Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mikor menjek vissza dolgoz

KerteszGabor
Létrehozva: 2008. január 8. 15:37

Szervusztok,

Kertész Gábor vagyok a nyomtatott Nők Lapjától.

Lapunk hamarosan nagyszabású vitát indít az alábbi témában: Meddig maradjon otthon az anya a kicsivel?

Részlet az első, a témával foglalkozó írásunkból (megjelenés néhány hét múlva):

Régen az volt az álláspont, hogy a gyereknek – hároméves koráig – az anyja mellett a helye. Mára egyre többször emlegetik az együtt töltött idő „minőségének” fontosságát, s mintha ebben a szóban az is benne lenne: a mennyiség kevéssé számít… Vajon hol az „igazság”? Van-e arany középút, ami a gyereknek és az anyának is egyaránt jó? Kell-e egyáltalán választani karrier és anyaság között? 

Nemrégiben Norvégiában jártam, ahol azt hallottam, hogy az anyák visszamennek dolgozni, amikor csemetéjük eléri az egyéves kort – akár részmunkaidőbe is. Az ottani minisztériumi beszélgetőtársak azon csodálkoztak, hogy Magyarországon ez általában másként van: az első három évet a legtöbben otthon töltik a gyerekkel. Persze, vannak kivételek (például a tévés szereplők, akik nyilván félnek, hogy valaki betölti majd helyettük a képernyőt, ezért több médiás anyuka már a gyerek pár hónapos korától dolgozni kezd – igaz, nem napi nyolc, hanem esetleg csak heti hat órában), de nem ez a jellemző. Hogyan is lehetne ez általános – hiszen a norvégok is azzal kezdték néhány évtizeddel ezelőtt, hogy jelentősen megnövelték a bölcsődék számát. És az elsők között vezették be a részmunkaidőt is… De mi a helyzet nálunk? Mit szeretne az „átlaganya”? Visszavágyna-e dolgozni, ha találna olyan bölcsődét, ahová nyugodt szívvel beadhatja a gyerekét? És megérné-e – mind a gyerek, mind a család szempontjából – a szülés után egy évvel újra munkába állnia?

Mivel a lehető legtöbb véleményt szeretnénk meghallgatni (illetve a lapban idézni), kérünk Titeket, hogy ha van kedvetek, szóljatok hozzá a vitához.

Kíváncsian várjuk a kommentjeiteket.

a nyomtatott Nők Lapja nevében
Kertész Gábor

  1. 2008. január 9. 23:43151.
    Mióta megszülettek a gyermekeim, egyre inkább azt látom, hogy úgy nem akarok visszamenni dolgozni, ahogy előtte dolgoztam. Nagyon ritka, családbarát munkahelyem van, ez azt jelenti, hogy lehet itthonról dolgozni, tárt karokkal várják a gyesről visszatérő kismamát, némi rugalmasság is van a munkaidőben... szóval, minden jó idáig, de egyre inkább azt látom, hogy akkor is rengeteg dolgom lesz, ha a gyerekek már óvodába járnak. Időben elhozni őket, egyéb elfoglaltságokat biztosítani, otthon maradni, ha betegek... elég nehezen kivitelezhető egy 8 órás munkanap mellett. Szeretek itthon lenni, nem találom feleslegesnek ezeket az éveket, s ha majd visszamegyek dolgozni, jó lenne élni a munkahelyem nyújtotta lehetőségekkel, s a munka nagy részét itthonról végezni. Emellett nem találom "ördögtől való" dolognak a bölcsődét, nagyon jó kis intézmények : személy szerint azonban úgy vélem, hogy egy egy-két éves gyereknek még nagyon fárasztó, megterhelő a szüleitől naponta 8-9 órát távol tölteni.
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2008-01-08  15:37
  2. 2008. január 9. 21:29150.

