Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Miért nem találok pasit?
Torolt_felhasznalo_982478
Létrehozva: 2006. február 7. 12:55
Ez most nem azt jelenti, hogy mocskos mód el lennék keseredve és a szoba közepén törökülésben gubbasztva olvasom a női magazinokat, tanácsokat várva belőlük.
Csupán rohadt mód nem értem, hogy aki normális az már miért nem jó? Miért baj, ha egy nő megáll a saját lábán, el tudja tartani magát és nem nyüszög, ha letörik a körme? Értelmesnek tartom magam, dolgozok, mellette iskolába járok, sportolok, szeretem a jó filmeket; teljesen stabil az Életem, mindennek megvan a rendje-módja, de ettől még szükségem lenne egy férfire, akire számíthatok, akire felnézhetek, akinek a karjaiban elbújhatok.
És nem. Nem olyan pasit keresek, aki több szálon futtatja a dolgokat és nem olyat keresek, aki a mozi pénztáránál visszakéri a húszforintot és nem olyat , aki semmivel sincs megelégedve. Olyat, akinek én vagyok a világ közepe és akinek a szíve az ényémmel együtt dobog.
Álmodozok??
Az élet betegség és halál nélkül, vagy egy kis bosszúság...
Teljesen elbeszélünk egymás mellett, ezért inkább nem taglalom, hogy szombati bevásárlásokkal miért nem mentem ugyanúgy semmire az emberrel.
Nem illettünk össze és kész. Én erre, ő arra.
Nem hiszem, hogy ezt ki kell hegyezni a "Peace and love and understanding" témára.
Szia, sziasztok!
Azt hiszem, az én pasim ilyen...Remek férj, nagyon jó apa, mindene a család, noha velem aztán nem könnyű együtt élni, elég bestia tudok lenni...
De persze igyekszem.
Nekem is feltűnt, hogy a mai nők nagyon nagy része nem önként választja az egyedüllétet, hanem kényszerpályán mozog, mert nem akar megalázó kompromisszumokat kötni csak azért, mert az "úgy szokás, hogy egy fiatal nőnek barátja, férje van".
Nem hiszem, hogy tudnék egyedül élni, de még kevésbé hiszem azt, hogy együtt tudnék élni egy kukaciskodó, sörivó, böfögő, fingó, lustálkodó, idegbeteg döggel, akinek a tv-távirányító az egyetlen szent, amit elismer és imád...
ez paralel az én gondolatvilágommal is.
túl sok az elvárás...
már külön könyvek készülhetnének nők/ffiak számára, hogy minek kell(ene) megfelelniük...de oda még nem jutunk el, hogy csak úgy lazán nyitottan éljünk, ismerkedjünk/szeressünk/szerelmesedjünk/szeretkezzünk....
a kapcsolatok úgy működnek, ahogy annak tagjai arra időt és energiát szánnak.
Ha az egykori pasid pudingra és banánra bukott, akkor ezt a tulajdonságát hamarabb is láthattad, s ha bevállaltad anno őt, akkor ez a rész is beválallós...
egyik cimborám szintén édesszájú, így hát mikor melóból hazaért, ő sokszor nem a megfőzött vacsit pakolta be, hanem vagy 1 üveg baracklekvárt, vagy 10 túrórudit, vagy félüveg mézet nyalogatott, vagy azt a kakaóhabosnak becézett tömény és édes tiszta édeshabkockát.... és a kaját csak a párja evett, illetve beszállt a nassolásba....
De a lány tudta, hogy ilyen, s ilyennek is szeretette...
Igaz véget ért a dolog, de más okból.
A vásárlást a Te volt példádban úgy kellett volna mesgezrvezni, hogy péniszen ragadod a pasid szombatonként, együtt elmentek nagybevásárolni, ő cipekedik és hétköznap csak tejet/kenyeret kell venni... S ez a banános puding dolog már nem is feltűnő...
