Visszatér gyerekkorunk hangja

Szerinted nem hiányzik a tévéből egy olyan műsor, mint a Cimbora, csak a mai gyerekekre hangolva?

Régóta álmodozom egy ilyen műsorról, ezt egy komoly, felkészült stábbal kellene átgondolni, pszichológusokkal, fejlesztőpedagógusokkal, óvodapedagógusokkal, tanítókkal, televíziós szakemberekkel. Ma már nem lehet úgy műsort készíteni gyerekeknek, mint huszonöt évvel ezelőtt. Ismerni kell a mai tévénézési szokásokat, mélyen belelátni a mai családok életébe ahhoz, hogy a gyerekek valóban nézzék ezt a műsort. Fontos, hogy kellőképp ingerdús legyen, ugyanakkor ne legyen megalkuvó: azokat az értékeket nyújtsa, mint annak idején a 70-es, 80-as évek gyerekműsorai is. Volnának ötleteim, volna benne interakció, verstanulás, és animáció… az ilyen befektetések hosszú távon szellemiekben és anyagiakban is megtérülnek.

Most mennyire jutnak el a jó gyerekzenék a gyerekekhez?

Az utóbbi tíz évben történt egy nagy változás: az egészen kicsi gyerekek is szinte csak a felnőtteknek szóló zenéket hallgatják, ami erősen köszönhető a valóságshow-k és tehetségkutatók hatásának. Ez a világon mindenütt így van. A gyerekek hamar rákapnak ezekre a műsorokra, hiába kezdődnek este 8-9 után. A nekik szóló magaskultúra jó ideje luxuscikké vált, mert a művelődési házak haldoklanak az egész országban, kevés a támogatás. Csak egy meglehetősen szűk, nem feltétlenül tehetős réteg az, amely tudatosan választ programot a gyermeke számára.

Fotó: Hajdú András

Miért fontos ez?

Sokan elfelejtik, hogy a zenének nevelő hatása van. A koncertjeimen van olyan rész, ahol feladatokat adok a gyerekeknek, hogy tapsoljanak vissza egy ritmust, énekeljenek utánam egy dallamot, utánozzunk hangokat, vagy mozogjunk és tapsoljunk egyszerre. Figyelnek, utánoznak, okosodnak, ügyesednek. Máskor szabadon táncolhatnak, kibontakozhat a kreativitásuk, a fantáziájuk. Sokféleképpen lehet a gyerekeket zenével nevelni.

Az is jó, ha egy 4-5 éves Tolvai Renátát vagy Caramelt hallgat, de ők nem olyan szövegeket énekelnek, amik egy kisgyerek fantáziáját le tudnák kötni, vagy a képességeiket fejleszteni. Többletet ad, de alapvetően szükség van arra a képességfejlesztésre, amelynek segítségével játszva tanulhat a gyerek szöveget mondani, olvasni, helyesen írni, ha iskolába megy.

Létezik egy országos program, a Ringató, ami kifejezetten kicsiknek szól, kétéves korig ajánlott. A felnőttek ott a gyerekekkel együtt ölbeli játékokat, mondókákat, gyerekdalokat, népdalokat tanulhatnak. Ez olyan tudás, amely évszázadokig szájról szájra terjedt, mára azonban kikopott a köztudatból. Ezek a játékok segíthetnek a testséma, a térbeli-síkbeli tájékozódás könnyebb kialakulásában, a mozgáskoordináció, a figyelem, memória fejlődésében, és nem utolsósorban az érzelmekre is hatnak.

Tavaly egy hónapot töltöttél Erdélyben népdalgyűjtéssel. Lehet még eddig ismeretlen dalokat találni?

Nem jellemző, inkább az élményért mentem, hogy találkozhassak azokkal az emberekkel, akik ezt a nyelvet, a mezőségi zenét, táncot az anyanyelvükként beszélik. Kallós Zoltánt látogattam meg először, aki az ötvenes évek óta gyűjt ott zenét, és a fejében van térképszerűen, hogy melyik faluban ki él, ki milyen dalt tud. Ő javasolta, hogy mindenképpen menjek el Magyarszovátra, ez egész Erdély leggazdagabb népdalkincsű települése. Hogy miért éppen ez a település maradt meg, mint szellemiekben gazdag falu, azt nem tudom. Ott ma is kifejezetten sok olyan emberrel lehet találkozni, akiknek nem foglalkozásuk az éneklés, mégis magas művészi teljesítményt nyújtanak.

Fotó: Szilágyi Stefi

A kis erdélyi falvakban mindig is szerény körülmények között éltek, mégsem panaszkodnak. Mit tanulhatnánk el tőlük most, a válságban?

Akikkel megismerkedtem, nemigen panaszkodnak, jó kedélyűek, hajnalban kelnek és késő este fekszenek. Rossz szó nem hagyja el a szájukat, nem kaptam fel a fejem arra, hogy valakit kibeszéltek volna, acsarkodtak, irigykedtek volna. Viszont humor mindig akad bőven. Televíziót a legritkábban néznek, nincs rá idejük. Vagy ha mégis, tévénézés közben jár a kezük, morzsolják a kukoricát, fejtik a paszulyt. Ételt ki nem dobnak. Nem termelnek szemetet. Újrahasznosítanak. Kevés vizet használnak. A betérő vendéget bármikor befogadják, étellel, ággyal kínálják. Az életmódjukat városi emberre nem lehet ráerőszakolni, de tanulni érdemes  tőlük.

Vitai Ildikót hogy mutatnád be azoknak, akik a hangján nőttek fel, de a nevét talán nem is ismerik?

Ildikót a nagyközönség a televízióból ismerhette meg a 70-es, 80-as években a Cimborából, a Pengetőből, a Családi körből. Abban az időben egymást érték a művelődési házakban adott koncertek. Ezekre akkoriban a kistelepülésekről is emberek százai jártak. Kijött a munkásember a gyárból, és hallgatta, ahogy Mensáros László Thomas Mannt olvasott fel. Vagy a munkásasszony a gyárból letette a cókmókját, kicsit rendbe szedte magát, és este meghallgatta Vitai Ildikót, aki Nemes-Nagy Ágnest énekelt. Kevesebb műsor ment a tévében, nagyobb értéke volt a művészi teljesítménynek, az élő előadás varázsának. Ha ma kimondjuk Vitai Ildikó nevét, lehet, hogy nem ugrik be, de ha elkezdem énekelni, hogy Este jó, este jó, este mégis jó, akkor harminctól felfele a többség elérzékenyül.

Megváltozott ő, mióta nem láttuk?

Az utóbbi huszonöt évben alig állt színpadra. Kinyomoztam az elérhetőségét, mert nekem nagy ideálom, egyévesen kezdtem a dalait hallgatni. Tudtam, hogy itt van közöttünk, és bíztam benne, hogy még mindig énekel. A nagymamám lehetne. Szellemileg friss, fiatalos, mosolygó szép nő, akinek színpadon a helye.

Több koncertet is terveztek?

Jó lenne, de először el kell valahogy kezdeni. Szeretnék ezzel a műsorral utazni az országban és a határon túl is.