nlc.hu
Otthon
6 szokás, amellyel mindig rend lesz otthonunkban

6 szokás, amellyel mindig rend lesz otthonunkban

Kimerítő rendezetlen környezetben élni, könnyen kiéghetünk a takarításban, mivel folyton kezdhetjük azt elölről. Azonban néhány lépéssel mindezt elkerülhetjük.

Otthonunk rendben tartása kihívást jelenthet, de könnyű elérni, hogy ne érezzük ezt mindennapos nyűgnek. A rendezett otthon titka, hogy olyan szokásokat alakítunk ki, amelyek eleve megakadályozzák a rendetlenség kialakulását. Jelentheti ez azt, hogy rendezetten tartjuk hálószobánk, patyolattiszta a fürdőszobánk, vagy akár Pinterestre illően rendezett a kamránk. Bemutatunk 6 szokást, amelyekkel egész évben rendben tarthatjuk otthonunk.

Még ha nem is tudjuk ezeket mind betartani, próbáljunk legalább egyet-kettőt. Meg fogunk lepődni, mennyivel rendezettebb lesz a lakás.

Rendetlenség menet közben

Túlságosan megterhelő a gondolat, hogy minden évszakban egy nagyobb lomtalanítási projektet kell végrehajtanunk? Ahelyett, hogy minden évszakban rettegünk egy nagy, egész házra kiterjedő lomtalanítástól, egyszerűen csak szabaduljunk meg a felesleges holmiktól rendszeresen. Ezt ütemezhetjük aszerint, hogy mi fontos számunkra. Például a garázst rendbe rakhatjuk minden hónap első napján. Töltsünk negyedórát azzal, hogy minden szombaton átnézzük a kamrát. Amikor a fürdőszobaszekrények kezdenek kicsit rendetlenül kinézni, szabaduljunk meg 10 perc alatt a régi és lejárt szavatosságú termékektől.

Csökkentsük az újrahasznosítható zacskókat

Élelmiszerek műanyag zacskókban.

Csökkentsük zacskóhasználatunkat!

Egy nagy zacskóban tartjuk a többi zacskót? Annyi újrahasznosítható táskánk van, hogy akár boltot is nyithatnánk?

Akinek ismerős ez a helyzet, annak sürgősen kezdő lépéseket kell tennie azért, hogy kordában tartsa túlfogyasztását. Kezdjük azzal, hogy vigyünk magunkkal mindenhová ilyen zacskókat, hogy bárhová megyünk, sose kelljen újat vásárolnunk. Idővel csökkentsük ezeknek a számát, és törekedjünk arra, hogy használjunk kevesebb műanyag zacskót. Nem csak környezettudatosabbak leszünk ezáltal, hanem a zacskók áradatát is megfékezhetjük otthonunkban.

Napi 10 perc rendrakás

Tudjuk jól, hogy sokszor nagyon nehéz utolérni magunk, azonban biztosan van napi 10 percünk arra, hogy a  rendetlenséggel megbirkózzunk. Állítsunk be egy időzítőt telefonunkon, és válasszunk ki a lakásban egy területet, amely a legnagyobb figyelmet igényli. Nem számít, melyik helyiséget választjuk, a lényeg az, hogy mindennap egy kicsivel rendezettebb legyen a tér, amelyben élünk.

Szezonális szekrényrendezés

Ruhahullám elől menekülő nő.

Ha ismerős ez az érzés, akkor mindenképpen szortíroznunk kell

Kötelezzük el magunk amellett, hogy negyedévente átvizsgáljuk gardróbunk. Próbáljunk megszabadulni azoktól a dolgoktól, amelyek már nem illenek ránk, elhasználódtak, vagy egyszerűen soha többé nem fogjuk viselni őket. Ezzel pénzt is spórolhatunk, mert a leltározás révén olyan darabokra bukkanhatunk, amelyekről teljesen megfeledkeztünk, de ezután már szívesen hordanánk.

Gyűjtsük össze a gyakran használt tárgyakat

Néhány tárgyat napi szinten használunk és sokszor véletlenszerű helyeken felejtjük őket. Hiába égetően fontos kellékei a mindennapoknak, sok időt fecsérelünk el azzal, hogy ezeket keresgéljük. Szerezzünk egy csinos kosarat, és tartsunk benne minden olyan tárgyat, amely naponta többször fordul meg a kezünkben. Legyen ez akár kézműves projekt, körömreszelő, töltő vagy kedvenc rágcsálnivaló. A kis tárolónkból bármikor előkaphatjuk őket, és soha nem lesz káosz. Ha ezek a holmik a helyükön vannak, soha nem fognak eltűnni, és időt sem kell töltenünk a keresgéléssel.

Kezeljük a leveleket

Leveleket nézegető férfi.

Stresszelhet minket a sok olvasatlan levél

Akár a való életben, akár virtuálisan, nagyon hamar felgyűlnek a levelek. Utáljuk nézegetni a papírhalmokat is, meg a sok olvasatlan e-mailt is. Szánjunk időt a levelek megnyitására, de csak akkor, ha valóban készen állunk, hogy átnézzük ezeket a küldeményeket.

Elég, ha kiválasztunk egy héten néhány napot, amikor pár percet csak a levelek szelektálására szánunk. Ha töröljük a kéretlen e-maileket, akkor a virtuális szénlábnyomunkat is csökkenthetjük ezáltal.

Utasítsuk vissza a nem kívánt dolgokat

Mindannyian kapunk néha olyan dolgokat, amelyeket nem akarunk. Legyen szó egy halom könyvről, amelyet barátunk hoz át, ingyenes újrahasznosítható táskákról, vásárláshoz járó ajándékokról és egyéb dolgokról, amelyeket sosem kértünk. Gondoljuk végig, hogy tényleg szükségünk van-e ezekre a tárgyakra. Ha nem akarjuk, hogy a házunkban fogják a port, akkor eleve ne vegyük el őket.

(Forrás: Real Simple, Fotó: Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top