Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Gyöngyök
A Bizsu készítés topic kistestvérét szeretném elindítani... Mivel, ott már más vonalon folyik a beszélgetés, felmerült többünkben az igény, hogy legyen egy olyan topic, ahol olyanok gyűlnek össze, akik akár egy hétig is képesek egy-egy darabon elvacakolni és elsősorban kásagyönggyel dolgoznak.
Így a Bizsu készítés topic megmaradhatna a szerelőpálcás, drótos ékszereknek, mi meg lennénk a fűzős részleg...
Persze, nem csak a régieket várom ide szeretettel, hanem mindenkit akit érdekel a gyöngyfűzés...
Kedvses Mézesmama! Megpróbálom majd fényképezni és feltölteni a szirmaimat, amik dagibbak. Amgy befejeztem a virágot, de másik szirommal. Az is kicsit dagi, de elmegy.
Köszönöm, hogy próbáltál segíteni.
Kriszti
Manóka,
http://www.yourbeadsonline.com/swarovski-octagon- pendant-40mm-crystal-40.html
http://www.xinacat.com/storefrontprofiles/deluxesfitemdetail.aspx?sid=1&sfid=134499&c=110232&i=36288846
http://cgi.ebay.com.my/ws/eBayISAPI.dll?ViewItem&item=330437005555
http://www.paintedporcelain.info/swarovski-octagon/Sziasztok!
Ezer éve nem jártam erre megint.
Tina, én ezt a mintát sima rivolival fűztem meg és nagyon szép lett :)
Mostanában a gyöngyfűzés kissé háttérbe szorul, elkezdtem üveggyöngyöket készíteni.
Még nagyon az elején vagyok, de azért már van sikerélményem is.
PErsze azért fűzök is, mert sokminennek kell elkészülnie, hogy a fa alá kerüljön.
Ez a hétvége pont füzögetésre való, kint esik a hó, bent a jó melegben várnak a gyöngyök :)
Jaaaj, tudooom. Igen, ez legfeljebb csak kristály színben beszerezhető, ha van egyáltalán. Színek gyártásába egyetlen cég sem fog belemenni... Drága,nehéz, és kevesen keresik. Pedig gyönyörű. Ez is...
Talán még az ebayen lehetne megpróbálni. De ha ráakadnék, szólok.
Sziasztok!
Bocsi, hogy csak így betörök hozzátok!
Szeretnék egy szettet fűzni, amihez ezt a szögletest gondoltam medálnak.
Szerintetek milyen karkötő és milyen füli illik hozzá?
Köszönöm a segítséget!
Kedves tittibaba!
Ez ugyan az a gerbera szerintem, csak a közepén kisebb
a kő... gondolom 12-es, mert hogy 15 "szirma" van.
Azért látod másnak, mert átlátszó a szirom.....nincs
hézagosra fűzve.....úgy fűzd, ahogy kell!
Mekkora a "szirmocskád"?
Bocsi, hogy beleszóltam: mézesmama
Kedves Xeniajulia!
Gyönyörű és bőséges a "felhozatal"....egyik szebb, mint a másik..
A puklis egy érdekes variáció......különleges...lehet egyszer
én is kipróbálom!
mézesmama
Kedves Fidji és Tünde!
Köszi szépen még egyszer a válaszaitokat!
Nézegettem a Wildflower mintát és a Sunrise Lily képeket, és arra jutottam, hogy (persze, tévedhetek, ezek csak az ötleteim):
- a sziromlevelek vagy inkább a lepellevelek (6db) nincsenek összefűzve egymással (ez stimmelne is, mert olvastam a Neten, hogy liliomoknál ezek nem forrnak össze, hanem szabadon állnak)
- 3 csészelevél van (ezek a zöld alsó levelek) (A Neten ilyet viszont nem találtam, ott azt olvastam, hogy a liliomoknál egynemű a virágtakaró, ezért is beszélünk lepellevelekről, és nem külön szirom- meg csészelevelekről.)
- a csészeleveleket valószínű téglaöltéses ráépítéssel származtatjuk a szárból, talán előtte peyote szaporítás van, hogy szép legyen az átmenet
- a szárhoz közvetlenül 3 sziromlevél van rögzítve téglaöltéses úton-módon
- a másik 3 sziromlevél a 3 csészelevélhez van egyesével rögzítve négyzetöltéses úton-módon
Ezeket szeretném még kérdezni:
- Itt ugye nincs swari a virágkehelyben?
