Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2019. november 14. 11:12285251.

    Szervusztok.


    4.40-kor ébredtem, aztán már nem tudtam elaludni. Peti 6 órás indulásával majdnem sikerült végigkövetni a gépet, az utolsó 50 km.-t nem láttam, mert kikapcsolták a villanyt,  jöttek az EON-sok leszedni a félig ledőlt gólyafészket. Közben bejelentkezett Peti is. Szerencsére megkötötték a tűzszünetet, remélem tartós lesz.


    Nagyon nagy köd volt, most kezd pislákolni a napocska, azt hiszem ebéd után felmegyek a temetőbe téliesíteni


    Ma nálam is főzelékes nap van, kapormártás krumplival, nem is kell hozzá semmi.


    Borsika akár kell, akár nem légy szíves egyél, könnyű azt mondani, de kell.


    Köszönöm a drukkolást, remélem Erika több sikerrel jár.

  2. 2019. november 14. 09:38285250.

    Szervusztok!


    Az éjjel esett, most felhős az ég de tavasz van.


    Már kimostam de bent szárad, ilyen időben kár kitenni. Ebédem van, a tegnap főzött krumpli főzelék. Mire megvénültem megtanultam főzeléket főzni. A család tagjaim nem szerették a főzeléket, nem is főztem...mire ők is "megöregedtek" megszerették és főzik is a főzeléket, de mondjuk inkább maguknak, a gyerekeknek még bele kell nőni a főzelékbe. 


    tegnap nagyon meleg volt, állítólag kettős fronthatást, na azt nagyon megéreztem Mára, lekopogom, jól vagyok. Este már 9 kor eloltottam a villanyt, nagyon álmos voltam..tudtam ez mivel jár..nagyon korán fogok ébredni. Úgy is történt, már 3 kor fenn voltam. majd biztos elszundikálok a Jóban rosszban alatt. 


    Előszoba szekrényt kellene rámolni, már kidőlni igyekszik a sok cucc, a nyári cipők még elől vannak...talán ma megoldom. 

  3. 2019. november 13. 20:27285249.

    Most olvasom vissza miket írtam, hiba hiba hátán!!!


    A telefon a hibás, miért olyan picik a betük rajta!!!

  4. 2019. november 13. 20:24285248.

    Sziasztok!


    Felénk tavasz van! Enyhe az idô és erős szél fúj. Voltunk dél körül sétálni, szakadt a víz rólam, mert olyan szembe szél volt ahogy toltam a tolókocsit.


    Várom a nyugdíjt, mi még nem kaptuk meg. És december elején mehint kapunk!!! Jan7árban meg jön az éhkopp... vagy hogy mondják.


    Ne m tudok mit írni..tengőfünk.


    Remélem Anikó és Erika leletei jók lesznek...Borsika meg egyen! Ezt kívánom!


    Meg mindenkinek jó éjszakát!

  5. 2019. november 13. 19:00285247.

    Sziasztok!


    Nekem ma sikerült ronggyá áznom.Délelőtt még viszonylag jó idő volt....délben már esett a beígért eső.Időpontom volt az OTP-ben ....nem tudok már huzamos ideje belépni az Internetbankba.Majdnem egy órás várakozás után kiderült a hiba...most már rendben van.Utána elmentem az Intersparba ....sok értelme nem volt.Ma nincs szerencsém : a közel 12 éves dzsekim cipzárja megakadt...talán jelzi, hogy  már kéne venni egy újat. Mielőtt indultam ...látom a másik dzsekim ujján egy olajfolt...remélem kijön.Minek dörgölőztem neki? A porszívónak olyan sebességgel húzódott be a zsinórja .....úgy megcsapta a dugasz a rossz kezem 3 ujját...azt hittem eltörött. Az egyik nagyon kék ...alig tudok írni.Nem tudom mi van ...zsinórban csinálom a hülyeségeket.


    Anikó ....reménykedjünk, hogy  az ismétlés jobb eredményt hoz.Olyan tevékeny voltál/vagy ...nem lehet semmi baj.


