Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Várj egy kicsit, mielőtt rendelsz, illetve nézd meg jól, mennyi a postaköltség, én úgy emlékszem, egyszer elszörnyedtem rajta! De ha többet rendelsz, akkor talán megéri.
Nem, nem vagyok cukrász.
Semmiféle vendéglátóipari képzettségem nincs. És soha senkitől nem tanultam főzni.
De ha cukrász lennék, el is ásnám magam, amilyen tehetségtelen vagyok az itteni lányokhoz képest, pedig többségükben ők sem szakképzett cukrászok, "csak" a családjuknak sütő-főző lányok.
Éjjel titokban megettem az összes pereceget.
Így jársz, ha itthagyod őrizetlenül őket.
Sziasztok,
bocs, hogy beleszólok, sztem az a legegyszerűbb mentés, hogy a fenti módon bemásolod a word-be a receptet, majd a képre jobb klikk, kiválasztod ott is a másolás funkciót és a szöveg alá bemásolod a recept alá a Word doksiba.
Így együtt vana kép és a recept!
További szép napot!
W.
Csillagvirág, neked is köszi az inmfót. Megnéztem az ázsia bt oldalát, valóban lehet venni jó dolgokat. Egyébként a MIt sütsz-ös partnerem is fog a jövőben ilyen dolgokat forgalmazni, már konzultálunk, hogy mit, s hogyan.
Lehet, hogy nem vagyok túlértesült, de te cukrász vagy? Valahogy a munkásságod azt sugallja, hogy többet értesz a sütéshez, mint egy átlagos háziasszony.
CSAJOK/MINDENKI! Esetleg vannak extra igények, hogy milyen sütidíszeket lehessen itthon is beszerezni????? Ha vannak ötletek, én átadom a partneremnek, és ha tud, beszerzi. Állítólag nem lesznek drágák, amiket hoz.
Nyestkutya,
örök hála. megnéztem az oldalt, és még enten is lehet rndelni, nem ekkl érte menni külön. meg az is megnyugtatott, hogy ahogy néztem, német termékeket forgalmaznak.
köszi mégegyszer
Sziasztok!
Hétvégére mákos-almás és gesztenyés-almás bejglit sütöttem. Az újítás az volt, hogy az alma nem a töltelékbe volt belekeverve, hanem külön megpároltam és rákentem a gesztenyére illetve mákra. Nagyon finom krémes réteg lett belőle. A tésztája nem a hagyományos élesztős, de nálunk ez számít bejglinek.
Sziasztok sütis lányok!
Továbbra is olvaslak, jegyzetellek titeket, sok sok hasznos dolgot "hallok" tőletek.
Most tanácsért jöttem, nemrég készítettem fahéjas csigákat, amik mondhatni jól sikerültek, azonban másnapra kökemények lettek... van valakinek valami tuti tippje amivel ez elkerülhető?? Síma kelt tészta volt.... mit ronottam el???
Előre is köszönöm a segítségeteket....
Jó reggelt!
nobilis - úgy látom még nincs rá jelentkező - ott azt a 2 kis csavartat én most magaménak tudom. Teám mellé pont jó, köszi.
Szép napot Mindenkinek!
Babi
Szia.
Aranyosak vagytok, hogy segitettetek, nekem , hogy kell menteni. Most már menni fog. Köszönöm.
Szia.
Köszönöm a segitséget.
Köszönöm, hogy segitettél. aranyos vagy.
Imádom ezt a csapatot. Minden nap végig olvasom, függő lettem. Most már menteni és sütni is fogok, meg persze gondolom hizni, amit nem kellene.
Hát jó sokára lettek kész a pereceimmár mindenki alszik szerintem...
Reggelire sem lesz ez azthiszem rossz, igy itthagyom nektek .
Hiába, este van már, elejtettem a fényképezőgépet isigy ezek voltak talán az uccsó képeimA kijelzője fekete foltos lett... Hát igy jártam
Kedves Tulipancsokor!
Kanadaban elek megcsak 8 honapja.Mar keresgeltem eleszto utan, de valsozinu rossz helyen!DE egyelore meg nem talaltam meg, de mindent meg teszek a cel erdekeben!Hogy sikerrel jarjak!Egyszer csak meg lesz!
