Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Miért nem találok pasit?
Ez most nem azt jelenti, hogy mocskos mód el lennék keseredve és a szoba közepén törökülésben gubbasztva olvasom a női magazinokat, tanácsokat várva belőlük.
Csupán rohadt mód nem értem, hogy aki normális az már miért nem jó? Miért baj, ha egy nő megáll a saját lábán, el tudja tartani magát és nem nyüszög, ha letörik a körme? Értelmesnek tartom magam, dolgozok, mellette iskolába járok, sportolok, szeretem a jó filmeket; teljesen stabil az Életem, mindennek megvan a rendje-módja, de ettől még szükségem lenne egy férfire, akire számíthatok, akire felnézhetek, akinek a karjaiban elbújhatok.
És nem. Nem olyan pasit keresek, aki több szálon futtatja a dolgokat és nem olyat keresek, aki a mozi pénztáránál visszakéri a húszforintot és nem olyat , aki semmivel sincs megelégedve. Olyat, akinek én vagyok a világ közepe és akinek a szíve az ényémmel együtt dobog.
Álmodozok??
ajjaj, szerintem nincsen semmi baj veled, csak még nem találkoztál olyan emeberrel, akivel abszolút egy hullámhosszon vagytok, félszavakból is értitek egymást, ezért értékeled túl a külsőt. Hidd el, nem ezen fog múlni a boldogságod!
és valószínűleg nem egy szórakozóhelyen fogod megtalálni a párodat, mert ott vajmi kevés esély van arra, hogy megismerjétek egymást, ott tényleg csak a "külső szűrő" működik.
Ha rekordidőre vágysz, hogy te legyél az akire várnom kell akkor máris befutó vagy.
Az exem azt szokta mondani hogy ha mégegyszer férhez akarna menni csak én jöhetnék számításba.
Csakhogy kvittek legyünk.
Abban tökéletesen egyetértek veled, h egyoldalúvá válik a kapcsolat, ha csak az egyik ad.
Ezek szerint mégsem a "normális" pasinak adtál bele apait-anyait.
Észrevetted már, h mennyit használod a normális jelzőt? :-))))))
Elmesélek egy saját élményt.
Van egy nagyon jó barátnőm. Mivel én nagyon kedvelem őt, ezért sok mindent elnézek neki (a kíméletlen őszinteség mellett is). Hisz erről is szól a barátság (nálunk). Ez a lány gyönyörű. Mindenki csodálkozik, h még egyedül van. 30 éves. Alkalmazkodó. Ha úgy adja a sors (volt rá példa), képes a férfiért MINDENT megtenni. (Csak nem azért a férfiért tette mindezt, aki a nevére akarta volna venni.)
Az olyan férfiak szerint viszont, akit nem tud megmozgatni, mert a külső az csak addig fontos számukra, h felkeltse az érdeklődésüket, az a vélemény a lányról, h szürke. Nem rendelkezik azzal a képességel, h meg tudná tartani a férfit. Közben azt látom, h nincs olyan férfi, aki 1x, 2x meg ne kufircolná. De, örökbe senkinek nem kell. Ha olyan a szituáció nem tud urakodni az érzelmein. Olyan szája van, h mindenki menekül tőle. Olyankor azzal sem törődik, ha épp egy potenciális társnak való füle hallatára adja ki magából a dühét.
Olyan kevésen múlik, h akivel megismerkedünk az lesz-e életünk párja, vagy menekülünk tőle.
Voltál már úgy, h az amúgy igen jóképű, intelligens pasinak olyan gesztusa, mimikája volt, h majd megőrültél tőle?
ÉN MINT PASI, NEM ÉRTEK EGYET EZZEL AZ ELVÁRÓSDIVAL... MINTHA AZ EMBERI ÉRZELMEK ÉS ÉRTÉKEK OLYAN MÉRLEGSZERŰEN ÖSSZEHASONLÍTHATÓ MATEMATIKAI TÉTELEK LENNÉNEK.
