Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátok közt

Torolt_felhasznalo_394600
Torolt_felhasznalo_394600
Létrehozva: 2003. november 14. 12:43
Hali!

Vajon egyedül vagyok-e azzal, hogy csípem a fent említett sorozatot, vagy esetleg van más is akivel jól kidumálhatnánk a történéseket stb...
  1. 2019. november 11. 19:53133926.

    Hűűűűűűűűűűűűű...


    Szóval - az kiderült, hogy Miklós lecserélte az ügyvédet is. Az is kiderült, hogy végül is jól van... Egy darabig még ellesznek ezzel a távolról létező Miklóssal.Aztán majd kiderül, lesz-e temetés 


    Tetszett, hogy Klaudia végül kiállt a családi döntés mellett. (Mondjuk a beadott tenderben még mindig ott csücsül a hamis irat.)


    A gusztustalan vállalkozó elment a végsőkig - így van ez, ha egy vadállatot sarokba szorítanak, akkor az minden erejét összeszedve kitör és harap, mar.  A Berényieknek meg lehetetlen is lenne nem találni valamit a fülük mögött. Csak az a fura, hogy ilyen hamar eredményre jutott és kiborította a csontvázat a szekrényből.  (És most majdnem szó szerint) 


    Jön talán vissza Ágnes? 

  2. 2019. november 11. 10:11133925.

    előzmény:
    gerdamama (133924)
    2019-11-11  09:31
  3. 2019. november 11. 09:31133924.

    Megtaláltam, elolvastam. Hát igen...


    A szóban forgó íráshoz privát kiegészítésem: akkor döbbentem rá, hogy felettem se múlt el nyomtalanul az idő, mikor a piacon a kisebbségi pulóverárus a szokásos fiatalasszony helyett szépasszonynak titulált.


    Imádom Janikovszky Évát, sok könyve megvan. Sokszor idézünk belőlük, hétköznapi szituációkban is. A BK-nál maradva: mikor Berényi Miklós patetikusan, hangját rezegtetve bejelentette, hogy beszélni akarok veled, fiam.
    Janikovszky könyvében mondja a kisfiú, hogy ha apám azt mondja, beszélni akar, akkor baj van. Mert ha nincs baj, akkor nem mondja, csak beszél.

    előzmény:
    Liventa (133923)
    2019-11-11  08:40
  4. 2019. november 11. 08:40133923.

    Jó, akkor ne erőltessük. Janikovszky Éva: "Helyzetgyakorlatok kezdő öregeknek" lett volna...

    előzmény:
    Liventa (133922)
    2019-11-11  08:36
  5. 2019. november 11. 08:36133922.

    Na de hová lett a link, amit éjnek évadján beraktam ide????


    előzmény:
    Liventa (133921)
    2019-11-11  04:37
  6. 2019. november 11. 04:37133921.


    Nagyon cuki, de valahogy most mégsem természetes a mosolyom...

  7. 2019. november 10. 19:54133920.

    Attila ingyen fog dolgozni Adélnak? Mert honoráriumról nem esett szó. 

  8. 2019. november 10. 09:36133919.

    Azért Áron kimutatta a foga fehérjét, a habitusát a dobáláskor. Féltem, hogy valami baj lesz azzal a szúrós játékkal. ..de csak ezt akarták megmutatni Adélnak milyen indulatok is dúlnak Áronban..bár ezt már párszor tapasztalhatta. 


    Az a kifőzdét csak azért találták ki mert már nem nagyon tudnak mit kezdeni Lacival és Gizivel. 

    előzmény:
    gerdamama (133918)
    2019-11-10  08:44
  9. 2019. november 10. 08:44133918.

    A kifőzde... Lenne bőven fejleszteni, beruházni való. Ha hűvösre fordul az idő, a kutya se fog ott ücsörögni. Maximum elviteles hely lesz belőle. Ennek már semmi köze Mária álmához, aki valószínűleg egy családias kifőzdében, kedélyes, mosolygós vendéglátóként képzelte el magát. Aki ismeri a visszajáró vendégek búját-baját, és mindenkihez van egy jó szava.
    Nem kellett volna belevágni, az ember a saját álmait próbálja megvalósítani, azért tegyen meg mindent.

