Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Rosszabbul élünk, mint 4 é
Sziasztok! nem politikai vitát szeretnék, hanem közvéleménykutatok én a szűk családban azt látom, egyikőnk sem él rosszabbul (jobban sem), mint 4 éve, de valóban érdekelne, TI mit mondtok, az ország legkülönbözőbb vidékeiről, mindenféle korosztályból. Mert nem tetszik egy kijelentés, aminek nem látom a hátterét, az alapjait. Nem számítok cáfolatra vagy helyeslésre; mindegy, mi a vége, csak őszinte élettapasztalatok alapján alakuljon ki.
Budapesten élünk, 20 és 30 év közöttiek vagyunk (a barátomal), és mi rosszabbuk élünk, mint korábban. Sőt, még csak ezután jönnek majd a nehézségek.
Az orvosi ellátás valami katasztrófa itt Pesten, otthon, Zalában egész más. Ég és Föld Nyugat-Magyarország és Budapest. Egyszerűen itt az emberi hülyeségnek nincsenek határai és a társadalom nagy része primitív. A környezet sokkal igénytelenebb. Egy szóval: undorító nekem, és ehhez jön még az is, hogy a helyeztünk majdnemhogy kilátástalan. (hála drága kormányunknak).
Szóval én semmi jót nem tudok mondani.
Mire kifizetjük a lakást, rezsit+bérletet munkábajáráshoz, gyógyszereket...kb. marad 15ezer forintunk enni, öltözködni és szórakozni..és nem minimálbért keresünk...
Na akkor mi van? ezt kb. 7éve csináljuk...
Lehet, de még legalább 25 év kell hozzá, hogy a lefelé menő "külföldi" szekér, meg a felfelé manő magyar szekér találkozzon. Már Kádár is megmondta, a nyugatiak stagnálnak. Höhö.
Sziasztok!
Újra itt vagyok
Továbbra is vállalom egyedi ajándéktárgyak készítését, a választék megtekinthető a bemoldalamon, a már elkészült (és elkelt) munkáim pedig itt:
http://www.gportal.hu/portal/duncsi/
Mért így kérdezted, hogy 4 éve?? Kérdezted volna, hogy hogyan élünk, csak úgy általánosságban. Te kényszerítettél arra embereket, hogy plitikát lássanak benne. Ugy élünk mint 10 évvel ezelőtt, állóvíz.
Nagyobb a jolet, igen, pillanatnyilag. De mostmar meg vannak szamlalva a percei hidd el.
A jövöre is gondolni kell egy kicsit azert.
Akkor Te jelentesz egy tuti pontot a "rosszabbul" szavazatoknál.
Amit miattad nagyon sajnálok. Kérdésedre válaszolva természetesen a kormányok hibája IS. Csak abban nem hiszek, hogy mindig épp az aktuális hatalmon lévőké feltétlenül. Sajnos nagy gazdasági csodák nincsenek. A tendenciózus folyamatok viszont nem is feltétlenül állnak meg egy váltástól.
én nem objektív kimutatást készítek (meg másmilyet sem), pont a "körülmények illetve érzések változásai" érdekelnek ... ki hogyan érzi, mennyire könnyebb megélni, vagy van-e több lehetőség, amit vagy kihasználsz, vagy nem, de nyitva áll.
korábbi hsz-okhoz (olyan lassú a net, h egyszerre többre tudok csak írni) többen írták, h jobban sem és rosszabbul sem. Ez is egy mutató. Elvileg egy jól működő államban az embereknek mindig picit jobban kellene élniük, hiszen növekedés van. Ez is egy eredmény minden ciklusban. A hitelek nagyobb száma nem feltétlenül negatív mutató, számomra ez lehetőség pl a lakáshoz jutáshoz, vagy szinte bárki megvehet ma már egy új TV-t havi párezezért. Más, ha vki rászorult, és ezért kell eladósodnia.
Hát igen, beszélni azt tudnak, hiszen megtanították őket. Na meg megírják a beszédeiket.
Egyik topicon olvastam, hogy egy felmérés szerint (mondjuk kételkedek a valódiságában) egy ember egész élete során csak 30 perc amikor azt is mondja, amire igazából gondol. Lehet politikusokon mérték ezt le.....
Sziasztok!
Szóval!Én is undorítónak találom a kampányt!!Meg azt a reklámot is útálom amikor a mami mondja, hogy a szívgyógyszereit mennyivel emelték meg...
Isten igazából nem vagyok sem MSZP párti sem FIDESZ párti, de a főnökeim állandóan (tök komolyan) azzal cseszegetnek, hogy a fideszre kell szavazni mert akkor milyen jó lesz. (Mert a fidesz inkább a vállalkozókat "támogatta")Namármost, kia jó fenét érdekel, hogy a cégnek hogy megy amikor én ugyanannyiért fogok melózni?!Azért szavazzak rájuk mert a tulajdonosok mégjobban tömhessék a zsebüket?!A jövőmet attól még nem látom biztosítva sajnos. A munkaszerződésem sem lesz ettől még kötött pl. 10-15 éves.
A másik: Tegnap este láttam a tv-ben egy kampány vitát. A fent említett pártokból volt ott 2 emberke és a statisztikákkal lövöldöztek egymásra.
Amikor oda kapcsoltam pont a lakáshitelekről vitáztak (fészekrakó és az egyik emberke nevezzük x-nek, mondta, hogy milyen f.sza gyerekek ők mert ők tettek rólla, hogy lakáshoz lehessen jutni. Mindezt gúnyos vigyorral az arcán és cinikusan:"Egy 8-10 millió Ft értékű ingatlanhoz lehet jutni 10% önerővel és csak 40ezer Ft a törlesztő részlet.Kérdem én kedves Uram Ön szerint sok ez?"
Hát nem tudom, hogy az illető ki volt pontossan és, hogy hol él, de mi a nyáron vettük fel a hitelt és még nem is 10 millióra "csak" 7,2m-ra, de a törlesztőnk 60 ezer Ft havonta. És igenis sok pl. a minimálbérhez képest!!!És még hol vannak a számlák?!Enni?
Én nem engedélyezném egyáltalán a kampányolást, mind csak hazudik, ígérget, ez a többmillió pedig elmehetne simán másra is mint ennyi szar plakátra, meg ennyi mocskolódásra a tv-ben.
MO a GDP egy főre 13300,Svédországban 29.000 USD,azt hiszem még teperni kell
Namost én leszek a főellenség,ha OV azt mondaná,hogy szeresd anyádat,akkor jönne az ellenkar,hogy naneárilyet mondani
ne politizáljunk, lécciii !!!! aki nem tudja visszatartani, nyisson új topic-ot
ezzel nem értek egyet ... itt nagyon színes a közönség.
Aki annyira rosszul él, h nem netezik, arra igaz, de én nem ezt vetettem fel.