Az idei Oscar-gála más lesz, mint a többi.
A mozik zárva tartása számos Oscar-jelölt film magyarországi bemutatását megakadályozta, így sokaknak fogalma sincs, mi fán terem mondjuk A nomádok földje, a Minari vagy épp az Ígéretes fiatal nő. Bár több jelölt film (Mank, One Night in Miami…) is megtalálható a nagyobb streaming szolgáltatóknál, ők a hagyományos filmforgalmazókkal ellentétben nem költenek sokat hirdetésekre, így a díjesélyes filmjeik könnyen beleszürkülnek a hatalmas filmkönyvtárukba.
Ha valaki nem direkt ezeket kereste, könnyen elkerülhették a figyelmét. Az idei díjátadók erősen beeső nézettségén már meglátszott ez a nem túl szerencsés tendencia, és valószínűleg az Oscart sem kerülheti el, de nézzünk meg egy olyan kategóriát, aminek az összes filmjét meg lehet/lehetett már nézni Magyarországon. Ez pedig a legjobb dokumentumfilm, melynek öt jelöltjéből kettő (Több mint tábor: A fogyatékosok forradalma, Tanítóm, a polip) megleshető a Netflixen, egy fent van az HBO GO-n (Kollektíva), egy a Prime Video-n (Time) az utolsó (Kedves kém) pedig sokáig megnézhető volt a BIDF (Budapest International Documentary Festival) online választékában, péntektől vasárnapig pedig a Távmozi műsorán lehet megnézni. Egytől egyig k iváló filmek, így gyorsan elmondjuk, miért érdemes megnézned őket. A Kedves kémről már írtunk korábban, azt az ajánlónkat itt találod.
Film a történelmi küzdelemről
A film: Több mint tábor: A fogyatékosok forradalma
Ahol megtalálod: Netflix
A Kollektíva idén egyértelmű esélyesnek számít a dokumentumfilm kategóriában, lévén a legjobb idegen nyelvű filmek között is jelölték. Egyetlen film van a mezőnyben, ami komoly riválisnak számít – főképp annak köszönhetően, hogy amerikai és egy nagyon amerikai történetet mesél el – , ez pedig a borzalmas magyar címmel bíró Crip Camp. James Lebrecht és Nicole Newnham filmjének producere az Obama házaspár volt, és a XX. századi amerikai történelem egy nagyon fontos polgárjogi harcáról szól: hogyan vívták ki a fogyatékkal élők a jogaikat az amerikai társadalomban? Első blikkre a téma unalmas törileckének tűnhet, de szerencsére távol áll ettől. New York állam egyik erdejében működött a hetvenes években a Jened tábor, amit pár évig hippik üzemeltettek, és fogyatékkal élőket táboroztattak ott a nyáron. Ez akkoriban kuriózumszámba ment, rengeteg volt az érdeklődő, a fogyatékkal élők közül sokan pedig itt fedezhették fel, hogy valójában ők is egy közösség, és ha összefognak, akár fontos célokat is elérhetnek.
Több mint tábor: A fogyatékosok forradalma [sc_cts_position slug="roadblock020" clear="1"](Fotó: Netflix)
A Crip Camp első fele szól csak konkrétan a táborról és a szabad életről, amivel sok táborlakó ott találkozhatott életében először. A film második fele már azt mutatja be, hogy az egykori táborlakók később a nagyvilágban szétszóródva hogyan tartották tovább egymással a kapcsolatot, és mindez hogyan vezetett el odáig, hogy egy mozgalmat indítsanak, ami aztán évtizedes küzdelemmel kiharcolja, hogy a társadalom az ő jogaikat is elismerje, ne legyenek szegregált iskoláik, megvalósuljon az akadálymentesítés a középületekben és a tömegközlekedésben és kapjanak juttatásokat a segítőik. Bár a fő szál is érdekes, ezt azért egy Wikipédia szócikkből is meg lehet tudni. A Crip Camp legnagyobb érdeme inkább az, hogy bemutatja a mozgalom mögött meghúzódó embereket, és azt, ahogy egyetlen nyár megélt szabadsága mekkora szabadság- és tettvágyat indított el bennük. A film ragyogó miniportrék sorozata, a rendezők pedig elérik, hogy a szereplőket ne fogyatékkal élőkként lássuk (amit ők eleve utálnak), hanem megmutassa az igazi egyéniségüket, sőt még a szexualitásuk is fontos szerepet kapjon.
