Gasztro

Hétvégi menü: szombaton vadgombát eszünk, vasárnap piknikezünk

Kihasználjuk, hogy esett: vadon termő gombát eszünk, majd muszakát, vasárnap pedig piknikezni megyünk, ahová szalonnával és fokhagymával spékelt nyúlpecsenyét viszünk.

Bár ennek a hétnek az időjárása semmi jót nem adott eddig, a hétvégére ismét szerencsésen kisüt a nap. Ez azért, lássuk be, még mindig sokkal tetszetősebb forgatókönyv, mintha fordítva lenne: egész héten ezer ágra sütne a nap, hétvégén meg a lakásunk ablakából néznénk a szakadó esőt.

Úgyhogy használjuk ki a napsütést, és ahelyett, hogy otthon kuksolnánk, irány a természet, menjünk piknikezni! Mondjuk kirándulni vagy várat mászni, mindegy is, a lényeg, hogy legyen nálunk megfelelő étel, amit a szabadban költhetünk majd el.

Erre azonban készülni kell, ezt előző nap, szombaton fogjuk megtenni. Ennek megfelelően a szombati ebéd nem is túl bonyolult, viszont finom: a vadgombalevest muszaka és csokis-mogyorós süti követi aznap.

A vasárnapi ebéd pedig könnyen szállítható, nem romlékony, és szintén finom lesz, ráadásul nem is maszatoljuk össze vele magunkat: szalonnával és fokhagymával spékelt nyúlsültet készítünk petrezselymes kuszkusszal és fetás salátával, ami ideális piknikeledel.

Leves vadon termett gombából

Mivel egész héten esett az eső, alighanem nőtt is gomba mindenhol. A hétvége tehát egy laza piacozással kezdődik, ahol vásárolunk legalább fél kiló friss, vadon termett gombát. Ebből főzünk egy isteni finom, de tiszta és egyszerű levest, a következőképpen:

Hozzávalók:

  • 5 dkg vaj
  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • fél kiló szegfűgomba (vagy 20-30 deka más, vadon termett gomba)
  • víz
  • esetleg krumpli
  • tejföl

A gombát (ami mifelénk jellemzően apró, illatos szegfűgomba, de minden más is jó hozzá darabokra tépkedve) megtisztítjuk. A szegfűgombának lecsipkedjük a szárát, ha nagyobb gombánk van, levágjuk a földes tövét, kefével lesöpörjük róla az esetleges szennyeződést. Ha nagyon homokos, egy tálba vizet engedünk, és egy pillanatra belemártjuk a gombát, meglötyögtetjük benne, majd ki is szedjük, meg ne szívja magát vízzel.

Leves vadon termett gombából (Fotó: iStock)

Leves vadon termett gombából (Fotó: iStock)

A vöröshagymát apróra vágjuk, vajon megdinszteljük. Rádobjuk a gombát, megforgatjuk rajta, majd feltöltjük nagyjából egy liter vízzel. Ha ragaszkodunk hozzá, tehetünk bele darabokra vágott krumplit, sózzuk, puhára főzzük. Közben intenzíven önuralmat gyakorlunk, és nem teszünk bele még egy kis ezt, meg még egy kis azt sem, mert a gomba ízét szeretnénk érezni a végén.

A tányéron keverhetünk bele tejfölt, esetleg szórhatunk rá nagyon kevés apróra vágott petrezselymet, de anélkül is megállja a helyét.

Muszaka

Ahogy közeledik a nyár, úgy vágyunk egyre jobban az elmúlt vagy közelgő nyaralások ízeire. A padlizsán még nem érik itthon, viszont most elég olcsó, úgyhogy gyorsan startoljunk rá, ha meglátjuk, és süssünk belőle muszakát!

Hozzávalók:

  • 4 közepes padlizsán
  • 60 dkg sertéscomb darálva
  • 2 dl olaj
  • 1 vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2 dl passzírozott paradicsom
  • 1 dl száraz vörösbor
  • egy-egy csipet oregánó és fahéj

A besamelhez:

  • 6 dkg vaj
  • 6 dkg liszt
  • 6 dl tej
  • só, bors, szerecsendió

Először elkészítjük a húst: a hagymát apróra vágjuk, kevés olajon megfuttatjuk, hozzáadjuk a darált húst. Kifehéredésig kevergetjük, ekkor sózzuk, borsozzuk, belekeverjük a többi hozzávalót, majd sűrűre főzzük.

Közben elkészítjük a padlizsánt: vékonyan meghámozzuk (de nem muszáj, rajta is lehet hagyni a héját), fél centis karikákra vágjuk, majd papírtörlővel (vagy tiszta konyharuhával) leitatjuk a nedvességet. Sózzuk, lisztbe forgatjuk és mindkét oldalukat félig megsütjük olajon.

Elkészítjük a besamelt is: vajat olvasztunk, megforgatjuk benne a lisztet, majd felöntjük a tejjel, sózzuk, fűszerezzük, és időnként megkeverve addig főzzük, míg be nem sűrűsödik.

Muszaka (Fotó: iStock)

Muszaka (Fotó: iStock)

Most kezdődik a rétegezés: egy tepsiben vagy tűzálló tálban lerakunk egy réteg padlizsánt, és eloszlatjuk rajta a hús felét. Ha van otthon paradicsom, abból is karikázhatunk rá, de nem muszáj, majd nyáron! Erre jön a második réteg padlizsán, majd a hús másik fele.

A tetejére ráöntjük a besamelt, majd betoljuk a sütőbe. 180 fokon, nagyjából 30 percig sütjük, de lehet, hogy kevesebb is elég lesz.

Köret nem kell, mondtam, hogy egyszerű lesz.