    Hm..ott vagy 2-3-4-5 órán keresztül is? mert pillanatnyi benyomásokból nehezen lehet ítélni.Én arról beszéltem, hogy oylan szintű túlterhelés van a bölcsikben, hogy ha még akarna sem tudna mindegyikkel sokat és megfeleően foglalkozni.

    Másrészt: a bölcsödei gondozónő nem pedagógus, hanem egészségügyi személyzet,ezt sokan összekeverik.Sajnos oylan is előfordul, hogy  anagyobb 2,5-3 éves gyerekek bántják a sokkal kisebbeket 1 éveseket,mert ne feledjük ilyen pici gyerekeknél 1 év is hatalmas különbség.

    előzmény:
    glaxo (149)
    2008-01-09  21:17
  3. 2008. január 9. 21:17149.
    "Amikor 60 gyerekre vigyáz 5-6 bölcsinő,akkor sajnos a legnagyobb szeretettel-szakmai alázattal sem lehet eredményt produkálni." - írta valaki.

    Nem vagyok bölcsipárti, sőt... ezen véleményemet ahol lehet, ki is fejtem. DE elég sok bölcsiben megfordultam szakmai szemmel is, és a gondozónők igenis foglalkoznak a gyerekekkel, és beleadják szívüket-lelküket. (most természetesen nem a kivételekről beszélek, mert az minden szakmában van).

    G.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2008. január 9. 19:57148.

    Nemrég egy ex-olasz szépségkirálynő nyilatkozta, hogyő már szülés után 2 nappal edzőterembe ment  

    Jaj,imádom a celebmamikat,akik már 2 héttel a szülés után (természetesen szoptatva) 50 kilósan lófrálnak  akifutón.De egyszerű a helyzet,le kell őket.. nem kell őkat alapul venni  

    Tiffin: A zoneclubbon megy egy műsor Yummie Mummies, ott Fincsi anyuknak fordítják.

    Egyébként egyszer hallottam egy amerikai gyerekpszichot, az iskolai lövöldözésekről beszélt és megemlítette, hogy igenis az is benne van ezek nagy számában, hogy a mamák nem törődnek a gyerekkel és 6 hét után lepasszolják őket.

    Egy másik fórumon egy usás mama büszkén emlegette, hogy ő 3 gyerekkel összesen 18 hetet volt otthon   

    előzmény:
    Burage (147)
    2008-01-09  18:38
  5. 2008. január 9. 18:38147.
    Számomra nagyon kétséges,hogy valóban megérné-e a gyerek 1 éves kora körül visszamenni dolgozni.Gyermekorvosok általános véleménye,hogy 3 éves kor alatt olyan gyenge a gyerekek immunrendszere,hogy közösségben pillanatok alatt összeszednek a többiektől mindenféle betegséget.Én ezzel tökéletesen egyetértek,nagyobbik gyermekemnél így is volt.Ezek után nem értem,hogy miért lenne jó tönkretenni a gyerek egészségét.

    Nekem szerencsém van,kisebbik gyermekem másfél éves és én idén ősszel megyek vissza dolgozni(a piszkos anyagiak és a szakmámban kötelező naprakészség miatt)sajnos napi 8 órában(a 6-nak jobban örülnék,de arra nincs lehetőség),azonban mivel családi házban a szüleimmel együtt lakunk, így nem kell a gyereknek 10 órát sínylődnie a bölcsiben,gyakorlatilag csak a közösség kedvéért jár fél napra.

    Nekem is az a véleményem,hogy a 3 éves itthonmaradási lehetőséget hamarosan megszüntetik,hiszen ezt már pedzegette a Valutaalap is,illetve(nem akarok politizálni)Lampert Monika is azt nyilatkozta,hogy 1 éves gyereknek bölcsiben a helye,mert ott szakképzett gondozók veszik körül.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2008. január 9. 18:32146.
       
    előzmény:
    Anda39 (33)
    2008-01-08  16:35
  7. 2008. január 9. 18:21145.

    Na, ez egy tipikusan olyan tema, aminek kapcsan olre lehet menni! 

