Szívügyekben gyakran bájosan naiv és kicsit talán esetlen is a Vízöntő. Viselkedése mégsem annyira meglepő, csak ismerni kell az okát. Ő ugyanis képtelen megjátszani a hódító hőszerelmes szerepét, ha az nem a szívéből jön. Önmagát adja még akkor is, amikor pókerarcnak tűnik.
A Vízöntő őszinte szerelmes
A Vízöntő őszinteségére, hűségére biztosan számíthat a párja. Kissé esetlenül mozog ugyan az érzelmek világában, mert gyakran a saját érzéseit sem érti, viszont ha ő egyszer kimondta a bűvös szór, hogy szeretlek, azt egészen biztosan úgy is gondolja. Nagyon erős az igazságérzete, már önmagában ezért sem szeret hazudni. Ugyanakkor az érzéseit illetően párja jobban teszi, ha nem akar belőle semmilyen ígéretet kicsalni. Nem mellesleg úgysem tudna.
Amikor a Vízöntő hűséget, elkötelezettséget ígér a párjának, azt mindig komolyan is gondolja, és meg is tartja. A romantikus kalandozás nem igazán az ő stílusa. Valójában neki sokkal megnyugtatóbb és egyszerűbb hűségesnek maradni, mint kalandozni, mert akkor egyrészt nem bonyolódik fölösleges magyarázkodásokba, másrészt azzal foglalkozhat, amit a legjobban szeret: a saját gondolataiba merülhet. Persze, mindez nem jelenti, hogy a Vízöntő ne lenne szenvedélyes alkat, de az is igaz, hogy az ő gondolatai nem a szerelem körül forognak a legtöbbet.
A Vízöntő a legérdekesebb szerelmes
A Vízöntő nagyon érdekes és különleges partner, mellette sosem lesz egyhangú és unalmas a kapcsolat. Kétségtelenül minden más csillagjegynél jobban tudja, hogyan kell igazi barátnak lenni a párkapcsolatban is. A barátság számára ugyanis gyakran többet jelent, mint a szerelem, amit néha túl bonyolultnak és problematikusnak talál. Meggyőződése, hogy a barátság eszményét könnyebb életben tartani. A Vízöntő minden értelemben a legjobb barát, hűséges, törődő, és figyel a környezetére. Azt viszont lehetetlenség elvárni tőle, hogy részt vegyen párja érzelmi életében. Mélyen érez, de beszélni és kimutatni is nehéz neki az érzéseit.
A Vízöntő meglepően féltékeny a szerelemben
A Vízöntőről talán senki sem feltételezi, mennyire féltékeny típus. Pedig az, csak ezt szinte sohasem mutatja ki, beismerni meg sosem fogja. Egyébként sem az a típus, aki ráakaszkodna a párjára. Nagyon fontos a szabadsága, amit természetesen a társának is megad. Közben tudat alatt retteg, hogy a szabadsággal, az önállósággal visszaél a szerelme. A Vízöntő csöppet sem romantikus és érzelgős partner, de kétségtelenül nagyszerű barát és társ a kapcsolatban. Ő sosem fogja virágokkal, romantikus ajándékokkal elhalmozni a párját, de figyelemmel, őszinte érdeklődéssel és támogatással annál inkább… Nem mellesleg hihetetlenül szórakoztató partner.