Az elkövetkező napok legizgalmasabb égi eseménye minden bizonnyal a hétfő éjjeli újhold lesz, hiszen Keleten, a föld lakosságnak mintegy negyede számára ez a legnagyobb ünnep. Most ünneplik ugyanis a buddhista és a kínai holdújévet. Az időeltolódás miatt Európában még hétfő lesz, keleten már kedd. A februári újholdat ugyanakkor filozófiától függetlenül érdemes mindenkinek megünnepelnie.
SZERDA – január 30.: A Nyilas Hold csupa olyan tevékenységre sarkal ma, ami nem átlagos és nem hétköznapi: mudrák, intimtorna, gerincmasszázs, tánc. Ha ezek nem voltak eddig megszokottak, mostantól beépítheted a mindennapokba. Meglátod, ezek a mozgásformák mennyire feldobják a hangulatodat.
CSÜTÖRTÖK – január 31.: Még ma is egész nap a Nyilasban jár a Hold, vagyis a csütörtök sok tekintetben hasonló a szerdához. Ma is érdemes valami merőben mást, szokatlant csinálnod. De persze ne erőltess semmit! Inkább olyasmit válassz, ami érdekel, és lelkesít! A Nyilas Hold ebben nagyszerű. A mai napon még fogy a Hold, ami remek lehetőség a selejtezésre. Dobj ki mindent, ami már nem kell. Hihetetlenül felszabadító érzés lesz.
PÉNTEK – február 1.: Hajnalban a Bakba lépő Hold kedvező hatású méregtelenítésnél, fogyókúránál, epilálásnál, peelingnél. Bármi ilyesmit terveztél mára, jó eredményre számíthatsz. Kérhetsz időpontot mára a kozmetikushoz, de magad is szépítheted, ápolhatod a bőrödet házilag készített természetes szépítőszerekkel.
SZOMBAT – február 2.: Február első szombatján a Bak Hold energiája kiváló alkalom a szépítkezésre. Kényeztesd magad ma is masszázzsal, tisztítsd a bőrödet arcradírral, de ne csak az arcodon, az egész testeden! A szőrtelenítés, gyantázás, a körömápolás is aktuális. Erősítheted a szervezetedet inhalálással, szaunázással is.
VASÁRNAP – február 3.: Kora délután jegyet vált a Hold: a Bakból átlép a Vízöntőbe. Ezt pedig tutira meg fogod érezni. Délelőtt még kissé visszafogott leszel, délután valósággal felszabadulsz. A Vízöntő Hold kicsalogat a szabadba. Nem baj, ha hideg van, ettől még sétálhatsz egy nagyot. Jót fog tenni, felfrissülsz…
HÉTFŐ – február 4.: Mindegy, melyik csillagjegyben születtél, a februári újhold hatással lesz rád. Minden újhold új esély az újításra, a változtatásra. Ne hagyd ki ezt a remek alkalmat! Már csak azért se, mert keleten ma ünneplik az újévet, amely meghatványozza az újítás hatékonyságát.
KEDD – február 5.: Valójában a holdújév keleten az időeltolódás miatt keddi napra esik. Nálunk éppen ezért is alkalmas a keddi nap, hogy kitaláld, miben akarsz megújulni. A Vízöntő Hold kicsit bolondossá tesz téged. Cseppet se bánd, inkább keresd a vidám dolgokat! Humorral, nevetve minden gördülékenyebben megy ma.
Erre figyelmeztet a heti holdhoroszkóp
Holdújév = Vízöntő újhold
A kínai és a buddhista hagyományok követői idén az újévet február 5-én ünneplik. Számukra az óév a február 4-i újholddal ér véget. Magyar idő szerint hétfőn késő éjjel (22:04-kor) együtt áll a Nap és a Hold a Vízöntő jelében. Ez az újhold a szabadságról, a felszabadultságról, az egyediségről szól.
A Vízöntő jele szimbolizálja az őszinteséget, a humánus hozzáállást, a hagyományokkal elutasítását, az intuíciót. Ezek újholdnapján különösen hasznosak lehetnek a számodra is. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Sőt, ma ezt várja el tőled az Univerzum. Tagadhatatlan, te a sors egyedi, megismételhetetlen csodája vagy. Erre emlékezz hétfőn!
Gyújts halványzöld gyertyát újhold napján
Újhold napján érdemes halványzöld gyertyát gyújtanod, és megtervezned, hogy miben szeretnél újítani. Minden, amit most kívánsz vagy indítasz el, kihajt, mintha magot vetnél. A csíra, a növekedés színe a halványzöld. Innen a halványzöld gyertya.
Amennyiben Vízöntő szülött vagy, most, a születésnapod közelében elengedhetetlen feladatod egy pillanatra megállni, és kitalálni, melyik életterületen aktuális az újítás. Az újhold ebben támogat és segít téged. Vízöntőként egész évben most érezheted a legintenzívebben, hogy az újhold energiája mennyire hatékony. Érvényes rád mindez, ha az Ikrek, vagy a Mérleg jegyében születtél. Az újhold hétfőn késő éjjel lesz. Egész nap, és másnap kedden is bármikor meggyújthatod a gyertyát, és kívánhatsz. Hidd el, érdemes.