A James Bondot játszó színészektől sosem tudtunk úgy igazán elbúcsúzni. Inkább az volt a jellemző, hogy amikor az utolsó 007-es filmjüket forgatták, még maguk se tudták biztosan, hogy az lesz az utolsó munkájuk James Bondként. Amikor Pierce Brosnan leforgatta a Halj meg máskort, még bőven úgy gondolta, hogy biztosan forgat még legalább egy Bond-mozit, Roger Moore pedig az 1985-ös utolsó Bond-filmje, a Halálvágta forgatásán jött csak rá, hogy már túl öreg ehhez a szerephez. Bond mögül hiányzott az, hogy az alkotói jó előre tervezzenek: ha úgy tűnt, hogy egy színészből kiszerettek a nézők, netán sose szerették meg igazán (lásd George Lazenby esetét), akkor a producerek simán lecserélték, és jöhetett a következő.
Bár korábban is voltak erre irányuló próbálkozások, Daniel Craig volt az első James Bond, akinek egy viszonylag szépen kidolgozott karakterív és történet jutott, ami nem kis szerepet játszott abban, hogy a nézők őt közelebb érzik magukhoz, mint a többi színészt. Ráadásul abba a szerencsés helyzetbe került, hogy neki jutottak a legegyenletesebb minőségű filmek is. Az öt filmjéből mindössze A Quantum csendje számít gyengébb darabnak, a Casino Royale és a Skyfall hatalmas közönségkedvencek, a Spectre pedig hozta a kötelezőt, és bár még korai ezt megítélni, egyelőre úgy fest, hogy a Nincs idő meghalni is el fogja nyerni a rajongók szívét, miután a kritikusokét már sikerült. Egy ilyen Bondnak kijárt egy rendes búcsú és egy igazi lezárás, és azzal a jó hírrel szolgálhatok, hogy ezt megadták neki. Bár a Nincs idő meghalni ízig-vérig James Bond-film, mégis tombolnak benne az érzelmek, és elsősorban ez az, ami kiemeli nemcsak a korábbi Bond-mozik, hanem más szuperügynökös filmek sorából is.
A 007-es kontra koronavírus
Az új Bond moziban minden megvan ahhoz, hogy az év legnagyobb filmeseménye legyen. Grandiózus alkotás, bőven ad alkalmat és témát ahhoz, hogy az emberek beszéljenek, beszélni akarjanak róla, ráadásul a Bosszúállók: Végjáték is bizonyította, hogy ha a nézők hosszú éveken át követték egy karakter sorsát, akkor örömmel állnak be a sorba a mozipénztárnál, hogy még egyszer, utoljára láthassák kedvencüket/kedvenceiket.
Ez így tiszta sor lenne a sikerhez, csakhogy a Nincs idő meghalnit egy még ma is tartó pandémia idején mutatják be, méghozzá úgy, hogy sok országban csak védettségi igazolvánnyal lehet mozizni, netán maszkot kell viselni a mozizáshoz és ki kell hagyni egy-egy helyet a nézők között, márpedig ilyen körülmények közepette még a legnagyobb filmeknek is nehéz nézettségi rekordokat döntögetniük. Sok – főképp az angolok gondolkodnak így – mozitulajdonos szerint ez a film lehet az, ami végre kimozdítja azokat a nézőket is az otthoni fotelből, akik a mozik újranyitása óta még egyszer sem mentek vissza, márpedig az ő visszahódításuk létfontosságú, mert ha újra rákapnak az élményre, és biztonságban érzik magukat a moziteremben ülve, akkor később is vissza fognak térni. Ezért is volt fontos, hogy másfélévnyi halogatás után végre tényleg a mozikba küldjék Daniel Craig búcsúját, mert ez lehet az a film, amit idén látni kell, méghozzá egy óriási moziteremben ülve. Nem kis feladat hárul tehát a Daniel Craig alakította James Bondra: nemcsak el kell búcsúznia és le kell zárnia egy történetfolyamot, hanem a mozizás élményét is vissza kellene hoznia az emberek életébe. A filmet látva azt kell mondanom, hogy amennyiben neki nem sikerül, akkor nem tudom, hogy kinek sikerülhet.
Hagyománytisztelet és megújulás
Kezdjük azzal, hogy a Nincs idő meghalni hosszú, közel háromórás film, és ez ugyan érződik rajta, mégsem tudtam haragudni emiatt. A történetét kissé túlbonyolították, futunk benne néhány fölösleges kört, viszont tény, hogy az érzelmi ívét szépen felépítették, ehhez pedig szükség volt a kelleténél valamivel hosszabb játékidőre. Már a nyitány sem tipikusan Bond-filmes: inkább éreztem egy home invasion thrillerbe illőnek, azonban a későbbi fejlemények szerencsére megindokolták, miért volt rá szükség. A film nemcsak a nyitány során, hanem később is több ponton eltér a szokásos Bond-formulától: mind a közepén, mind a végén van egy olyan fordulat, amit első blikkre egyáltalán nem mondanál Bond-filmbe illőnek, és nyugodtan kimondható, hogy Bonddal még soha, egyik érában sem történtek hasonlók. Eközben azonban Cary Joji Fukunaga rendező (a True Detective első évadának alkotója) nagyon is hagyománytisztelő, számos ponton tiszteleg a klasszikus James Bond-filmek előtt. Daniel Craig egy jelenetben Sean Conneryt megidézően fordul be a pisztolyával egy folyosón, a bárban vodka-martinit kér felrázva, nem keverve, a főgonosz rejtekhelye pedig olyan monumentális és elborult, hogy egyértelműen a régi Bond-gonoszok agyament búvóhelyeire emlékeztet, és még Judi Dench M-je is feltűnik egy festményen a falon lógva, hogy csak a legjellemzőbbeket említsem.