- A bibék a porzókkal szintén a szárhoz vannak rögzítve? Van esetleg valami segédperem, hogy a szirmokkal együtt odaférjenek? Esetleg a szár végét süvegszerűen lezárjuk, és a tetejéhez rögzítjük a bibéket, egyel alábbi körhöz pedig a 3 szirmot?
Kb. eddig jutottam. A szirmok és a csészelevelek alakját reményeim szerint ki tudom majd következtetni a képek alapján, vagy vmi hasonlót tudnék készíteni.
Szia Tina!
Igen, ez az a medál amihez keresem a 40 mm-s oktagon swarót.
Eddig csak krisztályszínűre kaptam igéretet.
Pedig ilyen kék kellene.
Ha valahol láttok kérlek benneteket írjatok!!!
Szép napot
Anikó
Kedves Barbi!
Jártamban keltemben belebotlottam a mellékelt mintába, és a nevéről beugrott, hogy a topiktárs ezt akarja/ta megcsinálni, ehhez kellene a 40 mm-es kő.
...és kedves többiek! Még ennyi szépség, mint amik itt az utóbbi napokban ide felkerültek! Azt sem tudom melyiket szeressem!
Nagyon szépek a munkáid. Hétvégén kel fűznöm gerberát, de valószínűleg azzal a technikával, amit nálad is látok, hogy hézagosan kerülnek egymás után a szirmok. Ez miben tér el az eredetitől, ahol szoroasn egymás mellé fűztük őket 15/0-ás kásával eválasztva? Olyan dagi a gyöngy, hogy muszáj lenne így csinálnom. Minden második lehetőségnél fűzöl csak be szirmot? De akkor mi kerül közé? Vagy majd adja magát?
new workws un my blog.....
http://liatsmagic.blogspot.com/
Folytatás:
5. Gerbera medál
6. Arabella karkötő
7. Horgolt szett triangle gyöngyökből
8. Flower Power medál
Köszi az ötletet, hétvégén megpróbálkozom a puklissal.
Sziasztok! Látom szépek születtek nálatok is!
Bubóci:
Egy puklis karkötő? Egyszerű peyote, a mintát a különböző méretű gyöngyök adják. Az enyém az első képen látod. 9 sor 11/0 delica, 3-3-3 sor 11/0 kása, 10/0 kása, 8/0 kása, majd újra 3-3 sor 10/0 és 11/0 egy minta az én karkötőmben.
Az elmúlt időszakban még ezek készültek nálam:
1. Puklis karkötő
2. Bogyós kulcstartó
3. Waves and dunes karkötő
4. Porcelánvirág medál
Kedves Mézesmama! Ezek megint gyönyörűek. Mikor lesz nekem ennyi időm és enrgiám, hogy egy ilyen karkötőt "összedobjak"
Eliska! Szépek a dekus befoglalások. Mire kerültek? Üveg kavicsra?
Eliska
A díszítés készítésének lényege, hogy az alapsor - amire a díszítés kerül - 3 (vagy 4, vagy 5) gyönggyel maradéktalanul osztható legyen.
Ezen az oldalon néhány képes ötletet talász, ez pedig egy animált verzió egy rivolis nyakláncról.
Ezek csak ötletek, amit sok próbálgatással lehet továbbfejleszteni a saját befoglalásodhoz igazítva.
Kedves Mézesmama! Nagyon szép a karkötő és a medál is. és ezek a színek! Szeretnék én is valami nehezebb és mutatós karkötőbe vagy medálba belevágni, de nem tudom, hogy mivel érdemes kezdeni. Az alap fűzésekkel tisztában vagyok. Kérhete tanácsot ezzel kapcsolatban?
Üdv. Zs.
Először is szeretnék Mindenkinek gratulálni az elkészült ékszereihez. Nagyon szép dolgo születnek. Ritkán írok (még annál is ritkábban) de azért időnként benézek ám!
Hajnesz! Ha elfogadsz egy tanácsot, (és ez az én véleményem). Ékszert én nem fűznék drótra, még a lecsupaszított kábeldrótra sem. A drót könnyen hajlik, ezért tudja elveszíteni a formáját az ékszer, és előbb-utóbb el is törik. Az ilyen golyókat damilllal érdemes készíteni, azt, hogy milyen vastaggal fűzöd, ki kell tapasztalni. Én 0,16-0,18-0,20-as damilokat használok legfőképpen.Vannak olyan ékszerek, amik megkövetelik a damiltés vannak olyanok, amiket elég cérnával készíteni.Bár akad olyan gyönyfűző, aki csak és kizárólag a damilra esküszik. Ez kialakul, hogy ki mit preferál jobban.
