Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Remélem, mindenki jól halad a karácsonyi készülődéssel!
A babócák most már kellőképpen értékelni fogják a "kajáconfát". Remélem, idén időben előveszem a kamerát, hogy rögzítsük az örömködést! (a múltkor csak a végére sikerült...)
Ötletek karácsonyi sütéshez: gesztenyés bejgli (pozsonyi tésztából), almás piskóta, tejszínes karácsonyi csokitorta, gyümölcsös joghurtkoszorú.
Én azért minden nap benézek ám!
Boldog karácsonyt mindenkinek!
Sok- sok , meg .
És semmi !
Én azért be-benézek, de blogolni most se kedvem, se időm!
Jó hétvégét mindenkinek!
Szia Krókusz!
Grat. a sikeres tanításhoz! Hát a spec. gyerekekkel nem lehet könnyű, mikor sokszor a "normálisnak" mondottakkal se egyszerű!
Remélem, meggyógyult a család.
Ajándékötleteket köszi, részben megvalósítottam (Dvd- tartó, pár dvd-vel)
Jó készülődést mindenkinek!
Halihó!!
Sziasztok! Beugrottam, Próbatanításon voltam, 5 kaptam. Nagyon rendesek voltak. Egy spec. iskolában voltam. Hát minden elismerésem az ott dolgozóké és adjunk hálát, ha egészségesek a gyerekeink!!!!
Más! fiam hasmenéses-hányásba eset bele és mi az egész családot hozzásegítettük, hogy ők is otthon szenvedjenek jó pár napig.(szombaton ebédre hívtuk őket) nekem ez jutott az ebédről eszembe. (+ 6 felnőtt) alig éltem vasárnap!!!! Felemelni a fejem is fájt!
Most már kicsit jobb, bár a fiam + tegnap is rosszul volt.
Ötletem nincs a fiúknak, de zene dvd, könyv, oldaltáska, cd-tartó+ sok cd, újságelőfizetés..
kicsinek. könyv, szintén cd, videó játék, ha gépes, mp lejátszó, foci, mozi jegy, színház jegyek a családnak!
Látom, mindenki el van havazva!
Én is, úgyhogy megyek is!
Szép napot!
Megint csak én!
Dina manuális babanaplóját úgy el sikerült raknom, hogy sehol nem találom, úgyhogy egy kis babaszótár:
Mikulás fejlődése: Mikusz, Mukájász, Mikujász
Pillangó: pingó, pingojó
Téem, tesszék, köszike, bocika, eném, töszönöm- vagy vmi ilyesmi.
Hutka (Jutka) Homsi (Somsi- barátnőm beceneve) Janci, Hánosz (János) Ijénke (! anyukája nevét is tudja!) Dinácka- magát is becézi.
Meg ilyenek. Bocs, ha uncsi.
Mire ajándékokat néztem volna, felébredt. Majd most!
Holnap disznóvágás anyósomnál. Vasárnap ebéd szülinapok és Judit nap apropóján. Viszont így nem kell főznöm!
Mai két vendégségünk is jól sikeredett, végre egy kis társaság. "Főnökasszonyom" volt itt, két kisfiával - barátok voltak az oviban, és hiányolják egymást- meg a kislánykori bnőm, még elmaradt szülinapi köszöntéssel.
Barátnőm kismama- első baba!, nagyon izgulok érte. ( ja és Dbeb, városodbeli vonatkozása is van a dolognak, a párja ui. odavalósi!)
Blog vége.
Pá, pusz.
Na, kissé lehiggadtam.
Apa jövő héten még elkanyarít Bp-re, úgyhogy remélem sikerül befejezni a mizériát.
Krók!
Állítólag, ha taknyosodik, az is lehet összefüggésben a fogakkal, sőt picit a torka is begyulladhat tőle. Nem beszélve a kakiról.
12 és 20 éves fiú karácsonyi ajándéka mi legyen? Elmgyek bogarászni itt a neten, hátha vannak ötletek!
Szép napot!
Látom kezdenek edződni az idegek a karácsonyra, mert nálunk régen mindig ez sose zajlott nyugisan, akkor volt a legtöbb idegeskedés, néha belátom, hogy fölöslegesen aggódok a rend vagy a bevásárlás miatt. a kisfiam éjjel ordított1,5 óránként,mint akit nyúznak. foga?,,, most reggelre taknyos is lett.