    Arra a gondolatra már csak legyintek, hogy ki van a kisboltban, ha mindenki a Bödönben nyüzsög. Ez egy elfuserált ötlet, semmit nem lehet kihozni belőle. Csak arra jó, hogy kis idő múlva Laci megint legyintgethessen, hogy ő milyen szerencsétlen, akinek nem sikerül semmi. Gizi meg vigasztalgathassa, hogy ugyan, Macikám, dehogy vagy te pancser!



    Adél-Áron:  Eszembe jutott, mikor a gyerekeim nagy nehezen rábeszéltek, hogy felszerelhessenek egy darts táblát a konyhaajtóra. Elég hamar szitává lőtték. Nem a táblát, az ajtót.

    előzmény:
    BiriBiri (133916)
    2019-11-09  11:56
  10. 2019. november 9. 13:56133917.

    Figyelj..megyek én is a temetésére..menjünk együtt


    Kíváncsi leszek, Attila mire jut a nyomozásban? Sikerüljön minél hamarabb leleplezni és jöjjön vissza Gergő, kavarjon ő Klaudiával. 


    A kifőzde jövője is érdekel..hogy a csudában tudják megoldani, hogy valaki beszerezzen, főzzön, legyen kézi lány a mosogatásra...vagy egyszer használatos edényben tálalnak, de akkor is van mosogatni való...és ha bejön a rossz idő? vesznek olyan kültéri melegítőt? És ha süvít az északi szél? Vagy ez csak olyan idény jellegű lesz? nem gondolták át ezt ...nem csak Laci, a forgatókönyv írók sem. 


     


     


     


     


     

    idézet:
    BiriBiri (133916)
    2019-11-09 11:56:34

    A forgatókönyv íróknak nem szokásuk,hogy átgondoljanak valamit! Bözsi néni a kislányra vigyáz,amíg Aliz 26 éves, Laci a kisboltban,Gizi a Rózsában, Adél  Áront próbálja csőbe húzni.Valószínű,hogy a kifőzdébe pedig az utcáról beállt valaki,hiszen ezt itt így szokták!Miki kiírása is hasonló,ott sem gondolták végig,pedig eléggé húzták-vonták,de jobb ötletük nem lévén bedobták ezt a látogatási tilalmat.A részeges, erőszakoló üzletember sem volt életszerű,pláne,hogy Klaudia kontaktja.

    előzmény:
    BiriBiri (133916)
    2019-11-09  11:56
  11. 2019. november 9. 11:56133916.

    Figyelj..megyek én is a temetésére..menjünk együtt


    Kíváncsi leszek, Attila mire jut a nyomozásban? Sikerüljön minél hamarabb leleplezni és jöjjön vissza Gergő, kavarjon ő Klaudiával. 


    A kifőzde jövője is érdekel..hogy a csudában tudják megoldani, hogy valaki beszerezzen, főzzön, legyen kézi lány a mosogatásra...vagy egyszer használatos edényben tálalnak, de akkor is van mosogatni való...és ha bejön a rossz idő? vesznek olyan kültéri melegítőt? És ha süvít az északi szél? Vagy ez csak olyan idény jellegű lesz? nem gondolták át ezt ...nem csak Laci, a forgatókönyv írók sem. 


     


     


     


     


     

    előzmény:
    gerdamama (133915)
    2019-11-09  11:01
  12. 2019. november 9. 11:01133915.

    Én bizony rendeznék Miklósnak egy szép temetést, érdemei elismerése mellett, a BK-ban szokásos botrány nélkül. Nyugodjék békében. Biztos, hogy nem tartanám kómában.

    Sz. Z. ki akart szállni, akkor szálljon ki. Ne arra spekuláljon, hogy ha egy csomó Marinéni azzal fenyegetőzik, hogy a jövőben nem nézi a BK-t, akkor majd visszakönyörgi a producer, és fürödhet a dicsőségben, hogy milyen nélkülözhetetlen ember.  Könnyű nagy pofával, nagy mellénnyel új életet kezdeni, abban a tudatban, hogy a köldökzsinórt nem vágják el, és ha a számításai mégsem válnak be, akkor majd visszasírja magát.

    előzmény:
    BiriBiri (133914)
    2019-11-09  10:36
  13. 2019. november 9. 10:36133914.