Kívánok Neked sok gyönyörű ékszert, örömet az elkészült munkáidhoz!
Nekem mindig olyan örömet okoz, ha kész egy ékszer, és olya, amilyennek elképzeltem, vagy még olyanaabb.
Szép napot!
Sziasztok! Már régen jártam erre, de elég sok dolog akadt.
Készítettem néhány dekuzott medált befoglalással.
Sajnos a széleket nem tudom milyen motívummal díszítsem, illetve hogyan is kell azokat csinálni. Tudom hová, csak nem tudom hogyan. Azokra a szép csipkeszerűségekre gondolok a medálok szélére.
Ha tudna valaki segíteni ebben , nagyon megköszönöm!
Szia Lányok!
Régen jelentkeztem...mert....áááá ... már nem is írom.
de tudjátok ...el vagyok havazva!
Keresztül estem ismét egy kis "alkotói" válságon,
talán kezdek kimászni belőle!
Tittibaba : nagyon szép lett a Galaxyd!
Phalaenopsis:..... Granadák szuperek lettek!
Lídia: az a szett egy gyönyörűség!
Én most legutóbb ezeket készítettem....
legalább már valami!
Puszi mindenkinek: mézesmama
Hajnesz: kár a golyszliért...nem lehet
"kiegyengetni" valahogy?
Sziasztok!
Hozom mutatni az elkészült darabokat. Mindet 1X fűztem, s egyáltalán ékszert is 1X. Szóval ha valami nem úgy néz ki mint kéne akkor bocsi, remélem majd tökéleteedik. Aztán tessék megmondani, ha valamit másként kéne, ugye a hibáiból, meg a tanácsokból tanul az ember.
AQmúgy drótra fűztem. Persze nem gyöngyfűző drót, hanem kábel burkolat leszedve, s ebben nagyon vékony szálakban fut a drót, amit jól lehet a legaprób gyöngyökbe is használni. Szerintetek?
Köszi a hozzászólásokat!
Olyan gyönyörűségeket alkottatok már megint, hogy én csak ámulok és bámulok, hogy valaha nekem is fog ez sikerülni?! Kitartó vagyok!
Csak így tovább hölgyeim, nagyon szeretek itt bámészkodni és tanácsokat olvasni. Köszönet minden segítségért!
Hajnesz
Nagyon-nagyon köszönöm az "isabolitas" mintát.
Nagyon kedvesek vagytok,hogy ilyen hamar válaszoltatok.
Kedves gyöngyös lányok!
Kicsit nehezen, de végre be tudtam regisztrálni , hogy kifejezhessem csodálatomat. Már egy ideje nézegetem munkáitokat és gyűjtögetem az információkat.
Fantasztikus ékszereket készítetek és nagyon - nagyon sokat segítetek azoknak, akik csak most próbálják megismerni ezt a gyönyörű mesterséget!! Köszönöm szépen ezúton is mindnyájunk nevében!
Ha megengeditek, szeretnék csatlakozni hozzátok. Rengeteg mintát gyűjtögettem össze , úgyhogy ha ilyen témában tudok bárkinek is segíteni, csak szóljatok nyugodtan.
Kb két hónapja próbálkozom a fűzéssel, egyelőre csak az egyszerűbbekkel. Ha sikerül fotóznom, majd hozok képeket róluk.
Kérlek Titeket bátran kritizáljatok, hiszen abból tanul az ember!
Egyelőre ennyit voltam, lehet kicsit hosszú is
Legközelebb remélem már a képekkel jövök.
Addig is mindenkinek jó gyöngyözést, de legfőképpen jó egészséget kívánok ebben a nagy megfázós időszakban!
Márti
http://generationperles.forumactif.com/schemas-et-tutoriel s-f22/schema-isabolitas-a-petales-t1020.htm
mancs3
Keresd így, s akkor rögtön az első linken megtalálod...
Nagyon szép ez a nyaklánc,nagyon tetszik.Szeretnék egy kis segítséget kérni,hol találhatom meg az isabolitas mintáját.Sokat kerestem a google-n,de nem találom.Esetleg tudna valaki segíteni?
