A nyugat-grúziai Imereti régióban, Chiatura város közelében, egy festői folyóvölgyben emelkedik a mintegy 40 méter magas és nagyjából 150 négyzetméter alapterületű Katskhi szikla.
A helyiek Életoszlopként és az Igaz Kereszt szimbólumaként is emlegetik a sziklát, amelyet legendák is öveznek. Egészen 1944-ig még a kutatók sem mászták meg, később egy kora középkori kolostor, illetve remetelak romjait tárták fel a tetején. 1993-ban aztán Maxim Qavtaradze ortodox szerzetes úgy döntött, a szikla tetejére költözik.
Az első két évben egy leselejtezett hűtőszekrényben húzta meg magát, majd a helyi vallási közösség egy kis házikót húzott neki számára odafenn, mely a mai napig az otthona. 2005-től a Grúziai Nemzeti Kulturális Örökségvédelmi Ügynökség támogatásával restaurálták a középkori romokat is.
Qavtaradze nem élt mindig vallásos életet. Fiatalon ivott, kábítószerezett és kereskedett is a drogokkal, majd börtönbe került. Ekkor döbbent rá, hogy itt az ideje változtatni az életmódján, és végül megtért. „Régen, amikor a környék dombjain ittam a barátimmal, felnéztem erre a helyre, ahol a föld találkozott az éggel. Tudtuk, hogy a szerzetesek korábban is laktak ott fent, és nagy tiszteletet éreztem irántuk” – idézte fel egy nyilatkozatában.
A 68 éves szerzetes imádsággal és olvasással tölti napjai nagy részét, mint mondja, így készül az Istennel való találkozásra. A szikla lábánál időközben kolostor létesült, ahol szerzetesi közösség él, illetve olyan férfiaknak nyújtanak támogatást, akiknek problémáik adódtak az életben, ennek feltétele azonban, hogy részt vesznek a napi 7 órán át tartó imában és a házimunkában is segédkeznek.
Korábban a látogatók maguk is felkapaszkodhattak a szikla tetejére, egy ideje azonban erre már nincs lehetőség. Ehelyett hetente két alkalommal Qavtaradze jön le hozzájuk. Ilyenkor velük imádkozik és tanácsokat, útmutatást is ad azoknak, akik igénylik ezt.
Amikor az elszigeteltségről kérdezték, a szerzetes úgy fogalmazott: „Szükségem van a csendre. Itt fent a csendben érezheted Isten jelenlétét.”