Koszonom a kedvessegeteket, es a szep fogadtatast!
Mindenkinek tovabbi jo sutogetest!!!FRunyi
Többen élünk külföldön, akik itt sütögetünk és tanácsokat, tippeket, recepteket lopogatunk.
Melyik országban nincs élesztő? Márcsak azért, mert szerintem ebben is adunk egymásnak tanácsot, hogy mi bizonyos alap anyagoknak különböző országokban a megfelelője. Tehát, szerintem, ilyen téren is kérdezz nyugodtan!
Egy csomag az kb. 20 deka, nem? Én inkább két csomaggal tennék bele. Az a lényeg, hogy nagyon gesztenyés legyen. Attól finom.
De ha egy csomag gesztenyemasszád van otthon, akkor arányosan csökkentsd a többi hozzávaló mennyiségét, és inkább süss kevesebb muffint.
Koszonom a fogadtatast meg Sziszinek es Nyestkutyanak!
Orulok hogy en is csatlakozhatok hozzatok!!!
Nagyon jol esik a batoritas es a biztatas!
A sunik nagyon edik!ES a turos batyu is nagyon guszta!
En tegnap turos pogit keszitettem, amint innen lestem le, es hat mondhatom tenyleg nagyon fincsi!!
En jelenleg kulfoldon elek, igy meg nem mindent talaltam meg ami a sutikhez kell pl.eleszto!
De mar uton van a csomag, amit a nagymamam kuld es benne lesz szaritott eleszto, szoval talaln en is vegre kiprobalhatok valami kalacs vagy egyebb sutit is!!!Juhu!!
Szep estet nektek!!!!udv Frunyi
Köszönöm szépen!
Nem volt túl lágy a tésztája a rácsozóhoz?
Nekem is küldött egy jó tündér, és én is ki szeretném próbálni így mert nagyon tetszik a tied!
Előző sztorno, kipróbáltam, nem működik. Így jó:
Hát.. képpel kicsit bonyolultabb lesz (én pont emiatt csak a recit mentem).
De így akkor nyitsz egy word doksit, a szöveget bemásolod, és adsz a file-nak egy nevet. A képen pedig megnyitva nyomsz egy jobb egérgombot, és elmented magadnak valahová valamilyen file néven, majd a mentett file-t a megnyitott word doksira húzod és megjelenik a kép...
Csillagvirág!Ez a muffin állati baba lett és biztosan fincsike is...nyamika...
A sünik igy együtt nagyon tetszenek, ügyes vagy hogy összeraktad őket, hiszen együtt érzik a sünik magukat igazán jól
Tündérkék, gesztenyés muffint sütöttem ma este csokidarabkákkal, csokival a tetején. Megdöbbentően finom lett! Alig volt időm lefényképezni. A kiskorú sáskáim mind befalták!
http://www.szamoca.eoldal.hu/cikkek/edes-sutemenyek_- edessegek/gesztenyes-csokis-muffin
Szia!
Én úgy szoktam, h. először a szöveget kijelölöm, aztán jobb egérrel beleklikkelsz másolás, kinyitod a Word-öt megint jobb egér klikk beillesztés. Aztán a képet megnyitod, megint jobb egér, feljön egy ablak, ott megkeresed a másolást, ráklikk, visszamész a Word-be és megint jobb egér és beillesztés.
Remélem érthető voltam.
TÁMADNAK A SÜNIK!
Közös süni-kép:
- jobb alsó: #nobilis# sünikéi,
- bal alsó: Hajney sünikéi,
- jobb felső: andi sünikéi,
- bal felső: az enyémek.
Hát.. képpel kicsit bonyolultabb lesz (én pont emiatt csak a recit mentem).
De így akkor nyitsz egy word doksit, a szöveget bemásolod, és adsz a file-nak egy nevet. A képen pedig megnyitva nyomsz egy jobb egérgombot, és elmented magadnak abba a word file-ba. Remélem, nem írtam nagy hülyeséget, okosabbak, javítsatok! Én így csinálnám.