Az ilyen dolgok miatt nem kell bosszankodni. Nagyon rövid az élet, hogy erre pazaroljuk a türelmünket... Tudod mi az amin lehet bosszankodni, az hogy a kollégám 23 éves fia agyhártygyulladásban hipp-hopp elment, az egyik cimborámat novemberben temettük, 36 volt, és hasnyálmirigyrák, egykori tanítványom 25 évesen leukémiában...
no ezek a bosszantó dolgok. Pl. tőlem a világ feje tetejére fordulhat, akkor sem leszek ideges, mert egyszer úgy visszabicsaklik... ami korrigálható, azon ügyködni kell, de idegeskedni soha...
Ha a párod képtelen a saját dolgaival megbirkózni ahogy írod a 2. mondatban, akkor lehet, hogy nem a mi terhünkre kell gondolni, hanem arra, hogy valami gondja lehet a párunknak, és támasz kell neki.... ha pedig csak ennyire link, akkor nem biztos ő az akit a szerelmeddel kell megtisztelned.
Annyira élvezem, h ennyi félél vagyunk és egészen másképp gondolkozunk dolgokról :-)))) Talán a nemi különbségekből is adódik, de így ismerhetjük meg egymást.
Olyan nevelést kaptam, amit a lányomnak is tovább adtam, h az ember maga egy egész. Akár féfi, akár nő. A társsal pedig egy másik egészet hoznak létre. Nekem a nem vagyok egész azt jelenti, h mindenki elvesz belőlem egy darabot és tele vagyok lyukakkal :-)))))))
Igen, én azért bízom rá a titkomat az illetőre, mert ELVÁROM TŐLE, H MEGTARTSA. A bizalmat ki kell érdemelni. Ha netán melléfogtam, és olyanra bíztam rá, aki erre méltatlan, elveszíti a bizalmamat más dolgokban is. Azt gondolom, h a titkot rábízni valakire az az egyik legnagyobb dolog az életben. Eszemben sincs belerúgni. Csalódok. Önmagamban. Az emberismeretemben. De, nincs több dobása. Azt gondolom, h egy ilyen titok lehet pl. az, h elmondom a FÉRFINEK, h SZERLEMES VAGYOK BELÉ. Számomra ez azt jelenti, h ez egy olyan feltétel nélküli bizalom, h ott van az asztalon előtte a szívem-lelkem.
Érdekes párhuzamot vontál az utálkozás, az elidegenedés és az önbizalomhiány miatt. Ezen még gondolkoznom kell.
Igen, én látok olyan embereket, akik tudnak örülni egymás örömének. Látok olyanokat is akik, nem képesek erre. Az, h idegen nem képes erre, azzal nem sokat lehet mit kezdeni. Az, h a barátomnak nevezett nem képes rá, azt gondolom, h akkor ő nem a barátom. Hogy párkapcsolatban sem működik a dolog? Azt gondolom, h abban a párkapcsolatban más problémák is lehetnek.
Az még soha nem jutott eszembe, h a szerelmet és a tiszteletet alázattal kéne művelni. De, az már igen, h a munkámmal, a hivatásommal kapcsolatban alázat kell, h legyen az emberben.
Tisztelem a másikat, mert méltó rá (kortól, nemtől független)!!!! Szerelmes vagyok, mert olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amik számomra szimpatikusak, olyan tükröt tart felém, amiben én pozitívnak látom magam. Szerelmes vagyok, mert NŐ-ként felemel.
Olyan jó elméleteket gyártotok, csak kár, hogy a valóságban ezt nem tudjátok megvalósítani. Judit legalább kaptál tanácsot, hogy mit tegyél vagy csak okoskodásokat?
Mindenki a maga módján "normális".
Szerintem dobni kéne ezt a kicsinyességet. Nem a pénz volt a lényeg, hanem a szituáció. Ennyi erővel azt is írhattam volna, hogy a csávó bunkó módon beszólt egy lánynak, aki mellettünk dohányzott.