Előre is nagyon köszönöm
Köszönöm szépen a segítséget! :)
ssevi
Egyetértek Tündével, alapvetően azonos fűzésűek.
Szerintem a különbségek:
- a liliomnak hoszabbak a szirmai (kb. a középső részén van egy egyenes szakasz)
- vagy három, vagy négy db zöld lepel-levele van és azok is hoszabbak 4-5 gyöngynyivel...
Az etsy-n meg tudod nézni oldalról is a a wildflowert.
Köszi szépen! :)
A Lily-nek is olyan a szirma, mint a Wildflower-nek? (A Lily-t oldalnézetben láttam, a Wildflower-t meg szemből.) Miben van esetleg eltérés?
Én ismerem:)
Az Etsy -n megvehető, de a B&B 2009 04. számában benne van a Wildflower nevű mintája szerintem abból simán megcsinálható.
Ismeri esetleg valaki M. Grakowsky Sunrise Lily-jét?
Uúúúú!!! Köszönöm szépen!!! Holnap majd elolvasom. Még jó, hogy tudok oroszul... :-)))
Ma megfűztem képről úgy, hogy 11-8-6 kásákat használtam fel, brutál nagy lett és fodros - lehet, nem is damillal kellene fűzni? Meg kipróbáltam 15-11-8-as kásákkal. Az cukibb, de azért fodros...
Na majd holnap!!!
És újabb képek... Lehet, ezek között vannak régebbiek is...
Rókamóka!
Írtam privit!
Szia, Jutka
Night Sky ügyben ezt találtam:
http://biser.info/node/149076
A fórumban keresés problémájához én is csatlakozom!
Lehet valahogy a hozzászólások tartalmában keresni? Így sokkal könnyebb volna korábban már tárgyalt témákból meríteni.
Köszönöm a segítséget!
Sziasztok!
Jó rég jártam itt, de igyekszem nyomon követni az eseményeket. Sok új gyöngyfűzőt is látok, Mézesmama nélkül pedig nagyon fura lenne... :-))) Szilu színvilágát, kreativitását pedig imádom!!! Több "Régi" Kedvencemet is kiemelhetném, de akkor nem olvasságok el a kérdésemit a hozzászólásom...
Fűztem pár dolgot én is, megnézem, van-e kép a gépemen, és akkor fel is töltöm, ha nincs, fényképezem őket, és később csatolom.
A gyöngyhorgoláson túl vagyok, sikeresen!!! :-))) Pedig már majdnem feladtam, egyből burberry mintávalkeztem... De 3. nekifutásra sikerült - meg hát én tudok horgolni - terítőket meg mindenféle mügyürrel sikerre mentem, nehogy már ezek a kis apróságok fogjanak ki ratjam. Ez félkész, csatot kell már csak rátennem, de fényképezem, ígérem.
Lenne viszont egy kérdésem is: Night Sky minta? Fizetős? Nem találom a neten!!! Itt a fórumon is beírtam keresőbe, de lehet, nem tudom használni ezt a keresőt...
Találtam pár képet, legközelebb még mutatok. Lehet, régieket is fogok mutatni, amiket annó már "közzé" tettem, de nézzétek el, mert elég rég kommentáltam...
Addigis igyekszem képről megpróbálkozni a night sky-al...
Szép keddet Mindenkinek!!!
P-D Kriszta (Tittina)
Köszi ssevi! Találtam Zoknispankánál pont olyat, amit gondoltam, és más is van neki, ami érdekel.
Szia Ssevi!
Sajnos tévedsz,a biloba minták nem furatos kövekkel vannak.
Hanem a kövek benne vannak a foglalatukban.Azokon vannak a lyukak.Amúgy nagyon egyszerűek,és nagyon szépek!!!!
Szió!Évi
Lídia, én nem vagyok mérvadó, mert én mindent cérnával fűzök - kivéve a nagygyöngyös bogyókat (nem a bekásázottakra gondolok).
Tünde
Természetesen elírtam (lásd kép) - már ki is szórtam a kukoricát és megyek a sarokba....
elisabeth
Debrecenben egy szuper kis gyöngyös csapat van - Knapek Évi blogjában baloldalt a profilja alatt Debreceni gyöngyösök címszóval megtalálod a többi lány blogját is - szerintem nyugodtan fordulhatsz bármelyikükhöz, biztos segítenek neked!!!
