Látványos változások jellemezték a Milánói Divathetet, nagy kedvencektől vettek búcsút a tervezők, amik helyébe két meghatározó divattrendet léptettek. A neon színek egyértelműen kifutottak, feltűnően kevés volt pliszírozott szoknyákból is, a (mű)bőr ruhák hiánya pedig már amiatt is látványos volt, hogy az olasz divathétről volt szó. A részleteiben is nőies, elegáns szabásvonalak azonban így is megmaradtak, amelyeket az örök fekete mellett szívesen párosítottak földszínekkel. A sziluetteket a puffos ruhaujjak határozták meg, melyeket nemcsak blúzokhoz, ruhákhoz ajánlanak, de a kabátok esetén is népszerűek voltak a bő ujjkialakítások.
Biztos a barna
A Londoni Divathéten már középpontban került a középbarna szín, mint afféle új fekete, amihez szépen hozzápárosítottak minden lehetséges árnyalatot (vagy hagyták önmagában érvényesülni némiképp öreges jellegét). Milánóban mindez megismétlődött, sőt, néhányan még vonzóvá is tették azzal, hogy egy igazán meleg, árnyalatát választották, amelyet még inkább kiemeltek a világoskék hűvös jellegével. Ezt láthattuk a Boss, a Vivetta és az Ultrachic kifutóján is, míg a Boss álomszép kabátokat is tervezett a csokibarnává szelídített színben.
galéria
Megnézem
Összes kép (8)
MFW2020FW_barna_1
Boss (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_barna_3
Ultrachic (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_barna_5
Vivetta (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_barna_8
Boss (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_barna_6
Max Mara (Fotó: Pietro D'Aprano/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_barna_2
Calcaterra (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_barna_4
Jil Sander (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_barna_7
Salvatore Ferragamo (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
Popeye-ujjak
A gigapuffos ruhaujjak már a tavaszi trendeket is meghatározzák, elég, ha körülnézünk a fast fashion üzletekben, csak úgy tülekednek a méretes ingujjak mindenfelé. Ha tetszik a trend, megéri egy-egy darabot beszerezni, az őszi-téli szezonban is velünk maradnak a látványelemnek sem utolsó ruhakialakítások. Milánóban még csavartak is egyet a dolgon, több helyütt tűntek fel olyan darabok, melyeknél nem a vállrésztől, hanem a felkartól buggyasztották a ruhaujjakat, amitől némileg fura, Popeye-hatása lett a felsőknek. A Fendi, a Max Mara és a Jil Sander is kifutóra állított ilyen szetteket, amelyek ha túlságosan extrémnek tűnnek hozzá, hogy beépítsétek ruhatáratokba, inspirációként vessetek inkább egy pillantást az Etro vagy a Sportmax ruháira. Náluk igazi, időtálló darabokat láthattok a témában.
galéria
Megnézem
Összes kép (11)
MFW2020FW_puffos ujju ruhak_1
Fendi (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_puffos ujju ruhak_2
Max Mara (Fotó: Pietro D'Aprano/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_puffos ujju ruhak_10
Fendi (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_puffos ujju ruhak_6
Etro (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_puffos ujju ruhak_11
Fendi (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_puffos ujju ruhak_3
Antonio Marras (Fotó: John Phillips/WireImage)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_puffos ujju ruhak_8
Alberta Ferretti (Fotó: Victor Boyko/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_puffos ujju ruhak_9
Jil Sander (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_puffos ujju ruhak_4
Sportmax (Fotó: Daniele Venturelli/Daniele Venturelli/Getty Images )
Fotó megosztása:
MFW2020FW_puffos ujju ruhak_5
Emporio Armani (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_puffos ujju ruhak_7
MSGM (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
Krémbézs
Részünkről ezt a trendet már a tavaszi időszakra is szívesen átvesszük, az egészen világos krémszíntől a világosbézsig futó keskeny színskálát tucatnyi módon használták fel a tervezők. A naturális földszínek alapból is meghatározták a teljes Milánói Divathetet, közülük pedig a már említett középbarna mellett ezek a világos tónusok voltak, melyek a leggyakrabban visszatértek. Egyik nagy kedvencünk a Philosophy nadrágos szettje, de a Boss kabátjai és a Fendi kötött pulcsija láttán is nagyot dobbant a szívünk.
