Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Fülakupunktúra
Kedves Fórumozók! A segítségeteket szeretném kérni, amolyan közvéleménykutatás szinten! Frissen diplomázott természetgyógyász vagyok, a szakterületem a fülakupunktúrás addiktológia. Ha valaki nem tudná pontosn, ez mire való, csak nagyon röviden: méregtelenítés, stressz- feszültségoldás, energiafeltöltés, dohányzásról- és egyéb szenvedélybetegségekről való leszoktatás, testsúly- és étvágycsökkentés, ezenkívül nagyon hatásos depressziós, és más lelkibetegségek esetén is. Ugyanígy használ derék-és izület fájdalmak, reuma stb betegségeknél. Tulajdonképpen minden olyan betegségnél, amely a hagyományos kínai tűszúrásos akupunktúrás terápiával gyógyítható, mindössze az a különbség, hogy nem az egész testet, hanem csak a fület kell szúrni. Ezen kívül természetesen az általános természetgyógyászati kérdésekben is el tudom igazítani a potenciális érdeklődőt, "kliens-t", ahogy ezt a tgy hivatalosan mondja.
Félre ne értsetek, nem klienseket, ügyfeleket keresek, nem erről szól a topic!!!!
A dilemmám a következő: tanulmányaimba, a családunkban egyre többször jelentkező, nehezen kezelhető betegségek miatt fogtam bele, szerettem volna "hivatalosan is" többet tudni az egészséges életmódról, a helyes terápiákról, és a tévhiteket félresodorva a családomat rávezetni a helyes életmódra, és ha szükséges, kezelni is tudjam őket! Egyelőre szerencsére egész jól tűrik, és már sikerült is nagyon rövid idő alatt eredményeket is felmutatnom!
Kérdésem a következő: vajon mennyire ismert ma hazánkban a fülakupunktőr gyógyító szerepe? Hányan lennének vajon közületek, akik olvassák a topicot olyanok, akik kipróbálnák ezt a módszert? Mennyire hihetőek számotokra ezekről a "fantasztikus eredményekről, cigi-leszokásról, és egy hónap alatt 4-5 kg fogyásról, azonnal elmúló fájdalmakról szóló beszámolók? Vagyis menniyre tűnik nektek hitelesnek ez az egész? (Az, hogy én, és gyógyultjaim mennyire hiszünk benne, most nem kérdés...)Mindössze az érdekel, hogy vajon fogom-e tudni frissen szerzett tudásomat mások megsegítésével is kamatoztatni, vagy csak itthon leszek "Ügyesfüli" Köszönöm előre is mindenki véleményét!
Szia
Szeretném megtudni, hogyan tudod a derék vagy izületi problémákat megszüntetni csupán a NADA pontok szúrásával. Félre ne értsd nem piszkálni akarlak, de egy kicsit ideges lettem attól amit leírtál , a pácienseknek fogalma sincs arról mi az akupunktúra, mi a yin-yang ,mi a kínai gyógyászat. Nem szabad felelőtlenül leírni dolgokat, csak azért mert úgy gondolod mások nem értik. Ne haragudj a hirtelen felindulásért , de nagyon sokat kell még tanulnod. Az embereket nem szabad hiu reményekkel tápláni. Elolvastam a többi hozzászólást is. Pl valaki nem tudott fülakupunktúrával lefogyni. Persze, hogy nem .A fülön az éhségpont szúrásával nem lehet mindenkit lefogyasztani. Nem mindenki azért kövér mert sokat eszik. MInden esetben kell kínai diagnozis . Te tudtad,hogy kínai szempontból 7 fajta túlsúly ill tüneteggyüttes. van.? Biztos vagyok benne , hogy a legjobb szándék vezetett amikor elkezdted a tanácsokat osztogatni, de soha ne felejtsed el, mire hozzád jut egy páciens addig már megjárta a hadak útját. Nagyon sok helyen járt , sok pénzt kiadott már. Szakmailag nagyon magas szintre kell eljutni ahhoz , hogy az ember tanácsokat adjon. Ez nagyon nagy felelősség. Ha jól értettem most végezted el az iskolát. Gondolom az ETI vizsgát tetted. le. Hát ez édes kevés ,sajnos. Egyébbként a fűlzúgást a legnehezebb gyógyítani , Te neked tudnod kéne a fül kinai szempontból a veséhez tartozik, De nemcsak vese problémaokozhatja hanem máj energia pangás, epe meridián pangás. Kínai szempontból yin-yang energia felborul, akkor alakul ki betegség. Yin energia kevés vagy sok mindkét esetben betegséget okoz.
