Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Minden, ami smink

ágismink
Létrehozva: 2005. november 19. 13:38

Minden, ami sminkkel kapcsolatos...

Ha vannak kérdéseid, írj! Segítek 

  1. 2011. július 1. 16:2511601.

    Szia!

     

    Évek óta L'Oreal Superliner szemhéjtust használok, szinte tökéletesen ki tudom festeni vele a szememet.

    Most hónapok óta nem tudok venni, pedig már 4700 Ft a drogériákban, minden boltban 2-3 db régi barna árválkodik, holott feketét használok. Írtam a cégnek, azt válaszolták, van mindenhol. (Nem igaz.) 

    Gondoltam, amig helyreáll az ellátás, kipróbálok más márkákat, hátha majd valami olcsóbb is megfelel, de nem igazán jöttek be. Vagy nem fog egyáltalán, vagy hamar eltűnik a zsíros bőrömön (pl. Avon), vagy szárad, repedezik, hullik (Astor), vagy pedig össze-vissza kenem magam vele (ecsetesek). A szemceruza szóba sem jöhet, szétfolyik rajtam 1 óra alatt, nekem sosem gond "füstös" szemet csinálni.:)

    Mit ajánlasz?  

    előzmény:
    ágismink (1)
    2005-11-19  13:38
  2. 2011. július 1. 16:0411600.

    Nekem az a meglátásom, hogy a lányok többsége naív vagy csak nem érdeklik, hogy totálisan kihasználják őket.

    Kapnak egy-két repi cuccot és örülnek mint majom a törmelékcukornak. De persze a cég meg, hogy ajándékba volt nem befolyásolja a véleményüket  

    Közben nulla hozzáértéssel osztja az észt, szakért, fotóz, tesztel. És nem kis olvasótáboruk van. Naná, hogy egy leleményes marketinges rájuk is repül és zsák számra pumpálják a termékeket, szerveznek bemutatókat és stb. Szinte ingyen van egy TV spot árához képest, vagy egy A4-es reklámhoz. A negatív reklám is reklám-belefér, ami ingyen van az meg pláne jó. Kíváncsi vagyok pár hónap/év távlatából mit mondanak majd ha visszanézik a bejegyzéseiket. VAGY, ha elfogynak az ajándékok!?  (és félreértés ne essék, egy percig nem irigylem tőlük, kb napi 5 perces meló lenne nekem is egy bjútiblogot összedobni és ingyen jegyem lenne vele a bloggerinák rózsaszín világába) 

     

    A style and dirt blogon találtam egy nagyon frappáns véleményt, szétröhögtem magam rajta annyira igaz

     

    "Mostanában ahogy észreveszem már nem a divatbloggerkedés a trendi, hanem mindenki beauty blogger lesz hirtelen, és a DM és Rossmann kifosztása után álintellektüell litániákat zengenek a kezükre kent szemhéjpúderekről." 

    előzmény:
    F_judit (11599)
    2011-07-01  13:20
  3. 2011. július 1. 13:2011599.
    Bár nem engem kérdeztél, de válaszolnék. Nekem is piszkálja a csőröm a sok önjelölt sminkes egyre több "beutyblogerina". Vannak tényleg tehetséges közöttük, de láttam nem egy botrányosan "béna" blogerinát.  Jó, hogy vannak ilyen oldalak is, rengeteg sminkkel kapcsolatos új dologra ott találom rá (termékek főleg). De amikor látom, hogy gyönyörű bőrű kislány egy nem éppen nekivaló alapozót (se  a szín, se a funkció nem megfelelő) vastagon ken az arcára, na akkor kedvem lenne valami szépet írni. A legnagyobb gond, hogy most ez lett a trendi, ők a követendő példa . Ráadásul kozmetikai cégek is támogatják őket, ezzel lovat is adva alájuk.  Nem tudom, hogy ez a végén mennyire lesz jó. 
    előzmény:
    Serena. (11596)
    2011-07-01  10:03
  4. 2011. július 1. 13:1311598.

    Szia !
    Én már elég sok drogériás terméket kipróbáltam. Amik nagyon megérik az árukat azok az Astor és MaxFactor termékek. 