    Mit szóltok az új fejleményhez? Szonját majdnem megerőszakolta a pasi. Mondjuk ez erős túlzás volt, hogy egy komoly üzletember megiszik egy üveg italt, erőszakoskodik..de itt minden előfordulhat. Szerintem Nóra nem él a felajánlással, hogy engesztelésül megkapják a tendert. Ő a hivatalos úton szeretné megkapni, de félek kiderül a turpisság, okiratot hamisítottak. Remélem még a tárgyalás előtt kitudódik és esetleg Nóra vissza is vonja..így elkerülheti a botrányt..mert ha az kiderül, nagy botrány lesz. ...amit azért Klaudia és Vanda is túlél. 


    Miklós rosszul lett és Szegedre vitték műtik..most vajon hogyan tovább? Ha sikerül a műtét és Áron is lebukik kiengedik. De Miklós nem akar tovább szerepelni. lehet, hogy tényleg behoznak egy új Miklóst? na nem mindjárt...majd jól elhúzzák. vagy kómába esik..és akkor elviszik valami gyógyintézetbe, de ott sem látogathatják...évekig is kómában maradhat..aztán fel is támaszthatják mint jó embert, vagy tényleg jön egy hasonló rossz fiú, mint Miklós volt. Ilyesmin gondolkodom. 

  14. 2019. november 8. 18:50133913.

    Úgy emlékszem, hogy Zsófi betársult egy galériába, vagy önálló galéria nyitására kapott lehetőséget Olaszországban. Nem Claudiához ment.

    előzmény:
    vorii (133912)
    2019-11-08  16:16
  15. 2019. november 8. 16:16133912.

    Erről jut eszembe - Zsófi nem a nagynénikéjéhez ment ki Olaszországba? Mintha úgy emlékeznék... Akkor viszont hol van most - gyerekestül -  amikor Klaudia hazaköltözött? 

    előzmény:
    BiriBiri (133910)
    2019-11-08  14:10
  16. 2019. november 8. 15:00133911.

    Ennyire ráér gyerek mellett? Persze mi közöm, csak gonoszkodok...


     

    előzmény:
    BiriBiri (133910)
    2019-11-08  14:10
  17. 2019. november 7. 20:02133909.

    Krisztián is  bort iszik és vizet prédikál. Ezt azért nem vártam, méghogy a testvére!


    Drukkolok az alakuló kapcsolatnak Gigi és Olivér között.

    előzmény:
    vorii (133908)
    2019-11-07  19:45
  18. 2019. november 7. 19:45133908.

    Julika - a link nem szeret minket, de döcögősen lehet valamit találni a Blikk Rúzson... 


    https://blikkruzs.blikk.hu/sztarok/magyar-sztarok/szoke- zoltan-baratok-koztbol-valo-kiszallasa/y5b7vbs


    https://www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/szoke-zolta n-boldogabb-miota-kilepett-a-baratok-koztbol/s3zqkr6


    Mondjuk nem egészen értem, hogy miért kellett volna Szőke Zoltánnak azonosulnia Mikivel, elég, ha jó színészként eljátssza - nem? 


    Vera - hát biz - nem így történt A forgik most már mindenkiből hülyét csinálnak. Ahelyett, hogy Krisztián letiltotta volna Alizt, beállt mellé hazudozni. Jól megideologizálva a dolgot 


     

  19. 2019. november 7. 19:25133907.

    Szerintem Alíz még ahhoz is hülye hogy elvégezzen egy gyorstalpalót. Krisztián tuti letiltja az egészet ha rájön. 

    előzmény:
    gerdamama (133905)
    2019-11-07  09:35
  20. 2019. november 7. 15:21133906.

    likkruzs.blikk.hu/sztarok/magyar-sztarok/szoke-zoltan-barat ok-koztbol-valo-kiszallasa/y5b7vbs?utm_source=right-ruzs-off er-box&utm_medium=right-ruzs-offer-box&utm_campaign=right-ruzs-offer-box

  21. 2019. november 7. 09:35133905.