A Netflix a teljes filmet feltette YouTube-ra is, itt megnézheted:
A film, ami felpiszkálja az igazságérzetedet
A film: Kollektíva
Ahol megnézheted: HBO GO
Ritkán fordul elő, hogy egy film egészen pontosan elkapja, milyen az élet Európa ezen a részén, ahol élünk, de Alexander Nanau rendezőnek sikerül a bravúr. Bár a filmje Romániában játszódik, a bemutatott kormányválságot leszámítva simán el tudnánk képzelni Magyarországon vagy számos más közép-kelet európai országban is. Nanau kamerája a film első felében egy csapatnyi oknyomozó újságírót követnek, akik egy nagy visszhangot kapó ügyben kezdenek el nyomozni. Az érdekli őket, hogy a Kollektíva szórakozóhely megégett látogatók közül miért haltak meg sokkal többen utólag, a kórházi kezelés közben, mint a helyszínen a tűzben. Végül arra a megdöbbentő következtetésre jutnak, hogy a kórházakba szállított fertőtlenítőszerek gyárilag illegálisan hígítottak voltak, a kórházakban pedig tovább hígították őket, így gyakorlatilag alkalmatlanná váltak a bakteriális fertőzések megelőzésére, amiben aztán tucatnyi égési sérült belehalt.
Nanau filmje a legjobb krimiket megszégyenítően izgalmas, ráadásul sikerül olyan újságírót választania főszereplőül, aki maga is érdekes karakter, és ahogy sorra derülnek ki a dolgok a román egészségügy legmagasabb szintekig jelen lévő és mindent átható korrupcióról, úgy leszünk nézőként egyre idegesebbek. A Kollektíva úgy hat az igazságérzetünkre, mint egy dupla vodka – Red Bull kombó a józanságunkra: garantáltan síkideg leszel utána. Nanau kamerája azonban nem végig az újságírókat követi, egy ponton átvált az új, technokrata egészségügyi miniszterre, akinek anno alig több mint fél év jutott, hogy a következő választásokig valamit tenni tudjon a helyzet javításáért. A film ezen része szerencsére tartalmaz némi optimizmust: megmutatja, hogy rengeteg munkával a megfelelő emberek képesek lehetnek még egy velejéig korrupt rendszert is jobbá tenni. Ha hagyjuk nekik.
Költemény az idő múlásáról
Film: Time
Ahol megtalálod: Prime Video
A börtönből való szabadulásokról szóló filmek és dokumentumfilmek többsége olyanokról szól, akik ártatlanul kerülnek rács mögé. Rob és a felesége, Fox Rich azonban nem ilyen emberek. 1997-ben bankrablásra vetemedtek – fontos adalék: senki sem sérült meg közben – , a rendőrök pedig elfogták őket. Fox Rich vádalkut kötött, így valamivel több mint három év után szabadulhatott, míg a férjét hatvan év börtönre ítélték, ami a tett súlyának fényében igazságtalanul soknak tűnhet. Amint Fox Rich kiszabadult, elkezdte felépíteni a kinti életét, ahol egyedülálló, sokgyerekes anyaként nemcsak helyt állt, hanem kimondottan jól menő kereskedő lett, aki nemcsak el tudta tartani a családját, hanem a pénzét még drága ügyvédekre is fordította, akik azért küzdöttek, hogy a férjének, Robnak ne kelljen az egész életét a rács mögött töltenie.
