Furcsa érzés, hogy az emberek nézik, ahogyan eszel, és nem egészen értem, miért ennyire népszerű ez. De nagyon jók a számok, sokat keresek vele, ezért folytatom
– nyilatkozta egyszer Bethany Gaskin, aki közel 2,9 millió követőt gyűjtött össze azzal a Youtube-on, hogy a kamera előtt töm magába különböző ételeket. És hogy mennyit hoz a konyhára az, ha tízezrek nézik meg egy-egy videódat, amiben nem csinálsz nagyon mást, csak tengeri herkentyűket eszel? A New York Times 2019-ben azt írta, hogy a Cincinnatiban élő nő, aki más munkbangerekhez hasonlóan a munkáját is otthagyta, hogy főállású vlogger legyen, a hirdetések révén egymillió dollárt keresett. És ez az összeg az elmúlt bő egy évben nyilván tovább nőtt.
Nem Gaskin az egyetlen, aki sokat kaszált azzal, hogy ún. mukbang videókat kezdett el forgatni. És igen, ugyan az amerikaiak híresek arról, hogy sokat esznek, de annak a műfaja, hogy valaki – akár élőben közvetítve – a kamera előtt fogyaszt el óriási mennyiségű ételt, mégsem az Egyesült Államokból, hanem Dél-Koreából származik. A neve az enni ((먹는; meongneun), illetve a közvetíteni ( (방송; bangsong) szavak összevonásából született.
A mukbang videók, pontosabban közvetítések 2010-ben lettek népszerűek az ázsiai országban, majd szépen, lassan meghódították az egész világot, és miközben a közösségi oldalakon a trendek jöttek és mentek, a zabálós videók népszerűsége kitartott, és erre a pandémia még egy kicsit rá is segített. Olyannyira, hogy a világjárvány miatt sokat használt kifejezések mellett a mukbang lett a 2020-as év egyik szava a glasgow-i székhelyű Collins Kiadó szerint. És maguk az ún. mukbangerek is érezték ennek a hatását.
Erik Lamkin 1,4 millió követővel rendelkező, ErikTheElectrica csatornájára rendszeresen posztol ide mukbang-videókat, és szerinte a magyarázat egyszerű: az utóbbi egy évben nem nagyon volt módja az embereknek kimozdulni otthonról, így a képernyők előtt ragadtak, és az, hogy másokat nézhetnek evés közben, az valamelyest enyhíti annak a hiányát, hogy nincs módunk közösségbe járni, hogy nem tudunk az éttermekben egy jót enni a barátainkkal, családtagjainkkal.
ErikTheElectrica (Fotó: Youtube)
Fő a mértékletesség!
Mindeközben Kínában főhet a feje azoknak, akik mukbang videókkal keresik a kenyerüket. Hszi Csin-ping, a kínai kommunista párt főtitkára 2020-ban hadat üzent az élelmiszer-pazarlás ellen, és nemrég egy olyan törvényjavaslatot nyújtottak be, amelynek értelmében akár 100 000 jüan (4,5 millió forint) pénzbírságot is kaphat az, aki olyan videókat tesz közzé, amelyek a túlfogyasztást propagálják, miközben persze az éttermeknek is megtiltanák, hogy a vendégeket rávegyék arra, hogy többet rendeljenek a kelleténél.
A BBC szerint Kínában az élelmiszerhiány egyre nagyobb aggodalomra ad okot, ennek egyrészt az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi háború oka, másrészt az áradások miatt elöntött mezőgazdasági területek, a pandémiáról nem is beszélve. Mindeközben Kínában az elhízás komoly probléma. 2019-ban a férfiak körülbelül 10,8 százaléka és a nők csaknem 15 százaléka volt túlsúlyos, ez több mint 43 millió férfit és több mint 46 millió nőt jelent. És ugyan a mukbang videóknak általában fiatal, vékony testalkatú nők a főszereplői, de nyilván nem jó üzenet az, hogy bármennyit is eszel, az nem lesz hatással a testsúlyodra.