Szia Rece,
Nyisd az ablakot, kuldok Neked turost - cserebe nehany szelet tortaert es egerkeert
szia Snocy,
bemasolom Neked
"Túrós batyu/Kuzsu
24 db
Tészta:
3 dl tej
10 g só
10 dkg vaj
6 dkg porcukor
1 db tojás
5 dkg élesztő
60 dkg rétesliszt
Töltelék:
40 dkg tehéntúró
1,6 dkg búzadara
1,2 dkg bourbon vaníliás cukor
4,5 dkg cukor
1 db citrom reszelt héja
Kenéshez:
1 db tojás
Elkészítés:
A sütőt előmelegítjük 180 C-ra. Egy kb 38x27 cm-es tepsit vékonyan kiolajozunk.
Először a tésztát készítjük el. Az összetevőket egy tálba mérjük - ügyelve, hogy az élesztő közvetlenül ne érintkezzen a sóval! -, majd simára dagasztjuk a tésztát. A kész tésztát kétszeresére kelesztjük kb 20 perc alatt.
A megkelt tésztát lisztes asztalon ujjnyi vastagra nyújtjuk, és 2424 db szabályos négyzetre vágjuk egy rádli segítségével - pizzaszeletelő is kiválóan megteszi.
Most gyorsan elkészítjük a túrótölteléket. Az összes összetevőt egy tálba tesszük, és alaposan eldolgozzuk.
Mindegyik négyzet közepére egy kanálnyit teszünk a túrótöltelékből.
A tészta négy sarkát felül, középen összefogjuk. Egyet csavarunk rajta s közben a nyílások széleit erősen összenyomkodjuk, hogy a túrótöltelék ne jöjjön ki sütés közben.
A kész batyukat kiolajozott vagy sütőpapírral kibélelt tepsibe sorakoztatjuk. Egy tojással lekenjük, pihentetjük pár percet.
Előmelegített sütőben 180 C-on 30-35 perc alatt készre sütjük. Porcukorral meghintve kínáljuk.
Kuzsu: a lisztet kicsit variáltam, 40 deka rétes- és 20 deka finomliszttel csináltam, és gyönyörű volt a tészta. Nagyon lágy lesz, de most nem tettem hozzá még lisztet, és egy idő után dagasztás közben gyönyörűen összeállt gombóccá, nem ragadt. Szerintem azért lesz a tésztája ilyen nagyon pihe-puha könnyű, mert ilyen lágy a tésztája. Nem is nehéz vele dolgozni, sőt annyira könnyű kinyújtani, nem ugrik vissza, mint ahogy a kelt tészta szokott. A túróhoz most tettem egy-két kanál tejfölt, mert nagyon száraz volt, de éppen csak annyit, hogy jó sűrű krémes legyen."
De jó ötlet ez a zizi-tüske!
A te sünikéidet is felaplikálom a nagy közös képre. :D
Nagyon jók!
Riti, itt minden kapható kis mennyiségben, nagy a választék!! A lapjukon is majdnem minden fent van, nézz körül! Ezek a sütési kellékek, díszek kifejezetten jó árban vannak szerintem!
www.azsiabt.hu
A Fővám téri Csarnok alagsorában van a boltjuk!
Szia Frunyi!
Ez velem sem volt másképp! Tavaly ősszel csatlakoztam ide, azelőtt évente 3* készítettem sütit, kb. 3 szülinapi tortát, és slussz! Azóta rengetegféle szuper receptet kipróbáltam, a család meg a barátok nagyon élvezik, hogy mindig valami újdonság van! Csak ámulnak, milyen ügyes lettem Mondjuk ha tudnák, itt milyen tündérek vannak... de sebaj, nem hozzájuk viszonyítanak!
szóval gyere csak a jó ötletekért, aztán zsebeld be az elismeréseket! Idővel meg meglátod, Te is fogsz újítgatni, és saját recikkel leped majd meg a fórumot
Sziasztok!
Csillagvirág, köszi, átadom neki!
Sziszi, ez a túrósbukta nagyon guszta!