Garrett Bradley dokumentumfilmje ugyan számos társadalmi problémát érint (az amerikai börtönrendszer problémáitól kezdve a rendszerszintű rasszizmusig), elsősorban mégsem ezekről szól. Még csak azt sem tudom mondani, hogy egy fantasztikus portré volna itt a lényeg, pedig a film főszereplője, Fox Rich egy igazán lenyűgöző figura. A film címe nem árul zsákbamacskát, ugyanis elsősorban az időről, illetve az idő múlásáról szól. Arról, hogyan lesznek a gyerekekből majdhogynem egyik pillanatról a másikra kamaszok, majd pedig fiatal felnőttek, akik egyetemre mennek. Arról, hogyan válunk fiatal és kissé naiv emberekből idős édesanyákká és édesapákká. Arról, hogy milyen az, amikor minden napunk azzal telik, hogy hívogatjuk a bíró irodáját, hogy végre válaszoljon: mikor dönt a férjünk fellebbezési kérelméről. Fox Rich mostani küzdelmeinek képei mosódnak össze a számos családi videóval, amit a nő a dokumentumfilmes rendelkezésére bocsátott, és a rendező a montázsaival és az időben oda-vissza ugrálásaival egy sajátos, költői filmnyelvet hoz létre, ami a kísérőzenével együtt már tényleg nem is annyira a dokumentumfilmekre, mint inkább a versekre vagy a zeneművekre emlékezteti a nézőt.
Polip haver
Film: Tanítóm, a polip
Ahol megtalálod: Netflix
Afrika déli csücskében Craig Foster egy kétszáz méternyi paradicsomot talált közel az Atlanti óceán partjához. A hínárok által a hullámzás hatásaitól nagyrészt elzárt édeni területen a tengeri élővilág bámulatos pompájában virágzott, a férfi pedig a merülései során itt figyelt fel a terület egyik lakójára, egy polipra. Egy véletlennek köszönhetően kiszúrta az odúját, így tudta, hová kell visszajárnia ahhoz, hogy találkozhasson a puhatestű állattal, ami a napi találkozások hatására egyre közelebb engedte magához a felszínről érkezett látogatót. Végül már annyira megbízott benne, hogy akár a karjára is rátekeredett, sőt a férfi mellkasára is rászállt engedvén, hogy megsimogassa őt. A Tanítóm, a polip egyszerű felépítésű film. Adottak a bámulatos és elképesztően színes tenger alatti felvételek Foster poliplátogatásairól és a tengermély csodálatos élővilágáról, amit a férfi narrációjával kísérve láthatunk, valamint odakint a parton vagy épp a házában is láthatjuk Fostert, aki ilyenkor a beszélő fejes doksikhoz passzoló módon bővebben elmagyarázza az élményeit az állattal. Az egyszerűség azonban itt szándékos és nagyon is érthető: a fókusz ugyanis ember és polip teljesen váratlan és egészen bámulatos barátságának kialakulásán van, amit a film nagyszerűen adagolva mutat be, némileg az olyan idegen lényes kapcsolatteremtési sci-fikre emlékeztetve a nézőt, mint a Harmadik típusú találkozások, az Érkezés vagy a Kedves ellenségem.
Csakhogy ez itt a valóság, nem pedig egy sci-fi író agyszüleménye. A tenger alatt élő polip a maga már-már felfoghatatlanul összetett mozgásával és testfelépítésével tényleg olyan hatást kelt bennünk, mintha egy idegen bolygó barátságos és okos szülötte volna. Sosem gondoltam volna, hogy egy polip egy kutya vagy egy macska intelligenciájával rendelkezik, pedig a film ezt számos ponton bizonyítja, amihez még hozzájön néhány ragyogóan kivitelezett akciójelenet (!) is, amikor a polipunk vadászik, vagy egy cápa épp őrá feni a fogát. Az év leghumanistább, léleksimogató filmélménye váratlanul éri az embert, és a film után egész másképp gondolsz majd a polipokra, mint korábban.
