Távolabbról származik a pizsama, mint gondolnánk, és még csak száz éve, hogy éjszakáinkat vele töltjük.
Egész éjszaka körbeölel, melenget, velünk marad reggelig, sőt mostanában jó, ha délre sikerül megválnunk tőle. Az egzotikus keletről jött, minden vonzó tulajdonsága ellenére mégis úgy tűnik, évszázadokig hagytuk udvarolni, míg végül úgy döntöttünk, ágyunkba engedjük. Nem, nem a férjünkről (vagy szeretőnkről, barátunkról van szó – kéretik a helyes megnevezés behelyettesítése), hanem a pizsamáról.
Távoli kezdetek
Nemcsak a pizsama szó, hanem maga az öltözék is a keleti országokból érkezett Európába. Eredetileg bő, derékban megkötött férfinadrágot értettek alatta. A perzsa pāy-jāmeh, vagyis láböltözet szóból eredeztethető az elnevezés, amelyet a hindi nyelvbe is átvettek, ott pae jama vagy pai jama formában volt megtalálható és állítólag innen származnak európai elnevezései is. A nadrágtípus az Oszmán Birodalomban, valamint az indiai szubkontinens országaiban, így Indiában, Nepálban, Srí Lankán, Bangladesben, Pakisztánban is ismert volt.
A keleti népek férfijai tehát már évszázadokkal az európaiak előtt viselték a lezser, puha nadrágot, de nem alvás céljából, hanem nappali öltözékük részeként. Európán belül először Angliában bukkant fel a pizsama, a 17. században mint egyfajta pihenéshez szánt ruha, de ekkor még nem terjedt el széles körben a viselése.
1870: amikor a férfiak nadrágra cserélték a hálóinget
Úgy tartják, a pizsama egészen az 1870-es évekig nem rendezte át az éjszakai ruhaviselési szokásokat, akkoriban azonban az indiai brit gyarmatok telepeseinek köszönhetően terjedni kezdett a pizsamaviselés, amit körüllengett a távoli országok egzotikuma. Sokáig azonban kizárólag a férfiak ruhatárában jelent meg a nadrág, illetve a hozzá viselt gombos, ingszerű felsőrész, mely kétségtelenül több meleget és kényelmet tudott nyújtani mint az alul nyitott, hosszú hálóruhák. A pizsamákkal egy időben váltak népszerűvé a férfi jégeralsók is, vagyis a hosszú, szűkebb nadrágból és felsőrészből álló, alsóneműnek is hordott ruhák, amik hűvösebb éghajlatú országokban terjedtek el, sokak számára pedig egyben az éjszakai viseletet is jelentették.
Az 1890-es években a pizsama gyapjúból vagy selyemből készült és addigra már széles körben átvette a férfiak addigi, alváshoz viselt, hosszú hálóingének szerepét, majd az 1930-as évekre már valódi alapdarabnak számított a férfiak gardróbjában. Olyannyira, hogy elegánsabb, selyemből vagy pamutból készült darabok esti, otthoni öltözékként is elfogadott viseletnek számítottak.
Stan és Pan, jégeralsó és pizsama. Stan Laurel fehér jégeralsót viselt nyakkendővel, Oliver Hardy pedig egy pöttyös pizsamát, ezen az 1930 környékén készült fotón. (Fotó: John Kobal Foundation/Getty Images)
A pizsama népszerűségéről is Coco Chanel tehet
A nők esetén talán még az első szüfrazsettekben sem merült fel a gondolat, hogy az esténként szobájukba látogató férjük előtt férfiruhába mutatkozzanak, a századfordulón a hölgyek számára kizárólag (az anyagi lehetőségekhez képest) díszített és finom anyagú hálóingek jelenthették az éjszakai viseletet.
A változást a húszas évek hozta el e téren, köszönhetően Coco Chanelnek, aki többféle alkalomra és többféle módon is szívesen viselt pizsamát: otthoni semmittevésekhez, vízparti öltözékként, de társaságban is elfogadhatónak találta, és igyekezett is meggyőzni a nőket arról, hogy nemcsak a hálóingek abszolút stílusos alternatívája lehet, hanem az alvásnál szélesebb tevékenységi kör is létezik, amelyhez sikkesen párosítható egy bő szárú nadrág és egy lezser, ingfazonú felső.