    Petinek jó utat ....ott mindig forró a levegő ....ezzel számolva nem menne senki.Az ismerősöm is szervezi tavaszra az utat.


    Erika ...ügyesen vásároltál.Az én függönyöm már 13 éves ...ráférne a csere ...de úgy szeretem.


    Ildikém ...sikerült a muskátlikat bementeni?A mienk is kint van még.A Saci féle dugványaim szépen hajtanak.


    Drága Borsikám...tessék enni ...és tápláló dolgokat.Tényleg sokat fogytál.Jó pizzázást!Sok boldogságot az ünneplőknek.

  6. 2019. november 13. 16:49285246.

    Erika!


    Majd egy képet kapunk az új függönyről? Az én keresztanyám is mindig oldalast töltött, anyukám dagadót.  Egyszer mentünk hozzá Miskolcra, megérkeztünk nagyon nagyon éhesen, csodálatos illatfelhő fogadott, csurgott a nyálunk...és Ida néni azt mondta, kimegyünk Mályiba, ott fogunk ebédelni. És mentünk a buszon, az én ölembe tették a töltött húst..hogy én mit szenvedtem?? de az utasok is érezték a jó illatot tele volt vele a busz. Mint amikor Annuskától utaztam Grazba és pakoltak töltött oldalast. Amint felszálltam a vonatra már bontottam is ki és csináltam olyan illatot hogy mindenki elkezdett enni. 

    előzmény:
    erry (285244)
    2019-11-13  16:24
  7. 2019. november 13. 16:42285245.

    Szia Ancsa! Mit mondhatnánk erre? Bízni kell, hogy mint már máskor, ez is javulni fog. 


    Az őrangyal vigyáz Petire...ezek az angyalok figyelnek a nagyik kívánságára


    Megkaptam az áram elszámolást 13 Ft a különbség, annyival tartozom a szolgáltatónak. Tehát valószínű jól van belőve az átalány. Várom a gázt..

    előzmény:
    ancsa46 (285242)
    2019-11-13  15:01
  8. 2019. november 13. 16:24285244.

    Szervusztok!


     


    Ez nem az én napom....mentem a leletért, mára igérték, de csalódnom kellett, nincs kész, majd holnap. Nem értem miért adták ezt az időpontot ha nem tudják tartani. Ráadásul ez nem a szomszédban van, utazni kell. Most majd jól kiszúrok velük, mert csak pénteken megyek, akkor lesz kész a másik eredmény is. A két kórház a város két végén van, a közlekedés sem egyszerű, rámegy majd az egész napom.


    Azért volt jó is.....ugye  nem nevettek ki? Tudjátok hogy függönymániás vagyok, vettem egy csuda szép függönyt...Már olyan régen kinéztem, az eladó már tudta, hogy nézegetem. A lényeg, hogy a végén még alkudni is engedett.....egy ezrest elengedett...Biztos megérte neki így is, de nekem olyan jól esett.


    A másik jó, hogy gyönyörű oldalast tett félre a hentesem.....El is készítette, már csak tölteni kell....


    Anikó sajnálom, hogy nem a legjobbak az eredmények és ismételni kell. Én is félek az egyik eredménytől, mert tavaly sem volt jó, de csak kis mértékben, így nem kellett vele foglalkozni, remélem most sem. De azért az ember lányában benne van a félsz,


    Magdi de aranyos Boscó, jól kitanulja a macskákat.....majd kamatoztatni tudja a tudását...


    Francika bizony hezitál az ember, de a végén csak jó döntésre jut (vagy mégsem)


     


    Nálunk szép napos idő volt, el is határoztam, hogy ablakpucolás lesz....mire odajutottam, eleredt az eső, most is csepereg. De holnap ha törik, ha szakad, akkor is megcsinálom, mert szeretném látni az ablakon az új függönyt....


    Mindenkire gondolok, vigyázzatok magatokra.....

  9. 2019. november 13. 15:28285243.

