Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Utóbb persze visszakönyörögte magát, de ami a pláne, hogy egy tányér helyrerakásáért (22 évesen!) is dicséretet követel meg (ugye észrevetted, hogy ez egy figyelmesség?! alapon)
Szerintetek nem az a normalis, ha magamtol dicserem meg a "kisbabamat"? Merthogy az. . .
Így meg kicsit utálom megtenni - felszolitásra
Szerintetek mit kellene vele csinalnom???
igen tanulságos amiket mondtok. . . Mi épp most tervezgetjük az összeköltözést a párommal. Imádjuk egymást, és már alig várom, hogy nekem is szennyes+mosogatás problémáim legyenek vele. A baj csak az, hogy én is eléggé érzékeny lelkületű, és nem túl házias leány vagyok, félek attól, hogy az összecsiszolódási fázis eestleg az érzelmek rovására megy. Nektek már van ebben tapasztalatotok. . . Mi a véleményetek?
igen tanulságos amiket mondtok. . . Mi épp most tervezgetjük az összeköltözést a párommal. Imádjuk egymást, és már alig várom, hogy nekem is szennyes+mosogatás problémáim legyenek vele. A baj csak az, hogy én is eléggé érzékeny lelkületű, és nem túl házias leány vagyok, félek attól, hogy az összecsiszolódási fázis eestleg az érzelmek rovására megy. Nektek már van ebben tapasztalatotok. . . Mi a véleményetek?
Nincs semmilyen titok.
Egyszeruen imadom! :o)))
Remelem ez igy is fog maradni! :o)))
Viszont sokat szenvedtem elotte, hogy tapasztalatokat szerezzek! :o(((
Sokkal lelkesebben csinál akármit, ha látja, hogy értékelem.
Mikor hazajöttem a kórházból, gyönyörűen kitakarította a lakást, és nagyon örültem neki. Nem is gondoltam volna, ennyit fog vele dolgozni! :-)
Sok sikert a keresgelesben mindenkinek! :o))))
Szerintem pedig egy pasi igenis keressen többet, mint az asszonya. És úgy veszem észre, azontúl, hogy a férfiúi büszkeségük sem csorbul, szeretnek költeni szeretett és megbecsült asszonyukra. Itt most nem azokról beszélek, akik mercivel járnak és a nőjük a plaza, a fitnessterem és a műkörmös között ingázik.
Az enyém is szeret nekem vásárolni ezt-azt. Szereti, ha kiválasztok egy jó könyvet és szívesen megveszi nekem. Vagy esküvőre megyünk és vesz egy szép ruhát nekem, hogy én legyek a legszebb stb. stb.
És igen, ha gyereket vállalunk és én elmegyek gyesre vagy mire, akkor keressen annyit, hogy ne kelljen lemondanunk az addigi dolgokról csak azért, mert én nem kapok annyi pénzt, mint korábban. A gyerek anyagi szükségleteiről ne is beszéljünk.
Azért nem szeretik annyira a pasik, ha a nő annyira önálló és sikeres, hogy még őt is el tudná tartani. Szeretik, ha ők biztonságot nyújthatnak anyagi téren is és én nem is fosztom meg ettől a páromat.