A modern okostelefonoknak ma már akár egy-két parancsszóval is kiadhatunk különféle utasításokat, nem kell ehhez feltétlenül a képernyőt tapicskolni. Az Apple készülékein Siri, míg az androidos telefonokon és táblagépeken a Google Assistant teljesít szolgálatot. Mellettük létezik még az Amazon okoshangszóróiba és hasonló eszközeibe beépített Alexa is, tőle szintén megkérdezhetjük, hogy például holnap milyen idő lesz, vagy hogy milyen a forgalom a lakásunk és a munkahelyünk között. Persze ez utóbbi funkciót most, a koronavírus-járvány idején csak kevesen használják.
Egy Frank Lantz nevű társasjáték-fejlesztő viszont már korábban felismerte a digitális asszisztensekben rejlő lehetőséget, amikor elkészítette a Hey Robot nevű játékát, amely a sokak által ismert és kedvelt Tabu nevű társasra hasonlít. Annyi a különbség, hogy itt a játékosok nem egymásnak magyarázzák a feladványokat, hanem Sirit, Alexát vagy a Google Assistantet kell rávenni, hogy bizonyos szavakat kimondjanak. Akinek ez először sikerül – nyilván, a konkrét kifejezés kimondása nélkül – az nyert.
Bár a hasonló digitális asszisztensek ötlete remek, a kivitelezésen még van mit finomítani, mivel mostanság még bizony előfordul, hogy a felhasználó helyett kedvenc papagája ad le rendelést az online áruháznak, mint ahogy az is, hogy az Alexa kísérteties, ördögi nevetéssel sokkolja a tulajdonosait.
A koronavírus-járvány miatt most nem igazán tudunk a barátainkkal találkozni egy-egy vidám társasjáték-parti erejéig, ezért Lantz cége nekifogott egy ingyenes online változat kifejlesztésének, ami a Playheyrobot.com címen érhető el.
Az online változatot egymástól távol lévők is játszhatják, igaz, ilyenkor arra oda kell figyelni, hogy mindkét oldalon ugyanazt a digitális asszisztenst – leginkább a Google Assistantet, illetve az Alexát – kell futtatni, miközben valamilyen videokonferencia alkalmazáson keresztül összekapcsolódnak a játékosok.
A játék egyébként meglepően nehéz, mivel, ahogy Lantz a The Verge-nek nyilatkozva elárulta: „a digitális asszisztensek nem teljesítenek túl jól. Még amikor azt gondolod, hogy valami pofonegyszerű lesz, akkor is kiderül, hogy mekkora kihívás elérni, hogy kimondják a feladott szót.”
A játékhoz természetesen egy kis angoltudásra is szükség lesz, de talán így könnyebb lehet rávenni például a távoktatásban tanuló gyerekeket a gyakorlásra.
További játékok és programok a karantén idejére:
- Tanulj, tornázz, szórakozz ingyen! – Online programok karanténra kicsiktől a nagyokig
- Hogyan fáraszd ki a gyereket karanténban? Ez a játék segíthet
- Élő komolyzenei koncertek, 150 évnyi hazai újságarchívum, filmek, sorozatok – Szórakozás karantén idején