Kuchen, ,nagyon jól jéz ki az álom almásod, és ha tényleg olyan fincsi akkor én is ki fogom próbálni
Recefice ma én is süniket gyártottam, Csillagvirágnál található reci alapján. A tüskéket nem mandulából hanem ziziből raktam ki, mert a névnapos külön kérése volt
Az arany és ezüst golyókat a Szamos Cukrászdában szoktam venni. De egy csomó sütidíszem külföldről származik. (Már minden rokonom, barátom és üzletfelem tudja, hogy nekem ilyesmit kell hozni ajándékba.)
Viszont többen ajánlották az itteni lányok közül a Nagycsarnokban található Ázsia boltot. Állítólag ott is rengetegféle sütidísz van.
Az előző csupa csoki torta.
A sünik és az egerek nutellás-macipánosak.
A golyók szintén nutellás- marcipánosak. S ha lett volna itthon rózsaszín marcipánok legyártottam volna néhány malacot is!
Sziasztok lányok!
Húú, komolyan az ember megéhezik amikor idejön olvasgatni!
Azok a mennyei kiflik!!!Holnap úgy is sütős-főzös napom lesz; lehet hogy csinálok is!
De ez a Verdens Beste nálam kiverte a biztosítékot, én még ilyet nem látam!!! Kocsányon lógnak a szemeim, az almás is magáért beszél sziszi sütijével csak az a hiba, hogy nem az én konyhámban pihen...
Láttam gyönyörű kütös kalácsot is, kedvet kaptam hozzá nagyon!
MOst csak döntsem el, hogy mit süssek!
Amúgy arra gondoltam, hogy az milyen lenne ha az őzgerincformát teljesen körbetekrném szorosan? A ütőbe két kicsi tepsit raknék fordítva két oldalt és közé raknám az őzgerincet? Így ki lehetne támaztani. De lehet hogy annyia megdagad a tészta, hogy belelógna a sütőrácsba!
Hoztam én is nektek mutatóba sütiket, mindjárt előkeresem őket!
Sziasztok.
Ma már kérdeztem ,de lehet, hogy nem vettétek észre. Arra vagyok kiváncsi hogyan tudnám menteni a receptjeiteket képpel eggyütt. Segitsetek, mert olyan sok jó sütijeitek vannak, én ezeket apránként ki szeretném próbálni.
Köszönöm.
Szia Sziszi!
Nagyon klasszak lettek a túrósaid!
Beírnád hogy hol találom a receptjét?Próbáltam keresni,de nem találom sehol.
Köszönöm:Snöcy
Szia Illeskrisz!
A receptet megtalalod a betuk alatt az oldalamon
Megjegyzesekkel ellattam, mert en par dolgot maskepp csinaltam, mint az eredeti recept, remelem tetszeni fog!
Nikkancs
Szia Sziszi!
Valami istenien néznek ki a buktáid,nagyon inycsiklandozó...!!!
Ennek az almás álom sütinek az érdekessége,hogy ez az én kitalációm,ezt igy én kreáltam össze...
De azt kell mondanom,hogy ettől finomabb sütit nem igen ettem életemben.Ez most nem öndicséret akar lenni...de komolyan mondom valami isteni az izharmóniája.....
Volt itthon mascarpone és elakartam használni,de nem tiramisura vágytam most,hanem valami másra.....igy született ez a süti.
Szia riti00!
Én egy cukrászati dolgokat árusitó boltban vettem,Debrecenben.
szia Csillagvirág!
Esetleg te tudnál segíteni? Láttam az oldaladon, hogy használsz időnként süti díszeket. Ezeket nem tudod, hol lehet beszerezni kis mennyiségben? Nem a rózsaszín gyöngyökre, meg szivekre gondolok, hanem valami ünnepiesebbre. Pl. arany, ezüst golyók, stb..
köszi,
Mascarpone krém:
25dkg mascarponét elkeverünk 10dkg tejszines krémjajttal és izlés szerint cukorral/1-2 ek/.Majd 2,5 dl tejszint kemény habbá verünk egy kevés cukorral,és összekeverjük a mascarponés krémmel/habverő/.
Sütemény összeállitás:
A lapra kenjük az almás krémet,erre kerül a babapiskóta,és ennek a tetejére kenjük a mascarponés krémet, és be a hűtőbe legalább egy fél napra,de ha lehet egy éjszakára.
