Valószínűleg nagyon kevesen vannak, akiknek bármit is mond Peace Pilgrim, azaz születési nevén Mildred Lisette Norman neve. Pedig ez a különleges életutat bejáró nő szinte mindent feladott, hogy az erőszak ellen, és a béke mellett kampányoljon – na nem úgy, ahogy a szépségkirálynők szoktak, sokkal inkább Gandhi vagy épp Bertrand Russell nyomdokain járva. Ennek ellenére nem igazán került be a történelemkönyvekbe, pedig mindenkinek érdemes lenne megismerkedni fordulatos életének jelentősebb állomásaival.
Egyszerű parasztlányból lett a béke nagykövete
Mildred Lisette Norman 1908-ban született, majd gyerekkorát a New Jersey államban található Egg Harbor City egyik baromfifarmján töltötte. Az akkori időkben szokatlannak számító módon családja egyáltalán nem volt vallásos, ő maga először 16 évesen lépte át egy templom küszöbét, akkor is csak egy esküvő vendégeként.
Az iskolában szorgalmas diáknak számított, rendszeresen osztályelső volt, később pedig ő lett a gimnáziumi vitacsapat – az Egyesült Államokban külön szakkörként tanulhatják a diákok a megfelelő érvelési és vitakultúrát – kapitánya.
Érettségije után titkárnőként helyezkedett el, ekkor még átlagos fiatal lánynak számított, akit főként a divat, illetve a zenést-táncos mulatságok foglalkoztattak. Imádta a legújabb trendek szerinti ruhákat, sőt, rendszeresen elutazott a szülővárosától nem messze fekvő Atlantic City-be, hogy a cipőit átfestesse, hogy passzoljanak kalapjaihoz és kesztyűihez. Abban a korban a hasonló lányokra előszeretettel használták a flapper kifejezést, amely pár évtizeddel korábban még a prostituált egyik szinonimája volt, a XX. század “viharos húszas éveiben”, a dzsesszkorszakban azonban ez a szó inkább már azokra vonatkozott, akik nem kértek a hagyományos, családközpontú nőképből, inkább a szórakozásra koncentráltak és arra, amit manapság énidőnek hívunk.
Bár ezzel megvalósította a kor szelleme elleni lázadást, 25 évesen, 1933-ban azért mégis férjhez ment, egy Stanley Ryder nevű férfihoz, igaz, mindezt családja rosszallása ellenére tette, akik nem nézték jó szemmel, hogy tehetséges lányuk egy ügyeskedő semmirekellővel köti össze az életét. Ryder ugyanis egy szállítmányozási céget próbált alapítani, majd, amikor ezzel kudarcot vallott, csekkhamisítással igyekezett pénzt hozni a háztartásba, igaz, ehhez apósa jó hírnevét használta fel, így érthető, hogy a Norman-família nem ölelte a keblére.
Forrás: peacepilgrim.org
A fiatal házasok egyébként szöges ellentétei voltak egymásnak, ráadásul nem abban az értelemben, amely szerint az ellentétek vonzzák egymást. Ryder ugyanis házitündért szeretett volna faragni feleségéből, Mildred azonban gyűlölte a házimunka minden formáját. A férj egy csendes, engedelmes feleségre vágyott, míg az ifjú neje nem rejtette véka alá, ha valamivel nem volt megelégedve, sőt, kifejezetten vitriolos nyelve volt, ha veszekedésre került sor. A házasságnak végül a második világháború kitörése vetett véget, Stanley ugyanis elhatározta, hogy bevonul katonának, Mildred pedig ekkor fedezte fel a benne szunnyadó pacifistát.
Holdfényes felismerés
A világháború, a válóper, valamint apja halála súlyos teherként nehezedett a fiatal nő vállára. Egy picit ki akarta szellőztetni a fejét, ezért egy este hosszú sétára indult a környékbeli erdőkbe. Órákon át kóborolt a fák között, amikor egy holdfényben fürdő tisztásra érkezett. Kimerülten lerogyott és csak bámulta a látványt, mígnem azon kapta magát, hogy az univerzummal beszélget.
„Ha valamilyen célra fel tudsz használni engem, kérlek tedd meg” – idézte fel egykori szavait egy későbbi interjú során. „Ezután nem sokkal úgy éreztem, valamilyen küldetésem van. Teljes mértékben át akartam adni magamat valaminek, egy olyan célnak, ami nagyobb nálam, ami rajtam túlmutat.”