    Eloszor is: Magyarorszagon igenis nagyon jo az atlag az otthonmarado es szoptato anyak tekinteteben. Sok nyugati orszagban (en az USA-bol irok) par het szulesi szabadsag utan visszamennek az anyak, vagy elvesztik az allasukat. Viszont megjegyeznem, hogy egy keresetbol is meg lehet elni, szoval aki nagyon otthon akar maradni a gyerekekkel, az meg tudja oldani valahogy.

    Amugy kulonfele anyatipusok vannak, ez igaz. Mig Magyarorszag legolvasottabb babaujsaga, a Kismama inkabb az osanya-szemleletet kepviseli, New York-ban teljesen mas kep van a tokeletes anyarol: visszamegy dolgozni, 3 honappal szules utan nadszalkarcsu es rendszeresen viszi a babajat fejleszto foglalkozasokra. Nevuk is van: yummie mommy, azaz guszta anyuka.

    Tudom, sokan felhordulnek erre, de ha belegondolunk, a trendi karrieranyak meg arra kerekitenek a szemuket, hogy sokan 3 evig otthon maradnak, igeny szerint szoptatnak.

    Ahany fele ember, kultura, annyi fele "idealis anya"-kep.

    Nalunk a bolcsi sokszor nem valasztas kerdese, hanem tenyleg szukseg van az anya keresetere. A problema az, hogy a gyerekek nem mindig erettek a bolcsire. Van, aki 8 honaposan jol viseli, mas meg 2 evesen is nehezen, kinok kinjaval szokik be.

    Akikre en kiakadok, azok a celebmamak, akik nem nyomorognanak ha egy evig csak babaznak, de meg azt az 1 evet sem birjak ki. Ilyenkor azert eltoprengek, hogy mikor lesz fontos az a kisbaba, ha mar eletenek elso eveben sem az.

    Nem baj, ha valaki epiti a karrierjet es ugy erzi jol magat, ha gyereke mellol neha elszakad es felnott emberekkel is kommunikal. De azert ha egyetlen evre sem tudja felretenni a sajat erdekeit, ha ennyire nem akar igazodni a babahoz, akkor.... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2008. január 9. 17:53144.
    Amellett természetesen, mitn minden szakmában itt is a jók vannak többségben, de ...a másik dolog meg amiről nem tehetnek, az a leterheltség és a sok-adminisztrációs és papírmunka is, amiről átlagszülőnek fogalma sincsen.  Amikor 60 gyerekre vigyáz 5-6  bölcsinő,akkor sajnos a legnagyobb szeretettel-szakmai alázattal sem lehet eredményt produkálni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_616229 (142)
    2008-01-09  09:53
  9. 2008. január 9. 17:50143.

    A mi bölcsinkben tüneményes, lelkes gondozónők vannak, a vezetőnő is nagyon rendes.. Még annyi pénzért is, amit sajna ők kapnak. Többet érdemelnének.  Biztos van egy--két nem oadillő is, de akkor a szülőknek fel kell emelni a  szavukat.

    Az meg hogy csúnyán néznek ha később megy valaki érte, kit érdekel (jelzem, nálunk nem volt még ilyen), ne érdekeljen senkit, neki ez a munkája, ez a munkaideje.. Ne szálljunk már be abba a versenybe, hogy ha ő megoldja, akkor én is, stb, és így úgy gondolják, hogy nekik csak 4-ig tart a munkaidejük.