Kell tudnod mi az energia , mi a yin yang , mi az öt elem . Ezek az alapjai a kínai gyógyászatnak , ezen belül a fülakupunktúrának. Ha Ilyen tanácsokat adsz és nem gyógyulnak a páciensek,nem azt fogják hinni hogy Te nem tudod a szakmádat, hanem hogy az akupunktúra nem jó. Még egy észrevétel a sok közül . Az akupunktúra nem hit kérdése. Tudományos alapjai vannak. A másik fontos dolog , ha a páciens semmit nem érez tűszúráskor akkor nem jó helyen van a tű. Azért működik a fülakupunktúra , mert bizonyos pontokat ingerelni kell. Minden pont tájékán van egy legérzékenyebb pont. Annak a pontnak a helye az akupunktúrás pont . Ha egyáltalán nem érez fádalmat akkor nincs hatása sem, nincs jó helyen a tű, vagy mag.
Aranyos vagy Ügyesfüli! Köszönöm a fülgyertyázásra vonatkozó jótanácsaidat, de már több gyertyázáson is "átestem", semmi eredmény. azért jelentkeztem Nálad, mert már megtapasztaltam más esetben az akupunktúrás kezelést, sokat használt. Sajnos az a kínai orvos aki kezelt nem tért vissza. Így keresem mindenütt a gyógyulási lehetőségeket, az életfilozófiám: nem adom fel!!! Igenis kell legyen megoldás, miért élje az ember kínlódva napjait, amikor mopsolyogva is lehet.
Üdv. Kati
Kedves Mindenki!
Nagyon köszönöm a bíztató szavakat, és az okos észrevételeket! Megpróbálok "egyben válaszolni" több dologra, és természetesen írok privit annak akit érdekel. A fülakupunktúra már az ősi Kínában is ismert tudomány volt, de méltánytalanul mellőzték az elmúlt évtizedekben, és csak nemrégiben kezdték ismét elővenni, és "újrafelfedezni" hatásosságát. Jelenleg a ma Magyarországon elfogadott (és törvényileg szabályozott) nyolc természetgyógyászati tevékenyég egyike. Ha ilyen tanulmányokba szeretnél fogni, először egészségügyi képzésben kell részt venned, majd természetgyógyász tanfolyamot kell végezned, és csak utána szakosodhatsz erre (vagy bármi másra a maradék hét közül). A képzés időtartama általában másfél-két év, és ne számíts túl sok szabadidőre közben. Személy szerint az a véleményem, hogy a tanulásod nem ér véget, mikor megkapod a diplomádat, hanem csak akkor tudsz elkezdeni igazán fejlődni, és továbblépni, új módszerek és ismeretek felé nyitni!
A tűszúrásról: A helyesen beszúrt tű nem fáj, - vagy csak iciri-picirit :-) - illetve ha extrém módon mégis nagyon érzékeny a terület, az bizony visszautalhat valamilyen szervi bajra! A fül is mikrorendszer, ugyanúgy jelez, mint a talpad a talpreflexológusnak.Azoknak, akinek ún "tűfóbiájuk van" - bizony létezik ilyen - más módon lehet végezni a kezelést! Ilyen az elektroakupunktúra, a fül-mag, a mágnes, és a lézer használata. Ezek mind teljesen fájdalommantesek!