Az útkeresés évei
A következő másfél évtizedben Mildred még nem ismerte fel valódi célját, de úgy érezte, fel kell készülnie arra, ami vár rá. Ahogy később fogalmazott:
Nagy különbség van aközött, hogy hajlandó vagy az életedet egy célnak szentelni és aközött, hogy ezt tényleg meg is teszed.
Harmincas évei ennek az útkeresésnek a jegyében teltek. Önkéntes munkát vállalt idős és mentális betegségekkel küzdő emberek mellett. Békepárti szervezetekhez is csatlakozott, dolgozott az erőszak, az elnyomás és egyenlőtlenségek ellen küzdő Quaker American Friends Service Committee önkénteseként, de csatlakozott az első világháború által életre hívott Nők Nemzetközi Békéért és Szabadságért Ligájához (Women’s International League for Peace and Freedom – WILPF) is.
Évtizedekkel azelőtt, hogy divatossá vált volna, Mildred áttért a vegetáriánus étrendre, de lemondott a koffeinről, a finomlisztről és a finomított cukorról is, mindezzel bőven megelőzve a táplálkozástudomány terén dolgozó kutatókat. Korábbi önfejű természetén is változtatott, mert úgy vélte, az csupán saját, alantas vágyainak és szándékainak a kifejeződése.
1952-ben ő lett az első nő, aki végigjárta a 14 amerikai államon keresztül kígyózó 3500 kilométeres Appalachian Trail túraútvonalat, amely a legendás El Camino amerikai változatának is tekinthető.
„Ebben az időszakban, amikor spirituális szempontból felnőttem, rengeteg hegyet és völgyet jártam be” – mesélte később, ez pedig egyaránt érthető fizikai, de lelki szempontból is.
A hosszú gyaloglás során egy nap megpihent egy hegytetőn és gyönyörködött az elé táruló tájban. A békés látvány erős ellentétben állt az akkori időszak közhangulatával, hiszen ekkor még javában tombolt a koreai háború, az USA társadalmát pedig a mccarthyzmus nyomasztó és paranoid szellemisége osztotta ketté. Ekkor jutott először eszébe, hogy egyfajta zarándoklattal, zarándokúttal próbál meg valamit tenni egy békésebb világért.
Ezután nem sokkal már azon gondolkodott, merre vegye az útját, lelki szemei előtt pedig megjelent az Egyesült Államok térképe, amelyen egy girbegurba útvonal rajzolódott ki, Los Angeles és New York között. Megszületett a terv, Mildred pedig érezte, hogy végre megtalálta a célját, amelyet már olyan régóta keresett
A béke zarándoka
A következő év elején, 1953. január elsején indult útnak. Az alkalomra egy különleges ruhadarabot is készített: egy pulóvert, amelynek a hátulján az állt: Parttól partig sétálok a békéért (Walking Coast to Coast for Peace), míg az elején a “béke zarándoka” (Peace Pilgrim) felirat szerepelt.
„Szólítsatok Peace Pilgrimnek” – mondta azoknak, akikkel útja során találkozott. „Nem saját magamért kezdtem zarándoklatba, hanem a világ szívének megtestesüléséért, azaz azért, hogy a békéért esedezzek.”
Következő szavai, bár közel 70 éve hangzottak el, szomorúan aktuálisak ma is:
A világ szörnyű állapotban van, az emberiség rettegő, bizonytalan léptekkel lépdel a borotva élén, a pokoli káosz és egy új reneszánsz között, miközben hatalmas erők a káosz felé löknek bennünket. Mégis, talán van némi remény…
Mildred, vagyis immár Peace Pilgrim tehát megkezdte hosszú vándorútját, az USA nyugati partjáról, Los Angelesből New Yorkba, illetve később az amerikai fővárosba. Nem sietett, elvégre nem az volt a célja, hogy minél rövidebb idő alatt tegye meg a két part közötti távot, hanem, hogy a lelki szemei előtt megjelenő kacskaringós utat bejárva, a lehető legtöbb emberhez eljuttassa békepárti gondolatait. Első állomása a hagyományos újévi felvonulás, a pasadenai Rose Parade volt, amelynek az élére állva petíciókat osztogatott a résztvevőknek: akadt, amelyik azonnali békekötést követelt Koreában, míg egy másik egy amerikai nemzeti békeminisztérium felállítását kérvényezte. Egy harmadik petícióval az ENSZ-t szerette volna rábírni, hogy világszerte egyszerűen tiltsák be a fegyvereket.