én is 2x rendeltem véletlenül egy parfmöt, de a szállító felhívott, hogy tisztázzuk, azóta megjött és nagyon jó illata van, ezt vadásztam, de nem drágán.
Na, hogy fokozzam, most visszajeleztek a 3 hete feladott könyvrendelésemről, hogy majd küldik ám! (azóta már megkaptam ua. könyveket!)
Vérnyomásom 600, írtam ímélt, meg holnap még telefonálok is, nehogy már kétszer kelljen ua. könyvet átvennem!
Ne egyetek mosatlan rajzszöget, árt a szépségnek!
Hogy mennyire jól állok a karácsonyi ajándékokkal:
- az áruházban elrakatott ajándékokat valaki kihozta a raktárból és eladták!
- a megrendelt könyvekből kettő nem jött meg, mert kétszer kellett elküldenem a rendelést és másodszorra elfelejtettem!!!
- még 4-5 dolog hiányzik mindig!!!
Erről ennyit.
Továbbá elegem van a sütögetésből is! Ezek az aprósütik olyan macerásak, és egy pillanat alatt elfogynak!
Fogadóórán azt mondta az Of., hogy nagyon okos, gazdag szókincs, stb, csak szétszórt és lusta...
Holnap írják a felmérőt. Ma 10 perc alatt megírta, amihez vasárnap még 30 kellett... Naná, kilátásba helyezte a barátja áthívását, rögtön begyorsult!
Megyek, felébredt, és anyázik!
Sziasztok!
Brigus: gratula a babához
Dinamama: mi volt fogadóórán? Mint ahogy mondtam neked, szerintem a fiúk kicsit később érnek. A mi fiúnkkal mai napig vannak figyelem problémák, pedig már hatodikos.
Irigy vagyok, hogy ennyire jól állsz a karácsonyi ajándékokkal. Nekem még csak elméletben vannak meg, és még így sincs mindenkinek Olyan jó volt amíg a nagy gyerekeim picik voltak, sokkal könnyebb volt nekik vásárolni.
És irigy vagyok arra is, hogy Dina ilyen szépen hallgatja a mesét. Dorka szerint a meseolvasás abból áll, hogy gyorsan átlapozzuk a mesekönyvet és becsapjuk Utána olyan büszke magára Na ennyi elég is az irigységből
Krókusz: egyenlőre a család és Dorka is elég jól viseli, hogy dolgozom. Engem változatlanul nagyon bánt, hogy fél ötre érek haza. Azért amikor itthonról dolgoztam, csak mellettem volt egész nap, még ha nem is foglalkoztam vele folyamatosan. A munkahely egyébként nekem kicsit furcsa. Amikor eljöttem szülni öten dolgoztunk, most kilencen vagyunk. De igyekszem "jól viselkedni" és megtalálni a közös hangot mindenkivel. Nagyon nem szeretném ha a munkahelyi problémáimat haza hordani.
Krókusz!
Köszi a tanácsokat, kicsit megnyugtattad háborgó lelkiismeretem!
Sztem a figyelmével nincs baj, hiszen itthon kellő "motiváltsággal", legyen az fenyegetés , vagy jutalom kilátásba helyezése, megoldotta hibátlanul 30 perc alatt a 72 pontos, általam összeállított " felmérőt"...
Én igazán fáradtnak se látom, nem megy kedvetlenül iskolába, még egyszer se fordult elő, hogy ne akart volna menni...
Bár ez a két részletben való megoldás pl. elsőben sztem tök jó ötlet! Igen, azt próbáltam vele itthon megértetni, hogy ebből tudják, hogy ő mennyire okos, és hiába tudja szóban, ha nem írja le, azt hiszik, hogy nem tudja!
Mondjuk nekem kicsit furcsa, hogy tőlünk, szülőktől kérnek segítséget a magatartásbeli problémák rendezésére. Én hét év alatt pl. soha nem adtam beírást, magatartásért feketepontot, hó végén volt egy magatartásjegy és passz. A többit meg úgy gondoltam nekem kell a gyermekekkel elintéznem, hiszen én vagyok velük, Kvázi azért kapom a fizetést, hogy " elbírjak" velük.