2020 augusztusában volt egy kis balhé, ugyanis az egyik legnépszerűbb mukbangert, Moon Bok-heet, a most már majdnem ötmillió követővel rendelkező Eat With Boki Youtube-csatorna vlogerrét azzal vádolták, hogy rendszeresen kiköpi az általa elfogyasztott ételt, csak ezt ugye kivágja a videókból. Szemfüles követők azt is észrevették, hogy korábban sokkal kevesebb ételt pakolt maga elé, és nem is voltak a videókban olyan gyanús vágások. Ráadásul nagyjából ugyanabban az időben derült ki az is, hogy úgy készített támogatott tartalmakat, hogy elhallgatta, hogy az adott videó bizony szponzorált volt, de mondjuk ez nem csak a mukbang műfaj sajátja.
A legtöbb kínai kajainfluenszer a Douyinon, vagyis az ős-TikTokon, és az állami televízió már augusztusban pellengérre állította a zabálós tartalmakat posztoló vloggereket. Ha pedig valaki olyan kulcsszóra keres rá, ami az evéssel kapcsolatos, az alkalmazás figyelmezteti, hogy „utasítsa el a pazarlást és egyen mértékletesen”. Egy évvel ezelőtt körülbelül 40 000 kajavideót töltöttek fel a Douyinra naponta, júniusban ez a szám a napi 120 000 körülire emelkedett a Media Research csoport adatai szerint.
Mi Zijun az egyik legnépszerűbb mukbanger Kínában, és akkor lett igazán ismert, amikor 2016-ban 16 perc és 20 másodperc alatt megevett 10 tál csípős instant tésztát. A műfaj másik ismert képviselője Mini, aki egyik legnézettebb videójában egy 17 kg-os sült bárányt evett meg. De mindkettőjüket felülmúlja Langweixian, akinek több mint 38 millió követője van Douyinon, és aki a kormány élelmiszerpazarlós kampánya miatt azóta törölte is zabálós videóinak nagy részét.
Kerry Allen, a BBC egyik Kína-szakértője szerint az országban elérhető közösségi oldalak már régóta aggódnak amiatt, hogy mi lesz a következménye annak, hogy olyan tartalmak is elérhetőek náluk, amik a kínai állam szerint problémásak, amik nem fér bele az általuk diktált morális keretek közé. A legtöbb influenszer egyébként eleve azért kezdett el éneklős és evős videókat gyártani, mert minden más tartalommal magára haragította volna az államot, és most ennek is vége, vagyis ha nincs is vége, de nem lesznek egyszerű helyzetben.
Az inlfuenszerek állítólag elkezdték leszedegetni a videóikat, de számolniuk kell azzal, hogy a tartalmaik még itt-ott felbukkanhatnak, hiszen az internet nem felejt, biztosan vannak, akik korábban letöltötték azokat. Az emberek pedig most már előszedik és kritizálják azokat, akik korábban is zabálós videókat készítettek, és akik az egykor közönségkedvencek voltak, egyik pillanatról a másikra páriák lettek.
Pár évvel ezelőtt egyébként a műfaj szülőhazájában is felmerült, hogy valahogyan szabályozni kellene a mukbang műfaját, igaz, nem az élelmiszerhiány miatt, a dél-koreai kormány inkább a polgárok egészsége miatt aggódott. De nem mindenki fogadta jól az egészségügyi és népjóléti minisztérium tervezett intézkedéseit, többen petícióban tiltakoztak, és azzal érveltek, hogy nincs összefüggés a mukbang és a mértéktelen evés között, és hogy a szabályozás sérti az egyéni szabadságot.
A mukbang meghódítja a világot
Ahogyan írtuk, a műfaj Dél-Korából indult egy évtizede. Mint olyan sok országban, az itt élő emberek számára is fontos, hogy az evés élményét az ételeket megoszthassák másokkal, mindeközben azonban a magány nagyon is fenyegető probléma: egyes adatok szerint Dél-Koreában közel 9 milliós egyfős háztartás van. Először az AfreecaTV koreai streamingszolgáltatónál jelentek meg 2009-ben olyan közvetítések, ahol a nézők akár több órán keresztül is nézhették, ahogyan valaki eszik. A mukbangerek általában vacsoraidőben ültek kamera elé, hogy a nézőiknek legyen társasága vacsorázás közben, és ugyan streamerek nem nagyon beszéltek evés közben, de követőik nyugodtan társaloghattak a közvetítés közben a chatszobákban.
