nlc.hu
Szabadidő

A nyolcadik évad után búcsúzik a Nemszázas körzet.

Véget ér a két Golden Globe-díjjal jutalmazott Brooklyn Nine-Nine

A Nemszázas körzet a nyolcadik évad után búcsúzik a nézőktől.

A 2013-ban indult Brooklyn Nine Nine (Nemszázas körzet) nyolcadik évada várhatóan idén ősszel érkezik majd – írja a Telex. Az Andy Samberg és Andre Braugher főszereplésével forgatott rendőrös sorozat már másodszorra “kap kaszát”, ugyanis a Fox tévécsatorna, ahol a széria elindult, már 2018-ban, az ötödik évad után megszüntette volna. A rajongók – és a szereplők – kampánya azonban sikeres volt, nem egészen másfél nappal a Fox bejelentése után a készítők máris megállapodtak a konkurens NBC-vel a folytatásról. 

Most Dan Goor, a Brooklyn Nine Nine kitalálója adott ki közleményt, amelyben úgy fogalmazott, a stábbal egyetértésben az NBC is úgy döntött, hogy a nyolcadik évaddal elbúcsúznak a sorozattól. Goor szerint “nehéz döntés volt”, de “ez a legjobb módja a szereplők, a történet és a nézők megtisztelésének”. 

A lap információi szerint a nyolcadik évadban tíz epizódon keresztül követhetik a szereplők kalandjait a rajongók. A fiktív 99-es körzet rendőreiről szóló sorozat készítése a járványhelyzet miatt is húzódott, de az is hátráltatta a forgatást, hogy George Floyd tavaly májusi halála után négy teljes epizódot törölni kellett a forgatókönyvből. 

Nyolc évad után véget ér a Nemszázas körzet

A Brooklyn NIne Nine szereplőinek egy része (b-j.): Dirk Blocker, Joe Lo Truglio, Andy Samberg, Melissa Fumero, Terry Crews, Joel McKinnon Miller) a 2019-es Comic-Conon (Fotó: Getty Images)

A sorozatban szereplő Melissa Fumero Twitter-oldalán úgy fogalmazott, hálás érte, hogy a stáb lehetőséget kapott egy utolsó tiszteletkörre. 

Még több sorozat az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top