Mondjuk, sokszor hibásak a szülők is, a pedagógus ellen beszélnek, a gyereknek mindent szabad, semmiben nem korlátozzák, nincs büntetés, bár erről már írtam.
Mondjuk az is tragédia, hogy 5-6 agresszív kezelhetetlen gyerek miatt szenved a másik 18...
Sokszor már nem tudom, mit mondjak neki, hogyan védje meg magát...
Ma du. fogadóóra, majd beszámolok! (Ma is Dinával megyek, apa a a garázs előtti teraszt betonozza! 
Dina új szövege: Hessz innen, dromba! (Hess innen, te otromba!- részlet a Rút kiskacsa verses feldolgozásából)
Este most már közös mesélés van, megtaláltuk Sámu egy régebbi mesekönyvét Állatmesék kisgyerekeknek, sok- sok szép színes rajzzal. Úgyhogy egy mese Dina kedvéért, aki mindig a Buksi és Cirmit választja, mégpedig úgy, hogy közli: Buskit! (sic!)
Majd egy mese, amit a Sámu választ, és közben bősz hadakozás Kisgizivel, aki folyton meg akarja szerezni a mesekönyvet!
Tök jó ám, tessék nekiveselkedni a tesóknak!
Dorkabeb? (Csak dolgozik szegény, látástól Mikulásig...  Mi meg itthon tétlenkedünk...
Bár én ma ügyi voltam, kész a rakott krumpli, almás piskóta- holnapi Mikulásoknak főként- meg sül egy adag tök, továbbá fürdőszobatakarítás közepén vagyok, pakolás, portalanítás egyéb helységekben...( Hétvégén is vendégek jönnek, meg úgyis közeleg a karácsony...)
Lássatok neki, én utolsókat rúgom ajándékvásárlásban, hétvégén csomagolás, bár én meg az alexandrás könyveket várom. A ímél már megjöttek, hogy átadtás a gls-nek, csak még ők nem értek ide.
Du. meg gyedfelvétel, csekkbefizetés a program, fogadóóra előtt...
Ennyit a tétlenkedésről...
Pusszantás mindenkinek. Már megint blogoztam, ha jól látom! Bocs!
Letöltjük én nagyon szeretem Grillus Vilmost , van cd-m aki érdekel.KÖSZI
Dorkabeb: Mesélj , mi van munkahelyen? Hogy érzed magad? A család mit érez belőle?
Brigus:GRATULA a jövevényhez!!!!!! Én is sokszor gondolok rá, hogy lassan jöhetne a tesó!!
Dina: Hát igazából a tanító néninek és nem neked kell foglalkozni a gyerekkel, igaz te is megmagyarázhatod, hogy mit jelent, mennyi a teljesítménye, azért próbálja végig megoldani, mégha unalmas is, ogja fel, mint egy hosszú futást..... de neki kellene motiválni, dolgozat közben is ráfigyelni, vagy kiküldeni az udvarra fusson 2 kört, 5 percig szinezzen,vagy 2 részletben megírni a dolgozatot. Hiszen a tantó is látja, hogy tudja, csak a figyelme még nem elég erős, könnyen elterelhető a figyelme és fáradékony is, ami TERMÉSZETES!!!! Fejlődésben van!
Érdekel mi lesz!!
Macskamami: Nektek meg az új lakáshoz és a költözés utáni állapotokhoz sok minden jót kívánok, ez olyan kicsit mint egy új élet kezdete!
Én megvagyok! Rendeltem a bookline-ból!! ajándékokat + most magamnak rendeltem egy parfümöt ( parfümoutlet), mert most jutottam el oda a terhesség óta, hogy olyan jó illatok vannak. eddig zavartak.
Kellene takarítgatni, meg egyéb dolgokat csinálni.
Új lakás szuper, Tünde az első éjszakától kezdve a saját szobájában alszik.
Már mindent kipakoltunk, csak néhány doboz könyv van még a pincében ...
Tünde még mindig aktívan szopizik, és egyre ügyesebben beszél. Csatolok egy friss képet :-)
Ma csak hajnalban jártam az utca elején, meg csak délután fogok, úgyhogy most nem tudok kémkedni utánad!