A mukbangerekből természetesen gyorsan helyi hírességek (vagy falósztárok, ahogyan a 444 újságírója, Szily László fogalmaz) lettek, majd a tévécsatornák lemásolták a siker receptjét, vagyis elkezdtek mukbangos műsorokat gyártani. 2015-ben állítólag már 45 ezren voltak, akik rendszeresen odaültek vacsoraidőben a képernyő elé, két évvel korábban ez a szám csak a harmada volt. És persze egyre többen szerettek volna profi evők lenni, ami nem annyira megugorhatatlan feladat, az, hogy a műfaj ennyire felkapott lett, nyilván annak is köszönhető, hogy azért alacsony a belépési küszöb, hiszen enni mindenki szokott. A dél-koreai oktatási minisztérium 2018-as felmérése szerint a gyerekeknél a vloggerkedés volt az ötödik az álommelók listáján, és nem csak ők, a felnőttek számára is egyre vonzóbb karrier lett, igaz, nem mindenki akar mások előtt enni.
Sok irodista a szabadidejében YouTube-videókat készít. Régebben a főzős videók, a mukbangok és a videónaplók készítése volt igazán népszerű, de manapság egyre többen készítenek sokszínűbb tartalmat
– nyilatkozta a Verge-nek Yammoo, aki a maga módján megreformálta a mukbang műfaját, egy kicsit javítani a PR-ján, amire nagy szükség volt, miután az Egyesült Államok is felfedezte magának.
Ez 2015-ben történt, a Fine Brothers egyik népszerű csatornáján ugyanis ekkor jelent meg az a videó, ahol youtubereknek megmutatták, mi fán terem is a mukbang. Ez a reakcióvideón azóta már több mint 6,78 millió megtekintést hozott össze, és innen nem volt megállás. Az amerikai vloggerek persze a saját képükre formálták a műfajt, ők általában nem élőben közvetítik, ahogyan esznek, hanem előre felveszik, sokkal, de sokkal többet beszélnek közben, és sokkal, de sokkal többet esznek, mint ázsiai társaik.
Közülük egyébként többen is rossz néven vették, hogy emiatt az emberek azt hiszik, hogy a mukbang a túlevésről szól. Félrecsúszott egy kicsit a világ legnagyobb streaming-szolgáltatójának, a Twitchnek a kísérlete is, amikor 2016-ban létrehoztak egy csatornát, ahol nem azt lehetett követni, ahogyan mások videójátékoznak, hanem ahogyan zabálnak, sokan a műfaj megcsúfolásának gondolták, amit a streamerek műveltek. A mukbang megítélésének pedig valószínűleg az sem segített, hogy a két legnagyobb amerikai mukbanger, Nicacado Avocado és a magyar származású Trisha Paytas munkássága botrányokkal terhelt és minősíthetetlen pillanatokban gazdag. És valószínűleg az sem, hogy egyes vlogerrek a gyerekeiket kezdték el kalóriadús ételekkel tömni a nézettség kedvéért.
„Az étkezéseket [a gyerekeknek] a családtagjaik körében kellene eltölteniük, ahol ilyenkor az egymás iránti kötelékek erősödnek, és átélhetik a megosztás érzését. Az evésből nem szabad látványsportot faragni. Tudjuk, hogy a korai gyermekkori étkezés meghatározza a kicsik ízlését egész életükre. Így kihat az étkezésből adódó egészségi kockázatokra, illetve az ételhez fűződő érzelmi viszonyukra is” – idézi az Index Aisling Pigottot, a brit dietetikus szövetség munkatársát.
Hogy egyre extrémebb és extrémebb méreteket ölt a zabafluenszerek munkássága, az persze annak is köszönhető, hogy muszáj valahogyan kitűnni a tömegből, muszáj egyre extrémebb tartalmat gyártani ahhoz, hogy felkeltsék az emberek figyelmét, és ez általában nem vezet sok jóra.
Kaja=pornó
De miért van az, hogy emberek milliói imádják nézni, ahogyan mások cuppogva, csámcsogva, nyögdécselve tömik magukba a néha nagyon is gusztustalan ételeket? Kezdjük az elején: aki nem él kő alatt, annak valószínűleg feltűnt, hogy a közösségi oldalakon ételfotók és a -videók igazi lájkmágnesként működnek, vagyis az ún. kajapornó (foodporn, gastroporn) nagyon menő. Ezeket a kifejezéseket olyan ételfotóknál és -videóknál használják az emberek, amelyek remekül néznek ki, és amelyektől beindul a nyálelválasztásunk.