    Nekem is fontos a fedés, bár nem szeretem a maszkhatást. Ami  bevált : 
    Astor: Perfect stay

    MaxFactor: Second skin.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_904261 (11594)
    2011-06-29  20:59
  5. 2011. július 1. 10:1011597.

    Nekem ami a legjobb most az az Astor márka. Alapozót ritkán használok, de abban nagyon jó+ az arcpírja! :)

    Egyébként a Loreal és Artdecot használok!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  6. 2011. július 1. 10:0311596.

    Ági, van valami állásfoglalásod a magyar "beauty blogger"  témával kapcsolatban?  

    Kb. 18 éves koromban találtam a topicodra (már 6 éve), rengeted ötletet és tanácsot adtál (akkor még más nicken voltam) , ismerve-ismeretlenül is sokat fejlődtem neked köszönhetően.  

    Mostanában nagy divat lett tizenX húszon-innen lányok körében a professzionális sminkelés mímelése, és nem restek a legaprób részletekbe menően fotóval dokumentálni. Van köztük tehetséges, kitartó és botrányosan rossz is, nem szeretnék nevesíteni, sem reklámozni.  

    A lényeg, smink és szépségápolás témában a te blogod volt az első amit olvastam, sajnálom, hogy már nincs időd több bejegyzésre, de értelemszerűen az ember változik, a család az első  Örülök, hogy a topic még mindig "pörög"!

    előzmény:
    ágismink (1)
    2005-11-19  13:38
  7. 2011. július 1. 09:3311595.
    A Max Factorok nagyon jók, és a Manhattannél láttam múltkor egy szuper kis alapozót: megnézem Neked, hogy melyik volt az. Ár-érték arányban nagyon jó volt!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_904261 (11594)
    2011-06-29  20:59
  8. Torolt_felhasznalo_904261
    Torolt_felhasznalo_904261
    2011. június 29. 20:5911594.

    Szia!

    Tudnál nekem alapozót ajánlani ami szerinted szuper...

    Legfőképp Dm,Rossmann ahol venni tudok

    A bőröm normál néha 1-1 nagyobb pattanással tehát szeretném ha fedne is

    Köszi

    előzmény:
    ágismink (1)
    2005-11-19  13:38
  9. 2011. június 18. 17:2011593.

    Én az alapozás után szoktam, de azokon a területeken nem alapozok, ahová a strassz kerül.

      

    előzmény:
    7kincs (11592)
    2011-06-13  22:22
  10. 2011. június 13. 22:2211592.

    Köszönöm Ági!

     

    smink előtt ragasszamm akkor ugye?

    előzmény:
    ágismink (11589)
    2011-06-06  21:10
  11. 2011. június 7. 11:4211591.
    Mikor van az esküvőd?
    előzmény:
    Catara (11590)
    2011-06-07  10:57
  12. 2011. június 7. 10:5711590.

    Sziasztok!

    Esküvőmre keresek sminkest.

     

    Olyan sminkest szeretnék aki házhoz jön (Budapest), jó anyagokkal dolgozik és nem túl drága.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  13. 2011. június 6. 21:1011589.
    Tonikkal töröld át az arcod előtte. Elvileg megfogja a műpilla ragasztó.
    előzmény:
    7kincs (11588)
    2011-06-03  10:08
  14. 2011. június 3. 10:0811588.

    Sziasztok!

     

    Menyasszonyi sminkhez strassz követ szeretnék ragasztani, a boltban műszempolla ragasztót ajánlottak, ez megfelelő? Smink előtt tudom csak zsírmentes alapra ragasztani aztán pedig a smink problémásabb, ti hogyan csináljátok????

    Esetleg képet tudtok mutatni??

    Köszönöm a segítséget!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  15. 2011. május 29. 18:3311587.

    Szia !

    Pedig érdemesebb egy kicsit spórolni és drágábbat venni, vagy szülinapra, névnapra kérni egyet.   Tapasztalatból tudom, hogy az árral együtt a minőség is nagyban emelkedik. Amit könnyen megtalálsz DM-ben, Rossmannban és nagyon jól mattít az az Astor Mattitude alapozója. Múlt héten akciósan a Rossmannban 2300 Ft körül volt. Másik kedvencem a  L'Oreal Matte morphose hab állagú alapozója, ami annyira azért nem bírja a strapát. 

