nlc.hu
Szabadidő
Bizarr dolog derült ki a polipok karjairól

Bizarr dolog derült ki a polipok karjairól

Egyszerre több testrész szerepét is képesek betölteni a nyúlványok.

A polipok tagadhatatlanul a világ egyik legbizarrabb, egyben legérdekesebb teremtményei. Több kutatás is bebizonyította, hogy hihetetlenül intelligensek és akár évek távlatából is képesek emlékezni egy-egy emberre. Emellett szinte már hab a tortán, hogy a legtöbb polip elképesztő átváltozóművész is egyben, ugyanis nem csak a színüket, de a testük felületének textúráját is tudják változtatni, hogy jobban beleolvadjanak a környezetükbe.

Most azonban új, eddig nem ismert dolgot fedeztek fel a lábasfejűekkel kapcsolatban. A Harvard kutatói ugyanis rájöttek, hogy a polipok csápjain található tapadókorongok nem csak arra szolgálnak, hogy az állatok megragadják a zsákmányt vagy megkapaszkodjanak például egy szikla falán – írja a New Scientist.

Furcsa dolgot fedeztek fel a polipokkal kapcsolatban

A polipok a világ legintelligensebb állatai közé tartoznak (Fotó: Getty Images)

A tapadókorongokban ugyanis olyan sejtek is találhatóak, amelyek a tapintással és az ízérzékeléssel összefüggő jelek feldolgozására alkalmasak. Vagyis, a polipok számára a csáp egyszerre tölti be a kezek, illetve a nyelv, neurológiai szempontból pedig kicsit az agy szerepét is.

A kutatás során Nicholas Bellono, a Harvard munkatársa és kollégái a kaliforniai kétfoltos polip (octopus bimaculoides) tapandókorongjait vizsgálták és rájöttek, hogy a korongokat alkotó sejtek egy része az érintésre, mások pedig a vízben található vegyi anyagok jelenlétére, tulajdonképpen azok ízére reagálnak. Magyarul, azáltal, hogy a polip megérint valamit a víz alatt, egyben meg is „nyalja” azt, hogy érzékelje, ehető vagy esetleg mérgező dologról van szó.

A polipok tapandókorongjai nem csak fogásra jók

Gyere csak közelebb, hadd kóstoljalak meg! (Fotó: Getty Images)

Bellono szerint ez kiválóan passzol a polipok életmódjához és vadászati módszereihez, az állatok ugyanis gyakran vakon vadásznak táplálék után, amikor a csápjaikkal sziklarepedésekbe és lyukakba nyúlnak be, az ott rejtőzködő zsákmány után kutatva. A polipok elektrofiziológiás vizsgálata azt is kimutatta, hogy a tapadókorongok – nem meglepő módon- a vízben oldódó vegyi anyagokra érzékenyek, ezen belül viszont hatékonyan felismerik a keserű ízeket, valamint az olyan anyagokat, amelyek nem oldódnak jól a vízben, mindkettő bizonyos zsákmányállatok által kibocsátott mérgező anyagokra jellemző.

A tapadókorongokkal való szaglás vagy ízlelés azért különleges, mert más állatoknál a szaglás – akár víz alatt, akár víz felett történik – első sorban a távolabbi azonosítást teszi lehetővé.

A polipoknak egyébként van a nyelvhez jobban hasonlító szerve. Ezt radulának hívják, fő feladata pedig a zsákmány – leginkább kagylók – feldarabolása vagy feltörése, ízeket azonban nem tud érzékelni. Bellono szerint ezért inkább a mi fogainkhoz hasonlítható.

Még több csodálatos állat az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top