A nagylány nagyon csini, és BD-t is nagyon szerettem kisfiú korában, bár tudom, hogy a kamaszoknak elég ciki beismerni, hogy valaha kisgyerekek is voltak...
Bezzeg nekünk még jó lenne egy ipicici gyerekkor...
Ja és BD. nővérének a tesóm keresztfia a barátja, hogy még egy kapcsolódási pontot mondjak...
Jó munkát!
Nahát Macskamami! Már azt hittük, végleg elvesztél! Én hiányoltalak nagyon!
Milyen az új lakás? Tünde mit szól hozzá?
Amint látod, időnként kicsit döcögősen, de azért még vagyogatunk eme topikon!
Mondjuk én már megrendszabályoztam magam, max. csak egyszer kapcsolhatom be a gépet egy nap!!
Így karácsony előtt lenne más dolgom is!
Többieknek is:
Én egész hétvégén Sámuval tanultam...
Ui. 42 %-ra írta meg a matek felmérőt... A tanárnénije mondta nekem, hogy tudja ő, hogy mindent tud, csak egy idő után megunja, abbahagyja és nézelődik... Amit megcsinál, az hibátlan, még ideje is lenne, de nem csinálja...
Úgyhogy roppant pedagógiátlanul nemcsak, vagyis inkább nem a matematikát gyakoroltuk, hanem azt, hogy előbb 20, majd 30 perceken át folyamatosan dolgozzon...
Mondtuk, mint egy verset, hogy írom, írom, nem állok meg, ha nem tudom, kihagyom, vagy megkérdezem, nem szöszölök szinezgetéssel, stb...
Valakinek ötlete? Például fejlesztőpedagógiailag, Krókuszka?!
Meg persze mindennel megfenyegettem, amivel csak lehetett...
Eddig is tudtam, hogy ez probléma, de ugye az órai be nem fejezett munkát hazaküldték hétvégén, megcsináltuk otthon, és passz. De ugye a felmérőt mégse küldhetik haza... A héten írnak másikat, nem tudom, lesz- e eredménye a szájbarágásnak.
A tanárnéni tőlem kérdezte, hogy mit csináljon vele... Bocsi, de én most anya vagyok, nem pedagógus... Mit mondjak, kiabáljon, vagy húzkodja a fülét? Mondjuk ilyeneket gyámhivatalilag sem igen illik mondanom...
Olyan bizonytalan vagyok, vagy mégsem?
Megyek, főzök a maradék fasírthoz egy par. káposztát, meg valami nagyon elegáns levest, pl. lebbencset.
Szép napot!
MIndjárt vége:
http://freemail.hu/hugemail/download.php?id=8e625f 78e6d57d5472ab46856c3e036d
http://freemail.hu/hugemail/ download.php?id=139ab24af2c2842a39d2b9d0a0ee7af9
http: //freemail.hu/hugemail/download.php?id=63229a7e3f3fac87c6e2d 5a8d3457ad4
http://freemail.hu/hugemail/download.php?i d=fedfaa3f91cbcc6a94dbbe35982c20cb
http://freemail.hu/ hugemail/download.php?id=d7f003071576572a0473811c0cb596e9
http://freemail.hu/hugemail/download.php?id=34be643762f12 cc7e363f84eb18cea44
http://freemail.hu/hugemail/downloa d.php?id=59647fcb2088d9b665080b7e3f224f9e
Nagyon aranyos rajzfilm, avi kiterjesztéssel.
Ajánlott lejátszó: vlc media player.
A Windows madia player nem ad hangot hozzá.
Pusza mindenkinek, jó karácsnyi készülődést!
Nem tűntem ám el, csak a költözés, pakolás ...
Nem is olvastalak Titeket, lenne mit bepótolni!