galéria
Megnézem
Összes kép (12)
MFW2020FW_bezs drapp ruhak_7
Philosophy (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_bezs drapp ruhak_1
Jil Sander (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_bezs drapp ruhak_3
Fendi (Fotó: Daniele Venturelli/Daniele Venturelli/Getty Images )
Fotó megosztása:
MFW2020FW_bezs drapp ruhak_2
Genny (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_bezs drapp ruhak_5
Sportmax (Fotó: Daniele Venturelli/Daniele Venturelli/Getty Images )
Fotó megosztása:
MFW2020FW_bezs drapp ruhak_4
Max Mara (Fotó: Pietro D'Aprano/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_bezs drapp ruhak_6
Salvatore Ferragamo (Fotó: Tullio M. Puglia/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_bezs drapp ruhak_8
Bottega Veneta (Fotó: Pietro S. D'Aprano/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_bezs drapp ruhak_9
Boss (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_bezs drapp ruhak_10
Boss (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_bezs drapp ruhak_12
Calcaterra (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_bezs drapp ruhak_11
Versace (Fotó: Victor Boyko/Getty Images)
Fotó megosztása:
Nagykabátok
A téli szezonra télikabát is dukál, ebből Milánóban az egyenes fazonú, öv nélküli, így meglehetősen robusztus változatok képezték az ajánlások fősodrát. Ilyeneket az elmúló téli szezonban is tucatjával láthattunk az üzletekben és kétségtelenül nagy előnyük, hogy ápolnak és eltakarnak, de ugyanilyen intenzitással zömökké is tehetnek, így a trendkövetéssel érdemes csínján bánni. Kedvenceink a Boss és az Alberta Ferretti kifutóján vonultak, a Max Mara és az Ultrachic pedig igazán csinos, rövid fazonban is prezentálta a kabáttrendet.
galéria
Megnézem
Összes kép (10)
MFW2020FW_kabatok_3
Boss (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_kabatok_4
Alberta Ferretti (Fotó: Victor Boyko/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_kabatok_5
Prada (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_sarga_8
Ultrachic (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_kabatok_8
Emporio Armani (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_kabatok_1
Marni (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_kabatok_2
Ports 1961 (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_kabatok_6
Max Mara (Fotó: Pietro D'Aprano/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_kabatok_7
Tod's (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_puffos ujju ruhak_11
Fendi (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
Sárga
Még egy színt ki kell, hogy emeljek a divathét forgatagából, mégpedig a sárgát. 2018-ban minden róla szólt, és a múlt évet is erősen meghatározta vidámságával, Milánóban pedig úgy döntöttek, a következő őszi-téli szezonban is helye van a napsárga melegségének. A döntés persze érthető, a földszínekhez remekül illik, ráadásul a szintén divatos kékhez és zöldhöz is nagyszerűen párosítható. A könnyed selymeken ragyoghat, mint az arany (Ultrachic), a nehezebb textíliákat, mint a szövetet, bársonyt (Gucci) pedig lággyá teheti jelenléte.
galéria
Megnézem
Összes kép (10)
MFW2020FW_sarga_2
Fendi (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_sarga_6
MSGM (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_sarga_1
Prada (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_sarga_9
Ultrachic (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_sarga_3
Tod's (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_sarga_4
Marni (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_sarga_5
Marco De Vincenzo (Fotó: Pietro S. D'Aprano/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_sarga_7
Ermanno Scervino (Fotó: Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_sarga_10
Gucci fashion show as part of Milan Fashion Week Fall/Winter 2020-2021 on February 19, 2020 in Milan, Italy. (Photo Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
MFW2020FW_sarga_11
Gucci fashion show as part of Milan Fashion Week Fall/Winter 2020-2021 on February 19, 2020 in Milan, Italy. (Photo Estrop/Getty Images)
Fotó megosztása:
Max Mara 2020 ősz-tél (Fotó: Stefania D’Alessandro/Getty Images)