Ők debreceniek, állítólag a legjobb, legnagyobb választék van náluk, ahogy láttam a honlapon tanfolyamokat is tartanak : http://bolthely.hu/gyongy/oldal/fooldal
Valamint bemásolom ide ami korábban itt szerepelt a fórumban:
29205. a Pásti úton van egy kreatív bolt, ott lehet kapni japán gyöngyöket tűrhető áron. 9-től vannak nyitva, talán fél 5-ig vagy fél 6-ig, nem emlékszem pontosan. Nem túl széles a választék, de egy-két szebb darabot be lehet szerezni. Vannak szép fánkok és swarik is, és ha valamit nem találsz, kérdezhetsz, nagyon kedvesek az eladók.
Egy másik kreatív bolt van még a Halközben, hátul a parkolóban, ami most fel van szántva teljesen, szóval parkolni nem lehet. Ott is lehet kapni japán gyöngyöt, de valami dobozosat, én egy kicsit drágálltam, és egyéb kellékekből a választék annyira nem jó.
Évinek van nagyon szép, nagy választéka és sokszor akciózik:
http://store24.hu/evigyongyei/evi_gyongyei_web aruhaz
mostanság meg eléggé ki is bővült a webáruháza.
Köszi szépen a válaszaitokat Rókamóka és Fidji!
Jól látom, hogy ez a biloba fűzés furatos kövekre készült, és főleg négyzetöltéses rögzítésekkel, közbefűzéssel és 8-as menetű ráépítésekkel dolgozik? Köszönöm a tanításokat előre is! :))
Találtam harang alakú akril virágokat itt:
http://gyongyszemek.boltaneten.hu/kinalat/11_akryl-5 /
Debrecenben tud valaki gyöngyös boltot, vagy olyan helyet, ahol jó minőségű gyöngyöket lehet venni?
Elisabeth
Emőke, biztosan elírtad, de biloba az Marie Géraud:)
Szóval damillal. Hogy jött oda a lala? Nincs is nótás kedvem.
Ezt még meg kell mutatnom, mert nekem ez a jelenlegi kedvencem :D
Jó munkát mindenkinek!
Fidji! Fireline-vel fűztél már bilobát? Eddig cérnával ill. damillala fűztem, egykkel lágy, a másikkal sem tökéletes. A fireline-t ehhez még nem próbáltam.
Az egy márkanév, egyfajta fűzésmód főleg Swarovski kövekből és delicából fűzve - a kitalálója Marie le Sueur és ez a blogja, a mintáit pedig ezen az oldalon lehet megvásárolni. Gyönyörűek!!!
Remélem, kisegítenek az okosabbak.
Eddig egy könyvet (ill. annak bővített kiadását) ismerek mint a biloba minták tárházát. Valamint a Bilobabijoux.com weboldalt. Tény, hogy a fűzés módja is kissé eltér az alaptechnikáktól. Én nagyon szeretem, azzal együtt is, hogy kissé lágyak maradnak a medálok, akárhányszor fűzöm is át.
Sziasztok!
Mit jelent az, hogy Biloba? Úgy értem, milyen típusú ékszermintákra mondjuk, hogy Biloba minta?
Köszönöm szépen!
Elég vacak a kép minősége, de ilyen időjárásban nem lesz jobb a fotó, pláne ha a fotós is fázik kint.
Nem az én színvilágom, megrendelésre készült.
Szerintem nem Barby tette fel a virágokat, de hogy ki, már nem tudom....
Jó lett a Galaxy-d!
Én a hétvégén ezt műveltem:
Ok, örülök neki.
Egy gyors szakmai kérdés: akril virágotok van még? Valamikor kéne már beszereznem.
Sziasztok lányok!
Végre én is mutatok valamit :)
Nekem a nagy köves dolgok nem jönnek be, szóval ezek nem teljes, hanem énféle Granada-szerűségek.
Egyébként voltam az egyik gyöngyboltban, a Pannónia utcában, nagy csalódás volt. "csak a favoritokból tartunk, keresd a neten", szóval nem volt semmi, amit akartam, és mint ahogy az előttem vásárlót, engem sem várt meg a szőkeség, hogy eltegyem a pénztárcámat, már "látványos" viszláttal sürgetett. Pedig az előttem levő lány is még kérdezett/ mondott volna neki épp valamit. Szóval nagyon nem volt szimpatikus, oda biztos nem megyek többet.