Kárpótlásul linkek egy Gryllus rajzfilm részeivel:
http://freemail.hu/hugemail/download.php?id=7 bd9394898650ab507e8f1fc18fea84f
http://freemail.hu/huge mail/download.php?id=6ffdb7d2dfb23e036417185fa0688807
h ttp://freemail.hu/hugemail/download.php?id=d3db10c2ad1f410d2 e759676d027686d
http://freemail.hu/hugemail/download.ph p?id=965aa330882bb6324624acbaa61c6e06
http://freemail.h u/hugemail/download.php?id=4592cbcf138341ffda73a0eb69f316ec
http://freemail.hu/hugemail/download.php?id=f1f5cfe9fbce 4bdf2f5d3e3a9ab592b6
http://freemail.hu/hugemail/download .php?id=6bff7a8a3185c89ed316df0356c59602
http://freemai l.hu/hugemail/download.php?id=7a3b312b8f6af6d0afccb0d13db8b0 10
http://freemail.hu/hugemail/download.php?id=6776a89 2325faf8d99ebc49622f6b912
http://freemail.hu/hugemail/ download.php?id=ed3919a01c6b7346421be6daf91d9f1c
Szerint em vasárnap törlődnek, aki kapja, marja :-)
Szia!
1. Sajnos Apa rosszabb állapotban jött haza, mint ahogy elment Szinte alig tud mozogni. Az orvos szerint talán karácsonyra valamivel jobb lesz. Kedden megy Kecskemétre a főorvoshoz, kíváncsi vagyok, hogy mit fog mondani.
2. Az autó az udvarban állt, mivel vacakol a központi zár. Nem mertem az utcán hagyni.
3. Nem mondtak semmi rád terhelőt a gyerekek Csak azt mondták, hogy milyen aranyos a Dina és milyen nagy. Ja és az anyukája milyen rendes
Szerintem éppen elkerültük egymást, mert én abban az időben rohantam a postára.
Dorka most nagyon szerelmes Apába, mióta hazajött Egyfolytában: apa, apa, apa... és kéredzkedik fel hozzá.
Szia Brigus!!!
LEGELŐSZÖR IS MILLIÓ GRATULA A KISTESÓHOZ!
Vigyázz ám magatokra! Kristófból bátyus lesz! A jókívánságokat mi is viszont!
A születési időpontokkal kapcsolatban nem kaptatok gyanúsítgatásokat?
Ha teheted, azért nézz be időnként, meglehetősen családiasra csappant topikunkba!
Minden jót!
Ja és Dina tegnapi műsora az volt a séta során, hogyha 2 méternél messzebb távolodtam a babakocsitól, akkor ordított, mint a fába szorult féreg, hogy anya, anya!
Nem voltunk ám feltűnőek, áááááááááá...
Hahó!
1. Ezek szerint megjött apa, remélhetőleg gyógyultan!
2. Ezek szerint tegnap dolgoztál, de nem láttam autót... Mondjuk vszínű busszal olcsóbb a napi átjárás, mint a benzin...
3. Én nem akartam leszólítani őket... De úgy megcsodálta a Dinát, hogy milyen aranyos, hogy nem volt arcom szó nélkül hagyni, esetleg BD. elmondja, hogy ki vagyok, én meg egy szót se szólok... Remélem, nem mondták, milyen setét vagyok...
De nagyon szimpi volt az ifjúság! Mondjuk mi szokás szerint rohantunk. Merugye mér' ne a délutáni sétán ejtsem meg a hétvégi bevásárlást! Tele volt a kocsi alja, alig bírtam tolni! Végül is levegőzni kell, de el lehetne választani a cugerolástól!
Dorka sztem elhúzta a mézesmadzagot apa orra előtt, lesz ez még ígyse!
Szióka.
Nagyon jóképű kispasi lett Benő bébi is.Tök örülök hogy találtam róla pont képeket. Sajna nincs időm visszaolvasni Titeket ,de mindenkit szeretettel üdvözlök és kívánok előre is mindenkinek nagyon boldog és meghitt ünnepeket. Így a kis lurkókkal sokkal jobban készül az ember.Ügye ti is így vagytok?. Mellékesen megjegyzem hogy a Kristófnak lesz tesója.(Betöltötte a 3 hónapot,júni 15-re vagyok kiírva,Kristóf júni 10.-én tölti be a 2. évet.
Én nem adattam be az általad írt oltást és valószinüleg nem is fogom.Krizsó is hisztis ,emellett nagyon jó gyerek is.Ő is próbál utánunk mondani minden szót.Olyan helyesek.
Pusz mindenkinek