Almás Álom tésztája:
6 tojásfehérjét és 20 dkg cokrot felverünk,majd hozzáadunk 15dkg darált diót,3dkg lisztet,2dkg darált kekszet és egy sütőport,ezt megsütjük.
Almás krém:
1,5 kg almát meghámozunk felszeleteljük és izlés szerinti cukor mennyiséggel elkezdjük párolni.Amikor a párolásnál levet enged...akkor abból leöntünk kb.egy deciliternyit, amibe belekeverünk 4 teáskanál étkezési keményitőt,visszaöntjük az almára, és kevergetve tovább pároljuk az almát amig elkezd sűrűsödni.Majd langyosra kihűtjük./folyt köv.!!!/
Sziasztok!
Frunyi, udv. a csapatban!
Lanyok, megint nem gyozom kapkodni a fejem
En ma megsutottem Kuzsutol a turos buktat, nagyon-nagyon-NAGYON finom! Zsuzsikam, koszonom a receptet egy baj van: elkezdtem dagasztani a kenyersutommel, ami 3 perc utan leallt (gyakorlatilag osszeszedte gombocba a hozzavalokat, de utana csak zugott ), szoval gyorsan kivettem, atgyurtam es kelesztettem, szalveta alatt, kozben feloltoztunk es bevittuk a varosba a gepet, szerencsere meg garancias volt (2 eves garancia van rajta, epp, hogy beleestem meg) es most 1 honapig nincs gepem Dragam aranyos volt, mondta, hogy vegyunk egy potgepet? Mondtam, de jo lenne, ha meg egy ekkora helyet elfoglalnank a konyhaban
Lenyeg a lenyeg, a turos nagyon finom lett es Zsuzsikam (Kuzsu), a tetejet Neked ajanlom
Koszonom szepen a fogadtatast!(Babikam)
Itt leszek most mar es figyellek benneteket!Egyelore meg nem tudok kepeket feltenni mert nincs fenykepezogepem!DE majd irok levelet a a Jezuskanak, hatha kapok egyet!Frunyi!
Na ez mostmár viccccccccc,hogy mégegyszer nem ment át.....
Ezekkel a képekkel irtam meg,és akartam küldeni..legalább a képeket próbálom most.....hátha...????!!!!!
Szia !
Üdv. a csapatban!
Gyere máskor is! Fotókkal..
Babi
Kedves Sutis lanyok!!
Kb. harom hete olvasgatlak benneteket a hatterbol es kozben irogatom ki a receptjeiteket, amik egyszeruen fantasztikusak!mivel jelenleg otthon ucsorgelek, mert nem tudok dolgozni, igy most probalgatok a konhaban ugyeskedni!
En meg csak kezdo sutogeto vagyok!DE eddig ami receptet kiprobaltam toletek az mind sikerult es a paromtol nagy-nagy dicsereteket kaptam!Nagyon koszonom nektek ezt a jo kis forumot!!Frunyi
Sziasztok Sütikések!
Most nagyon mérges vagyok,mert leirtam az Álom almást kuchen módra,és úgy elszállt mint a pinty
Majd próbálkozom újra.....
köszönöm szépen a dícsértetek a tortára ésa szülinapos nevében a köszöntéseket is
tavasz: mentem is a piskóta receptet, hátha ezzel majd sikerül
Sütitündérek!!
Gratulálok mindenkinek a 7végi sütikhez, ismét gyönyörűeket alkottatok
Csodaszépek a torták, guszták a sütikék!!
Én kipróbáltam Andi1976 oldaláról a
Babapiskótás mézest
köszönet a receptért, finom lett!!!
Nem sikerült megvennem ezt a muffinos különszámot, de ez az almás nagyon jónak tünik...Biztos átnézted már, nem találtál benne mogyorós vagy mandulás muffinokat és beírnál vagy kettőt????
Nagyon örülnék neki!!!
Persze,beírom szívesen.