    Édes Lányok!  Itt vónék,  csak kicsit beugrottam ide is. Mindenkit puszilok,   gondolatban átölellek Titeket szeretettel, kívánok szegény  fájósaimnak jobbulást,  az aggódóknak, nyugtalanoknak  megnyugvást, a kezelések után jó eredményt, vendégváróknak sikeres vendéglátást, a beborult égbolt helyett napocskát,  kellemes időt.


    Be-be olvastam, de nem volt időm tisztességesen belemerülni semmibe, mert lassu vagyok, hamar elfáradok, dolgom és menni valóm is akadt. A temetőbe is ma kimentem másfél hét után először. Virágot is vettem a lányomnak, ..majd írtam picit nekik és lepihentem. Most volt fürdés, hajmosás. 6-ra jönnek Z.-ék és megyünk pizzát enni. Én éhes nem vagyok. Teljesen búcsút vett tőlem az étvágyam jó ideje. Kérek elnézést a hiányzásokért : - )  majd bepótolom. Elmesélem milyen  volt a pizza.

    előzmény:
    ancsa46 (285242)
    2019-11-13  15:01
  10. 2019. november 13. 15:01285242.

    Szervusztok.


    Nagy nehezen, de csak a végére értem ennek a 3 napos tortúrának. Sajnos az eredmények nem jók, majd meg kell ismételni, amit csak 6 hét múlva lehet, akkor majd eldől mi lesz. Minden mindennel összefügg, és a tünetek  közti kapcsolódási pontot nem keresik, csak mindig az adott tünetet kezelik, és legtöbbször az eredeti baj rovására megy. Elfáradtam ebbe a sok jövés-menésbe, és még az eső is állandóan esik, már sártenger van.


    Magdi ez a Boscó kép szuper, annyira szerethető, okos  "családtagok". Nagyon büszke magára.


    Most úgy vagyok mint a múltkor Erika, agyon izgulom magam Peti miatt, hajnalba indul Izraelbe, és ugye onnan nincsenek most jó hírek. Bízok az "őrangyalaikban".


    Kellemes délutánt kívánok, én most kikapcsolom magam valahogy.

  11. 2019. november 13. 13:34285241.

    Rain, vagy eső, eső


     

    előzmény:
    franci47 (285239)
    2019-11-13  13:11
  12. 2019. november 13. 13:28285240.

    Ildikém!


    Itt elállt a esőke és szép tavasz lett. Sajnos az ízületeim, a közérzetem nagyon érzi ezt a meleg frontot..A gyógyszertárban sikerült 14 ezer Ft hagyni. Nekem is olyan semmilyen kedvem van...az idő, Ildikém, fogjuk arra. Holnap készülök Csabára a kézimunka boltba...filcet veszek, karácsonyi manót fogunk készíteni. Én csak készülök a temetőbe de nem mentem...nagyon fáj a térdem és mesze van a temető és tavaszi szél fúj ami nekem árt...szóval majd..

    előzmény:
    franci47 (285239)
    2019-11-13  13:11
  13. 2019. november 13. 13:11285239.

    Sziasztok Lányok.


    Itt esős idő van, de azért elmentem a temetőbe, mert már olyan régen készültem.


    Éva is itt hagyta nálam a nagymamára készített kis koszorúját, valamit a gyertyákat. 


    A síron lévő élő virágokat kidobtam, a vázát haza hoztam, kicsit elrendeztem, téliesítettem. 


    Arra már jól  esett,de örültem, hogy megtettem. Itthon még  gyorsan leszedtem a sóskát,  a még talán megérő fügét, virórát letakartam, stb.  Nem akartam már még egyszer kimenni ezért. A muskátlik még mindig kint vannak. Nem is tudom hova teszem el. 


    Most néztem egy rész filmet, és valami mást kéne csinálni, mondjuk lehetne diót törtni, de most ahhoz nincs kedvem.


    Nagyon megfájdult a derekam, még ennyire fájni nem is szokott mint most.  Az idő, az idő? 


    Legszívesebben festenék, de most ahhoz is lusta v agyok, vagy fáradt ..... nem tudom. Hortencziából is csinálnék valamit, a terv megvan, csak a kivitelezés késik.  


