nlc.hu
Szabadidő
Színes csodát fogtak ki a kiskorpádi „Koiországban” – fotó

Színes csodát fogtak ki a kiskorpádi „Koiországban” – fotó

Ilyen halakat sem látni mindennap.

A Kiskorpádi szigetes tó – vagy ahogyan a horgászok nevezik: Koiország – különösen kedvelt hely a magyar horgászok körében. Nem nehéz megérteni, miért: a 100 évvel ezelőtt létrehozott Somogy megyei mesterséges tóba 2017 óta kizárólag 10 kilogramm feletti példányokat telepítenek, a főként koi pontyokból és amurokból álló halállományt pedig folyamatosan gyarapítják – írja a Sokszínű vidék.

Az idei horgászszezon április első napjaiban kezdődött, a tógazda, Kovács Mihály pedig már fel is töltött néhány kapást a Facebookra. Titokban persze mindenki azt várja, mikor fogják ki először a tó legnagyobb halát, Juliskát. A halakat mérlegelés után természetesen visszaengedték a vízbe.

Az egyik halat Kovács „színes csodaként” jellemezte:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top