S LEHET, HOGY AZ EGYENLET TÉNYEZŐI MIND PASSZOLNAK, CSAK A VÉGEREDMÉNYTŐL VALAHOGY NEM AKARÓDZIK A MÁSIKKAL VALAMIT CSINÁLNI PÁROSAN....
HA VANNAK OLYAN SZÁMUNKRA POZITÍV ÉRTÉKEK A MÁSIKBAN, AMELYEK AZON TÚL IS GORDIUSZI CSOMÓVÁ ÉRLELHETIK A KAPCSOLATOT, MINT A KOZMIKUS MÉLY VONZALOM (KÉMIA), S NINCS BENNE OLYAN EGYÉRTELMŰEN DIREKT NEGATÍV JELLEMVONÁS, AMELY KÉPTELENNÉ TESZ BENNÜNKET A KAPCSOLATRA, AKKOR NE TÉTOVÁZZUNK, HANEM ISMERJÜK MEG A MÁSIKAT, S TISZTELJÜK A LÉNYÉT A SZERELMEN TÚL, A HIBÁIVAL EGYÜTT, MERT HIBÁTLAN EMBER NINCS, CSAK ÖNTELT ÉS BEKÉPZELT.
HA TUDOMÁNYOSAN TÖRTÉNIK A PASIKERESÉS, ANNAK AZ LESZ A VÉGE, HOGY HA TALÁL A LÁNY ILYET MAGÁNAK, ÉS EGYÜTT NYOMULNAK, HOGY 2-3 ÉV MÚLVA OTT FOG ERŐTELJESEN KISÉRTENI A VÁGY.... VALAMI MÁSRA....
RENGETEG NORMÁLIS FICKÓ ÉL E HONBAN.
S HA NEM MÉRCÉK SZERINT SZELEKTÁLNAK A LÁNYOK, AKKOR KÖNNYEN TALÁLNAK OLYAT AKIVEL BOLDOG LEHET0NEK...
NEM BONYOLULT DOLOG EZ, CSAK MI BONYOLÍTJUK TÚL EZZEL AZ ULTRAMODERN TÁRSDALOMFELFOGÁSUNKKAL, A FELFOKOZOTT FOSGYASZTÓI ÉNTUDATUNKKAL, A JÖVŐ ANYAGI BIZTONSÁGÁNAK FELTÉTLEN SZÜKSÉGSZERŰSÉGÉVEL....
KÉPZELJÜNK EL PL. EGY BÖLCSÉSZFIÚT ÉS LÁNYT, 1978-BÓL, TANÁRI FIZETÉSBŐL, S ENNYI DE TUDNAK SZERETNI, S KÜZDENI, ABBÓL AMI VAN... NINCS AUTÓ, TENGERPARTI NYARALÁS, SÍÚT TÉLEN, EXTRA MÁRKÁJÚ FARMER 45000-ÉRT, DE VAN TÖBB ODAFIGYELÉS EGYMÁSRA, TALÁN NAGYOBB HŰSÉGFAKTOR, KÖZÖS JÖVŐ... KÖZÖS CÉLOK...
S VALAMI HASONLÓ NEM SZIMPIBB...
Neeeeem, félreértettél... (pedig igyexem mindig megfogalmazni amit ki akarok nyögni)
Nem külső alapján választok, de előben pl egy szórakozóhelyen egyértelmű hogy nem a velem egy magas modell lányhoz fogok odamenni mert semmi értelme sem lenne... Pedig nem tartom magamat sem droidnak sem gnómnak. És nekem is megvan hogy mi az ami tetszik és mi az ami nem, csak ha valaki nem tetszik akkor annak nem mondom el kapásból hogy "figyu, randa vagy" mert ez csak az én véleményem és lehet hogy másnak egészen más...
