nlc.hu
Otthon
Lehangoló, de igaz: egyik mosószer sem szedi ki a kávéfoltot és az olajat

Lehangoló, de igaz: egyik mosószer sem szedi ki a kávéfoltot és az olajat

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság mosószereket és mosogatószerek hatékonyságát vizsgálta. Egyes szennyeződésekkel egyik termék sem volt képes elbánni.

A mosogatószerek vizsgálatakor azonos mennyiségű zsiradékkal szennyezték a tányérokat, azonos hőmérsékleten mosogatták el őket, azonos mennyiségű mosogatószer felhasználásával
Kiderült, hogy négy termékkel csak 5 darab tányért, de a legjobban szereplő mosogatószerekkel akár 54 tányért is tisztára lehetett mosni. Ez alapján a környezetbarát mosogatószerek esetében 100 tányért 14 és 51 forint közötti áron lehet tisztára mosni, a hagyományos mosogatószereknél ugyanez 5 és 38 forint körül alakul – számolt be róla az Inforádió.

Folyékony mosószerekből húszfélét teszteltek, melyek között voltak hagyományos és környezetbarát termékek is. Fehér textildarabokat piszkoltak össze kávéval, fűszerpaprikás olajjal, meggylével és parajjal szennyezett folyadékkal, majd ezeket mosták ki.

A mosószerek a meggylét távolították el a legeredményesebben, ám a kávé és a paprikás olaj foltjaival egyik vizsgált termék sem birkózott meg. A környezetbarát mosószerek esetében egy adag ruha legolcsóbb mosási költsége 37 forintra jött ki, a hagyományos termékeknél 35 forintra. A legdrágább 180 forint mindkét esetben.

Lehangoló, de igaz: egyik mosószer sem szedi ki a kávéfoltot és az olajat

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top