    Egyébként én is ezekre a fajta alapozókra álltam rá.  Mindkettőből már elfogyasztottam egy-egy adagot. Ami viszont a mostani nagy kedvenceket illat kicsit elszálltam a drágábbak felé, de nem bánom, mert nagyságrendekkel jobbak, mint a drogériás alapozók.

     Estée Lauder: Ideal matte : Habos állagú, reggeltől estig bírja a strapát. Egy borsónyi elég belőle. ( 20 %-os kuponakció keretében vettem )

    Clarins Everlasting foundation: nagyon kevés kell ebből is . A bőrre kerülve  szinte azonnal púderessé válik. Ez is bírja egész nap. Ami plusz pozitívum, hogy van belőle nekem való igazán világos szín is.  (strawberyneten 30% kedvezménnyel 4700 Ft volt)

    MAC Studio fix fluid . Könnyen kenhető, nagyon jó fedőképességű alapozó.  Nincs maszkhatás. Érdekes mód most már nem érzem narancsosnak az NW20-as árnyalatot. ( 20 %-os akciós kuponnal vettem)

     

     

    előzmény:
    LauraKo (11584)
    2011-05-21  10:03
  16. 2011. május 23. 17:1711586.

    Szia,

     

    Nem mindig az olcsó a jó. Tapasztalatból mondom. Már bánom, hogy annyi évesen mint te, nem gyűjtöttem egy jobbra és "gagyi" noném alapozókat vettem, amik elkenődtek, kb. mint egy krém és semmi nem látszódott.

     

    Sztem a közepes árkategóriájúak a jók. Maybelline, Astor, Max Factor, Rimmel. Persze attól is függ, milyen árnyalatúak.

    A professzionálisak maszk hatásúak és többnyire a márkát fizeted meg és a reklámot.

     

    Nézd meg, hogy van- e olyan ami, mattít vagy kifejezetten zsíros bőrre ajánlják. Sajna, amit ajánlani tudtam volna, beszüntették:

    A Maybelline-nek volt egy tuti alapozója, ami átváltozott púderré.Nah, az látványosan mattított. Lehet kicserélték és új köntöst kapott.

    Amit szerettem, az a Maybelline világos kék alapozója, inkább problémás bőrre. Az is jó volt.

    Most Affinitone-t használok, nem vok tőle elájulva.

     

    Ami nem túl drága és kipróbáltam, Essence habállagúja. 

     

     

    előzmény:
    LauraKo (11584)
    2011-05-21  10:03
  17. 2011. május 23. 00:4411585.
    Koszonom a keresgelest En 5x korbefutottam a Douglast, az eladocsaj is mas arnyalatokat mutatott. Mar a Google-ban is rakerestem, hogy "málnaszínű szájfény"
    előzmény:
    ágismink (11583)
    2011-05-20  14:40
  18. 2011. május 21. 10:0311584.

    Én egy 17 éves lány vagyok, és nem nagyon vagyok otthon a smink viálgában, de szeretném sminkelni magam. Az arcom elég zsíros, és van egy pár pattanásom is. Van egy Miss Sporty alapozóm, de egy pár óra után a "zsírtól" kb lefolyik az arocomról. Tanácsokat szeretnék kérni, hogy mit is hogyan lenne érdemes használom. Inkább az olcsó termékeket ajnáljátok, drágát sajnos nem tudom megvenni.

    Előre is köszönöm!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  19. 2011. május 20. 14:4011583.
    Már nézem, nézem de még igazán jót nem találtam. Vagy túl lilás, vagy túl pirosas... egyikl sem lenne jó.
    előzmény:
    Frigyesur (11581)
    2011-05-18  10:04
  20. 2011. május 18. 12:1311582.

     Sziasztok,

     

    Akartam valami új szemcerkát, de rájöttem hogy csak a vízállóak érik meg.

    Főleg melegben.