Legutóbb - és az jó rég volt - még csak tervbe volt véve, hiszen akkor nyitottatok az új helyen, hogy mindenféle köveket is beszereztek, tudod, még a mintát is vittem..... Szóval most mintával felszerelkezve jövünk. Most belenéztem a boltotokba, és bizony rengeteg mindent láttam, erősen bővül a profilotok, már nem csak cseh gyöngy, ahogy így elnézem.
Ott a helyünk! Judit
Kedves Barbi!
Nem tudom, hogy ilyen, vagy szabályos 8 szög kell az egyik topiktársnak.
Nem emlékszem, hogy ki volt, csak az maradt meg bennem, hogy oktagont keresett.
Ha erre jár, biztos örül a hírnek. Nekem csak eszembe jutott, és rákérdeztem a héten.
Köszönöm a reagálásod. Örülni fogok, ha sikerül neki valamit találni nálad.
Köszönöm a válaszod. Megnézem a hobbyművészt.
Kriszti
Hű Évi, ez nagyon elegáns lett
Rezeda, Vincze Eszter ékszereihez az alapanyagokat a Hobbyművész kínálatában keresd. Általában ezek a könyvek a cégek megrendelésére készülnek és úgy vannak kitalálva, hogy onnan lehessen csak megszerezni. A bosszantó csak az szokott lenni, ha a cégek nincsenek felkészülve a könyvben szereplő alkatrészek utánpótlására, és a könyv megjelenése után nem sokkal már beszerezhetetlen egy-egy valami.
Sziasztok!
Egy ismerősőm Vincze Eszter: Ékszerek swarovski-gyöngyből c. kiadványából szeretné megfűzni a Medálok medálját.
Sajnos nem tudom a képet ide feltenni, mert nekem is pdf-be küldték, s hatalmas a mérete, de ha valakit érdekel, e-mailbe áttudom küldeni. (én is így kaptam)
A következő a kérdésem:
a hozzávaló anyogok közt van: türkiz köves antik fémelem
Sajnos nem találom meg azt a helyet, ahol meg lehetne vásárolni. Ha esetleg valaki ismeri a könyvet és benne van, hogy hol lehet beszerezni az anyagokat hozzá, megírná nekem? Vagy ha már rendeltetek ilyet, akkor azt a lelőhelyet? Köszönöm addig is Mindenki segítségét.
Kriszti
Sziasztok!
Én ehhez a nyaklánchoz mindent Barbiéknál vettem.
/kivétel a delica/
Gyönyörűek ezek az új kristályok!!!
Évi
Kedves Lányok!
Segiségeteket szeretném kérni.Megszeretném vásrolni Perle4U:cube de fleur mintáját.Eddig még nem vásároltam külföldi oldalkról.Ha van olyan közöttetek aki már vásárolt és tudna seigiteni ebben azt örömmel venném!
email címem:la-za2008@freemail.hu
Ha vki válaszol ,azt előre is köszönöm.
Krisztina
Látszik, hogy már nem itt jár az eszem. Nemtokírni...
kakörőt - karkötő
és - is
Hát ez a része nekem nem maradt meg, hogy mi legyen az árképzés mennyisége. A tőle jövő infókból inkább az adózós részére koncentráltam. Az árképzést meg eldöntöm magam.
Az a 60 cm kb. semmire sem elég, hisz egy 17-19 cm-s kakörőt és közel 2 métert fogyaszt - hanem többet - persze mintától függően.
Őőőő - a karácsonyfa "tekergetését" nem értem
Én akkor hagytam abba a Meskán az olvasást, amikor Ibolya azt írta, hogy egy 30cm-s (?) nyakláncnál ne számoljak el 60cm fűzőanyagnál többet. Aha... Amikor egy medál felvesz simán 3-4m-t akor is ha nem kell bontani. És ugyebár a fireline nem olcsó.
Nagyon szépeket hoztatok! Én most díszcsomagolok, meg tekergetem a "karácsonyfát".
Üdvözlök mindenkit!
Jutka!
Az a nyaki... hm...
Tittibaba!
Te is szépeket hoztál. A Sunrise-vel már jó ideje szemezek, de annyi kötelező dolgom van még gyöngyben - a tanulásról nem is beszélve, hogy pffff...
