Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sziasztok!
problémás bőrre ajánlom az Ilcsi féle ichtiolos korrektort és hozzá a mindennapi gélt. A gél színezett, nekem szépen fed, de nem szárít, nem zsírosít, a korrektor leszárítja a pattikat.
csak azért írom meg mert az utóbbi időben nagyon sok mindent kipróbáltam, és végre egy vmi bevált, hátha másnak is segít!
B.
Szia!
Én is a MF.mastertouch-ét használom de az Essence Forget it! korrektor is egészen jó,árban kedvezőbb!
http://kremmania.hu/kremek/essence-fo rget-it
Stumpi felsorolása remek, szerintem a harmadik játékos a La Roche Posay akart lenni. :)
Ezek közül a Biodermából és az LRP-ből általában van minta, én a Bioderma Hydrabio legere krémjét használom, valami isteni, szinte beissza a bőröm - és ezer éve nem hámlottam :) Mondjuk néha 1-1 radírozás sem árt.
A Vichyvel meg csak óvatosan, ha amúgy is érzékeny a bőröd, mindenképpen először mintával próbálkozz.
Szia!
Nem, ez tubusos, olyan amilyen a Lancome Juicy Tubes csomija.
esetleg estére próbálj valami she vaj tartalmú krémet választani. az Yves Rochernek van egy bio ébresztő krémje (11 bio izével, a számot szoktam keresni az elején), she vajas, könnyen szívódik be és nem zsírosít, én reggelre is használom, és jó a felszíni szárazságra /és iszom eleget, de a hormonjaim megbolondultak, így most én is megint zsíros/korpás bőrrel feszítek/ ha ennél melegebb lesz arra még nincsen tippem :( valami könnyű fluid kellene.
ha vichyben gondolkodsz a patikában kérjél mintát! adnak ha van nekik, és legaább nem kell megvenni az egész tégelyt. Kérhetsz bioderma, avene és juj mi a neve...na nem jut eszembe.
De hátha Ági kicsit pontosabb lesz, mint én :)
Szia!
Nekem van egy Bourjois de nem tudom ugyanez-e. ecsetes. és a szín jó, de elmászik, hiába fixálom, és beleül a pici ráncaimba. nem szeretem :(
felmentem megnézni mi a neve, mert a honlapjukon nem találtam: bourjois light reflecting concealer ami nekem van.
Ha teheted tegyél vele egy próbát teszterből.
Én a felsoroltakból a MF-t választanám, eddig ettől a márkától csak a körömlakkokban csalódtam. Esetleg a sokat emlegetett essence korrektort nézd még meg. /én eddig akárhol néztem mindig ki volt fogyva/
Egy gyors körkérdés:
szem alatti liláskék karikák (születésemtől fogva ékesítenek, még 12 óra alvás sem segít ) eltüntetésére:
*Bourjois healthy mix concealer
*Max Factor mastertouch
*Rimmel match perfection
*hasonló árkategóriában esetleg más?
Szerintetek? Ár/érték arányban melyik a legjobb? Most MF-om van: szuper de azért drága és relatíve kevés. A B-t bnőm ajánlotta és mégiscsak 2/3 annyiba kerülne csak... :)
Amúgy miért nincs egyiken sem feltüntetve hogy hány ml?
Köszi!
**KiTti**
Elég sűrűn váltogatom a krémeket, nehéz jót találnom.
Most a Doliva olívás-mandulaolajos testápolómat használom az arcomra. A nagy téli hidegben nem zsírosított, de most hogy melegszik az idő, érzem, hogy tömény lesz. A felszíni szárazságomon amúgy nem sokat segített, nap végére kicserepesedett az orrom és az állam.
Tudom, hogy ez a testápoló nem egy jó megoldás, de a drogériákban kapható krémeket már mind kipróbáltam, minden árkategóriából, és egyik sem ért semmit, sőt, rontottak a bőrőmön.