Almás-csokis muffin
Hozzávalók: 3 tojás,15 dkg cukor,1 cs. vaníliás cukor,15 dkg vaj,csipet só,2 ek. rumaroma,30 dkg liszt,2 kk. sütőpor,8 dkg étcsoki (én tortadarát tettem bele),2 közepes alma (tisztítva 20 dkg)
A tojást a kétféle cukorral habosra keverjük,hozzáadjuk a vajat,sót,rumot.A lisztet a sütőporral összekeverjük,hozzáadjuk az előzőekhez a tortadarával együtt.Az almát meghámozzuk,5-6 milliméteres kis kockákra vágjuk,a masszához adjuk,átkeverjük.Előmelegített sütőben 180 fokon 20 percig sütjük.(én picit tovább sütöttem)
Sziasztok Lányok!
KisMuci - nagyon ügyes vagy, gratula! Nagyon szépek lettek a tortáid.
kuchen - az almásodat most elfogadnám
timi30 ,andi- köszönöm a segítséget a fehér tortabevonóhoz. Még egyszer nekiállok az útmutatásaitok alapján. Még nem landolt az összes a kukában!
nikkancs04 - impersonal - ezekkel a kiflikkel én is úgy vagyok, mint nyestkutya. Sajnálom rá az időt, de már olyan sokan megcsináltátok és egyik szebb, mint a másik, hogy a végén kénytelen leszek beállni a sorba.............
Jó étvágyat az ebédhez!
Babi
Isten éltesse Mártont! :)
Tavasz, Illéskrisz ,köszönöm!
Timi , igen, ha a csillagokat nem is de a szivárvánnyal megpróbálkoztam
Nyestike,köszönöm, a kedves szavakat, igazán motiválóak tudnak lenniMajd raktározom ,és a következő tortámnál előveszem őket, hogy segitsenek a készitésben
A szuper dobostrotortakrém engem is érdekelne, bár anyósomnak is van egy, ami tuti ,de lehet hogy még azt is lehet fokozni
Ma délután kekszsünik fognak készülni és sós perecek ,holnap ugyanis Márton napot fognak az oviban ünnepelni.A legkisebbikem Márton ,igy holnap is ünnepelünk
További szép napot mindenkinek!
Sziasztok!
Én tegnap egy isteni finom csokis-almás muffint sütöttem,a Prima Konyha muffinos különszámából!
Továbbra is nagyon szép sütiket,tortákat alkottok,szuper ez a topic!
Illeskrisz, itt van Sziszi sütije!
(Én nem Gálával csináltam a krémet, hanem 1 Arankát 3 deci tejjel, 1 deci Hulalával, és egy vancukival vertem fel. De akármilyen vaníliakrém fini bele, írja Aliz)
Verdens beste/Aliz konyhája
Hozzávalók:
12,5 dkg margarin, 12,5 dkg porcukor + 20 dkg porcukor, 12,5 dkg liszt, 4 tojás, 4 ek. tej, 2 kk. sütőpor, 1 csomag Dr. Oetker Gála vaníliás krémpor ( hozzá 4 dl tej )
A margarint habosra keverjük a 12,5 dkg cukorral, majd a 4 tojás sárgájával. Hozzáadjuk a tejet, majd a sütőporral elkevert lisztet. A tojások fehérjét keményre verjük a 20 dkg cukorral.
A sárga masszát egy sütőpapírral bélelt gáztepsibe kenjük, (tepsi szélein hagyunk kicsi helyet, mert terjeszkedni fog) majd rá a cukros tojáshabot. 170 °C-os sütőben megsütjük. (elég hamar készen van)
A vaníliakrémet elkészítjük 4 dl tejjel.
Ha kihűlt a tészta, függőlegesen két részre vágjuk és vaníliakrémmel megtöltjük.
Vigyázni kell, mert ha magas a hőmérséklet, a tojáshab megég, míg a sárga réteg nyers marad.
Szia KisMuci!
Nagyon szépek és egyediek a tortáid, szép a neve a kislányodnak! Isten éltesse utólag is! Sztem nagyon szépen eldolgozott a marcipántortád!!! A horgásztónál meg látom, jó a kapás!