    Bosco nagyon aranyos, ahogy nézi a filmet.  Igazán jók ezek a kutyadolgok. 


    Remélem az eredményre várók is megnyugodhatnak, olyan lesz az eredmény. Na majd meglátjuk, biztos megírják. 


    Julika,már biztos  voltál a gyógyszertárba, én majd kicsit később, talán csütörtökön elmegyek, gabonakávét szeretnék venni. Finom, és igazán nem dobogtatja meg úgy a szívem. Keverve iszom a másikkal. 


     


    Annyira át van alakítva a gépem, hogy még mindig nehezen igazodok ki. Keresgélés sokáig tart. Ja és sok van olyan, ami angol nyelvű és  sajna várnom kell Bencére.Mikor itthon volt,nem kellett még.  Na majd így leszek a további  jelszavas dolgaimmal. 


    Mit csináltok ebben a csúnya időben,legalábbis nálunk most ez a "divat". ?


    Eléggé fura a mai bölcsesség 


    Csak bolondok veszik magukat igazán komolyan.


    Ismeretlen

  14. 2019. november 13. 09:37285238.

    Csuda pofa ez a Bosco...Macskafogót néz..mindent a szemnek, semmit a mancsnak, a fogaknakValami súlyemelő vagy fanyüvő bajnokságra készítetek elő


    Szervusztok!


    Lassan szemetel az eső de enyhe idő van. Már megfőztem a krumpli főzeléket, most megyek a boltba. Feltétnek rántott lecsókolbász lesz.  Ezt imádja Timi, ez a gyermekkor íze, emléke..anyósom csinált sokszor rántott lecsókolbászt. Egészen más az íze így mint ha csak főzve ennénk mustárral. Szabó tata azt szerette.  


    A gyógyszertárba is menni kell, kártyával fogok fizetni, most van rajta + gyorsan elköltöm..gyógyszertárban könnyen megy. 


    Indulok is...délután jönnek a Balogh lányok, Zsuzsi élménybeszámolót tart, Timi masszíroz. 


     

    előzmény:
    harangvirag08 (285237)
    2019-11-12  11:06
  15. 2019. november 12. 11:06285237.

    Egy kis vidámság.


    Valamelyik nap küldték: Boscó nézi a Macskafogót.


     


    Van " rend" abban a házban. Én védem a kanapét .....mikor otthon vannak ez van.

    előzmény:
    harangvirag08 (285236)
    2019-11-12  11:03
  16. 2019. november 12. 11:03285236.

    Sziasztok!


    Megjöttem a fürdésből ...még sikerült az eső előtt hazaérnem.Most beiktattam egy pihenőt ...ma a "másik háznál" nem megyek tovább.


    Ildikém ...olvastam az esti és a reggeli írásodat.Az este arra gondoltam, hogy milyen pontosan megfogalmaztad,hogy  senki sem tud megerősíteni sem le és rábeszélni.Igen ...ez a Te döntésed....és nagyon nehéz.


    Most a reggeli olvasás után szövöm tovább...mindig lesznek kívülállók akik megkérdőjelezik a döntéseket, megjegyzéseket tesznek....velük nem kell foglalkozni .Persze ezt leírni  ...könnyű ....de a valóság más.Mégis azt mondom : mindenki a saját életét éli...és a saját fájdalmát érzi.


    Sacikám ...jó lenne együtt a vízben lenni..Eléggé egyedül vagyok .....ma 3-an voltunk a medencében..Persze jobb mintha sokan ....mert a víz nagyon viszi a hangot ....és olyan sok ember van aki nem tud halkan beszélgetni.Gondolom jól kibeszélgettétek magatokat Zitával .....kicsit olyan "lélekerősítő" ....kellenek az ilyen alkalmak.


    Erikának jó készülődést.Betetted a bogarat a fülembe az oldalassal...ki fogom próbálni.


    Pötyikém , hogy telnek a napok? Varrsz valami szépet? Olyan sokszor gondolok rád.

    előzmény:
    franci47 (285235)
    2019-11-12  09:30
  17. 2019. november 12. 09:30285235.