Gondolkodom a Vichy oligo25-ös krémén, szerinted érne valamit?
Te mit ajánlanál?
Hm. Színben egységesíteni tudja a bőrödet az alapozó, de hámlást és a zsírosodást nem tudja megoldani.
Én a helyedben nem alapozót változtatnék (pláne, ha bevált), hanem krémet.
Milyen krémet használsz?
Szia Ági! Bőszecset honlapjáról szeretnék rendelni magamnak alapozó ecsetet. Eddig szivacsot használtam, de ki szeretném próbálni az ecsetet. Viszont megnéztem a katalógust, és elég sokféle alapozó ecsetet találtam. tudnál nekem javasolni, hogy melyiket rendeljem? most fogok először ilyet használni, majdnem mindennapos használatra lenne. illetve hogyan tisztítsam majd???
nagyon köszi!!!!
Szia!
Nagyon köszi a segítséget!
Én is az ebay-en néztem, csak végül annyi féle márkát találtam, ez meg ráadásul nem egy olcsó kategória. De ha tényleg ilyen jó, akkor megéri! Veszek is egyet, van most is mini kiszerelés! Remélem nekem is beválik.
Szia!
Nekem hasonló volt a problémám. Zsíros+fedett szemhéj. Vettem ebayről próbaképpen anno egy kis méretű Urban Decay szemhéjalapozót. Nagyon jó! Aztán mikor az olaszoknál voltunk nyáron megvettem a sephorában a full méretet, és még mindig van benne, pedig napi rendszerességgel használom. Ha tudom, hogy extra hosszú lesz a programom sok loholással akkor még a MAC Fix+ fújok az elkészült szemsminkre. /reggel 6tól este 22 óráig/
Rendelj egy kis méretű UD bázist a uk ebayről. próbáld ki, neked jó-e.
Légyszíves Ági, ha lesz egy perced, nézd meg az én hozzászólásomat is.
Köszönöm szépen!
Szia!
Szemhéjalapozás úgyben kérném a tanácsod.
Egyszerűen képtelen vagyok magamnak tartós smiket csinálni,pár óra múlva olyan, mintha zsíros lenne a szemhéjam, összeáll rajta a szemhéjpúder. Amit próbáltam: alapozó+púder, szemhéjra való korrektor (clinique, Max Factor...)+púder, szemhéjalapozó (art deco, beyou) +púder, és ezek púder nélkül. Mostanában olvastam a neten a Too Faced és az Urban Decay szemhéjalapozóiról, nagyon dícsérték. Tényleg jók? Te mit használsz ilyen esetben? És ugye én ezt mindennapos használatra szeretném.
Előre is köszönöm!
Neten lehet rendelni.
Csak neten sajna:(
Il Makiage: én nem szeretem, semmi különöset nem találtam benne. Nem rossz, de nem dobtam el az agyam az alapozóiktól például
Sziasztok!
Alapozót szeretnék vásárolni, ehhez kérném a segítségeteket.
Jelenleg Loreal accord parfait legvilágosabb színű alapozót és hozzá ugyan olyan típusú púdert használok, már 2-3 éve.
A bőröm elég problémás, zsíros-vízhiányos, miteszeres zsíros, felül viszont mindenhol hámlik :(
Olyan alapozót szeretnék, ami elég jól fed ahhoz, hogy a bőrpírt és az egyenetlenségeket eltüntesse, de nem szárít és nem is zsírosít (van ilyen egyáltalán? :D)
A bőröm nagyon fehér (rózsaszín tónussal, de szinte hófehér).
Számomra kb 6000 ft lenne a felső határ.
Nagyon örülnék a tippeknek, tarthatatlan a jelenlegi állapot :D
Előre is köszönöm!
Szia Ági!
Hol lehet StyliStyle-t kapni?
Szia!
Megnéztem, szép lett a smink:)
És gratulálok a 8. helyhez:)