„Sötét és viharos éjszaka volt” – ezzel a drámai erejű megállapítással kezdődik az angol Edward Bulwer-Lytton 1830-ban megjelent regénye, a Paul Clifford. A szerző mifelénk egyáltalán nem ismert, és hazájában – illetve az egész angolszász világban – is elsősorban csak a fentebb már idézett mondat miatt szokás számon tartani: ugyanis az irodalmilag művelt közvélemény szerint ez minden idők legpocsékabb, legnevetségesebb, legdilettánsabb stb. regényindítása (egyébként maga a mondat egy pontosvessző után még hosszasan folytatódik, de azt a részt már senki sem idézi). Szóval szegény Edward már mindjárt az első oldalon hatalmas öngólt lőtt, és még hasra is esett a saját lábában. A sötét és viharos éjszaka, ami tulajdonképpen már abban a pillanatban elhasznált klisének tűnt, amikor megszületett, azóta is folyamatosan jobb-rosszabb viccek tárgya; jellemző, hogy az írói babérokra törő Snoopy is mindig így kezdte történeteit Charles M. Schulz képregényeiben.
A legendásan elbaltázott nyitómondat még egy írói versenyt ihletett: a kaliforniai San Jose Egyetem 1982 óta minden évben megrendezi Bulwer-Lytton Fiction Contestet, az irodalmi vandalizmus e szép, önfeledt ünnepét, amelynek keretében a résztvevőknek minél rosszabb, értelmezhetetlenebb és nyakatekertebb kezdőmondatokkal kell előállniuk. Tavaly például ez a remekmű nyert:
„Ledér napfelkelte hivalkodott a püffedt tenger fölött, kapzsi aranyujjaival széthasította az éjszaka obszidián fűzőjét, és kitárta sötét keblét a hajnal kacér pillantásának.”
Érdemes amúgy rákattintani a rendezvénysorozat honlapjára is, ahol szépen ki vannak gyűjtve a korábbi nagydíjas pályaművek és az egyéb kategóriagyőztes alkotások: ennyi kontrollálatlanul burjánzó mondatszörnyet úgyis ritkán lát egy helyen az ember. Szinte sajnáljuk, hogy csak így önmagukban állnak, és nem tartozik hozzájuk egy komplett regény. Pár kedvencünket afféle kedvcsinálóként le is fordítottuk (vagyis megpróbáltuk többé-kevésbé tisztességesen lefordítani, de mivel a legtöbb gyakorlatilag értelmetlen, ez nem egyszerű feladat)
„Az űrflotta parancsnoka, Brad Brad csendben ült egy lassan szétoszló füstfelhőben, és ugyanolyan siralmasan ráncolta a homlokát, mint mindig, amióta 13 hüvelykkel ezelőtt véletlenül elpusztította azt a tüneményt, amelyet úgy ismerünk: idő.”
„Abban a pillanatban, ahogy megpillantotta a fürdőszoba padlóján elterülő meztelen milliomosnő élettelen testét, Leary nyomozó tudta, hogy öngyilkosságot követett el, mégpedig oly módon, hogy megragadta a biztonsági záras palack kupakját, lenyomta, és miközben hüvelykujját erősen az üveghez nyomva tartotta, épp azon a helyen, ahová a nyíl mutatott, elkezdte csavarni, egészen kattanásig, ami lehetővé tette számára, hogy eltávolítsa a kupakot, és lenyelje az üveg teljes tartalmát, így vetve véget az életének.”
„Ace, vigyázz a fejedre!* – sziszegte Wanda sürgetően, de valahogy mégis kihívóan, telt, vörös és érzéki ajkain keresztül, ám a férfi képtelen volt rá, hiszen senki nem lát többet a saját fejéből, mint az orrának és az orcájának egy részét, vagy ha tényleg nagyon igyekszik, akkor az ajkát, de azért értékelte a figyelmeztetését.” (*Watch your head = vigyázz a fejedre, szó szerint nézd a fejed)
„A nő nem igazán az én zsánerem volt: egy kemény külsejű, de tehetségtelen riporter a helyi újságtól, amit csak macskaalomtálnak használtunk, de mikor a negyedik hatalmi ág harmadosztályú képviselőjeként kinyitott öt újabb adag skót whiskyt, a hatodik érzékem azt súgta, hogy a hetedik mennyország olyan közel van, mint egy nyolcad hang Beethoven Kilencedik szimfóniájában, úgyhogy idegesen, akár egy tizedikes gimnazista*, aki tizenegy órán keresztül készült a fizikavizsgájára, és belefulladt a magolásba, sóvárgó karjaimba húztam őt, és miközben a Sohanapján 12-én című sláger dallamit dúdoltam, végre egymáséi lettünk péntek 13-án.”(*Tenth-grader = másodikos gimnazista)
„A teve váratlanul elpusztult a második napon, így Selena csak durcásan füstölgött magában, rágcsálván egyébként rendszerint tökéletesen rendben tartott körmeit —nem először, mióta útnak indultak -, és azon merengett némi rosszindulattal, hogy vajon ez is csak az afféle apróbb kényelmetlenségek sorozatába fog-e beleilleszkedni, mint a többi utazása Basillel.”
„Ricardo és Felicity viszonyának első hónapjában minden lopott randevú alkalmával csókkal üdvözölték egymást: hosszan tartó, mohó csókkal, mialatt Ricardo úgy nyalogatta és szívta Felicity száját, mintha a nő egy biciklivázra rögzített óriási kulacs lenne, ő pedig a világ legszomjasabb futóegere.”
„Mikor a döglött jávorszarvas felbukkant a vízen, a kiéhezett legénység heves örömujjongásba kezdett – ez azt jelenti, hogy közel a szárazföld! -, de Walgrove kapitány, akinek a tisztítókúrával felérő hosszú éhezés miatt tekintete mindig komor volt, gondolatai pedig tiszták, kiadta a végzetes parancsot, miszerint tartsák az eredeti útvonalat, és várják meg a következő döglött szarvast.”
„Bart Lasiter nyomozó az irodájában ült, és elmélyülten vizsgálta a szoba egyetlen kis ablakán beszűrődő fényt, amely éppen a szuper burritóját világította meg, amikor az ajtóban megjelent egy nő, akinek a teste azt üzente, hogy jó ideig ez lesz az utolsó burritód, az arca egyértelmű bizonyíték volt arra, hogy léteznek angyalok, és egyetlen pillantásával rá tudott venni, hogy megásd a saját sírodat, utána pedig még a lapátot is tisztára nyald.”
„Az október végi délután mélabúsan gyülekező homályában, az ég köpetétől csúszós, repedezett térkövek mentén Stanley Ruddlethorp fáradtan vánszorgott fel a dombra a temetőből, ahol felesége, nővére, testvére és három gyermeke nyugodott, és kényszeredetten nyitotta ki omladozó házának ajtaját, legnagyobb szerencséjére mit sem sejtve a közelgő katasztrófáról, amely hamarosan tönkreteszi az életét.”