Sok olyan kérdés van, ami szinte mindenkit foglalkoztat, az egyik az, mi a boldogság kulcsa, hogyan lehetünk boldogok. Számos kutatás is született a témában, a Harvard Egyetemen például több mint 80 éven át foglalkoztak azzal, mi tesz minket boldoggá az életben, és eredményeiket most egy könyvben foglalták össze.
A kutatói munka az 1930-as években kezdődött, először Harvard Egyetem hallgatói, illetve Boston egyik külvárosában élő férfiak közül választották ki a résztvevőket, majd partnereiket és gyermekeiket is bevonták a vizsgálatokba. És lehet, hogy sokakat meglep, nem a karrier, a pénz, a testmozgás vagy az egészséges táplálkozás az, ami boldoggá tesz.
Az emberek azt hiszik, ha vesznek egy házat, ha előléptetik őket, ha lefogynak, akkor attól majd boldogok lesznek, hogyha szépen-sorban kipipálják a tételeket, akkor célhoz érnek, de az adatok valami egészen mást mutatnak. És ez jó dolog, hiszen a boldogság többé már nem elérhetetlen cél, hanem mindannyiunk számára valóssággá válhat
– nyilatkozta Robert Waldinger, aki kutatási vezetőként vett részt a projektben. De ha az előbb felsoroltak nem boldogítanak, akkor mitől érezhetjük úgy, hogy jó helyen vagyunk, hogy elégedettek lehetünk az élettel? A válasz: a társas kapcsolatok.
Illusztráció: Getty Images
Persze – említi a kutatásról szóló cikkében Robert Waldinger és Marc Schulz – az egészséges, teljes értékű kapcsolatokért, vagy a szociális fittségért meg kell dolgozni. „Ehhez hátat kell fordítani a modern élet forgatagának, leltárba kell venni a kapcsolatainkat, és őszintén el kell számolunk azzal, hogy mire fordítjuk az időnket, és hogy ápoljuk-e azokat a kapcsolatokat, amelyek segítenek a boldogulásunkban. Nehéz lehet időt találni erre a fajta önreflexióra, és néha kényelmetlen is ez a folyamat, de hatalmas előnyökkel járhat. Ha tudod, hogy hol tartasz, az segíthet abban, hogy kiderüljön, hová szeretnél eljutni” – teszik hozzá.
Hangsúlyozták, ez valóban nem egyszerű feladat, a kutatás résztevői sem mindig lelkesedtek azért, hogy átgondolják az életüket, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdeniük, de – tették hozzá – a vizsgálatok szempontjából fontosak voltak az ő meglátásaik, tapasztalataik is, nemcsak azoké, akik mindent megosztottak velük. „Életünk árnyékos zugaiban rengeteg kincsre bukkanhatunk, csak egy kis plusz erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy kiássuk azokat” – jegyzik meg.
Példaként egy idős férfit hoznak fel, akit a cikk kedvéért Sterling Ainsley-nek neveztek el, hogy ne lehessen beazonosítani. Sterling Ainsley nagyon szerette idősebb nővérét, de megszakadt köztök a kapcsolat, legkedvesebb emlékei közé tartoztak a barátaival közös kalandok, de ők is eltűntek az életében, imádta a gyermekeit, de csak ritkán találkozott velük. Egy külső szemlélő számára úgy tűnhetett, nem érdeklik őt az emberek, de nem ez volt a helyzet, és az, hogy nem volt hajlandó válaszolni bizonyos tanulmányi kérdésekre, egyértelműen összefüggött azzal a fájdalommal, amit ezen kapcsolatok elvesztésével járt. Sterling soha nem ült le, hogy igazán elgondolkodjon azon, hogyan ápolhatná ezeket a kapcsolatokat.
Mindeközben már évek óta járványként beszélünk a magányról, az elmagányosodásról, és ez nemcsak a koronavírus-járvány miatt van így, bár tény, hogy az sokat rontott a helyzeten. Egy online kutatásban, amelyben 55 000 ember vett részt a világ minden tájáról, minden harmadik válaszadó arról számolt be arról, hogy gyakran magányos, és úgy tűnik, a 16–24 éves korosztály a leginkább érintett, náluk a részvevők 40 százaléka vallotta azt, hogy gyakran vagy nagyon gyakran érzi magát magányosnak. Ennek pedig mind a fizikai, mind a lelki, mind a szellemi jólétünkre káros hatása lehet. Egyes kutatások szerint az idősebb felnőttek számára a magány sokkal nagyobb kockázattal jár, mint az elhízás, de készült olyan tanulmány is, ami szerint a magány olyan ártalmas, mint ha elszívnánk naponta 15 szál cigarettát.
Illusztráció: Getty Images
A kutatók felhívják a figyelmet, sajnos nem olyan könnyű kezelni a járványszerűen terjedő magányt, ennek az egyik oka az, hogy az egy szubjektív élmény, és mondjuk csak azért, mert valaki egyedül él, még nem biztos, hogy magányos, ahogyan az is érezheti magát úgy, hogy magára van hagyva, akinek van partnere és barátai is. Ami támaszt nyújthat, az az, hogy valaki elégedett-e a társas kapcsolatainak mennyiségével és minőségével, ez egy fontos kritérium lehet.
És mit tanácsolnak pontosan annak, aki úgy érzi, boldogtalan, aki nem akar Sterling Ainsley hibájába esni? „Soha nem árt – különösen, ha rosszul érzed magad a bőrödben –, ha szánsz pár percet arra, hogy elgondolkodsz azon, hogyan alakulnak a kapcsolataid, és mit szeretnél, ha másképp lenne. Ha olyan típus vagy, akkor rendszert is csinálhatsz ebből, mondjuk minden évben újév napján vagy a születésnapod reggelén szánj néhány percet arra, hogy felrajzold a szociális hálódat és átgondold, hol szeretnél lenni egy újabb év múlva.”