Forrás: peacepilgrim.org
Persze, ez utóbbi cél meglehetősen naivnak tűnhetett, Peace Pilgrim azonban megmutatta, hogy mennyire gondolja komolyan a dolgot. Hosszú zarándokútjába 45 évesen vágott bele, és rendületlenül folytatta azt a következő 28 év során. Megfogadta, hogy “addig marad magányos vándor, amíg az emberiség vele együtt el nem kezdi a béke útját járni”.
Közel három évtizedes vándorlása során végig független maradt: egyetlen politikai, vallási vagy más csoportot, szervezetet sem képviselt, nem kalapozott szponzorpénzekért, de még saját készpénzt sem tartott magánál. Hátra hagyta minden világi tulajdonát, egyedül egy fésűt, egy összecsukható fogkefét és egy golyóstollat vitt magával, illetve petíciói és békepárti pamfletjeinek másolatait. Minden másban a többi ember segítőkészségére és kedvességére hagyatkozott. A béke üzenetét hordozó pulóvere sokszor “beszélt” helyette, ugyanis rengetegen léptek oda hozzá, hogy megkérdezzék, mivel tudják segíteni, támogatni az útja során. Saját bevallása szerint csak nagyon ritkán volt szüksége rá, hogy konkrétan ételt vagy szállást kérjen idegenektől.
„A pulóverem rendkívül hatékony segítség abban, hogy kapcsolatot teremtsek másokkal” – mesélt az élményeiről. „Amikor másokkal kell beszélned, sokkal jobb helyzetben vagy, ha ők lépnek oda hozzád, mintha fordítva lenne. És azt vettem észre, hogy akik így szóba elegyednek velem, általában nagyon jóravaló emberek, akiket vagy valóban érdekel a béke, vagy a jó értelemben vett kíváncsiság vezérli őket.”
Minden vallás követői megtalálták szavaiban a saját igazukat
Peace Pilgrim 1953. és 1981. között járta az USA útjait, összesen hét alkalommal sétált el egyik parttó a másikig. Saját bevallása szerint 1964-ig számolta, hogy hány mérföldet tett meg, akkor 25 000-nél járt, azaz épp 40 000 kilométeren volt túl, tehát akár körbesétálhatta volna a bolygót az Egyenlítő mentén. Zarándokútja során összesen 29 pár cipőt koptatott el, mindegyik párban átlagosan 1500 mérföldet, azaz 2400 kilométert megtéve. Ez alapján kiszámolható, hogy összesen nagyjából 69 600 kilométert tett meg a békéért gyalogolva.
A zarándokút végeztével továbbra is gyakran indult hosszú gyalogutakra és rendszeresen tartott beszédeket, iskolákban, templomokban és más helyeken. Érdekesség, hogy bár ő maga egyetlen vallást sem követett, közönségének tagjai különféle hitvilágok – keresztény, zsidó, muszlim, de távol-keleti vallások – tanításait is kihallották a szavaiból. Egyik hallgatója egyszer azt mondta neki: „te azt mondod, amiket a szentek mondtak az évezredek során”. Amire Peace Pilgrim így válaszolt: „tudom, hogy semmi új nincs abban, amit mondok, legfeljebb abban, ahogyan mondom”.
1981. július 7-én Indiana államba indult, ahol egy nyugdíjas egyesület kérte fel, hogy beszéljen a díszebédjükön. Az egyesület egyik tagja pedig felajánlotta, hogy autójával elviszi a helyszínre. Soha nem ért oda, ugyanis nem sokkal dél előtt frontálisan ütköztek egy szembejövő járművel, amelynek a vezetője elvesztette uralmát a kocsi felett. Peace Pilgrim nem élte túl az ütközést, egy héttel a 73. születésnapja előtt elhunyt.
Forrás: peacepilgrim.org
A halálról is megvolt a saját gondolata, egy ízben úgy fogalmazott, hogy az elmúlás „egy csodálatos átváltozás, amely szabadabb létezést tesz lehetővé”.
A baleset előtti napon még interjút adott egy rádiónak amely szerencsére fennmaradt, így bölcs gondolatait ma is meghallgathatjuk a fenti videóra kattintva.
Még több inspiráló nő az nlc-n:
- Ezek nélkül a nők nélkül a digitális világ sehol sem lenne
- Gal Gadot: „Én csak eljátszom, hogy hős vagyok, ők viszont valódi hősök”
- Ismerjétek meg Hadeelt, a nőt, aki hangot ad azoknak, akik nem tudnak beszélni