     

    Idealizmus, MERT sajnos tényleg beszólnak, és mit tegyek ellene,rugassuk ki?Az anyukák 2/3-a már félnégy előtt elviszi,sajnos azok vannak kisebbségben akik kiszolgáltatottak, persze Pesten lehet mondani, hogy keresssen más ovit-bölcsit,de vidéken,ahol egy db van mindkét fenti intézményből,ott nagy úr a kényszer.Örül az ember,ha felveszik a gyerekét,nemhogy még ugráljon,hogy a gyereken torolják meg.Na meg,ha annak az óvónőnek-bölcsisnőnek a kapcsolatai messze nyúlnak,mert fia-férje-lánya valami fejes abban  a kisvárosban, akkor nem sokat lehet tenni.Tudok olyanról, hogy a bölcsinő  szakmailag egy nulla, de hiába is panaszkodnak,mert a fia önkormányzati képviselő,szóval betonhelye van a nőnek, bölcsi meg az az  egy van széles vidéken  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_616229 (142)
    2008-01-09  09:53
  10. Torolt_felhasznalo_616229
    Torolt_felhasznalo_616229
    2008. január 9. 09:53142.

    No ne csúsztassunk már ekkorákat!!

    A mi bölcsinkben tüneményes, lelkes gondozónők vannak, a vezetőnő is nagyon rendes.. Még annyi pénzért is, amit sajna ők kapnak. Többet érdemelnének.  Biztos van egy--két nem oadillő is, de akkor a szülőknek fel kell emelni a  szavukat.

    Az meg hogy csúnyán néznek ha később megy valaki érte, kit érdekel (jelzem, nálunk nem volt még ilyen), ne érdekeljen senkit, neki ez a munkája, ez a munkaideje.. Ne szálljunk már be abba a versenybe, hogy ha ő megoldja, akkor én is, stb, és így úgy gondolják, hogy nekik csak 4-ig tart a munkaidejük.

    Egyébként 10-12-en vannak egy csoportban, 2 gondozónő+segít étkezéseknél egy dadus.. A gyerekeket a gondozónőktől, a konyhásnéniken keresztül a karbantartó bácsikig mindenki imádja.. Nem vaságyakban alszanak, hanem a picik rendes fa kiságyban, a nagyobbak matracokon. Sok játékuk is van,  nagy udvar ahol minden nap kint vannak ha az időjárás engedi. És a tévhittel ellentétben még nem láttam olyan gyereket aki a beszoktatási időn túl csak sírna a bölcsiben..

    Azt nem állítanám, hogy jobb mint ha anyával lenne, de nem is feltétlenül rosszabb.

    Pláne az én örökmozgó fiamnak aki ha ilyen rosszabb időben nem tudunk kimenni a lakásból egyszerűen nem tudja egész napra lekötni magát (és én se őt).

    Ma reggel is vigyorogva ment be a bölcsibe, integetett nekem és felszállt a hintalovacskára . A csoportszobába meg úgy rohant be, hogy alig győztem utána futni.  Csak hogy árnyaljam a bölcsiképet...

    előzmény:
    belváros (126)
    2008-01-08  21:17
  11. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. január 9. 09:15141.

    Szia! Igazad van, de azt tudom, hogy rendkívül kemény volt az az év, lelkileg nagyon megviselte a családot. És sajnos már nem fogom megtudni, milyen lett volna csak 4 évesen oviba adni.  

    De most annyit tudok tenni, hogy munka mellett igyekszem sokat vele lenni, összebújni, helyrehozni, és nem csak az ő lelkét ápolni ezzel, hanem az enyémet is   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_719203 (81)
    2008-01-08  17:19
  12. 2008. január 9. 00:29140.

    Olyan nincs, hogy átlaganya.

    A médiasztárokat pedig azt hiszem nem kell példának vennünk, túl sok mindenben tér el az életünk

    De azt hiszem,,ha egy pár úgy dönt, hogy gyereket vállal,akkor igyekeznek egy pici pénzt is félretenni, másrészt azzal is számolnak, valamilyen szinte át kell lakulni a munkavállalásnak-körülményeknek.Ezekre fel lehet készülni.

    Magamról: nagyvállatnál dolgoztam férjem és én is.Szülés után itthon maardtam és nem is mentem vissza a pörgős helyre,ahol este 7 előtt képtelenség szabadulni,inkább itthon kedztem el dolgozni és élem  a kisvállakozók mindennapi fáradságos világát.Nyilván így kevesebbet keresek és kiszámíthatalanabb a jövedelem....

