Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

A legrosszabb filmek

carmen333
Létrehozva: 2005. március 2. 09:38
Most beszélgettek erről a rádióban, hogy melyik filmeket szavazta meg valamiféle közönség minden idők legrosszabb Oscar-díjas filmjeinek. Itt-ott kiadtam... Forrest Gump?! A világ egyik legjobb filmje! De nem is ezért nyitom a fórumot, csak ez adta az ötletet, tárgyaljuk ki, melyek a legrosszabb filmek, amiket valaha láttunk? Ez nyilván teljesen egyéni ízlés dolga, úgyhogy bárki bátran beírhat bármit. /Akár még a Forrest Gumpot is... Bááár... .-)/ Nekem talán a csúcs a Hullámhegy című film volt Madonna főszereplésével, s a férje, Guy Richie rendezésében. Uhhh... Katasztrófa. Egy másik pocsék élmény volt számomra a Nagy Sándor, moziban volt szerencsétlenségem megnézni, szó szerint elaludtam rajta...
  1. Torolt_felhasznalo_838386
    Torolt_felhasznalo_838386
    2005. március 2. 11:15199.
    Stallone :Get Carter
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2005. március 2. 11:14198.
    igen, az is, nagyon. :-( még gyerek voltam, 11-12?
    előzmény:
    ardian (193)
     
  3. 2005. március 2. 11:14197.
    ugylátom a 74-es oroszlánoknak egy az ízlésük:))))

    Carmen! Te is esetleg az vagy?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_456907 (190)
     
  4. 2005. március 2. 11:14196.
    azt még nem láttam, de ilyen filmeket én inkább otthon nézek meg. én is zörgök a popcornnal, és szürcsölöm a colát, de ha ilyen filmet látok jobb szeretek inkább egyedül (vagy a Párommal) nyugiban lenni.
    előzmény:
    carmen333 (184)
     
  5. 2005. március 2. 11:14195.
    Én minden filmen bőgök :-))) A vígjátékokon is, a mesefilmekenis meg ami nem tetszik, azon is :-))))
    előzmény:
    carmen333 (184)
     
  6. 2005. március 2. 11:14194.
    ja, szerintem is!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_456907 (190)
     
  7. 2005. március 2. 11:14193.
    Jaj, nekem a Becéző szavak volt nagyon sírós. . . Akkoriban halt meg a nagypapám.
    előzmény:
    carmen333 (184)
     
  8. 2005. március 2. 11:13192.
    hát nem tudom, nekem az ufós, világvégés, tornádós, lezuhanós filmekkel az a bajom, hogy hatalmas baromság, holott igenis komoly gondot okozhat. vagyis ilyen bármikor megtörténhet, de a filmekben annyira elbagatellizálják, mert vagy a szexistennek kikiáltott főhös, vagy az alkesz veterán végül megmenti a földet. . . .
    előzmény:
    ardian (178)
     
  9. 2005. március 2. 11:13191.
    Hű, nagyon kíváncsi vagyok, mit fogsz mesélni. . . Csak hallottam róla
    előzmény:
    regan (186)
     
  10. Torolt_felhasznalo_456907
    Torolt_felhasznalo_456907
    2005. március 2. 11:13190.
    Gladiator az királyság! a zenéje is. .
    előzmény:
    carmen333 (187)
     
  11. 2005. március 2. 11:13189.
    Nekem a Beszélj hozzá! volt olyan, hogy megríkatott, és nem igazás értettem, miért. . . valahogy a hangulata, meg a zene. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2005. március 2. 11:13188.
    ugye, ugye. . . nem vagyok egyedül;)
    előzmény:
    carmen333 (187)
     
  13. 2005. március 2. 11:12187.
    Ó, nekem a Gladiátor egy csoda!
    előzmény:
    lumbricus (181)
     
  14. 2005. március 2. 11:11186.
    A Fűrész látta valaki? Ma megyek megnézni!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2005. március 2. 11:11185.
    nekem meg a kedvencem:))))) imádooooom! és a Beautiful Mind-ban is szuper Russel Crow
    előzmény:
    lumbricus (181)
     
  16. 2005. március 2. 11:11184.
    én is nagyon sírtam rajta. . . De az Élet szép volt az, amin egyszerűen nem bírtam abbahagyni a zokogást. Moziban. . . Vagy fél óráig bőgtem.
    előzmény:
    évő (177)
     
  17. 2005. március 2. 11:111.
    ezt az affleck gyereket sem szeretem, nekem mint férfi nem jön be, holott a filmekben mindig erre mennek rá.
    viszont a Jennifer Lopez-es filmje nagyon tetszett. (Apja Lánya)
    ja, és ez a JLo szörnyűt alakított abba a hülye Álmomban már láttalak c. filmben. . .
    előzmény:
    batkaman0 (171)
     
  18. 2005. március 2. 11:10183.
    Ez igaz. Az akciófilmes gagyit p. nem bírom. A romantikus gagyit viszont bevallom, igen.
    előzmény:
    évő (177)
     
  19. 2005. március 2. 11:10182.
    na, nekem is pont a Philadelphia forgott most a fejemben:DDDD
    előzmény:
    évő (177)
     
  20. 2005. március 2. 11:10181.
    Én a Gladiátort is utáltam. Eleve rosszul vagyok, mikor az ártatlan családot ki kell irtani, és egyedül szembeszáll a főhős mindenkivel, aztán persze a végén mindenki mellé áll, nem a befolyásos genya mellé :-(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2005. március 2. 11:09180.
    mindenképpen, már épp kérni akartalak!!!)))
    előzmény:
    tittipetti (169)
     
  22. 2005. március 2. 11:08179.
    Francia rémes : borzalom, elaludtam rajta.
    Bíbor folyók 2. áááá. . .
    Godsend-a teremtés klinikája. . . keserves csalódás de Niróban:((
    A Kocka
    Az órák is elég "érdekes" volt. . .
    De ami nálam viszi a citrom díjat, sajnos nem jut eszembe a címe: Lars von Trier film, egy faluban játszódik, nincs benne díszlet, csak úgy tesznek, mintha. . . hát az valami kritikán aluli volt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2005. március 2. 11:08178.
    Meg a repülős filmek, ahol mindig történik vmi a pilótával, de nem baj, mert egy veterán, aki fél a repüléstől, de legyőzi önmagát, a stuvi, a kislány, a kutya végül leviszi a gépet.
    előzmény:
    batkaman0 (171)
     
  24. 2005. március 2. 11:08177.
    ahányan vagyunk annyiféle az ízlésünk, és tényleg nem baj, mert ami az egyik embert megfogja, azon a másik elalszik, és ford.
    emlékszem, amikor bejött a mozikba a Philadelphia. a végén én már az összes zsepimet elsírtam, mire felállt mögöttem egy tetovált-kigyúrt macsó, és hangosan közölte a barátnőjével, hogy ilyen sz@r filmet mégegyszer nem néz meg. . .
    előzmény:
    carmen333 (166)
     
  25. 2005. március 2. 11:07176.
    szerintem azért egy filmben ha a téma nem is éppen szuper, de jól megcsinálják, még lehet nagyon jó film. . . én ezért nem általánosítanék, hogy mondjuk az összes katasztrófafilm, vagy akciófilm tré
    előzmény:
    batkaman0 (171)
     

Címlap

top