    Jó reggelt. 


    Már régen ébren vagyok, láttalak téged is a FB-én Julika. 


    Bencének is van egy nemezelt macija. 


    Sacikám, ügyesen a lányok. 


    A tegnap esti hsz-emhez még hozzá tenném, ez a kezelés olyan mintha kalapáccsal ütnéd a csontot. Szóval le kéne verni róla a vakolatot. Nem kellemes. Már  sokszor leírtam nagyon fájdalmas. 


    Nehezen jön le.  Így igazán nem tudni, hogy az abba hagyással  mit ért a fájdalom elviselése, a ráköltött összeg.  Valamit ért, mert jobb lett.  


    A 22-es csapdája. Azt hiszem voltatok már ti is így, hogy  ha nincs más menni kell tovább az úton, mégha semmit sem ér, vagy ha veszélyes akkor is, vagy éppen némi enyhülést hoz.  Minden egészségre szánt akarat pénzbe kerül.  Ennek az árát  mindig kifizettem. 


    Itt csepereg valami,   lehet, hogy csak köd. 


    Megjöttek az összegek nálam is. 


     

    előzmény:
    BiriBiri (285233)
    2019-11-12  07:41
  18. 2019. november 12. 07:45285234.

    jav..Béla már nem nézte a tv-t. Talán nem volt világos, hogy én egyszer csináltam csak tűnemezelést, egy kutyát, általában a hagyományos, vizes technikával dolgozom...de a mintát tűvel teszem rá.  Talán így érhető. 

    előzmény:
    BiriBiri (285233)
    2019-11-12  07:41
  19. 2019. november 12. 07:41285233.

    Szervusztok!


    Megjött a nyugdíj a beígért összegekkel. Most már jöhet az elszámolás. Nálunk novemberben számolják el az áramot és a gázt. Kíváncsi vagyok, hogyan alakul az idén a fizetés. Álltalányt fizetek..most gondolom beszámolják a 9 ezer ft rezsiszámlát. 


    Ildi!


    Bizony nem tud ebben senki tanácsot adni. Csak sajnálkozni tudok, de azt nagyon...ha az együttérzés segítene már futnál. 


    Saci! Nagyon megörültem a receptednek. Már valamikor írtad de akkor nem voltam biztos olyan hangulatban, hogy elmentettem volna. Most megteszem, és el is fogom készíteni. A nemez angyalkák nagyon aranyosak, Melinda is csinált ilyeneket, Elza szobájában van fellógatva. Én tű nemezeléssel egy kiskutyát csináltam, a hagyományos technikával csinálom de a díszítést már tűvel teszem fel. Mint írtam 24.-én megyek Ómának ajándékot készíteni. 


    Nagyon élveztem Bors képeit..Pati irtó aranyos azzal a kutyával..Bors meg olyan mint egy felszállni készülő pilóta. Én is így tudok csak tv-t nézni. Sajnos a vezeték nélküli fülhallgatóm elromlott, nem csoda, elöregedett, kb 17 éves. Akkor vettem a mikor Béla már nézte a tv-t.....


    Magdi! A sógornőm unokaöccse Kievben tanult katonai főiskolán. A robbanás után azonnal haza jött..akkor itthon még nem lehetett tudni, csak csodálkoztak, hogy Zsolt miért jött haza? Jól tette..itthon folytatta a tanulmányát. Bizony Csernobil nyomot hagyott itthon is..szomszéd Irénke akkor volt terhes  a második babával, fiú után kislány.. és. koraszülött lett babája.meg is halt...azt mondták az volt az oka meg még 2 kismama így járt. Ez gyanús, hogy egyszerre ilyen történik. Szerencsére aztán még szült két egészséges babát..a következő is kislány lett és utána egy kisfiút. Ebben a nagyon rövid utcában minden családnak 2-3 gyereke volt. Biztosa klíma volt itt jó


    Ancsa! Képzeld..elmúlt a hasogatás a vállamban, csak nem áll be az időjárás? Azt hiszem ez az idény leghidegebb reggele. Derűs nap ígérkezik, jön fel a nap..még nem gyújtok be a cserépbe, az olyan meleget ad amire még nincs szükség..kemény telet jósolnak, kell a tüzelő majd arra. 