    Szóval valamilyen szinten a kecske is jóllakott és a káposzta is maradt. Hiányzik-e a régi életem?Nem,azt hiszem 37 éves koromig elég volt, köszönöm szépen a teperős-hajtós multilétből,most már teperjenek a fiatalok. 

    előzmény:
    belváros (139)
    2008-01-09  00:01
  13. 2008. január 9. 00:01139.
    Hogy néz ki az átlaganya?
    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2008-01-08  15:37
  14. 2008. január 8. 23:40138.

    Ha nálunk elvennék a 3 évet, sokan lennének, akik nem tudnák hova beadni a gyereküket, nem vennék vissza őket dolgozni, egyszerűen tehetetlenek lennének.

    De ponthogy a döntéshozók és pont nem az a kategória,akiknek gondjuk lenne.Arra meg, hogy a kisemberrel mi van, tesznek.Ugyan honnan tudná átérezni a havi 700.000 ft-ot kereső parlamenti képviselőasszony -akinek takarítónő és  2 babys-sitter lesi minden szavát egy vidéki dolgozó anya sorsát.Röhögnek a fejünkre.      Úgyis elveszik a 3 év gyest-előbb-utóbb.

    előzmény:
    Botianyu (136)
    2008-01-08  23:18
  15. 2008. január 8. 23:27137.
    Szidjuk a férfiakat, miközben nagyon sok nő is az ő malmukra hajtja a vizet: semmibe véve,láblógatásnak véve, othonseggelésnek véve a gyest-gyedet, és a nők egymásnak még keményebben be tudnak szólni, mint a férfiak a nőknek.Sajnos ma a gyereknevelés és a háztartási munka nincsen elismerve.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_719203 (130)
    2008-01-08  21:50
  16. 2008. január 8. 23:18136.

    Hogy mikor menjen vissza dolgozni az anyuka???

    Már többen leírták, hogy ezt sokszor nem a szülő dönti el...

    Leírom a mi esetünket: adva van egy munkahely, ahol kemény fizikai munkát végzek. Amikor kiderült, hogy az első babánkat várom, egyből táppénzre vett az orvos. Innen el is dőlt, hogy jó darabig nem megyek vissza dolgozni. A terhesség ténye után 1 nappal derült ki, hogy felvettek egy egyetemre, ami mondhatom, hogy az utolsó lehetőségem volt, hogy valamire is vigyem az életben, és ne kelljen betanított munkásként napi 12 órában, váltóműszakban, hétvégéken is dolgoznom, napi 2 órát utaznom. Boldog voltam: hirtelen 2 álmom teljesült. Azonban 2007. tavaszán, amikor egy éves lett a kisfiam, komoly döntés előtt álltunk. Vagy ősztől visszamegyek dolgozni(csak teljes munkaidőben tudtam volna a munkahelyemre)és a gyerekem napi minimum 9 órát bölcsiben van, vagy itthon maradok, de akkor a 2. évtől éhen halunk, mert az GYED-emből fizetjük a lakáshitelt. Ha csak GYES-t kapok, már nem tudjuk törleszteni a hitelt. Nagyszülők 240 km-re, másik oldalról pedig még aktív dolgozók. Így magunk vagyunk, így kell megoldani. Mivel szerettünk volna kistestvért, csak az az egy megoldás látszott, hogy gyorsan(ha a sors is úgy akarja) bevállaljuk a 2. gyereket is-így megmarad az egész jó GYED-em(70.000 Ft) Szerencsénk volt, várandós lettem. Míg a kicsi is 2 éves nem lesz, addig szándékozom itthon maradni, a nagyobbat 3 éves korában oviba szeretném íratni-persze ez sem tőlem függ, mert ha nincs hely az oviban, akkor csak 5 éves kora után veszik be, amikor már kötelező. Szóval ezt se mindig az anya döntheti el...