Nikkancs, micsoda finomságokat hoztál, ez a kifli... egyszer régebben kifejtettem, hogy az ilyen egyszerű péksütik nem hoznak lázba, mert sajnálnék annyi macerát egy sima kifliért.. de mostanában annyiszor hoztok gusztábbnál-gusztábbakat, hogy végül csak beadom a derekam.. aminek meg az lesz a vége, hogy utána minden nap..
Kuchen, ez az almásod tényeg mesébe illő!!
Impersonal, ugye, csak emlegetni kell, megint megjelenik itt egy szépséges kiflike!!
Szia Sziszi!
Olyan guszta lett a TE sütid is! Úgy örülök, amikor a lelkesedésem átragad másokra is, és ők is elkészítik, amit én, ráadásul még ízlik is! Fő érdem persze Alizé és Andié, akik elhozták ezt a finomságot!!
Ahhoz pedig én is csatlakozom, hogy Kuzsunál minden finom, ráadásul még olyan keze van, gyönyörűen kivitelezi a sütijeit, tortáit!!!
Jó reggelt!!
Tavasz, csodaszép a tortád!!! Leírod majd azt a nagyon finom csokikrémet, ami a dobosodban volt?
Szia Babikám!
Nagyon kényes a fehér tortabevonó,én is jértam így mint te.
Gőzön olvazd,ne forrjon nagyon a víz,és én úgy vettem észre,hogy
több olaj kell bele mint a sima tortabevonóba.Így lett nekem jó.
Kevergetni kell közben.
Üdv:Timi
Szia kisMuci!
Nagyon szép tortákat készítettél,nagyon ügyes vagy
Boldog szülinapot a kislányodnak
Jópófa a horgászos torta az én férjem is horgászik,lehet a
szülinapján meglepem én is egy ilyen tortával
Üdv:Timi
Szia Tavasz!
Nagyon kiváncsian vártam a tortádatgondoltam,hogy nagyon szép lesz de ez a torta gyönyörűséges lett.A liliom és a rózsa nagyon
valóságosnak tűnik.Ha nem tudnám,hogy marcipán,igazinak gondolnám.
Üdv:Timi
Sziasztok csajok.
Ne haragudjatok, hogy megint ilyennel zavarlak titeket, de még mindig van problémám a süti receptek mentésével. A szöveget már el tudom, de valamiért a süti képeket oda nem tudom elmenteni, pedig én receptet képpel együtt szeretném. Valaki tudna nekem segitteni?
Köszönöm.
Jó reggel Lányok!
Tavaszka: Nem találok szavakat a tortádhoz! Annyira csodálatos, hogy már meseszép! Én is tudok sütni, de én erre képtelen lennék! Gratulálok!!!!
Nobilis: Jé..., belülről is szivárvány, nagyon jó lett!
Impersonal: Nagyon édesek a kiflik, olyan kis duckók! Szerintem a héten én is megsütöm, már szemezek vele.
Kuchen: Várom az álom almás receptjét!!
Nikkancs: Ha békebeli kiflit lepipálja ez a vajas kifli, akkor " idevele" a receptjével! Légyszi pötyögd be, nagyon guszta!
Kismuci: Boldog szülinapot az 1 éves kislányodnak! Gratulálok a tortához!!!
Sziszi: Milyen süti van a képen? Nagyon ígéretes! Vagy csak én nem látom a nevét? Ismerjük? Ha nem beírod a receptjét?
Délután hozom az Ostyabomba receptjét! Most megyek dolgozni!
illeskrisz
Sziasztok !!!
Csak szeretnem megmutatni nektek, az altalam keszult "pekkiflit" sajnos nem tudom kie a recept, de nagyon finom lett. Igaz en csak feladaggal probaltam, mert egy regebbi altalatok beirt receptet is probaltam mar az nem sikerult.
Ennek a formaja nem valami szepseges, de nem baj, hiszen ugyis elfogyott rogton.
Koszonom, Impersonal
Ui: gratulalok nektek a sok szep es igen mutatos sutikhez, amik gondolom nagyon finomak is, tovabbi jo sutogetest.