    Mára nem kell főzni, holnapra sem,mert sokat késztettem tegnap. Timinek ez a kedvence, a zöldborsós hús. 

  20. 2019. november 11. 20:02285232.

    Kedves Lányok, megjöttem, nem ez lesz az utolsó kezelés. Még egy biztosan lesz. 


    Sajnos nincs annyira rendben a jobb lábam, mint a bal lábam, de a végetvetés  bizony nagyon nehéz. 


    Én is piszkosul unom, és már nagyon sok pénzbe kerültem magamnak. Nem vagyok boldog sem a végetvetés, abbahagyás, és a folytatás miatt sem. 


    Elhatároztam, hogy a következő lesz  mostanság az utolsó, de hogy ezt  a kezelést még megismétlem-e NEM TUDOM.


    Senki sem tud ebben megerősíteni, sem le és rábeszélni, hogy  mit is kéne tenni.   Fáj még rendesen, némely helyen javult,de nem az egész sarkamon. 


    Elgondolkodtam az előzőeken: 


    Pl. Az eddigi csontkovácsos  kezelések azért karban tartott, mármint a tartásom is jobb volt. Most hogy nincsenek, bizony érzem, hogy  másképp nézek ki.  Nagyon meggondolandó még akkor is, ha ennyire  pénzes a dolog, hogy most mi legyen. 


    Holnap is kell élni,járni, kelni,  sétálni, stb. És hogyan? 


    Ki tudná megmondani mit is tegyek, senki sem, még én is csak hezitálok az igen és a nem között. 


    Mindenesetre megbeszélem úgy, hogy visszatérek, ha ennél rosszabb lesz, mert   hogy  nincs még rendben az biztos, de lehet hogy a következő lökésektől sem lesz jobb. Öreg csont vagyok már, és növesztek kis csontocskákat itt- és ott. Most éppen a bal lábfejem külső szélén. 


    Hát mostmondja meg valaki mi a jó, mi jó nekem, mert ez lenne a legfontosabb. A kezelő sem tudja. Neki semmi érdeke nem fűződik hozzá, hogy járjak oda. De lebeszélni sem mert, ki tudja mi lesz a jövőben. 


    Most éppen úgy gondolom, hogy szünetet tartanék ebben az évben.Ha bírom.  Mert azért mondjuk el kicsit könnyebb, mint volt.


     


    Szóval legjobb belátásom szerint kell cselekednem, ami ma jobb belátás, ki tudja mi lesz, lehet, hogy a rossz belátás?


    Bocsának a hosszú taglalás miatt,  de  ez a helyzet. A kezelés nem kellemes. Szóval így cikáznak a gondolatok a fejemben, lehet, hogy ez nem is normális. 


    Más:


    Holnap el kéne mennem a temetőbe, ki kéne dobni a virágokat, és egy kicsit elrendezni, amit még kell. 


    Puszillak benneteket, örülök, hogy gondoltatok rám, és elhiszem, hogy ti sem szerettek orvoshoz mászkálni, főleg mikor még az eredményekre is kell várni. 


    Ahogy olvaslak benneteket a szíves  sorozatot nem nézem meg.  Sokkolna.  


    Ezoritunál indul egy sori, ami érdekel, de még csak két rész van kész. 


     


    Szép kellemes estét mindenkinek, kicsit filmezek. 


     


     

  21. 2019. november 11. 18:42285231.

    Szép estét Mindenkinek!


    Vége van a szép napjaimnak, tegnap késő délután elmentek a vendégeim....Nagyon jó volt, de azért egy kicsit belefáradtam. A mai nap a semmittevésé, főznöm nem kellett csak kicsit átalakítani...Azért mostam egyet, de mire lejárt a gépem, már elborult és nem lehetett kinn teregetni...Nálunk nem volt fagy.


