmondta, hogy semmi garancia nincs arra, hogy nem újul ki a betegség. Lehet, hogy 5 év múlva, lehethogy 2 év múlva jön újra elő. A terhesség alatt nagyobb esély van a kiújulásra. Elmondta, hogy valószínűleg a terhesség alatt nem fogok tudni úgy dolgozni, mint más, és a kihordás is nehezebb lesz, de vállaljam nyugodtan. Hát vállalom! Szóval a teljes gyógyulást azért nem szabad kijelenteni. Ja, és nekem göböt nem találtak, nem volt műthető.
Ha van még kérdésed, szívesen válaszolok, bár a topictársak is nagyon jól tájékozottak.
sziasztok!
nekem is könynen lehet, hogy ilyen problémám van. Nálam két éve kezdődött és a stressz hozta ki, akkor a TSH értékem 1,5-el volt nagyobb a normálnál és betalocot meg nyugtatót kaptam de mivel jobban lettem és közben megint költöznöm kellett sajnos nem mentem vissza a dokihoz pajzsmirigy vizsgálatra.
most viszont ismét elkezdtek a tünetek kínozni (gyogyót persze évek óta semmit nem szedek) és elhatároztam elegem van, véget fogok ennek vetni.
Tegnap dokinál voltam (egész nap rosszul voltam, alig tudtam átvánszorogni) kaptam a tünetekre nyugtatót. Vért ma vették le, eredmény jövő hét közepére. de én most megnyugodtam, mert bármi is ez a végére kell járni és megtettem hozzá az első lépést.
még anny, hogy a tünetek nekem nagyon szörnyűek és ijesztőek voltak, órákig felkelni sem bírtam, pedig én eddig soha sem voltam komolyabban beteg (lekopogva) mindig is erős és stramm voltam. Így nekem ezt elég nehéz elfogadni, dehát ez van
Nálam nem voltak feltünöek a tünetek, tulajdonképpen véletlenül, mellékesen derült ki a betegség egy vérvétellel. Más bajom volt, de az orvosom megnézette a TSH-t is, és tessék!... A tipikus tüneteket inkább csak utólag azonosítottam be. De nem is voltak nehezen viselhetö, vagy feltünö tüneteim sosem. Nekem a nyakam hol jobban, hol kevésbé vastagodott, és saját megfigyeléseim alapján nem láttam összefüggésben a hormonszint alakulásával.
Ha zavarnak a tünetek, szerintem mindenképp és mielöbb vizsgáltasd meg Magad! Nem értem, mi a gond az orvossal, a háziorvosodnak kellene elküldeni vérvételre, aztán szakorvoshoz utalni. Vagy ha magánorvoshoz mennél, biztos lehet találni belgyógyászt, akinek ez a szakterülete. Én vidékiként nem tudok ajánlani, de Györ is elég nagy város, Budapeströl nem is beszélve, hogy találni lehessen egy endokrin-szakorvost.
Mennyire szembeötlő nálatok a betegség?
Rémisztgetnek,bennem meg egyre nagyobb a félsz.
Egészen duzzadt a nyakam.Persze,egyéb tüneteim is vannak! Orvost kell találnom, de akihez kerültem vón,na az egy........!
Sziasztok!
Új vok itt,épp csak regisztráltam.
Szintén pajzsmirigy túlmüködést diagnosztizáltak nálam,még márciusbanban. A gond az,h külföldön. Áprilisban itthon is elmentem vizsgálatra,azóta keresek másik orvost.Jelenleg nem kezelnek és picit félek.Ha valaki tudna orvost ajánlani a Győr-Budapest vonalon.......!
Köszi:zsu
Napi egy Metothyrin? Nekem hármat kell szednem naponta, doki azt mondta, ez marad ennyi... Jobbulást neki! Remélem, tényleg vannak csodák.
Oreille, orvosom azt állítja, a gyógyi csak arra jó, hogy ne engedje a sejteket túl sok hormont termelni, de nem pusztítja el a felesleges burjánzást. Ezért azt mondta, be kell állítani, és aztán mindenképpen meg kell műteni...
Tudod, egy friss munkahelyen (tanár) nagyon rosszul jönne ki, ha hetekig nem mennék. Ráadásul mikor felvetettem az orvosnak, hogy műtsön meg most, azt mondta, nyáron nem műtenek pajzsmirigyet.