     

    Nálam a "námbör ván" az Artdecos Soft kajal liner sötétbarna vízálló! Klassz kis gyártmány. Egész nap bírja és a színét is megőrzi. Csak picit kenődik el.

    Amivel kombinálni szoktam, az a Beyu Liquid Eye liner. Ez is naon tartós, bár nem vízálló. Az ecsetszál sem megy tönkre,stabil.

    Régen utáltam az ilyen ecseteket, de megszerettem, bele lehet jönni.

     

    Lista azokról amiket megvettem, ezek nem vízálló ceruzák:

     

    1.Yves Rocher Luminelle Crayon Khol fekete: felkenés után felmászik a szemhéjadra és maszatol. (most van rá akció az Yrocher boltokban)

     

    Astor sima szemcerka barnája: lekönnyeztem pár óra elteltével, ez a ceruza sokkal keményebb, többször át kell húzni a vonalat, mire eléred a megfelelő színintezitást. Fokozatosan kopik és veszti el a színét. Tehát kevésbé maszatolt mint a Y.R.

     

     

    A Douglasban csináltam próbatesztet:

     

    1. Beyu új szemcerkája, long lasting elnevezésű feketéje:

     Ez egy hosszabb ceruza, nem vízálló, de valahol a sima és a vízálló között van. Puha állagú és sztem füstös smink készítésére alkalmas. De egy idő után ez is kenődik.

     

    2. Bourjois vízálló fekete ( sajna a nevét nem jegyeztem meg):

    Elég jó, de az Art Decos vízállója jobb. 

     

    3. A.Börlind bio fekete: meglepően tartja magát ahhoz képest, hogy nem vízálló, könnyen felvihető, puha, kicsit grafitszürkés- feketés a színe. Nem olyan intenzív fekete. Fokozatosan kopik és kicsit maszatolódik. 

    Nem tom, mennyit bír ki szemen, mert a csuklón teszteltem. 

    Még 1 előny: nem tesztel állatokon. 

     

     

    Remélem valakinek hasznos volt:) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  21. 2011. május 18. 10:0411581.
    Elsosorban vizes hatasut, de a lenyeg, hogy matt semmikepp se legyen.
    előzmény:
    ágismink (11577)
    2011-05-16  13:57
  22. 2011. május 17. 00:4311580.

    Jah oké, nem probléma:)

    én is rendszeresen olvasom a reviews-okat, bár tiszta szánalom, hogy kföldrön sokkal több fajta sminkcucc van egy cégen belül, ami ide alig vagy elvétve jut el. De ez nem csak sminkcuccoknál van így. Háztartási gépek, számítástechnikai cuccok... stb.:S 

    előzmény:
    **KiTti** (11578)
    2011-05-16  18:34
  23. 2011. május 16. 18:3911579.
    Ja, és hogy a tuskeresésem hogy zárult? Egy Bourjois Liner Pinceau-vel lettem gazdagabb (ecsetes természetesen) , és elégedett vagyok vele. Kicsit nehezebb vele még dolgoznom, mert hozzászoktam a filces kiszereléshez, de a festék kárpótol. Ha nem is 16 órát, de 10et simán kibír rajtam (pedig zsírosabb bőröm van és általában minden maszatolódik a szemem körül), gyönyörű mély színe van, nem repedezik,nem pereg és viszonylag dörzsölésálló is, a sminklemosó viszont maradéktalanul lehozza. Csak ajánlani tudom! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  24. 2011. május 16. 18:3411578.

    :)))))))))))

    Aranyos vagy, de én a "nem dob ki semmit" alatt azt értettem, hogy a promós magunkatfényezzük-miénkalegjobb blabla a cégek honlapján engem a legkevésbé sem érdekel.  Inkább bízom magam a világ bloggerináinak/fórumtársaknak/ tapasztalataira, swatchjaira :) 

    előzmény:
    csova19 (11571)
    2011-05-05  13:15
  25. 2011. május 16. 13:5711577.

    Csillámosat, matt hatásút, selyemfényűt, vizes hatásút szeretnél?

     

    Szűkítsük a kört, milyet keresel? 

    előzmény:
    Frigyesur (11576)
    2011-05-13  11:00

Címlap

top