    A kicsi 2 éves korára fejezem be előreláthatólag az egyetemet, azaz egyből beállhatnék dolgozni. De ez csak egy álom, hogy mi fog belőle megvalósulni, azt nem tudhatjuk...

    Részemről, hogy mikor menjen vissza egy anyuka dolgozni-akkor, ha úgy érzi, gyermeke megérett a közösségre, igénye van rá. Akkor, ha úgy érzi, el tudja engedni a gyerekét. Akinél ez 3 év, vagy akár több is, miért ne tehetné meg? Ha van rá lehetőség? Az már más dolog, hogy sok anyuka otthon maradna a gyerekével végig, de nem teheti-mint ahogy én sem. Inkább ez a szomorú. Egy fizetésből nem élünk meg, és itt nem a GYES alacsony összegéért vagyok mérges-hisz nem abból kell élni, nem az kell legyen a cél, hogy a GYES-ből meg a családi pótlékokból kijön egy fizu...sajnos sokan csinálják ezt, és szidják, milyen kevés a GYES, de dolgozni nem mennek el.

    Én amellett vagyok, hogy ha lenne elég bölcsi, ha lenne elég toleráns munkahely, ha lenne több részmunkalehetőség(ahol nem 40.000-et kapunk(mert pl. a GYED-em több, mint a részmunkáért kapott fizu+a cs.p.-akkor minek mennék vissza napi 4 órában???), akkor többen mennének vissza dolgozni a gyerek 2 éves kora előtt vagy akörül. Így se várják ki annyira sokan a 3 évet, mert anyagilag nem tehetik meg. Maximum ezt vállalják be, hogy kis korkülönbséggel szülnek.

    Ha nálunk elvennék a 3 évet, sokan lennének, akik nem tudnák hova beadni a gyereküket, nem vennék vissza őket dolgozni, egyszerűen tehetetlenek lennének. Azért 2-3 év alatt még átképezni, tanulni is lehet, hogy több lábon megálljon az ember esélyt adva magának arra, hogy a GYES letelte után szélesebb körben kereshessen állást, ne csak pl. 1 szakmával vagy 1 érettségivel.

    előzmény:
    KerteszGabor (1)
    2008-01-08  15:37
  17. 2008. január 8. 22:07135.
    Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem mozgok sajna olyan körökben, hogy a 60-70.000 -es magánbölcsikről képet tudjak alkotni.Én az önkormányzati bölcsikről-ovikról tudok nyilatkozni.     
    előzmény:
    glaxo (133)
    2008-01-08  22:04
  18. 2008. január 8. 22:05134.
    Hajam kihull amikor azt hallom, anyukáktól,azért kell bölcsibe-oviba stb járnia a gyereknek, hogy ott majd megtanul ezt-meg azt -meg amazt.Hát nem. Aki a bölcsit arra használja, hogy a szülői feladatokat lepattintsa,az eleve rossz helyen keresgél.      
    előzmény:
    glaxo (128)
    2008-01-08  21:41
  19. 2008. január 8. 22:04133.
    Igen!

    Egy "szükséges nem rossz, de igazán nem is jó".

    Könnyen el lehet dönteni, hogy ki hogy viszonyul a bölcsis gyerekéhez.
    Feltenni ezt a kérdést: "És miért adtad be bölcsibe?"
    Ha 2 mondatban össze tudja foglalni (melóznom kell; hitel ezerre, majd becsavarodtam; hiányzik a szabadság....), minden ok, tiszta a lelkiismeret. Utóbbi indokoknál még talán a gyerek is jól jár.

    Ha magyarázkodik, és azt sem tudom, merre nézzek közben.... hajjajjjjjj
    előzmény:
    belváros (131)
    2008-01-08  21:56
  20. 2008. január 8. 22:02132.

    Noigen,de akkor ne a gyerek érdekével takarózzunk

    Vannak olyan szakmák,ahol nem lehet 7 évet kihagyni.

    Van,amikor kell a pénz.

    Van,amikor unják a gyereket.

