nlc.hu
Fotó
Már 30 éves a Beverly Hills 90210 – ez történt azóta a sorozat szereplőivel

Már 30 éves a Beverly Hills 90210 – ez történt azóta a sorozat szereplőivel

Belegondolni is szörnyű, milyen rég mutatták be sokunk egyik kedvenc tini és fiatal felnőtt sorozatát. Van olyan szereplő is, akinek 6 gyereke van, de olyan is, aki sajnos tavaly elhunyt.

Ami a mai tiniknek az Elité, a húszasoknak a Gossip Girl, az a késő harmincas-negyvenes generációnak a Beverly Hills 90210. Bevalljuk, kicsit ijesztő is volt belegondolni, hogy a sorozat első részét 30 éve, 1990-ben mutatták be. amerikai sorozat. A történet főszereplői az ikerpár, Brandon és Brenda Walsh, akik Minnesotából költöztek szüleikkel a csillogást ígérő Beverly Hillsbe. Az amerikai sorozat olyan sikeres volt, hogy már az első évad után, 1991-ben a Fox legnézettebb szériája lett. Talán nem véletlen, hiszen olyan, sokszor tabuként kezelt témákat feszegetett, mint a nem kívánt terhesség, az alkohol és drogproblémák, a szerencsejáték, a mentális betegségek. A sorozat 10 évadon át ment, a végére a kezdőgárdából már többen hiányoztak, köztük a főszereplő Brenda és Brandon is. 

Ez történt a Beverly Hills 90210 szereplőivel a sorozat vége óta (Fotó: mikel roberts/Sygma via Getty Images)

A Beverly Hills 90210-ből spinoff sorozat is készült  90210 címen még 2008-ban, némileg kapcsolódva az eredeti szériához. Az egyik központi karakter például Kelly húga volt. Ez 2013-ban búcsúzott, majd hét évvel később, 2020-ban ismét bejelentették az eredeti sorozat feltámasztását, melyben szinte valamennyi régi szereplő visszatér majd.  A premiert augusztusra tervezik, ám közbeszólhat a koronavírus-járvány.

Nézzétek meg a galériánkban, hogy mi történt azóta a szereplőkkel. Sajnos mindnyájunk nagy kedvence, a Dylant alakító Luke Perry tavaly elhunyt. Őt már a z-generáció is siratta, ugyanis halála idején a Netflix nagysikerű Riverdale-jében is játszott. De nincs könnyű helyzetben a Brendát alakító színésznő sem, akinek ismét daganatos betegséggel kell megharcolnia.

Jason Priestley - Brandon Walsh karaktere volt a tinilányok egyik nagy kedvence Dylan mellett. Szőke, kék szemű jófiú. Priestley a való életben is botránymentesen él, 2005-óta Naomi Lowde férje, akivel két gyerekük van. Priestley a sorozat után inkább rendezésbe fogott, de azért pár filmes szerepe is akadt. A The Code 2015-ös forgatása során súlyosan meg is sérült, miután egy ló ledobta magáról.
Shannen Doherty - A Brenda Walsht alakító 49 éves Doherty sajnos évek óta mellrákkal küzd. Először 2015-ben diagnosztizálták és az elejétől fogva nagyon nyíltan és őszintén beszélt betegségéről, amiért nagyon sokan hálálkodtak neki. Doherty nem csak a Beverly Hills 90210-zel, de a Bűbájos boszorkákkal is nagy sikert aratott.
Luke Perry - A közkedvelt színész 52 éves korában, 2019 március 4-én hunyt el, öt nappal azután, hogy stroke-ot kapott. A sorozat Dylan McKay-jének karrierje éppen felfelé ívelt. A sikeres Archie képregények alapján készült Riverdale-ben a főszereplő Archie apját alakította.
Jenny Garth - Mióta a problémás, ám szemrevaló tinit, Kelly Taylort játszotta a sorozatban, Jenny Garth nem túl sok szerepet kapott Hollywoodban. Játszott a What I Like About You-ban Amanda Bynes-szal. 2015-ben hozzáment Dave Abramshez, miután elvált első férjétől, az Alkonyat filmekből ismert Peter Facinellitől.
Tori Spelling - A 47 éves színésznő már ötgyerekes anya. Donna Martin, azaz Tori Spelling a sorozat után számos független filmben és egy vámpíros sorozatban is szerepelt, ám egyikkel sem ért el nagy sikert. Családi drámáit és önéletrajzi ihletésű könyvét azonban nagy médiafigyelem kísérte. Spelling énekes is, az Álarcos Énekes amerikai kiadásának tavalyi versenyében is szerepelt.
9 fotó

(Kiemelt kép: Mikel Roberts/Sygma via Getty Images)

Ha még egy kicsit nosztalgiáznátok:

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top