A népszerű történet szerint a több száz évvel ezelőtti vidéki Kínában egy gazda egy iszapos tócsában természetes módon – egyfajta mésszel – tartósított kacsatojásokat talált. Miután túlélte a kóstolást, sőt, vélhetően ízlett is neki a különös étel, nekiállt, hogy otthon, kézműves módszerekkel reprodukálja.
Ennek eredményeképpen egy olyan finomság született, amely a mai napig óriási népszerűségnek örvend Hongkongban, Kínában és Délkelet-Ázsia egyes részein. Valójában persze az étel felfedezésének részletei nem ennyire részletesen dokumentáltak: a történészek becslése szerint az eredete több mint 500 évvel ezelőttre, a Ming-dinasztia idejére nyúlik vissza. És eltekintve néhány, a mai nagyüzemi előállításhoz használt technikától, a tojás tartósítási folyamata viszonylag változatlan maradt.
A tojás, ami többnyire száznapos, százéves vagy ezeréves tojás néven ismert (sajnos egymillió éves tojásnak tudtunkkal senki nem hívja), valójában természetesen nem fermentálódik száz vagy ezer évig, ahogy azt a kissé túlzó elnevezése sugallja, habár a száz nap simán összejöhet: elkészítéséhez egy üstöt általában erős fekete tea, mész, só és frissen égetett fahamu keverékével töltenek meg, majd egy éjszakán át hűlni hagyják. Másnap kacsa-, fürj- vagy csirketojásokat adnak a keverékhez, és hét héttől öt hónapig áztatják őket.
Száznapos tojás csípős szószban (fotó: Jonathan Wong/South China Morning Post via Getty Images)
Ázsiában nem számít kimondott ételkülönlegességnek: ez egy gyakori, közkedvelt snack, amely könnyen elérhető az élelmiszerboltokban vagy a leghétköznapibb éttermekben is. Ám annak, aki nem szokott hozzá, először túl kell tennie magát a tojás nem különösebben étvágygerjesztő, és nem is egyértelműen tojás-jellegű kinézetén: ahelyett, hogy fehér lenne, élénk színű sárgával, inkább sötétbarna és mocsárzöld árnyalatban pompázik, az állaga pedig kocsonyaszerű. Emellett jellegzetes, szúrós, ammóniás szagot áraszt, ami miatt a rágcsálnivaló egyik beceneve a gusztusos lóvizelet-tojás.
Míg a száznapos tojásokat a földművesek és a falusiak már évszázadok óta készítik, Hongkongban akkor kezdtek megjelenni az étlapokon, amikor az 1940-es években, a kínai polgárháború idején egy maroknyi neves kínai szakács a városba menekült, és magával hozta a regionális ételeket.
Száznapos tojás gyömbérrel (fotó: Wikimedia Commons
Ebben az időben alapították Hongkong egyik leghíresebb éttermét: a sült libájáról híres Yung Kee étterem a százéves tojásokra is specializálódott, amelyeket általában előételként, élénk rózsaszínű gyömbérrel töltött ágyon szolgálnak fel. Az ideális száznapos tojásnak jókora zöldes-sárgás színű, folyós-nyúlós állagú sárgája van, amit barna, zöld és tengerészkék koncentrikus gyűrűk vesznek körül. A színek az átalakulás különböző szakaszait jelzik – és minél nagyobb és folyósabb a sárgája, annál jobb.
A kellemetlen szag miatt az íze különösen meglepő, a tojás ugyanis rendkívül krémes, bársonyos és zamatos. A száznapos tojást egész nap lehet fogyasztani – reggelihez, vacsorához, uzsonnára vagy előételként egyaránt tökéletes választás-, vagy akár süteménybe is süthető, és a borászok állítják, hogy nagyszerűen párosítható testes bordeaux-i borral vagy pezsgővel.