    Nem tudom, kell-e hozzá diploma manapság. Lassan már agysebész végzettséget is lehet valami gyorstalpaló OKJ tanfolyamon szerezni.


    Szerintem Alíznál nem a diploma hiánya a gond, hanem az, hogy gőze sincs a huszonévesek gondolkodásáról, szóhasználatáról, öltözködéséről. Úgy viselkedik, ahogy  elképzeli  a másik korosztály észjárását, és ez egyáltalán nem sikerül. Erősen túllő a célon, óvodásoknak való csatot, bakfisokhoz illő ruhákat visel, olyan hülyén meg szerintem senki sem beszél, ahogy ő próbál laza és fiatalos lenni. A főnöke vagy teljesen süket és vak, vagy csak a lehetséges prédára koncentrál, és semmi más nem érdekli.

    Kb. ez az utolsó pillanat, hogy bevallja a csalást a munkahelyén. Kevésbé ciki, mint ha lebukik, mert a NAV-nál, eü-járulék fizetésénél visszajeleznek a cégnél, hogy nem stimmelnek az adatok. Még az is lehet, hogy megbocsátanak neki, és mindezek ellenére foglalkoztatják. Legyen úgy, én nem drukkolok ellene. Bár nehezen tudom elképzelni, hogy Alíz hosszú távon kibírja egy olyan cégnél, ahol hiába duzzog, nem szaladgálhat haza óránként, és nem a férje a főnöke, aki mindent elnéz neki, ha nem akar a kanapén aludni.  

    előzmény:
    barackmano (133904)
    2019-11-06  22:53
  22. 2019. november 6. 22:53133904.

    Én sajnos holnapig nem tudom meg kimagyarázza e , de tuti, a BK-ban mindenki mindent kimagyaráz. 


    De ez is csak ott eshet meg hogy IQ királynő Alízka kanyarít egy jobb cikket. Az újságíráshoz egyébként nem kell diploma? Szerintem egyébként a főnökcsávó tudja hogy Alíz kamuzik, direkt őt kérte fel erre a cikkre. 

    előzmény:
    gerdamama (133898)
    2019-11-06  07:50
  23. 2019. november 6. 11:44133903.

    Moziban láttam, premier előtti vetítésen. Holnaptól játsszák majd.

    Igazad van, Levente anyukája "tulajdonképpen" megérthető. Mármint az, hogy mi fáj neki. Csak hát a stílusa, a piszkálódása elviselhetetlen. Úgy gondolom, ha az ember látja, hogy a gyereke boldog, akkor ez mindent felülír, és nem számít, hogy ő máshogy képzelte, más párt látna mellette szívesen.
    Ha az ember látja, hogy a gyereke boldog... hmmm... könnyen lehet, hogy Leventét jobban megviselte Nóra névházassága, mint ahogy azt mutatja. A mama meg nagyon jól látja, hogy valami baj van, nem felhőtlen a boldogság. Ezt persze az elmaradt eljegyzési parti miatt se volt nehéz kitalálnia. De akkor se kellene fúrnia a kapcsolatot. Ha "a gyerek" tanácsot kér, akkor mondja el a véleményét, egyébként tartsa meg magának.


    Az se volt semmi, mikor a nagyasszony látogatása előtt Levente porszívózott. Eddig oké. De mikor Timi előbukkant egy másik helyiségből, és nagylelkűen felajánlotta, hogy olvasgatás helyett átvállalja a fürdőszoba takarítását, akkor az én mintaanyósi szemem is fennakadt.

    előzmény:
    BiriBiri (133900)
    2019-11-06  08:16
  24. 2019. november 6. 08:39133902.

    Engem is má' csak az dob föl, ha valaki végre kicsit lebukik a hazugságai, csalásai, gyújtogatásai miatt -- esküszöm, szinte az egyetlen öröm ebben a sorozatban a káröröm!Minden más annyira gagyi, hogy nem örülni, de bosszankodni se tudok már rajta.

    előzmény:
    vorii (133897)
    2019-11-05  20:13

Címlap

top