Amíg sül, elkészítjük a sütit, de dupla adagot sütünk, mert az egyik felét szombaton esszük meg vaníliafagyival vagy vaníliás mascarponekrémmel, a másik felét pedig elvisszük piknikezni.

Francia csokis-mogyorós keksz

Hozzávalók (szimpla adaghoz):

  • 10 dkg vaj
  • 4 ek. méz
  • 15 dkg liszt
  • 10 dkg zabpehely vagy zabpehelyalapú müzli (minél több minden van benne, annál finomabb, harapni valóbb lesz a süti)
  • 1 csipet só
  • 1 kk. sütőpor
  • 5 dkg étcsoki darabokra vágva
  • 5 dkg apróra vágott törökmogyoró (a csonthéjas)
  • 2-3 ek. tej
Francia csokis-mogyorós keksz (Fotó: Profimedia)

Francia csokis-mogyorós keksz (Fotó: Profimedia)

Egy kis lábosban összeolvasztjuk a vajat a mézzel. Közben a száraz hozzávalókat: a lisztet, a zabpelyhet, a sütőport, a sót, az apróra vágott mogyorót és csokit összekeverjük egy másik tálban. Hozzáadjuk a forró vajas-mézes egyveleget, amitől felolvad a csoki, elkeverjük, és annyi tejet adunk hozzá, hogy kezelhető, formázható masszát kapjunk.

Ebből a masszából nagyjából diónyi méretű halmokat rakunk egy sütőpapírral leborított sütőlapra, egymástól tisztes távolságra, mert el fognak lapulni. Addig sütjük 180 fokon, amíg már nem lágy, de még puha a süti. Vigyázzunk, könnyen odakap, mivel nem látjuk, hogy mikor kezd el barnulni.

Szombaton vaníliafagyival vagy cukros-vaníliás mascarponekrémmel kínáljuk, de csak akkor, ha különösen hedonista kedvünkben vagyunk, különben anélkül is nagyon finom.

Szalonnával és fokhagymával spékelt nyúl fűszeres kuszkusszal, fetás salátával

A nyúlhúst még szombat délelőtt előkészítjük, este pedig kisütjük, mivel nem szeretnénk forró étel csomagolásával bajlódni.

Hozzávalók:

  • 1 kg nyúlgerinc és combok
  • tenyérnyi füstölt szalonna
  • 1 fej fokhagyma
  • olaj
Szalonnával és fokhagymával spékelt nyúl (Fotó: Profimedia / Alamy)

Szalonnával és fokhagymával spékelt nyúl (Fotó: Profimedia / Alamy)

A füstölt szalonnát szívószál vastagságú, kb. 2 centi hosszú darabokra vágjuk, a fokhagymát meghámozzuk, a gerezdeket a szalonnához hasonló méretre vágjuk. Fogjuk a nyúlhúst, meg egy vékony pengéjű, mondjuk filézőkést, és beleszúrjuk a húsba kb. 2 centi mélyen. A lyukba beletömünk egy szalonnát, aztán egy másik lyukba egy fokhagymadarabot, jó sűrűn, tetszőleges mintában.

Amikor készen vagyunk, bedörzsöljük olajjal, és betesszük egy tepsibe, majd letakarjuk, és hűtőbe tesszük, hogy érjen.

Este elővesszük a húst, megsózzuk. Felmelegítjük a sütőt 180 fokra, és előbb letakarva egy órát pároljuk, majd leszedjük a borítást, és pirosra sütjük. Amikor kihűlt, felszeleteljük, és mehet a dobozba.

Kuszkusz

Ez már reggel készüljön.

Hozzávalók:

  • 1 bögre kuszkusz
  • 2 bögre forró víz
  • petrezselyem
  • pár csepp citromlé és kevés citromhéj
Kuszkusz (Fotó: iStock)

Kuszkusz (Fotó: iStock)

A kuszkuszt abba a tálba tesszük, amibe vinni szeretnénk, és nyakon öntjük a kétszeres mennyiségű vízzel, sózzuk, összekeverjük, letakarjuk. Közben felvágjuk a petrezselymet – nem kell túlzásokba esni, csak úgy durvára, ahogy esik.

A kuszkusz öt perc alatt meg is szívja magát. Hozzáadjuk a petrezselymet, csepegtetünk hozzá kevés citromlevet, és reszelünk hozzá a héjából is, jól összekeverjük, majd indulásig hagyjuk hűlni.

Fetás saláta

Hozzávalók:

  • fél fej jégsaláta
  • 2 szem paradicsom
  • fokhagymapehely
  • olívaolaj
  • salátamag-keverék
  • 5 dkg feta sajt
Fetás saláta (Fotó: iStock)

Fetás saláta (Fotó: iStock)

A jégsaláta jól bírja a gyűrődést, bekeverve sem fog bánatosra szottyadni, ezért ideális választás piknikezéshez. A salátát megmossuk, nagyobb darabokra vágjuk, és beletesszük a tálba, amiben vinni szeretnénk. A paradicsomot falatnyi méretűre vágjuk, ezt is beletesszük a tálba.

Serpenyőben, szárazon pirítani kezdjük a magokat, közben nyitva tartjuk az orrunkat, nehogy odakapjanak. Időnként megrázogatjuk.

A salátát sózzuk, őrölünk rá fokhagymapelyhet, meglocsoljuk olívaolajjal, majd végül hozzáadjuk a megpirult magvakat meg a darabokra vágott fetát is. Összekeverjük, lefedjük, és mehet ez is a piknikkosárba.

Ne felejtsd el a tegnapi sütit is elcsomagolni, valamint a tányérok és a villák se maradjanak otthon! Jó szórakozást, végül pedig ne felejtsétek el összeszedni magatok után a szemetet – de a legjobb, ha egyáltalán nem is visztek magatokkal egyszer használatos dolgokat!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top