Azt már korábban kiveséztük, mely a csillagjegyek tartanak leginkább az elköteleződéstől. Most viszont azok a jegyek következnek, melyek éppen ellenkezőleg: kifejezetten vágynak rá.
Rák
A Rák a család és az otthon jegye, és mint ilyen, a jegy szülöttei kapcsolataikban elsősorban a biztonságot és az elköteleződést keresik, számukra ugyanis ezek a legfontosabb értékek. Valahányszor szerelembe esnek, rövidesen hallani vélik az esküvői harangokat. Azzal a személlyel, aki elnyeri a szeretetüket, kezdettől fogva komolyan és hosszú távra terveznek. Számukra a legkevésbé sem teher, hogy az életüket a házasságnak és a gyereknevelésnek szenteljék, akár „főállásban” is. Ám ha mindemellett szakmai karriert is építenek, a munka és magánélet megfelelő egyensúlyára akkor is rendkívüli módon odafigyelnek.
Halak
A Halak szülöttei végtelenül romantikusak és idealisták, mindemellett viszont sérülékenyek is. Ebből adódóan fokozottan igénylik az elköteleződés adta stabilitást, nem csupán a párkapcsolataikban, de az élet más területein, így többek között a munka világában is. Nem szívesen hagyják el a komfortzónájukat, inkább azon belül élik az életüket, a hűség és a lojalitás jegyében. Mindenben és mindenkiben képesek meglátni a jót, ami számukra egyben a kötődés alapja is, ám sokszor éppen emiatt érik őket csalódások.
Mérleg
A Mérlegek életében az egyensúly megteremtése és megtartása prioritást élvez, ennek pedig egyik fő eszközét az elköteleződésben látják. Mivel a pedig a természetük nagyon szerencsés, hiszen jellemzően intelligensek, kedvesek, optimisták és szórakoztatóak, ezért mellettük szívesen is köteleződnek el az emberek. A már emlegetett egyensúly azonban mégiscsak felborulhat, ha a másik fél mégsem veszi olyan komolyan a dolgot, mint a Mérleg szülött.
Bak
A Bakok minden döntésüket alapos elemzés és megfontolás után, elsősorban észérvek mentén hozzák meg, nem csupán a szakmai-, de a magánéletükben is. Ez a ridegnek tűnő hozzáállás azonban a legkevésbé sem jelenti azt, hogy ne vágynának az elköteleződésre. Nagyon is vágynak, ám számukra az elköteleződés gyakorlatilag visszavonhatatlan lépés, melyet felelőtlenül, pusztán érzelmektől vezérelve kizárt, hogy megtegyenek. Ehelyett inkább kivárnak, módszeresen keresgélnek, akár kimondottan hosszasan is, ugyanis legyen szó akár életük párjáról, akár egy munkahelyről, vagy épp befektetésről, ők csak a tökéletessel érik be.