A magyarázat pedig egyszerű: a szemünkkel is eszünk, a Psychology and Behavior című folyóiratban 2012-ben publikált tanulmány szerint az ételek külső tulajdonságai egyértelműen befolyásolják az ízélményt, egy másik tanulmány szerint akár az ételfotótól is beindulhat a ghrelin nevű éhséghormon termelése. Van, aki a jelenséget a szupernormális ingerrel magyarázza, ennek fogalmát a 20. század közepén alkotta meg egy holland biológus, Nikolaas Tinbergen, aki szerint előfordulhat, hogy egy intenzívebb ingert (ez a szupernormális inger) az állat előnyben részesít az ugyanolyan típusú, de kevésbé intenzív ingerrel szemben. A jól befotózott étel akár szuperingerként is működhet.
A gastro porn kifejezés először Alexander Cockburn újságíró a The New York Review of Books számára írt 1977-es cikkében tűnt fel. Michael F. Jacobson 1979-ben már food porn szót használta, amikor különbséget akart tenni jó, egészséges és a bűnös élvezetet jelentő ételek között, Rosalind Coward amerikai újságírónő 1984-es Female Desire című könyvében is feltűnik a szó, de egészen addig mégsem igazán volt széles körben használt kifejezés, amíg el nem indultak a közösségi oldalak. Persze az ételekről készült vonzó képek már jóval a fotózás feltalálása előtt is léteztek, csak meg kell nézni a reneszánsz festményeket, a korabeli csendéleteket, amiken az asztalok rogyásig voltak olyan egzotikus ételekkel, amiket az emberek nagyon nagy része nem engedhetett meg magának.
Rendben, ami szép, az szép, de akkor vissza az eredeti kérdéshez. Miért vonz az, hogyha valaki hihetetlen mennyiségű ételt töm magába hihetetlen undorító módon? A mukbang videók között nagyon sok az ún. ASMR-videó. Az ASMR mint autonóm szenzoros meridián válasz, amit agyi orgazmusnak is hívnak, és ami egy kellemesen bizsergető érzés, amit bizonyos hangok, vagy épp az ismétlődő mozdulatok válthatják ki. Lényegében a mukbang videók nézői örömüket lelik abban, megnyugtatja őket, ha hallgathatják az evés hangjait. Tisztelet persze a nem is olyan kevés kivételnek, akinél szintén jelentkezik valami bizsergés, csak nem éppen kellemes formában, hanem fogalmazzunk úgy, hogy kirázza a hideg attól, hogy valaki cuppog és nyög evés közben. Az ASMR közösség tagjai egyébként nem szeretik az agyi orgazmus kifejezést, szerintük ennek semmi köze nincs a szexhez, bár azt nem nehéz belátni, hogy az evés és a szex azért annyira nem áll távol egymástól, ösztönös, intim, örömszerző tevékenységekről van szó, igaz, egyik inkább az önfenntartást, a másik pedig a fajfenntartást szolgálja.
Persze ennél jóval több van a jelenség mögött, például – lehet, hogy nehéz beismerni – sok emberben ott rejtőzik egy voyeur, igaz, nem szexuális értelemben. És érdemes megnézni az ilyen videók alatt lévő kommenteket is, ha meg akarjuk fejteni a mukbang sikerének a titkát. Sokan tényleg a társaság miatt néznek ilyen videókat, mert nem szeretnek egyedül lenni és enni, és bármilyen furcsa is, szinte baráti kapcsolatot tudunk kialakítani olyan valós vagy kitalált személyekkel is, akikkel soha nem találkoztunk, és ez az ún. paraszociális kapcsolat annál erősebb, minél intimebb pillanatait osztja meg velünk a másik fél. És ez nemcsak a közösségi oldalak miatt van így, 2020-ban járta be az internetet egy 1906-os felvétel, amin egy lány, illetve egy cica megreggelizik, és hiába fekete-fehér a felvétel, egy kicsit olyan, mintha mi is ott ülnénk az asztalnál.
