Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. Torolt_felhasznalo_817112
    Torolt_felhasznalo_817112
    2006. február 26. 15:43176.
    Én ma délben lefeküdtem, és valamit álmodtam, nem az volt a lényeg, hogy mit, hanem ugy álmodtam, mintha az édesanyám is ott lett volna. Annyira visszaakartam aludni, hogy még egy kicsit velem legyen. Nagyon rossz volt az ébredés.
    előzmény:
    klára13 (167)
    2006-02-26  12:33
  2. Torolt_felhasznalo_817112
    Torolt_felhasznalo_817112
    2006. február 26. 15:40175.
    Te nagyon ügyesen rajzolsz! Milyen programmal csinálod? Látom a Klára leirta ,hogy hogyan kell képet priviben küldeni, de ha van még kérdésed, szivesen válaszolok.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247132 (159)
    2006-02-26  11:10
  3. 2006. február 26. 14:08174.
    Na, most aztán tényleg leküldtem!  
    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  4. 2006. február 26. 13:12173.
    Megirtm privibnen, nem kaptad meg? 
    előzmény:
    klára13 (172)
    2006-02-26  13:07
  5. 2006. február 26. 13:07172.
    Megírod?
    előzmény:
    MarryDian (166)
    2006-02-26  12:07
  6. 2006. február 26. 13:06171.
    Te írtad egyszer, Kisnapfény,  hogy minden ember különleges. Ami köztudott ugyan, de újra elgondolkodtam ezen szavaidra. Barátaim és ismerőseim különlegességét térképeztem fel, nagyon jóleső tevékenység volt. Mindenki értéke ismét és méginkább tudatosult bennem.
    előzmény:
    kisnapfény (150)
    2006-02-25  18:38
  7. 2006. február 26. 12:57170.
    Köszönöm, aztán már rájötem, látva honlapotokat. Nagyon különleges. Lehet, odajövök, bár eléggé messze vagytok tőlem. Köszönöm a tájékoztatást!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101688 (157)
    2006-02-25  23:54
  8. 2006. február 26. 12:50169.
    Értem, Szendike. Örülök neki. Magam hasonló cipőben járok, de társra nem vágyom. Mert hiába vágynék, úgysem lenne, és "látni vágyó Napba nem tekint".
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247132 (165)
    2006-02-26  12:00
  9. 2006. február 26. 12:46168.
    C. Jung álomfejtését tanulmányoztam, a magaméval szoktam foglalkozni. Az álmok engednek bepillantani tudatalattinkba, amibe csak szakember tud módosult tudatállapotban. Mármint a miénkben. Persze lehet, ő is abban van, de ezt nem tudom. Jung azt mondja, csakis az álomgazda életének ismeretében lehet álmot fejteni, és minden szereplője Te vagy álmaidnak. Ezt úgy értelmezem, hogy a szereplő jellemzői. Nagyon szívesen olvasnám álmodat, izgalommal várom, hátha ki tudunk okoskodni valamit. Ha nem, akkor sem történik semmi baj. Üdv. Kl. 
    előzmény:
    MarryDian (166)
    2006-02-26  12:07
  10. 2006. február 26. 12:33167.
    Ma madárgyűjteményemet osztom meg Veletek.
         Első madaram szerencsétlen kis veréb volt. Ha módunkban állna családfáját kikutatni, az nagyobb és terebélyesebb lenne ma már, mint a legkékvérűbb arisztokratáké. Hiszen nálunk az Árpádházig vezetik vissza a legrégebbi időkre emlékezők. Ki lehet számítani, ez hány emberöltő: 2006-1096=910:28=32,5 Jó sok.
         Az én madaramat gyermekek kínozták 1949 táján.           2006-1949=57. Apám meglátta ezt, és megvásárolta a kis szerencsétlent gyötrőitől, nekem adta, és szabadon engedtük. 57 évvel ezelőtt. A veréb nyaranta legalább háromszor fészkel. Tehát egy nyár átlagosan 15 utódot jelent. Elméletben. Mert a valóságban a verébsereglet nem nő, hanem vészesen csökken. Az elmúlt évtizedben 60 százalékkal zsugorodott. A kémiai anyagokkal teli bogaraktól, magoktól. Persze a fészkelés nem madáröltő. Egy szerencsés madár jó esetben tudomásom szerint 5 évig él. Ez 57:5=12 nagyjából. Ha ehhez hozzászámítjuk az elméleti szaporulatot az 57x15=855. És ez csak a töredék, hiszen egyetlen madárról van szó, és az állomány évente 15-tel nőtt, és mindegyik hasonlóan szaporodott, de ezt már nem bírom kiszámolni, elfáradt az agyam. Ha valaki segíteni tudna, megköszönném.
        Így is jó hosszú és talán fárasztó is a történet, de csak annyit akartam mondani, hogy azóta milyen töméntelen sok verebem lenne, nem mérgeznénk őket és magunkat szisztematikusan.  Mert magaménak tekintem annak a hajdaninak minden (elméleti)leszármazottját.
    előzmény:
    klára13 (163)
    2006-02-26  11:52
  11. 2006. február 26. 12:07166.
    És meg is tudod fejteni az álmokat? Mert én épp ma álmodtam egy érdekeset, de fogalmam sincs, mit jelenthet. Általában nem szoktam foglalkozni ilyesmivel és nem szoktam emlékezni azálmaira, csak nagyon ritkán. Ez viszont érdekelne. 
    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  12. 2006. február 26. 12:00165.