Én csak az elsőt szoktam, de azt se fizetni, hanem főzni . A többi meg már ízlés dolga, de általában az szokott bekövetkezni, hogy a többit is nekem kell, bár nem a pasik sóhersága miatt, hanem a kimondottan jó konyhám hatására.
De éttermi meghívások esetén nagyon maradi tudok lenni: nem csipegetek csak salátát és engedem a pasit fizetni. Mondjuk az is igaz: nem az étlap jobb oldala szerint választopm ki az ételt...
Tudod én is végiggondoltam már hogy a "listám" amit a "nagy Ő-vel" szemben felállítottam az egyik exemre sem igaz... Azaz végig olyan nőkkel voltam akiket most eleve kizárnék, pedig azért mindegyiküket szeretettem valamiért - csak volt olyan tulajdonságuk is amiről előtte nem is tudtam hogy van és ami felborította az egészet.
Azért meddő vita egyébként a ki a jó nő és ki nem mert maximum azt lehet megállapítani hogy ki az aki a mostani divatnak megfelel ill meg akar felelni és ki az aki nem. Én spec sosem szerettem a 50 kg-s 175 cm-s nőket mert nem is illenének hozzám. Ok, tudom hogy ez a divat, meg is nézem de roppantmód sajnálom hogy mondjuk a 70 kg-s 165 cm-s nő már kövérnek és takargatni valónak érzi magát, pedig lehet hogy csak nőiesen teltebb és a mostani divatnak nem felel meg annyira... Ahány ház annyi házmester...
Félreértés ne essék! Kurvára nem vagyok elkeseredve, hogy nincs pasim. Egy teljesen egyszerű témát dobtam fel, amire érdekes, elgondolkodtató, talán valahol normális válaszokat vártam.
Attól, hogy egyedül élek, még boldog vagyok. Egészséges vagyok, a szüleim is. Vannak barátaim. Jó a munkahelyem. Lehetőségem van a tanulásra. Is.
Csak jó lenne megosztani az Élet apró örömeit egy fickóval...
...és hogy Vita1 kérdésére válaszoljak. Hosszú ideig elég sokmindent megtettem valakiért, aki ezt nem úgy értékelte, ahogy kellett volna. Ha mindig csak te fektetsz többet a kapcsolatba, akkor rájössz, hogy az nem egészen úgy működik ahogy kellene.
Eléggé alkalmazkodó típus vagyok, egyáltalán nem a "baszogatós", cseszegetős kategóriába tartozom. Legalábbis eddig pozitív volt a visszajelzés.
Nah, ezt nem értem :-)))
Hogy is van ez? :-))))
"....én pont olyan nők között szeretnék keresgélni akik szerint én normális vagyok - csak sajna az nem derül ki hogy kik azok akik szerint én normális vagyok ... "
Ha jól értem akkor te kizárólag külső alapján választasz magadnak partnert, tehát: kiválasztodd a "rétegedbő" a legszimpatikusabbat???
Hát én tényleg nagyon sajnállak, szörnyen silány, felszínes lehet a magánéleted....
vagy ez volna a "való világ"? de jó hogy én egy másik valóságban élek ezek szerint....
Az volt. Majd megbánja.
Olyan pasik között szeretnéd megtalálni a "normálist", akinek te vagy a "normális"?
Figyu, én pont olyan nők között szeretnék keresgélni akik szerint én normális vagyok - csak sajna az nem derül ki hogy kik azok akik szerint én normális vagyok így pedig elég nehéz "vakon válogatni" De erre is tudsz egy megbízható módszert szólj!!!
Ez jó módszer, isten bizony kipróbálom
Egyébként az elvárásokat és a külsőt tényleg nem szép dolog párhuzamba állítani de erre azt kell hogy mondjam hogy sajna "ez a való világ"... Na ezt nem arra értem mintha a topic nyitójával bármi baj lenne de azért mindenki legyen tisztában azzal hogy kb hol helyezkedik el az ellenkező nem "ranglistáján" és így ki az a "réteg" akivel egyáltalán érdemes kezdenie.