Hölgy szaténpizsamában. (Fotó: George Rinhart/Corbis via Getty Images)
Szavai értő fülekre találtak és az évtized közepére (legalábbis a felsőbb társadalmi körökben) divattá vált, hogy a hölgyek pizsamában mutatkoztak. A harmincas évektől a női változatok esetén a pizsamanadrágok szára bővülni kezdett és egészen méretes, már-már szoknyának tűnő fazonokban jelent meg, amelyet szívesen viseltek a promenádokon, vízpartokon is, de esti, alkalmi öltözéknek is elfogadottak voltak. Ahogyan a Vogue egy 1931-es számában írták: „A hölgyek viselhetnek és viselnek is pizsamát, ha kisebb, formális vacsorát tartanak otthonukban, vagy olyanokhoz hivatalosak vacsorára a városban, akiket jól ismernek, a női nem fiatalabb, lázadóbb tagjai pedig akár a színházba is felvehetik.”
A pizsamás szetteket a változatosság jellemezte, a bőszárú nadrágokat szívesen párosították ujjatlan, pántos felsőkkel, mélyen dekoltált blúzokkal, elegáns típusaikhoz kis kabátkák is tartoztak. Maga Coco Chanel is szívesen variálta a bő nadrághoz választott felsőrészeket kedve és az adott alkalom szerint.
A nők férfi pizsamák iránti lelkesedését egy 1934-es film korbácsolta fel, az Ez történt egy éjszaka című romantikus vígjátékban Claudette Colbert férfi pizsamát viselt, innentől pedig nők millió számára vált vonzó alternatívává a férfias vonalvezetés.
Ez történt egy éjszaka – A film, amely népszerűvé tette a férfipizsamákat a nők körében is. A fotón a két főszereplő, Clark Gable és Claudette Colbert. (Fotó: The Hollywood Archive / Hollywood Archive / Profimedia
A strandokról kiszorult, a fogadásokról nem
Napozóruhaként való viselete a fürdőruhák elterjedésével egyenes arányban csökkent, a második világháború már ez utóbbi felfutását tette kis időre zárójelbe, hogy aztán a háborút követő, alapanyag-hiányos évek elhozzák a bikinik korát, a pizsamát pedig kiszorítsák a vízpartokról.
Az esti partikról azonban továbbra sem hiányoztak. 1960-ban egy Irene Galitzine nevű divattervező volt az, aki megtervezte a palazzo pizsamát, ami valójában egy selyemből készült, esti alkalmi viselet volt. Egészen bő és szűk szárú változatokat is tervezett, az volt velük a célja, hogy a korszak megszokott esti, alkalmi ruháinál formabontóbbat alkosson, így jött az ötlet, hogy a pizsamák formavilágához nyúl. Galitzine tervezői stílusát számos híresség imádta, Claudia Cardinale, Elizabeth Taylor, Jackie Kennedy és Audrey Hupburn is szívesen vásárolt általa tervezett ruhákat. A lágy, nőies vonalakat olyan profin ötvözte a minimalizmussal, a boudoir hangulatot az eleganciával, hogy senkinek nem jutott eszébe azért kritikával illetni, mert vásárlóit neglizsében hagyta megjelenni.
Palazzo pizsama a Christian Diortól, 1966-ból. (Fotó: by David Cairns/Express/Hulton Archive/Getty Images)
Mindezek alapján valójában teljesen elfogadható és normális választás, ha valaki az otthonmaradós mindennapokat pizsamában nyomja, mégis, a hatvanas évek óta olyannyira csökkent a ruha renoméja, hogy a világ szinte felhördült, mikor 2015 táján mint divatos, alkalmi ruhák tértek vissza selyemből készült, férfipizsama szabású típusai. Ezek a változatok máig divatosak, ha kevésbé formális eseményről van szó, de hozzá kell tenni, a stílusos megjelenéshez hozzátartozik, hogy finom, első osztályú anyagból készült változatot viseljünk, ne olyat, amit valamelyik fast fashion butik leárazásán vettünk.
