Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) bejelentette, új bizottságot hoznak létre, aminek az lesz a célja, hogy megoldást találjon az elmagányosodásra, ami globális járvánnyá nőtte ki magát, és ami egészségügyi vonatkozásai miatt egyre nagyobb veszélyt jelent.
A bizottság, amelynek társelnöke dr. Vivek Murthy, az Egyesült Államok egyik vezető közegészségügyi szakértője és Chido Mpemba, az Afrikai Unió ifjúsági megbízottja, összesen tizenegy tagból áll, és az elkövetkezendő három évben a legújabb tudományos eredmények alapján olyan stratégiát dolgoz ki, amelyek segítenek az embereknek a magány elleni küzdelemben, segíti a társas kapcsolatok építését.
A világszervezet a hivatalos közleményében hangsúlyozta, a közhiedelemmel ellentétben, a társas elszigetelődés, a krónikus magány nemcsak a fejlett országokban élő időseket érinti, minden korosztályban érezhető ennek a káros hatása, egyes források szerint a serdülők 5-15 százaléka érzi magányosnak magát, és valószínűleg a valós arányok ennél sokkal nagyobbak. És ahogyan Chido Mpemba fogalmazott: a fiatalok sem immunisak a magányra.
Fotó: Pexels
Kiemelték azt is, hogy pontosan milyen, sokak számára ismeretlen következménye lehet annak, ha valaki magányos. A társas kapcsolatok hiánya ugyanolyan, vagy akár nagyobb kockázatot jelent a korai halálozás szempontjából, mint más, jobban ismert tényezők – mint például a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás, a fizikai inaktivitás, az elhízás és a légszennyezés.
A társadalmi elszigeteltség a fizikai és mentális egészségre is komoly hatással van; tanulmányok szerint összefüggésbe hozható a szorongással és a depresszióval, és 30%-kal növelheti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.
„A társadalmi elszigeteltség és a magány súlyos következményekkel jár. Azok körében, akik nem rendelkeznek kellően erős társas kapcsolatokkal, nagyobb a stroke, a szorongás, a demencia, a depresszió, az öngyilkosság és más betegségek kockázata. A bizottság célja ezért az, hogy kiemelt fontosságú problémaként kezeljük ezt a jelenséget, és megosszuk egymással a megoldási lehetőséget” – mondta dr. Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója.
Fotó: Pexels
“Tekintettel a magány és az elszigeteltség komoly egészségügyi és társadalmi következményeire, kötelességünk ugyanolyan erőfeszítésekkel támogatni a társadalom szociális szövetének újjáépítését, mint amilyeneket más globális egészségügyi problémák – például a dohányzás, az elhízás és a függőségi válság – kezelése érdekében tettünk” – tette hozzá dr. Vivek Murthy.
Ugyan a problémák nem a pandémia idején kezdődtek, az tény, hogy a koronavírus-járvány tovább súlyosbította a helyzetet, hiszen visszazuhant a társas érintkezések száma. Emiatt az idősebbek is kiestek a gyakorlatból, ezt sokan megtapasztalhatták, amikor már szabadabban járhattunk-kelhettünk, a fiatalabb generációk, akik számára a társas interakciók kiemelten fontosak, akik tulajdonképpen még tanulják, hogyan is működik a világ, pedig ezt még jobban megszenvedték.
Mint a hvg.hu írta korábbi cikkében, Magyarországon jelenleg több mint 1 millió ember él magányosan, és a felnőtt lakosság 40 százaléka nem, vagy csak alig él társadalmi életet: családjával, barátaival egy hónapban csupán egyszer, vagy egyszer sem találkozik.
Ha pedig csak a fiatalokat nézzük, a Qubit írta meg, hogy Társadalomtudományi Kutatóközpont (TK) egy néhány évvel ezelőtti felmérése szerint Magyarországon a 30 évesnél fiatalabbak 46 százaléka válaszolta azt, hogy teljesen, vagy inkább jellemző rá, mint sem az az állítás, hogy gyakran érzi magát magányosnak. Összehasonlításképp: az 50 és 65 közöttiek körében csak minden tizennegyedik megkérdezett érzi ugyanezt.
És persze lehet, hogy a digitális világnak köszönhetően bizonyos szempontból sokkal könnyebb csatlakozni másokhoz, vannak szakértők, akik szerint ennek is megvan az árnyoldala. Mint Esther Perel mondta magyarországi előadásán, az interaktív helyzetek hiánya az ellustulás előszobája, amitől a modern magány már csak egy lépésre van. Ha nem tanuljuk meg ezt idejekorán – és itt a gyerekkori utcai játékot említi, mint a tapasztalatszerzés legjobb eszközét –, akkor könnyen az elmagányosodás útjára léphetünk. És lehet akár ezer virtuális ismerősünk is, ha egy sincs közöttük, aki megetetné a macskát, ha a helyzet úgy hozná.
Fotó: Pexels
A világ több pontján már eddig is voltak komolyabbnak mondható erőfeszítések az elmagányosodás ellen. Vannak országok – például Japán, Ausztrália és Nagy-Britannia –, ahol magányügyi minisztereket neveztek ki, illetve államtitkárságokat hoztak létre, hogy kormányzati szinten igyekezzenek tenni valamit az elmagányosodás ellen, és Vivek Murthy is megkongatta már korábban is vészharangot arra hivatkozva, hogy a magány és a társadalmi elszigeteltség annyival növeli meg a korai elhalálozás kockázatát, mintha valaki naponta 15 szál cigarettát szívna el.
Ami pedig fontos, nem szabad az egyedüllét és a magány fogalmát keverni. De miben is különbözik a kettő? Az előbbi inkább egy érzés, az utóbbi pedig egy állapot, társaságban is érezhetjük magunkat magányosnak, elszigeteltnek, de nem biztos, hogy aki egyedül van, az magányos.
Egy üres ház éppolyan magányos lehet, mint egy forgalmas szálloda
– írta Rebecca című regényében Daphne du Maurier.
