A filmes világ (pontosabban a hollywoodi filmes világ) legismertebb, és valamiért a mai napig óriási presztízzsel bíró díját hivatalosan úgy hívják, hogy Academy Award, de a nem hivatalos vagy félhivatalos Oscar-díj, esetleg simán csak Oscar(s) elnevezés azért jóval elterjedtebb. Eredetileg egyébként csak magát a trófeát, vagyis az aranyszínű, Art Deco-stílusú szobrocskát becézték így, nem az egész cirkuszt, de hogy ez pontosan honnan is jött, az nem teljesen egyértelmű. Bette Davis színésznő szerint ő nevezte el valamikor 1931-ben, első férje, a zenész Harmon Oscar Nelson után (aki másról nem is nagyon híres), mások viszont Margaret Herricket, a Filmakadémia egykori titkárát tartják a valódi keresztanyának, akit állítólag saját, Oscar nevű nagybátyjára emlékeztette a karddal pózoló, kopasz férfialak, és ezért kezdte a szobrocskát Oscarként emlegetni, mellesleg ugyancsak 1931 körül. Érdekesség, hogy az első nyertes, aki köszönőbeszédében Oscarnak hívta a díjat, maga Walt Disney volt, mégpedig 1934-ben, öt évvel a legelső gála után.
Az Oscar-díjátadókat – főleg az utóbbi években – mindig viharos szakmai, társadalmi és egyéb viták kísérik: miért mindig a középszerű, tét nélküli filmeket halmozzák el díjakkal? miért jelölnek ilyen kevés női rendezőt? miért lejt ilyen látványosan a pálya a fehér férfiszínészek felé? és egyáltalán: tényleg szükséges ez az egész?
Akad azonban egy kérdés, amely talán még a fentieknél is érdekesebb, ám mégsem igazán szokott előkerülni a díjhoz kapcsolódó diskurzusban. Nevezetesen:
Hol maradnak az Oscar keresztnevű (esetleg vezetéknevű) művészek az Oscar-díjkiosztókról?
Nem viccelünk, a helyzet egészen tragikus és érthetetlen: ha minden igaz, 1954 óta – azaz 68 éve! – még csak nem is jelöltek Oscarokat az Oscar-díjra: akkor egy Oscar Brodney nevű író volt esélyes a szobrocskára a The Glenn Miller Story forgatókönyvéért, de végül természetesen nem ő kapta. Ráadásul korábban sem nagyon tolongtak az Oscarok az Oscar-gálán: az osztrák születésű, de számos német, angol és amerikai produkcióban feltűnő – főként amúgy kommunista kémeket alakító – Oscar Homolkát 1948-ban, az I Remember Mama című filmben nyújtott teljesítményéért jelölték a legjobb mellékszereplő kategóriában (ebben mellesleg a Dallas Ellie Ewingjaként ismert Barbara Bel Geddes partnere volt), az angol Oscar Millardot meg 1951-ben a Frogmen forgatókönyvéért, de egyikük sem nyert. Illetve 1929-ben Oscar Lagerstromot, a Raffles című film hangrendezőjét ugyan kiemelte az Akadémia, de akkoriban ebben a kategóriában még nem osztottak Oscar-díjat, szóval nem számít.
(A teljes képhez azért hozzátartozik, hogy 1965-ben a Ship of Fools c.filmben játszó Oskar Werner nevű színész is a jelöltek között volt mint legjobb mellékszereplő, viszont ő sem nyert, Óscar, Osgur, Oscarsson, netán Oszkár nevű emberek pedig a díjkiosztó közelébe sem jutottak soha)
A nagy kivétel, vagyis a filmtörténelem egyetlen Oscar-díjas Oscarja így máig a dalszövegíró Oscar Hammerstein II, aki Richard Rodgers zeneszerzővel párban Amerika legnépszerűbb musicaleit (Oklahoma!, Anna és a király, A muzsika hangja stb.) gyártotta a negyvenes-ötvenes években, és a Tonytól a Pulitzeren át a Grammy-ig minden fontosabb díjat bezsebelt. Oscart összesen kétszer kapott a legjobb betétdalért: először 1941-ben a Lady Be Goodban felcsendülő The Last Time I Saw Parisért, másodszor meg 1945-ben, a State Fair slágeréért, a It Might As Well Be Springért. Ezeken kívül még háromszor jelölték, ’38-ban, ’46-ban és ’51-ben, de azokról gálákról üres kézzel tért haza.
Kapcsolódó cikkeink:
- A Dűne nyerte a legtöbbet, a CODA a fődíjas, de erre az Oscarra Will Smith botránya miatt fog emlékezni a világ
- Botrány az Oscaron: Will Smith felment a színpadra, hogy a felesége megsértéséért pofozkodjon
- Leopárdmintás aranyszobor és eleven ruhafogas a vörös szőnyegen – A 2022-es Oscar-gála leg-leg-leg ruhái