Adózás, adószám...
A MESKA-n indult egy topik. Sok felháborodást szült, viszont rengeteg hasznos infó is előkerült. Szemezgessétek ki belőle Ibolya hozzászólásait. Ő is könyvelő, és nyakig benne van a témában. Szerintem minden infó megtalálható az itt felmerült kérdésekre is. Még a legújabb TEÁOR számokat is közzé tette már.
Meg néhány apróságot is hoztam.
Illetve jut eszembe még valami. Nem olyan rég valaki 40 mm-es oktogon swarit keresett (ha még jól emlékszem). Na olyanról itthon még senki sem hallott. Viszont a héten voltam a Gyöngyszigetben, ahol is volt szerencsém megismerni Domján Diát. Egy nagyon közvetlen, segítőkész embert ismertem meg személyében. Ő említette, hogy üvegből ELMÉLETILEG lehet, hogy kapható ilyen a Blaha L. téri gyöngyboltban. De csak elméletilegre mondta.
A másik amit szintén kitárgyaltunk. A Granadában a rivoli lötyögését. Jónak kell lenni bele a 14-esnek, de tény, hogy nagyon szorosra kell fűzni.
Amit meg még én tennék hozzá. Az első Granadámat megfűzvén nekem is lötyi volt benne a rivoli, bármilyen szorosra is húztam a damilt. Aztán most, miután más okból kifolyólag szét kellett bontanom - rájöttem, hogy mivel csak szemre választottam ki hozzá a teklát, sikeresen 8 mm-est fűztem fel a mintában megadott 6 mm-es méret helyett.
Ahogy lesz időm, meg fogom fűzni újra a 6mm-essel, és majd kiváncsi leszek, hogy mi lesz így az eredmény.
ui.: drukkoljatok nekem, este f8 után fogunk írásbeli beszámolót írni ma a suliban
Voltam mostanában két olyan vásáron is, amin a buszjegy árát kerestem meg...
Most meg nem tudok olyan vásárról, ahova elmehetnék. Egy-két foglalkozás, semmi több... Pedig lenne mit eladnom.
Szia Lányok!
Szerintem Jutka mindent leírt....teljesen érthetően:
Az egyik / vállakozó/ egy rendszeres tevékenység...
a másik pedig egy alkalomszerű.....nem csak ebből
van jövedelem, hanem van egy munkahely, ahol a
foglalkoztató fizeti az illető bére után a járulékokat!
Az eladásból származó jövedelem után csak
szja-t kell fizetni!Áfa körbe bejelentkezni ilyen
kevés összegnél szerintem nem kell, mert azt amúgy
is egy másik bevallásban kellene megtenni!
Ami gond lehet az a bevallás elkészítése...bár az interneten
megtalálható a nyomtatvány, de előbb telepíteni
kell a kitöltő programot....vagy megkérni az Apehet,
vagy megkérni a munkáltatót.... vagy kifizetnie egy könyvelőt,
aki elkészíti azt!
Van még valami...ha jól értelmezem a 16-os törvényt...
nem mindegy, hogy a magánszemély magánszemélynek
ad el valamit...vagy egy üzletnek....no ott már más
a helyzett....az már kicsit"gázosabb".
Tittibaba!
Gyönyörű dolgokat készítettél!
Pusszantyú: mézesmama
Nos, ezzel én is így vagyok.
De most 25-én már pakolunk Óbudán a Fő térre,ott vásározunk Szentestéig, felesben egy kolléganővel. (A férjemmel váltjuk egymást. Érdekes lesz a két fiammal...)
Még egész vásározást nem csináltam, csak hétvégit. Gondolom, ki leszünk, mint a libák.
Még csak reménykedem, hogy pozitív lesz.
Idén már nem nagyon vásároztunk, leszokóban vagyok. Sok ráfizetéses vásár van mostanában.
Inkább tanfolyamozok, és más ilyesmiket szervezkedek. De az egyik januárban, a másik februárban indul, majd időben jelzem nektek, igérem. Csak nagyon sok idő, és már most fárasztó.
Sok pussz mindenkinek, Jutka
Lemaradt:
Rókamókának igaza van!
Ha vállalkozó vagy, fizetheted a könyvelőt, a könyvvizsgálót...