Linzer
Hozzávalók:
300 g finomliszt
100 g porcukor
200 g lágy vaj v. margarin
1 rúd vanília
1 citrom
2 tojás
csipet só
Elkészítés:
a lisztet, cukrot, tálba szitáljuk, hozzáadjuk a vajat, vaníliarúdból kikapart pépet (én egy tasak vaníliás cukorral helyettesítettem), a citrom reszelt héját, fél citrom levét, tojások sárgáját és sót. Robotgép dagasztójával jól összedolgozzuk, aztán deszkán átgyúrjuk, fóliában fél órára hűtőbe tesszük. Ezután lisztezett deszkán 3 mm vastagságúra kinyújtjuk , majd kerek lapokat szúrunk ki belőle. A korongok felébe tetszőleges alakú lyukakat vágunk. Sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük, és előmelegített sütőben 175 fokon (gáztűzhelynél 2-es fokozaton) 10-12 percig sütjük. Kivesszük, hűlni hagyjuk. Lekvárt, gyümölcsízt melegítünk és vékonyan megkenjük vele a nem lyukas korongokat, majd a lyukas korongokkal összeragasztjuk. Megszórjuk porcukorral, majd a közepükbe teáskanállal lekvárt teszünk.
Na most már megyek aludni
Holnap utazunk, hétvégén jövök hozzátok olvasgatni
Nagyon szép hetet kívánok Mindenkinek
Jó éjszakát, sziasztok
Sziasztok, tegnap reggel megsutottem a reszeg pogacsat, de nem lett olyan nagy keletje mint vartam, a ferjem es a gyerekek szerint is jobb let volna ha sajtos vagy tepertos pogacsat sutok, .
Kulonben csak gratulalni tudok mindenkinek a sok finomsagokhoz.
Marta
Nobilis, Zizi5, Sziszi, Babikám, Csillagvirág, Kismuci, Nikkancs! Nagyon köszönöm a dicséretet, aranyosak vagytok
Nobilis: gyönyörű a tortád belülről is olyan igazi szivárványosSzívesen megettem volna ezt a szeletkét Még egyszer gratula, nagyon ügyes vagy!
Zizi5: nagyon klassz a tortád felvágva is, fincsi lehetett! A batyut nyugodtan próbáld ki,aztán majd számolj be róla, hogy ízlett nektek.
Sziszi: köszönjük a jókívánságot. Nagyon jól néz ki a verdens bestéd, azt hiszem ha hazaértünk, én is beállok a sorba és megsütömBrutál az utolsó kép a sütidről
Babikám: nagyon szívesen, remélem Te is kipróbálod
Nikkancs: Nagyon szépek a kiflik, én is kipróbálom majd! Az almásod, pedig szerintem eszméletlen gusztusos, nem tudom Te miért nem látod annak?! Ezt is felvettem a listámra!
Jól értem: Te most arra célozgatsz, hogy hamarosan férjhez mész, és szeretnéd ha én készíteném az esküvői tortátokat? ...vagy félre értettelek, mert már nagyon álmos vagyok erre még visszatérünk, jó?
Kuchen: a Te almásod is nagyon szép lett!
Kismuci: Gyönyörű lett mindkét tortád Nagyon ügyes vagy! Biztosan nagyon finomak is voltak. Az ünnepeltek örültek? Szívesen látnék képeket róluk..... Örülök, hogy tudtam segíteni
A tortákon nem látszik, hogy összeesett volna a piskótád.... de van egy nagyon jó receptem innen a netről, ebből szép nagy piskóta lesz, nem esik össze egyáltalán és finom is. Itt vannak képek róla---->
"Szuper piskóta/levelebeka
7 tojás, 14 dkg cukor, 14 dkg liszt. Ez egy tortára való mennyiség.
Tojások ketté, cukor 1/3 sárgával nagyon habosra, maradék cukor fehérjével keményre. Kicsi fehérje a sárgába, ezt elkeverni, majd ezt a fehérjébe, óvatos mozdulatokkal elkevered, majd szórhatod bele a lisztet, szintén óvatosan kevered. 160-180 fokon sütöd, de ezt majd később megnézem neked pontosan.
160 fok, 20-25 perc, enyhén gőzös sütő. Anyaghányad: 1:2:2 tortához 7 tojás, 14 cukor, 14 liszt, azt hiszem ez egy 20szeleteshez jó."