nlc.hu
Otthon

Szomszédok közötti perpatvar

Szomszédi (v)iszony: nem vágta ki a bokrokat, 15 millió forintra büntette a bíróság

A szomszédok között hosszú éve dúló vitára végül a bíróság tett pontot.

A 72 éves nagymama beperelte ugyancsak nyugdíjas szomszédját, aki a közös felhajtójukon engedte, hogy a növényei elburjánozzanak. Ennek az lett a vége, hogy Wright nagyi életét teljesen megnehezítette a helyzet, például nem tudta kihúzni ezen az úton a kukát, vagy épp az unokáját sem tudta a babakocsival eltolni.

Szomszéd vita

(Fotó: Getty IMages/RapidEye)

Tíz hosszú évnyi vita után megelégelte a dolgot, és bíróságra vitte az ügyet. 15 millió forint kártérítést ítélt neki a bíró, a szomszédot pedig kötelezték arra, hogy kitisztítsa a közös felhajtót. A szomszéd ügyvédje azzal védekezett, hogy védencének egészségügyi, mentális problémái vannak, ezért is fajulhatott el a helyzet idáig. Az idős nő az ítélet kimondását követően megtisztította a közös felhajtót, és most azt tervezi, hogy eladja házát.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top