Vannak, akik azért néznek ilyen videókat, mert nem engedhetik meg maguknak, hogy megkóstolhassák mondjuk a tenger gyümölcseit, vagy más okból nem jutnak hozzák, és ha megnéznek egy homárt falatozó mukbangert, akkor egy kicsit sajátjuknak érzik az „élményt”. De sokan vannak olyanok is, akik egyébként egészségesen étkeznek vagy éppen diétáznak, és úgy érzik, könnyebben ellen tudnak állni a kísértésnek, ha nézik, ahogyan mások zabálnak. Traci Mann, a Minnesotai Egyetem egészségpszichológiával foglalkozó munkatársa szerint ha látjuk, hogy valakik visszaeső kalóriabűnözök, akkor mi egy kicsit jobban érezzük magunkat, mert velük ellentétben mi aztán ismerjük a mértéket. Van, aki a tükörneuronokkal magyarázza ezt a jelenséget. A tükörneuron egy olyan idegsejt, amely nemcsak akkor „tüzel”, amikor egy bizonyos cselekvést végrehajtunk, és hanem akkor is, amikor másnál látjuk, vagyis letükrözzük, amit más csinál. Tegyük hozzá, azért vannak kritikusai a tükörneuron-elméletnek.
Érdekes vetülete egyébként a műfajnak, hogy – ahogyan korábban is írtuk – sok a női mukbangos, és hogy sok a női néző is, amit egyesek azzal magyaráznak, hogy ugye a nőkkel szemben elvárás, hogy szépen, csendben, illedelmesen viselkedjenek, és madárétkűek legyenek, de ezekkel az elvárásokkal sok nő nem tud azonosulni, és felszabadítóan hatnak rájuk a videók, amin saját nemük képviselői teljesen átadják magukat az étkezés örömének.
Nincs mukbang következmények nélkül?
Az évek során számos szakértő fejezte ki az aggodalmát amiatt, hogy a túlevés, főleg, ha valaki folyamatosan tömi magát, milyen komoly következményekkel jár. Nem szabad elfelejteni, hogy egyes mukbangerek akár 10 ezer (kilo)kalóriát is elfogyasztanak egy videó elkészítése közben. Nicholas Perry, vagyis a korábban már említett Nikocado Avocado is mesélt arról, hogy a mértéktelen evés hogyan terhelte meg egészségét, például merevedési zavarok, gyakori hasmenés is jelentkezett nála, illetve hízásnak indult. Theresa Kinsella dietetikus szerint a túlevés hosszú távon szív- és érrendszeri problémákhoz és cukorbetegséghez is vezethet. Vannak olyan influenszerek, akik hangoztatják, hogy ők – amennyire lehet – vigyáznak magukra.
Az egészség kérdése gyakran felmerül. Amit sokan nem értenek, az az, hogy ez a csatorna nem a zabálásról szól, hogy a mukbang nem a túlevésről szól. Általában nem eszek meg mindent, ami előttem van, a maradékot mindig megtartom a bátyámnak
– nyilatkozta Kim Thai, ismert mukbanger.
Kim Thai (Fotó: Youtube)
Vagy ott van Zach Choi, aki a videóiban többnyire magas olaj-, zsír- és kalóriatartalmú ételeket eszik, és aki elmondása szerint sokat edz, ha éppen nem forgat, akkor nagyon tudatosan étkezik, ha pedig forgatás van, akkor aznap nem fogyaszt mást. Egyébként pedig kivizsgáltatta magát, és úgy tűnik, minden rendben van. És a cikk elején említett Erik Lamkin is kihangsúlyozta, hogy rendszeresen mozog, hogy meg tudja őrizni a testsúlyát.
És mi a helyzet a nézőkkel? Lehet, hogy vannak, akiknek a mukbang videók segítenek abban, hogy tartani tudják a fogyókúrájukat, vagy ezeknek segítségével sikerült megbirkózni az étkezéshez az ételekkel való ellentmondásos viszonyukat. De bőven vannak olyan szakemberek, akik aggódnak, hogy a zabálós videók normalizálhatják a túlevést, főleg, hogy sok az átlagos vagy filigrán mukbanger, ami alapján tévesen azt a következtetést vonhatjuk le, hogy nem is olyan veszélyes teletömni magunkat gyorséttermi vagy más, zsírban, szénhidrátban, miegymásban gazdag ételekkel. Aggodalmuk nem teljesen alaptalan. Egy koreai kutatás szerint a mukbang videók rendszeres nézőinél nagyobb a veszélye annak, hogy nem megfelelően étkeznek, mint azoknál, akik mondjuk a főzős videókért vannak oda. Ami végül is érhető, hiszen míg utóbbiak arra ösztönzik az embereket, hogy készítsenek maguknak valamit (akár egészséget és finomat), előbbiek pedig inkább arra, hogy rendeljenek valami nagyon egészségtelent.