(naaa! 20 Ft-ot ne hasonlítsunk össze 1000 Ft-tal)
Én csak egy teljesen egyszerű kérdést tettem fel, amire jöhettek volna értelmes hozzászólások is (volt egy két nagyon jó és volt olyan, amin még nevetni is tudtam). Lehetett volna róla gondolatokat cserélni.
Egyetértek veled!
Bennem felmerült egy kérdés (általában is igaz): Ha pénzről van szó, miért az érzi magát kellemetlenül akinek tartoznak és miért érzi magát azért kellemetlenül, mert visszakéri, ami az övé.
Szerintem a pénztárosnak kellett volna elsüllyednie szégyenében.
Velem is megesett, hogy 1000 ft-tal kevesebbet adtak vissza, akkor csak mert ciki ne szóljak?! (szóltam, szem rebbenés nélkül, bár bosszantott, h még csak elnézést sem kértek)
Nem álmodozol,csak az a szomorú, hogy (én legalábbis hiszem) olyan férfak is szaladgálnak körülöttünk akik éppen ugyanígy nem értik, hogy mi történik, miért van az hogy nem találnak "normális" párt maguknak holott ők annyira "normálisak".
És a kereslet-kínálat és vice -verza ritkán találkozik, mert időközben elsodorja őket a nyomuló, mindenkire ráakaszkodó érdektelenség és a "nagy ívben lesz****" hangulat.
Megjegyzem szerintem nincs olyan hogy normális!! Persze néháyn alapvető dologban a nagy átlag egyetért, de az arányok már itt is teljesen egyéniek. És akárhogy csűrjük csavarjuk a lényeg hogy mindenki indivídum, épp ezért teljesen passzolót nem fog találni. Kompromisszmokra ezután is szükség lesz, éppúgy mint eddig.
Korábban egy másik topic-ban én is levezettem hogy elméletben meg lehet teremteni a tökéletes párkapcsolatot ahol mindenki figyel a másikra, a másik örömét a sajátja elé helyezi (csak egy hajszállal) - és mivel ez kölcsönös így mindketten boldogok... Hogy meg lehet osztani a háztartási terheket, lehet segíteni a másikat mint érzelmileg/lelkileg mind a vágyai beteljesítésében....
Sorolhatnám még de a lényeg az hogy olyan ember aki mindezeket a nap minden percében hibátlanul tudja teljesíteni NINCS, figyelni lehet és kell is rá, és olykor erőt kell vennie magán az embernek hogy a másik kedvére tegyen de ez sem megy mindig. Mindent meg lehet beszélni és fel lehet állítani közös ideákat de az ember már csak gyarló ember marad, és amikor hazaér munkából (másod vagy harmad állásból) fáradtan, idegesen akkor már eszébe sem jutnak a fentiek és ahelyett hogy kellemesen elbeszélgessen a partnerével lerogy és néz ki a fejéből, és esetleg még hangot is ad abbéli elképzelésének hogy úgy car az egész élet ahogy van - mert akkor így látja...
Törekedni lehet és kell is a "tökéletesre" de elérni sosem fogja soha senki, ha másért nem azért se mert az ember igényei változnak és mindig több és több kell...
Nagyon szép dolgokat írsz, csak kár, hogy a kapcsolatok 99%-a egyáltalán nem így működik...
És sajnos én is úgy működöm (tudom gyarló vagyok), hogy a dolgaim nagyrészét pikk-pakk meg tudom oldani. Ha a párom erre képten a saját dolgaival, akkor az egy idő után igenis terhes lesz, hogy mindennel nekem kell megbírkóznom...
Pl az egyik exem képtelen volt nem hülyeségeket venni a boltban, rendes kaja helyett. Vagyis vagy én mentem boltba, vagy nem ettünk rendes kaját, csak pudingot, meg banánt. Viszon ő volt az, aki 4-kor eldobta a tollat a munkahelyén, én pedig jó ha fél 7-re hazaestem munkából.