Azt nekem is mondták, hogy a túlműködés sokkal veszélyesebb, mint az alulműködés, és nehezebben kezelhető, de mi lesz, ha mázsás súlyra hízom..? Ez eléggé riaszt.
sziasztok!
senkinek nem akarom letörni a gyógyszerbe vetett hitét, de engem jó egy év gyógyszerszedés után kellett mégis megoperálni, mert az addig szépen javuló eredményeim úgy zuhantak vissza a túlműködésbe, mintha fújták volna őket.
de ismerek olyat is, aki rendbejött. szóval bármi lehet.
Lvica! pedig jó lenne a műtét után legalább pár hetet otthon maradni, mert hidd el, dolgozni rendesen úgysem fogsz tudni, a gyógyulásod, regenerációd is lassabb lesz. az alulműködés viszonylag egyszerűen karbantartható, ellentétben a túlműködéssel.
Sziasztok!
Segítsetek nekem légyszi! Anyukám már egy jó ideje olyan tüneteket produkált amit Ti is írtatok a pm túlmüködésre. Mivel volt agyvérzése (szerencsére szépen felépült, de élete végéig kell a gyógyszereket szedni) évekkel ezelött ezért azt gondoltuk, hogy a tünetek esetleg következmények. Sajnos közben kialakult nála a pánik betegség is és rheumatoid arthiritis is. Mára már annyi gyógyszert szed és annyi mindent mondanak, hogy már nem is tudjuk mit mire fogjunk. Egy hónapja rosszul lett és bekerült a kórházba és ott az UH kimutotta, hogy a pajzsmirigyével gond van. Kaptunk beutalót pm diagnosztikára, de az első időpont csak október 2.-a. Az rengeteg idő még, és amit a kórházi zárójelentésre írtak, azt meg nemigazán értjük. Segítetek megfejteni nekem, hogy mitjelent?
PM UH: A pajzsmirigy isthmusra jobbrók kb. 20x8x21 mm-es kissé elmosódott kontúrú echoszegény göb terjed. A bal lebenyben kisebb kb. 5 mm-es solid göb van. Jobbról egy kb. 9x5 mm-es echoszegény lymphoglandula van. Balról kóros nyirokcsomó nem látható.
TSH: 1,0015
Ez mit jelent? Nyugtassatok meg légyszi, mert nem tudom mikor jutunk be egy dokihoz Köszi!
Igen, tudom, hogy ezek a tünetek,de már 1 éve szedi a Methotyrint napi egy szemet és 3 havonta járunk kontrollra. Tavaly februárban volt egy ágyéksérv műtétje az rendbe jött, Pünkösd hétfőjén már az ágyból sem tudott felkelni, és 10 kilót fogyott. Nagyon megijedtünk (főleg hogy én már egyet elveszítettem)aztán egy egyszerű vérvétel mindent eldöntött. Gyöngyösre járunk egy nagy szakértelmű orvoshoz.
Bízni mindenkinek kell, tudod a remény hal meg utoljára.
Csodák pedig igenis vannak!!!!!!!!!!!!!!!!!
Söni
Nem váltott át, ezek a túlműködés tipikus tünetei...
Sziasztok!
Túlműködésem van. Volt egy zűrös költözésem, válásom, nem találtam az új helyen egy ideig munkát. Remegett a kezem, szédültem, ideges voltam nagyon, pörögtem, szívdobogásom volt, nem bírtam a meleget... A strumát és a szemdülledést észre sem vettem. Az arcom olyan vékony volt, mintha rászáradt volna a bőr. Basedow. Metothyrin és Betaloc, doki szerint elkerülhetetlen a műtét. Most találtam végre munkát, nem tehetem meg, hogy hat hétig otthon maradjak. Riaszt az alulműködés veszélye is a műtét után. Nem tudom, mit fogok csinálni... Egyelőre bízom a csodában. Vannak csodák..?
Ha nem múlnak a tünetek akkor valszeg. orvos lesz a vége.
Azt mondta az endokrin. hogy ne tartózkodjon a napon, de ha elkerülhetetlen tegyen egy fehér kendőt v. sálat a nyakára de ugye hát férfiből van.
Söni