Ezeknek a csillagjegyeknek semmi sem elég jó

nlc | 2019. Március 29.
Ezeknek a csillagjegyeknek semmi sem elég. Ők szinte mindenben találnak kifogásolni valót, és időnként meglehetősen bántó a kritikájuk. Ők már csak ilyenek. Nem bántásból mondják ki a véleményüket, így próbálják motiválni a többieket. Vajon te is köztük vagy?

Az Ikrek nem rejti véka alá a véleményét

Az Ikrek az egyik legváltozékonyabb, legnehezebben döntő csillagjegy. Ugyanakkor ő az is, aki sosem rejti véka alá a véleményét. Hajlamos egészen szélsőségesen változtatni az álláspontját, ugyanakkor nagyon pontosan kiszúrja mások gyenge pontjait, amit aztán sosem hagy kritika nélkül. Mondhatni, ő ott is képes hibát találni, ahol mások biztosan nem tudnának.

Ezeknek a csillagjegyeknek semmi sem elég jó (iStock)

A Szűz a legkritikusabb csillagjegy

A Szűz mindenben a tökéletességre hajt, ő nem éri be kevesebbel, csak a maximummal. Mellette szóljon, nemcsak másokat kritizál, önmagával szemben is kőkemény tud lenni. Mások szemében úgy tűnhet, örökké elégedetlen, neki soha semmi sem elég jó, ugyanakkor ő valójában mindenből a lehető legjobbat szeretné kihozni.

A Vízöntőnek semmi sem elég jó

A Vízöntő nem feltétlenül másokat kritizál, a saját hibáit, gyengeségeit legalább annyira észreveszi. Ő is mindenből a lehető legjobbat szeretné kihozni, és amikor valami nem sikerül, magába roskad, mert úgy érzi, hibázott. Ilyenkor pedig önmagát kritizálja, ami valójában nála egyfajta terápiával ér fel.

(via horoscope daily)

Exit mobile version