Ha adószámos magánszemély, akkor nem kell, sőt, elég könnyű a netes bevallás. Annyit kellett tennem, hogy előtte összadtam a bevételeimet és a kiadásaimat, majd a munkahelyem által adott adatokat és a sajátjaimat a megfelelő helyekre beírtam, s a rendszer máris visszadobja, hogy mennyi az adód. Kitölteni sem nehéz, az eligazítás jó.
Jutka
Én is szeretnék egy ilyen keresztmamát! :
A két tevékenység teljesen más. Én néha eladok egy-egy darabot, vagy tartok egy foglalkozást, esetleg elmegyek egy kézműves vásárra. Ebben a hónapban nem jött még be annyi mint amit elköltöttem gyöngyre. De még nincs vége a hónapnak...
Ez pontosan így van ahogy írod. És ez itt a lényeg. Te adószámot váltottál ki, a levél pedig vállalkozói igazolványról ír. A kettő nem ugyanaz.
Ezekután kérdezze meg bárki, miért kell akkora szorzót használni az eladott gyöngyökre...
Sziasztok!
Más a vállalkozó, és más az adószámos magánszemély!!!!!!!
Ne keverjétek!!!
A vállalkozónak az a munkája, amire kiváltotta az engedélyét. Adózik minden egyes fillérje után szja-t, nyugdíj.....
A vállalkozó leírhat sok mindent, de sűrű, rendszeres bevallásra, fizetésre kényszerül.
Lehetsz vállalkozó munka mellett is, ha megéri, mert annyi a munkád, a bevételed és tuti rendszeres.
Csinálhatod főállásban, vagy mellékállásban.
Az adószámos magánszemélynek van min. napi 6 órás munkája, a munkahelye rendez mindent, kivéve a májusi szja bevallást, amit neked kell megtenned. A munkahely ad minden befizetéséről igazolást neked, te a saját bevételedet és kiadásodat hozzáadod és beadod az APEHnak, majd ha van befizetnivalód, befizeted.
Az adószámos magánszemély csak a számláit írhatja le a bevételéből, de pl telefont, ilyesmit nem. Ellenben egy évben csak egyszer, májusban van bevallásra kötelezve.
Mindkettő esetében választhatod, hogy belépsz-e az áfa körbe. Ha igen, akkor a számláid áfa részét is bevonhatod a bevallásba. Azaz, ha a te általad kifizetett áfa nagyobb, mint a számláidon lévők, akkor visszaigényelsz, ha a te általad kiállított számlák áfa tartalma nagyobb, akkor befizeted a különbséget. Ha nem lépsz be az áfa körbe, akkor viszont 0%-os áfás számlákat állítasz ki, és nem kell semmit befizetned, de vissza sem igényelhetsz semmit.
Hát, röviden - ennyi.
Én adószámos magánszemély vagyok, nem áfa körös.
(A keresztanyám pénzügyminisztériumi főrevizor, és hites könyvvizsgáló. Az ő tanácsára választottam így, ez egyszerű, és nagyon nem bántam meg.)
Jutka
Nem, én adószámot váltottam ki képző- és iparművészeti tevékenységre, egyéb oktatásra és egyéb alkotó tevékenységre. Ez elvileg lefedi az összes olyan dolgot, amire számlát kell adnom. Ha a vállalkozóit váltottam volna ki, akkor a termékeimet helyből legalább háromszoros áron kellene eladnom, hogy el tudjam tartani a könyvelőt és fizessem a különböző adónemeket. Ja és az adószakértőt. Akkor meg ki venne tőlem bármit is?
Megmondom őszintén, ebben az országban több minden is felháborító. Jónéhány éve vagyok benne az üzletben, történt már meg minden, s néha magamon is elcsodálkozok, hogy még mindig csinálom. Biztos a gyöngyök szeretete visz előre Mondok egy példát. A könyvelő megcsinálja a dolgát, fizetsz a munkájáért. A könyvelő eltol valamit, de a felelősséget én vállalom az ő munkájáért, a saját cégemért. Ha nem csinál meg valamit vagy kárt okoz, az az én bajom. Még akkor is ha jó könyvelő, ő is tévedhet, amit megértek, de én meg bekapom a legyet. Őt elővenni nem fogják. Ez milyen dolog? És sokszor évekkel később jönnek elő az ilyen turpisságok... Ha olyan nagy a kár, mehetsz polgári perre. De az évekig is eltarthat, és az apeh-et ezmár nem érdekli. Szép világ ez, csak megkell látni benne a szépet...