Daniel Craig és Ana de Armas az új James Bond filmben (Fotó: Profimedia)
A Nincs idő meghalniban csodás arányérzékkel vegyül a hagyománytisztelet és az újító szándék. Ez utóbbi azon is meglátszik, hogy – valószínűleg a Fleabages Phoebe Waller-Bridge közreműködésének köszönhetően – szuper női karaktereket sikerült írni hozzá. Csodás a Bond trónkövetelőjeként megismert Lashana Lynch is, aki szakmai vetélkedést folytat Jamesszel, de még nála is jobb a kubai CIA-s ügynököt, Palomát alakító Ana de Armas. A színésznő a film egyetlen szekvenciájában van csak jelen, de valósággal beragyogja a vásznat: hozzá köthetők a film legszórakoztatóbb, legkönnyedebb és legviccesebb pillanatai. Borzasztóan sajnáltam, hogy csak nagyon rövid ideig látható a filmben, és csak reménykedni tudok abban, hogy valamilyen formában ezt a karaktert egyszer még visszahozzák valahogy.
A rajongó megmondja
Nemrég interjút közöltünk Magyarország legnagyobb 007-es rajongójával, Neményi Gergellyel, ezért kíváncsiak voltunk, ő mit gondol az új James Bond-filmről, a Nincs idő meghalniról:
Nem a Daniel Craig-éra legjobbja, de mindenképpen maradandó emlékeket hagyott maga után. A látványos és kifejezetten kreatív akciójelenetek mellett kellő idő jut arra, hogy a Skyfall és a Spectre után tovább boncolgassuk Bond lelki sebeit. A legkitartóbb, legérzelmesebb, de egyértelműen legemberibb Bondot kaptuk, akivel már nem csak gyerekfejjel, de felnőttként is teljes mértékben együtt tudok élni és érezni. A 2 óra 43 perces játékidő nem ront az összképen, a sztori végig leköti az embert, ráadásul a sorozat rajongói minden nyitott kérdésre választ kapnak. A Nincs idő meghalni újabb példa arra, hogy Daniel Craig volt az eddigi legjobb Bond. Ahhoz képest, hogy 2006-ban mennyire vegyes kritikák érték a színészt, 15 év után elképesztő nehéz lesz tőle elbúcsúzni. Utolsó Bond-filmje az első Bond-film, amin sírni fogsz.
Rami Malek és az akciójelenetek
Aki nem annyira az érzelmekért, hanem az akciójelenetekért menne moziba, az sem fog csalódni. Ugyan nincs benne annyira emlékezetes akció, mint mondjuk a Casino Royale parkour üldözése az építkezésen, de ettől még bőven van mit szájtátva bámulni. A materai motoros száguldás pompásan néz ki, az autós üldözés a dzsipekkel a terepen szintén klassz, a kubai lövöldözés könnyedsége a Roger Moore-éra legjobb pillanatait idézi, a film végi nagy leszámolás a főgenya, Safin rejtekhelyén pedig kellően nyers és a Bourne-filmek akcióit juttatta eszembe.
Rami Malek (Fotó: Profimedia)
A stáb megfordult a szokásos London mellett Olaszországban, Norvégiában, Skóciában, Kubában, sőt még Jamaicán is, így ha már elég nehéz utazni a járvány közepette, legalább a 007-essel bejárhatjuk a világot. Érződik, hogy a Nincs idő meghalni egy minden ízében nagy film, és a nagyságához egyedül a főgonosz nem tud felérni. A Bohém rapszódiából és a Mr. Robotból ismert Rami Malek nyitójelenete ugyan még működik, de később már nem tud több lenni egy világpusztító tervekkel rendelkező átlagos Bond-gonosznál, ami csak azért kár, mert Craig búcsúfilmjébe illett volna egy olyan emlékezetes gonosztevővel szembeállítani őt, mint amilyen Le Chiffre volt a Casino Royale-ban vagy Silva a Skyfallban. Részben azonban érthető a haloványabb gonosz, ugyanis a Nincs idő meghalni elsősorban a hősére fókuszál. Ez egyértelműen Daniel Craig filmje, aki még komplexebb érzelmi utat jár be, mint amit a Casino Royale-ban és a Skyfallban láthattunk tőle. A színész rendesen feladta a leckét, nehéz dolga lesz annak, aki egyszer majd átveszi tőle a stafétát.