Szerinted akkor nem volt bosszantó fél év után, hogy még a vásárlás is az enyém, és nem azért, mert nincs ideje, hanem mert képtelen magát visszafogni ha vásárol?
Pedig nálam torelánsabb ember nincs a földön ha valakit szeretek, de ezek a dolgok azért igenis bosszantanak, és kiábrándítanak...
Az általam megjelölt rész miért olyan különleges:
"Ha kell falat bont, olajat cserél az autóban , kifesti a lakást, papírlapból és fapálcikából bekötött szemmel fél perc alatt működőképes űrhajót épít. Úriember, megbízható és becsületes. "
Jó, űrhajót kevesen építenek pálcikából, de a többi jelző az telejsen hétköznapi emberi tulajdonságok sora...
Igaz nem mindenki, nemgyengén kereső vezérhelyettes, dumakódexíró képességgel, de ha a csajoknak az első két mondatnál elgyengült a határozottságuk az egyéb tulajdonságok elvárása iránt, akkor sem lepődöm meg...
van ám nem pénzes pasi is, aki normális, ezt üzenem a hölgyeknek.
van átlagosnál nem jobban kinéző pasi is, aki normális.
A normalitás az nem vagyon@külső függő!
Igazad van, kevés dologgal is lehet rengeteg örömet szerezni, de amit írtál, arra úgy vélem, hogy képesek vagyunk adni egymásnak önzetlenül... Csak akarjunk őszintén adni, ez a lényege.
S ha azért mondja el a problémáját, mert azt várja, hogy mi oldjuk meg helyette; ez akkorra baj? Nem ő a kedvesünk? Nem ketten vagyunk egy egész? Nem is arra gondolok, hogy Ő semmit nem tesz, csak várja a másiktól a dolgok menetének biztosítását, a kényelem megteremtését, legyen az fizikai vagy érzelmi kényelem.... De úgy vélem, hogy megoldhatjuk a problémáját, ha megtudjuk s ezzel segítünk neki. Örömmel vesszük, ha ő is megoldja máskor a mi problémánkat, de ne azért tegyük mi, hogy várjuk, mikor kapjuk az ellentételezést... Az utcán ha kell egy hajléktalannak is segítünk minden feltétel nélkül, akkor a párunkkal ne tennénk hatványozzattan ezt?.... dehogynem.
Te azért bízod rá valakire a titkod, mert elvárod tőle, hogy megtartsa? Nekem ez fura. Én úgy vélem, hogy a titkot azért közöljük valakivel, mert Ő fontos a számunkra, mert akarjuk, hogy részese legyen a mi kis titokzatos dolgainknak... s ha kikotyogja, akkor sem vetjük meg vagy rúgunk bele, hanem tudjuk, hogy Ő a titkok őrzésére nem alkalmas, s más módon lesz részese az életünknek... A bizalmammal nem azért tisztelek meg másokat, hogy elvárosom van vele szemben....
Tudod miért ilyen elidegenedett, betegesen utálkozó ez a mai társadalom? Mert hiányzik belőle az ősbizalom, ami úgy vélem nem korosztályfüggő.
Látsz olyan embereket, akik csak úgy egyszerűen tudnak örülni egymásnak, egymás sikereinek, akár ismeretlenül is?... Én alig.
S ez a fentartásokkal telített életfelfogás kihat sajnos a párkapcsolatokra is... Az emberek nem tudnak alázattal szeretni, alázattal tisztelni...
Majd sorbaállok
Ismerek ilyet.
Vezérigazgató helyettes. Nem gyengén keres jól. Olyan dumája van, hogy a haverok a menő dumáikat tőle gyűjtik. Átlagosnál jobban néz ki. Ha kell falat bont, olajat cserél az autóban , kifesti a lakást, papírlapból és fapálcikából bekötött szemmel fél perc alatt működőképes űrhajót épít. Úriember, megbízható és becsületes. Mégis tök görcsös, ha női társaságba kerül.
(ja van egy hibája: Neki is van egy listája.
 