    Anikó, szerencse, hogy ügyes vámpírt fogtál ki, a doktorjárás nekem is egy rémálom, ahogy a naptáomat néztm a héten nincs menni való, persze ilyenkor szokott mégis közbe jönni valami..


    Magdi, olyan kis pörgős vagy, azért a fürdőzéstre nem ártana kicsit rápihenni...jó kis meleg vizet irigylem, főleg ha veled  együtt lehetne pancsolni


    Ildikó, köszönöm a vaniliát, letöltöttem, majd utána kell néznem van e még valami félbe. Már biztos túl vagy az utolsó sikeres kezelésen, legyen tartós az eredmény


    Julika, finomakat főztél..Mint hozzáértőnek elmondom Veráék a lányokkal angyalkákat nemezelnek a karácsonyi jótékonysági vásárra, ahhoz képest, hogy először csinálja nekem tetszik, lehet teszek képet a fa alá....bár közel sem adja vissza a milyenségét


     

  22. 2019. november 11. 16:38285230.

    Ildikém ....köszönöm szépen....már le is töltöttem.


    Nagyon vigyázz az úton ...itt ronda  nyirkos minden...és sötét van.


    Anikó ....a Csernobilba  belefogtam ....de nem tudom végig nézni.Annak idején  ...ugye ...volt a nagy titokzatosság...később már hallottunk ezt-azt.Sajnos  szomorúságot is .Egy jó ismerősünk lánya annak idején Kievben tanult , majd halálos betegen haza jött  ...nemsokára rá meghalt.Olyan titokzatosság vette körül.Most meg mennek a katasztrófa turisták.

    előzmény:
    franci47 (285227)
    2019-11-11  14:50
  23. 2019. november 11. 15:34285229.

    Elkiabáltam a szép időt, akkor beborult, és úgy maradt, olyan álmosító, csak legalább aludni is tudnék, de csak a szemeim nehezek.


    Ildi köszönöm a vanillát, remélem kellemes volt a kezelés, és főleg az elhatározás, hogy véget vetsz a dolognak, remélem nem tér vissza.


    Julika, ha tudnád én is mennyire utálom ezt a doktorosdit, és most már annyira bele is fáradtam, sokszor gondolkodom rajta, hogy abba kéne hagyni, lesz ami lesz. Egy kis rendrakás nálam is elkelne a gépen /is/. Finomat főztél.


    Magdi a víz megtette jótékony hatását, kellene pihenni utána. Megnézted a Csernobil filmet? Én akkor melegében láttam az adást, szerintem nem komplettek akik csak úgy odaturistáskodnak, ennél csak jobb helyek vannak a világban.

    előzmény:
    BiriBiri (285228)
    2019-11-11  14:55
  24. 2019. november 11. 14:55285228.

    Szervusztok!


    Ancsa! Örülök, hogy nem kínoztak meg nagyon. 


    Magdinak vajon hogyan esett a fürdő? Biztosan kipiheni a meleg víz hatását.


    Én a gép előtt töltöttem az időt, az új telepítés óta állandóan tanulom mit hogyan, mi hol van. Végre rájöttem hogyan kell ezen mappát csinálni. nem úgy jelenik meg mint a régin, de ezt is meg lehet szokni. Most minden film végre mappában van, akkora káosz volt, alig tudtam kiigazodni rajra. 


    Arra gondoltam, hogy ha Borsika ment volna a tanfolyamra és tanult volna valamit egy újra telepítenék újra tanulhatta volna..persze ha használja az ember az eszét rájön dolgokra...de ez már nekem nehezen megy, olyan későn esnek le nyilvánvaló dolgok. 


    Közben főztem is, zöldborsós csirkeszárnyat, holnapra. remek idő van...csak maradjon is ilyen el vagyok hűlve, hogy Zalában fagyott. 

    előzmény:
    BiriBiri (285224)
    2019-11-11  13:32
  25. 2019. november 11. 14:50285227.

    Magdikám, Cafee és vanilia, vagy vanilla,  de bent kell legyen a leveleződben.


    Megyek a buszra. 


     

    előzmény:
    harangvirag08 (285225)
    2019-11-11  13:49

Címlap

top