Az elmúlt hónapokban mindenki a saját bőrén és pénztárcáján érezte, hogy az egekbe szöktek az élelmiszerárak, a magyar élelmiszerinfláció pedig kiugróan magas volt egész Európában. Tavaly decemberben tetőzött 45 százalékon, utána elindult ugyan a csökkenés, de még májusban is 33 százalék fölötti drágulás mért a Központi Statisztikai Hivatal.
![Zöldség- és gyümölcs kínálat a Fény utcai piacon, amely a fõváros II. kerületében a Lövõház-Fény és Retek utcák által határolt területen fekszik](https://nlc.p3k.hu/uploads/2023/07/piac-zoldseg-gyumolcs.jpg)
Zöldség- és gyümölcskínálat a Fény utcai piacon (Fotó: MTVA/Bizományosi: Balaton József)
Korábban már készítettünk egy összeállítást, hogy mely élelmiszerek ára szállt el a leginkább, most a nyárra való tekintettel a zöldségek és gyümölcsök aktuális árait vetettük össze az egy évvel ezelőttivel. Az alábbi grafikonon a 2022 júniusa és 2023 júniusa közötti fogyasztói árak emelkedése látható.
Az adatokból világosan látszik, hogy a vöröshagyma ára egy év alatt gyakorlatilag kilőtt; több mint a duplájába kerül most, mint tavaly nyáron. Jelentősen drágult a krumpli is, másfélszer annyit kell érte fizetni, mint egy éve. Sokat elárul az elmúlt időszak drágulásáról, hogy például az alma és a sárgarépa 16 és 20 százalékos drágulásán szinte már meg sem lepődünk.
De hogy legyen valami jó hír is: a görögdinnye ára gyakorlatilag nem változott, úgyhogy ezt használjuk ki, amíg tart a szezon.