Egyetértek azzal, hogy ha valaki nem hisz benne, annak bizony nehezebben használ, de az úgysem fog megkeresni...
Ennek az ellenkezője is igaz, akár a tiszta csapvíztől is meggyógyulhatsz, ha hiszel benne, és gyógyszerként iszod! Gondoljatok csak a placebok-ra.
Többen kéredztétek: IGEN, nagyon jól hat depresszióra, különböző lelki- és kedélybetegségekre, mert a yin energiák mozgósításával feltölti a szervezetet pozitív energiákkal, és szabályozza azok egyensúlyát!
Köszönök még egysze minden észrevételt, ha van kérdésetek, folyt köv!
szia!
én is már sokat hallottam az akupunktúráról, sokat gondolkoztam már én is azon, hogy fogyásnál ki kellene próbálnom, mert meg kellene szabadulnom legalább 20 kg-tól. De kicsit félek a tűktől, ez tartott vissza. De előbb utóbb szerintem rászánom magam. Írsz bővebben erről, és hogy hol dolgozol, lehet, hogy az ára is érdekelne.
köszi
Szia!
Én általában hiszek a természetgyógyászatban, ezért fogyás céljából ki is próbáltam egy természetgyógyásznál, sajnos nekem nem sikerült, persze hallottam, hogy volt, aki 15-20kg-ot fogyott 3 hónap alatt, de sajnos nálam csak pénzkidobás volt. Korábban pedig egy orvos-természetgyógyásznál voltam fülakkupunktúrán, hát az sem segített.
Szóval szerintem embere válogatja, hogy kinek mennyire sikerül! Mindenesetre a legfontosabb, hogy az ember higgyen benne, hogy sikerül, szerintem én nem hittem eléggé.
Nagyon örülök, hogy beírtál és ilyet is lehet olvasni. A környékemen nem nagyon ismerős ez a dolog, sőt, nem tudom,hogy a városban, illetve szűkebb környezetében egyáltalán akupunktúrás lenne. Legalább 40-50 km-t kellene utazni egy-egy kezeléshez. Gratulálok ahhoz, amit elértél! Kérlek tartsd meg ezt a lelkesedést 10-20 év múlva is, és ne fáradj bele! Kívánom, hogy te is tudj mindig feltöltődni!
Szia!
Ha valaki elmegy egy sima negyeves akupunkturaval es kinai orvoslassal foglalkozo iskolaba, akkor tanulja a fulakupunkturat is, vagy ez teljesen kulon aga az akupunkturanak?
Irtóra fájt amikor a fülembeszurkálta a kis tűit . De ami érdekes: a tűk egyszerűen kiestek a fülemből.
Lehet ez azért van mert eleve elutasítottam és nem hittem benne?
Nem ellenreklám akar lenni, de nálam ez volt.
Köszi Nővérke!
Én is Reiki mester vagyok, természetesen ez is szerepelhet "a gyógyítási módszereim " között, ha a kliens igényli,és nem idegenkedik tőle. nem kell elmondanom senkinek azt hiszem, hogy mennyire hatásos, érdekes módon páran mégis tartanak a Reiki-től. Ha megírod priviben, hol laksz, rásegítek kicsit a "megmentésedre", persze csak ha nem bánod!
Igazad van kedves Pelé!
Sajnos ez sem az egyetlen üdvözítő megoldás!!!! Úgy gondolom nagyon sok függ a terapeuta lelkesedésétől, és ismereteitől is! MIndenesetre nekem volt olyan kliensem, akit depresszióval kezeltem, és zárójelben, mintegy mellékesen helyrejött - szinte órára pontosan - a mentruációja. Tudod, ez egy hihetetlenül komplex módszer, és ha valaki azt mondja, hogy "kedveském jöjjön csak el hozzám bátrn, én majd meggyógyítom, akármi is legyen a baja ...!" az hazudik! Itt is vannak kudarcok,és kétes esélyek, mint a gyógyítás bármely területén!