    De itt egyszer sem látom a gyerek érdekét.

    előzmény:
    glaxo (128)
    2008-01-08  21:41
  21. 2008. január 8. 21:56131.
    Akik  abölcsiket túlmisztifikálják,azok szerintem a maguk lelkiismeretét nyugtatják.Másrészt nem szabad abban bízni, hogy a bölcsi-ovi megcsinálja helyettünk a nevelést,megoldja a szocializációt, nem,ez a szülőnek a dolga, a gyereknevelés a szülőnek a dolga, a oktatási intézmények nem azért vannak, hogy a szülő rájuk lőcsölje a felelősséget.A bölcsöde egy szükséges segítség, de nem kell túlfényezni.
    előzmény:
    glaxo (128)
    2008-01-08  21:41
  22. Torolt_felhasznalo_719203
    Torolt_felhasznalo_719203
    2008. január 8. 21:50130.
    na-na-na, azért ezt a "nyugati társadalmban még most is egykeresősre van beállva a modell" erösen megcáfolnám. NEM így van. Egy keresetböl igencsak éhenhalnánk. Éppúgy mint otthon.
    előzmény:
    őskomcsi (118)
    2008-01-08  20:22
  23. 2008. január 8. 21:47129.

    Ha az anya úgy szereti a gyerekét,ahogy engem,akkor kárt nem okoz,még egy tahó gondozónő sem, de azért nem kell túlmisztifikálni a bölcsit, nem ad az olyan sokat.Mondjuk azt meg főleg nem értem, hogy mit ad egy 3 hónaposnak?

    Nagyon sok munakkörben megoldhatatlan a négy óra, pl négy órás műtősnő?És akkor 12-kor kimegy a műtőből,mert neki lejárt  a munkaideje?

    Nálunk szerencsére van nagymama, így rá tudom bízni,vissza tudok menni dolgozni, szeretnénk egy kis pénzmagot keresni, betankolni a következő itthonlétem előtt,ami kb 2 év múlva lesz aktuális  Ha nem lenne nagymama, akkor máshogy oldanám meg itthoni munka, szettelés,bedolgozás. 

    előzmény:
    glaxo (128)
    2008-01-08  21:41
  24. 2008. január 8. 21:41128.
    Én úgy gondolom, hogy a bölcsibe való beadás soha nem a gyerek érdeke, hanem az anyáé:
    vagy mert dolgozni fog (akar, kell.... stb.),
    vagy mert "megőrül" otthon a "büdös kölkével".

    Ez utóbbit sajnos kevesen vallják be, és mindenféle kisebb vagy nagyobb burkokba rakják a mondandójukat, mennyire is kell a gyereknek a bölcsi. És halálos támadásnak veszik, ha valaki ész érvekkel alátámasztja, hogy bizony a gyerkőcnek nincs szüksége bölcsire. Az egy-két-három éves kisgyereknek anyára, apára, családra és nyugodt közegre van szüksége.

    Kárt valószínű nem okoz a bölcsibe adás, de szüksége nincs rá, csak sajnos legtöbb anyának a LEGEGYSZERŰBB és legkézenfekvőbb megoldás a kicsit hisztis, kicsit félrenevelt, kicsit "állandóan játszani kell vele" típusú gyermekének elhelyezésére.

    (És amit még fontosnak tartok: nem kell ám azt a kicsit állandóan oktatni-nevelni-játszani vele-foglalkoztatni... meg kéne nekik tanítani azt is, hogyan kell egyedül játszani.)

    Glaxo (egy fiatal két kisgyermekes anyuka)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2008. január 8. 21:19127.
    Addig kell nyújtózkodni,amíg  atakaró ér, én is sismerek párokat,akik felvesznek 10-15 millió ft-ot,meg két kocsi kölcsönt és fizetnek havi 300.000 törlesztőt,felesleges.Nem kell az embernek hitellel túlvállania magát
    előzmény:
    Andi/Cop (124)
    2008-01-08  20:47

Címlap

top