nlc.hu
Szabadidő
Megvan, mikor érkezik a Killing Eve következő évada

Megvan, mikor érkezik a Killing Eve következő évada

A BBC bejelentette, mikor tűzi műsorra a népszerű sorozat folytatását.

Bár a Killing Eve (Megszállottak viadala) a BBC alkotása, a magyar rajongók az HBO GO-n láthatták a Jodie Comer és Sandra Oh nevével fémjelzett széria első két évadát. Érdekesség, hogy a sorozatot író Phoebe Waller-Bridge az új évadban már nem működik közre, feltehetően azért is, mert közben főszereplőként hatalmas sikert aratott a Fleabag című sorozatával. Az írói feladatokat így Suzanne Heathcote látja majd el – írja a LADBible.

Az új évadban újra feltűnik majd a Jodie Comer által alakított Villanelle, és fény derül majd a Sandra Oh által alakított Eve sorsára is. 

A sorozatot eőször a BBC America nézői láthatják áprilisban, azután majd a britek következnek, és feltehetően azután lesz majd elérhető a harmadik évad a HBO GO felhasználói számára. 

Sandra Oh (b.) és Jodie Comer (j.), a Killing Eve két főszereplője (Fotó: Getty Images)

A számtalan díjjal kitüntetett sorozat rajongói pedig már most örülhetnek, mivel biztos, hogy elkészül a negyedik évad is, amely várhatóan 2021. áprilisában jelenik meg az Egyesült Államokban, illetve jövő nyáron Nagy-Britanniában. 

Sarah Barnett, a BBC America társtulajdonosa, az AMC Networks Entertainment Group elnöke azt mondta a harmadik évaddal kapcsolatban, hogy „a rajongók nem fognak csalódni”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top