Szexi úszódresszek és Borat-bikinik – Ilyen volt a Miami Fürdőruha Divathét

A kifutókon már a 2019-es Resort-kollekciókat vonultatták fel, ennél jobbkor azonban nem is tehették volna, hiszen így előrelátóan vethetjük bele magunkat a leárazásokba, tudván, mik lesznek a trendek a vízparton.

Óriási piros pont jár az idei Miami Swim Weekért a szervezőknek, ugyanis ennél sokszínűbb divathét talán még nem is volt. Képviselte magát minden bőrszín és testméret, láthattunk szoptató anyát és amputált lábú modellt is a kifutókon. Kis mellek és telt keblek egyforma gyakorisággal töltötték meg a bikinifelsőket, mint ahogyan a fenékméret is széles skálán mozgott, így remélhetően minden nő számára megadatott a lehetőség, hogy elképzelje, rajta hogyan mutatnának az egyes fazonok.

Mielőtt bemutatnánk a legdögösebb egyrészes fürdőruhákat és bikiniket, jöjjenek azok a trendek, amelyek mindkét típus esetén meghatározóak voltak.

FODROK

Nemcsak nőiesek de hasznosak is lehetnek a fodrok egy fürdőruhán, láthattuk ezt az idei felhozatalban is: nagyíthatják optikailag a melleket, takarhatják finoman a pocakot, kihangsúlyozhatják csípőnk vonalát, egyszóval igazán jó kis pajtásaink, ha okosan választunk.

Megnézem
Összes kép (8)

SÁLSZERŰ FELSŐRÉSZ

Az egyik legszexibb fürdőruhatípus egész biztosan a sálszerű, a melleken okosan eligazgatott felsőrésszel operáló változat. A mély kivágás egyrészes fürdőruha esetén is adottsága, olyannyira, hogy sok kifutói darab bizony csak napozáshoz való, máskülönben félő lenne, hogy egy szempillantás alatt félrecsúszik.

Megnézem
Összes kép (8)

JÁTÉKOS PÁNTOK

Továbbra is divatban maradnak a testen tekergő pántok, mint ahogyan az oldalt pántokkal egyben tartott egyrészes darabok is megőrzik menőségüket. Többféle variációban is feltűntek, de egytől egyig azzal a célzattal, hogy tovább fokozzák a szexi megjelenést.

Megnézem
Összes kép (10)

MINIMÁL

Azok is megtalálhatják a számításukat, akik inkább a letisztult stílust kedvelik, számos egyszínű, egyszerűbb, mégis okosan kidolgozott vonalvezetésű darabot láthattunk, amelyek a színek terén is elsősorban a visszafogott árnyalatokat részesítették előnyben.

Megnézem
Összes kép (7)

FÉMES CSILLOGÁS

Míg fekete fürdőruhát alig lehetett látni, a fémesen csillogó ezüst- és aranyszettek számos kollekcióban helyet kaptak. Érthető módon a glamúros színeket szexi fazonokkal párosították, dögös sellőlányoknak a viseletük kötelező.

Megnézem
Összes kép (10)

SPORTOS

A sportos csapat nyilván nem maradhat ki egyetlen év fürdőruha trendjei közül sem, az uszodák bája így most is helyet kapott. Geometrikus minták, feliratok, color blocking jellemzi leginkább ezt az irányzatot.

Megnézem
Összes kép (8)

EXTRÉM VONALAK

A legextrémebb fazonok – a szigszalagos csapatokon kívül – a ’90-es évek magasan kivágott Baywatch-fazonját tolták túl olyannyira, hogy maga Borat is megirigyelhetné őket. A szeméremdombot épp csak takaró anyag szinte függőlegesen szánt át a hason, nem ritkán egyből a mellet takaró rész pántjaként élve tovább. Mit is mondhatnánk, ezt a típust csak bevállalósoknak ajánljuk.

Megnézem
Összes kép (5)

BANDÁZSBANDA

A bandázstopos bikinik és pánt nélküli egyrészesek egyaránt népszerű fazonok maradnak, amikből a sportostól a végzetasszonya-fazonig mindenféle látható volt a Miami Swim Weeken.

Megnézem
Összes kép (5)

Az egyrészes szexi

A helyzet az, hogy az egyrészes fürdőruhák alaposan kinőttek az úszódressz kategóriából, és a 2018/19-es Resort-kollekciókban legalább annyi volt a szexi egyrészes, mint a szexi kétrészes. Talán amiatt, hogy egy bikini már alapból is fedetlenül hagyja testünk nagy részét, míg egy egyrészes darabnál nagyobb a „láttatni engedés” játéktere, egy köldökig kivágott fürdőruhát pedig nagyobb eséllyel vállal be mindenki, mint egy hasonló utcai öltözéket.

A tervezők biztosan így voltak ezzel, ugyanis hemzsegtek az extra mélyen kivágott darabok. A gyakorlatban azért érdemes lesz majd csekkolni, hogy kis mellek esetén megfelelően trükkös-e a formakialakítás és a szín, hogy javítson valamelyeset a látványon, nagy mellűek számára pedig kérdés, helyükön tartja-e a „lányokat” a kiszemelt fürdőruha. De ne legyünk kegyetlenek, így van ez minden fazonnál.

MÉLYEN DEKOLTÁLT

Megnézem
Összes kép (7)

OLDALT KIVÁGOTT

A bikinitől sokszor csak egy kis has felett lenyúló anyagocska különbözteti meg a szexi egyrészesek archetípusát, amelyből a jövő évi ajánlások között is szerepelt pár mutatós darab. Ha van már ilyenünk otthon, legyünk nyugodtak, biztosan divatos lesz később is, ha pedig nincs, mérlegeljük, jól áll-e pocakrészen annyira, hogy bevállaljuk.

Megnézem
Összes kép (6)

Bikinit mindenkinek!

Az ajánlások igyekeznek megerősíteni mindenkit: viseljünk bátran bikinit, ha ahhoz van kedvünk, legyen a méretünk XXS vagy XXL. A bámészkodókra pedig tegyünk nagy ívből. Inkább azt döntsük el, milyen fazonhoz van kedvünk, melyiket érezzük a legelőnyösebbnek magunkon. A klasszikus típusok mind megtalálhatóak lesznek, láttuk már a sportosat és a pánt nélkülit, most pedig jöjjön a két alapcsapat, a falatnyi háromszöges és a magas derekú bugyival kombinált.

HÁROMSZÖG FAZON

Brazília lakossága biztos, hogy depresszióba süllyedne, ha a falatnyi, háromszöges bikinikről egyszer kiderülne, a következő bikiniszezonra már nem lesznek divatosak, de nem kell aggódni, ez valószínűleg sohasem fog bekövetkezni. A következő időszakra is elkészültek az anyagspórolós fazonok, mutatjuk is a legjobbakat.

Megnézem
Összes kép (7)

PIN-UN FAZON

A magas derekú bugyival kombinált bikinik igazán előnyösek lehetnek, ha valaki szeretné egy picit laposítani a pociját, és a derékhurkákat némileg kordában tartva mutatná meg habtestét a fövenyen. Roppant nőies fazon, amit a fiús, oszlop alkatúakon kívül egyszer mindenkinek érdemes lenne kipróbálnia.

Megnézem
Összes kép (8)