Kedves Efacska! Örülök, hogy neked is bejött, és köszönöm a biztatást! Tudod nagyon izgulok, mert annyi mindent lehet csinálni ezzel a módszerrel, hogy szinte "új értelmet nyert az életem"...persze némi túlzással. Dolgozom a kerületi Addiktológiai Rendelőben is, itt rengeteg gyakorlásra van módom, és nagyon szeretem, de úgy érzem, még mindig nem elég, szeretném megosztani még nagyon sok emberrel ezt a hatásos módszert!
Persze abszolút igazad van, szükséges az életmódváltás is, ami - nagyon fontos !!!! - nem egyenlő a koplalással!!!
Úgy látom itt szinte mindenki a fogyást célozta meg, örülök a sok sikernek.
Egyet tudok, nekem a nőgyógyászati problémáimat nem oldotta meg, szóval szerintem erre nem ez a módszer a legalkalmasabb
Kedves Kati!
Nálad mindenekelőtt egy fülgyertyázást kéne csinálni, ez szinte az összes makacs fülzúgást azonnal megszünteti! Hogyhogy nem ajánlották még? Természetesen ezt otthon is megcsinálhatjátok a pároddal, nem kell hozzá természetgyógyász! Gyógynövény boltokban, Mediline-ban, Herbaházban ajánlatos megvenni a Tádé-fülgyertyát,( vagy hasonló terméket, nemcsak a Tádé jó!) amin rajta van a részletes használati útmutató is, és így sokkal olcsóbban megúszod, mintha máshol vennéd.
A testsúly-problémád megoldása kicsit hosszabb beszélgetést igényelne, de éppen az a fantasztikus a fülakupunktúrában, hogy a klinikai beszámolók számos olyan esetről számolnak be, amikor több éves, vagy akár évtizedes stagnálás után az akupunktúra beindítja a méregtelenítési, fogyási folyamatot, gyakorlatilag mintegy "áttörést" érve el a hosszú eredméyntelen küzdelemben!
Ha bővebben érdekel, írj!
Szia Ügyesfüli!
Két dolog miatt is érdekel: állandó fülzúgással küzködöm, a gyógyszerekre csak "röhög" a fülem, másodsorban bármit teszek nem tudok 90 kg-os testsúlyomtól meszabadulni.
Bármilyen tájékoztatást köszönettel fogadok. Üdv. Kati
szia!
Én is csak a lelkes táborhoz tudok kapcsolódni.Kipróbáltam és bizony lefogytam fülakupunktúra segítségével 25 kilót,és egy deka se jött vissza.Persze ez életmódváltás is.
A lényeg,h én nagyon mellette vagyok.
Sok sikert!
én reikiII es gyógyító lennék, ha nem magamat kellene mentenem éppen..
a fül akup..t szerintem mindenki ismeri. fogyott vele 2 munkatársnőm már..
hajrá!!!
Szia Füli!
Gratulálok, nem semmi amit elértél! Bizony nagyon sokat kellett tanulnod, gondolom, munka és család mellett tetted, ami nagyon dícsérendő! Hidd el, hogy nagyon sokan ismerik, és ha valaki kipróbálta, hinni is fog az eredményben!!! Én annak idején két és fél hónap alatt 16 kg-ot fogytam fülakupunktúrával, és minimális volt amit visszaszedtem. Van pár ismerősöm, akik szintén sikerrel kipróbálták. Kérlek írd meg priviben, hol rendelsz,mert éppen most gondolkodom egy új kúrán, de nagyon messze volt, ahová jártam, és kicsit "elüzletiesült " a dolog, a dr-nőnek már nem volt elég ideje ránk! Talán te még kezdőként elég lelkes vagy...