nlc.hu
Otthon

Gyerekszoba felújítás TikTok videó

Így újította fel a magyar apuka a kisfia szobáját, elképesztő a végeredmény

Ha egy apuka valamit a fejébe vesz, akkor azt véghez viszi, akkor is, ha ehhez hosszú órákat kell dolgoznia. Az előtte-utána képek magukért beszélnek.
Gyerekszoba felújítása

Vegyél egy lelkes apukát, aki szeret barkácsolni, adj hozzá egy helyiséget, ami elavultsága révén felújításra szorul és végül fűszerezd meg egy kisfiú vágyaival: ez mind kellett ahhoz, hogy a következő gyerekszoba elkészülhessen. A magyar édesapa nem akármilyen munkát végzett, egészen az alapoktól kezdte a felújítást. 

Először padlófűtést alakított ki, aztán kiegyenlítette betonnal az alapzatot. Kicserélte az ablakot, gipszkartonnal fedte a falakat és a plafont, festett, laminált padlót tett le – mindezt egy személyben.

A végeredmény pedig egy igazán ütős gyerekszoba lett, amit a kommentelők is imádtak, bár néhányan megjegyezték, hogy szakmai szemmel nézve azért hagyott némi kivetnivalót maga után a kivitelezés, de ebből egyrészt laikusként aligha látni valamit, másrészt összességében még a kritikusok is elismerésüket fejezték ki.  

Ráadásul az, hogy egy ekkora projektet egyedül bevállalt arról tanúskodik, hogy tényleg a legjobbat akarta adni a kisfiának. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top