     

    Igen, szoktam a géppel rajzolgatni több-kevesebb sikerrel 

    előzmény:
    klára13 (163)
    2006-02-26  11:52
  13. 2006. február 26. 11:58164.

     

    Köszönöm a jó kívánságokat !!!

    Egy félreértést szeretnék eloszlatni, nem vagyok magányos, az én kis családomban nem is lehet ,életemet,lelkekemet  nagy rész ők töltik ki ,  "csak " társtalan ,és ennek hiányát is csak 1-2 éve érzem. 

     

    Köszi a tanácsot,azon az úton idultam el,de a végén mégse sikerült,majd legközelebb ügyesebb leszek  

    előzmény:
    klára13 (161)
    2006-02-26  11:34
  14. 2006. február 26. 11:52163.
      Szendike, Te rajzoltad ezt a bájos képet?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247132 (159)
    2006-02-26  11:10
  15. 2006. február 26. 11:41162.

    Köszönöm, Kedves!
        A Te üzeneteid nem egyetlen napsugár, hanem egész fénycsóva a mai délelőttben!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_817112 (158)
    2006-02-26  04:07
  16. 2006. február 26. 11:34161.

           Isten éltessen, Szendike! Sok-sok szép esztendő várjon Rád, és soha ne érezd magad magányosnak! Az ilyen percekben találd meg önmagadat hűséges társadnak. Nincs is jobb társunk szerető önmagunknál! El nem hagyhat bennünket! Mindig velünk van. Csak észre kell vennünk és törődnünk kell vele. Mindenek előtt el kell fogadnunk.
          Köszönöm a képet! De jó volt ez a reggel! De jó ez a délelőtt! Csodás nap ez a mai. Számomra nyilván azért volt borongós az előző, hogy eljöhessen ez a mai napsütéses reggel! Hiszen az állandóan ugyanolyan fényes és színes lassan elszürkül, észre se vesszük. Hiába a legfinomabb torta, ha mindig azt kellene ennünk, egyszercsak nem bírnánk lenyelni.

       Szendike, E. nyomán jöttem rá tegnap, hogy lehet priviben képet küldeni. A módja: a képre, bárhol van is, rákattintasz az egér jobb oldali billentyűjével. A kinyílt, azaz megjelent táblázaton a bal billentyűvel rákattintasz a MÁSOLÁS-ra. Nyitva hagyod a fiókot, átmehetsz bármelyik másikba, ott rákattintasz fönt a SZERKESZTÉSRE, aztán a bal billenyűvel "odavarázsolod" a képet. Ha eddig is szoktál másolni, akkor az egész litánia fölösleges volt, mert egyszerűen csak átmásolod a képet a privibe.

       Boldog napot!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247132 (159)
    2006-02-26  11:10
  17. 2006. február 26. 11:12160.
    bocsi a hibáért : egyúttal
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247132 (159)
    2006-02-26  11:10
  18. 2006. február 26. 11:10159.

    Szia ! 

    Szép gondolatok!

    Itt mellékelem a privibe ígért rajzot, eggyútal áruld már el ,hogy kell oda képe betenni ?  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_817112 (158)
    2006-02-26  04:07
  19. Torolt_felhasznalo_817112
    Torolt_felhasznalo_817112
    2006. február 26. 04:07158.

    Szép jó reggelt kislányok!

    Nézz és láss, mert várnak rád csodák.
    Csillagfényű éjszakák sok jókedvű barát.
    Ha fázol majd átölel egy váratlan mosoly.
    Sose félj amit túlélnél az nem túl komoly
    Érezd a szívemet..Érezd,hogy rád nevet.
    Mert így szeret így lesz míg lehet.
    Csak jó legyél.. érezd az életet.
    A szívek mélyén gyújts fényeket."

    előzmény:
    klára13 (156)
    2006-02-26  01:16
  20. 2006. február 26. 04:00157.
    Ez kulonos...hogyan erthetned a gondolatokat szavak nelkul??

    Ezen meg el kell tunodni...no majd holnap.... addig is, mindenkinek sok-sok udvozlet / Szendikenek tegnap szulnapja volt...pssssszzzt!!/




    Kata
    előzmény:
    klára13 (152)
    2006-02-25  18:54
  21. 2006. február 26. 01:16156.
    Hát most ingyen, vagy pedig ötszáz  forintért!? Fura marketinges észjárás! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101688 (157)
    2006-02-25  23:54
  22. 2006. február 25. 23:51155.
    Szívesen!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_247132 (154)
    2006-02-25  23:46
  23. 2006. február 25. 23:46154.

    Sziasztok!

    Köszönöm a szíves fogadtatást ,a marasztalást és a kis versikét is. 

    előzmény:
    klára13 (147)
    2006-02-25  18:22
  24. 2006. február 25. 19:04153.

    Kisnapfény!
       Mindnyájan megfogadhatjuk ezt a bölcs tanácsot.  

        "ne tegyek semmit, várjam ki, mi történik, és hallgassak az intuíciómra!"

       Bárcsak meg tudnánk ezt tenni. Vagyis, akarom mondani, bárcsak én mindig meg tudnám tenni! Ennél jobb tanácsot nem lehet kapni. De  az "európai" türelmetlenség többnyire győz. Nálam. Pedig ez a mondat akár egy életprogram lehetne. Köszönöm, hogy megosztottad velünk, velem  álmodat! Sajnos, én mostanában nem emkékszem rájuk.

    előzmény:
    kisnapfény (151)
    2006-02-25  18:43
  25. 2006. február 25. 18:54152.

    Valamikor réges-rég  -  talán, valamelyik előző életemben volt, annyira régen történt  -  azt mondta valaki, hogy a szavak keveset számítanak, a gondolat mindennél többet ér. Azóta tűnődöm ezen. De:

    Juhász Gyula: Szavak


    Szavak, csodálatos szavak,
    Békítenek, lázítanak.

    Eldöntenek egy életet.
    Följárnak, mint a kísértetek.

    Szárnyalnak, mint a gondolat.
    Görnyedve hordnak gondokat.

    Világokat jelentenek.
    Meghaltál, ha már nincsenek.

    Dalolnak és dadognak ők.
    Gügyögnek, mint a szeretők.

    Ölnek és feltámasztanak.
    Szavak, csodálatos szavak.

    előzmény:
    klára13 (148)
    2006-02-25  18:25

Címlap

top