Minden lány életében eljön az a kardinális pillanat, amikor egy bölcsebb, tapasztaltabb rokona leülteti a tévé elé, és megnézeti vele a Dirty Dancinget. Velem ez úgy 12 éves korom körül történt meg (innen is csókoltatom érte a keresztanyámat), és igazi megvilágosodásként éltem meg az élményt. Kezdetben egyáltalán nem értettem az egész felhajtást körülötte (a DVD-t a keresztanyám egy barátnője hozta át, és már előre örült, hogy újabb rajongó csatlakozik a Patrick Swayze fan clubhoz – én meg csak a szemem forgattam), aztán a következő pillanatban már azon kaptam magam, hogy együtt próbálunk megtanulni mambózni a tévé előtt, egy életre megjegyzem, hogy egy dinnyével be lehet jutni a legjobb bulikba is, és a hotelekben dolgozó táncosoknál nincsenek vonzóbb pasik. Úgyhogy azóta minden évben megnézem, hogyan is jutunk el odáig, hogy „Babyt senki sem ültetheti a sarokba”.
Fotó: RTL Sajtóklub
De persze nemcsak a Dirty Dancing ilyen meghatározó a régi filmek közül. A mai napig az au pair karrierem csúcsának tartom, hogy megmutattam a Grease-t a rám bízott 9 éves kislánynak, akivel utána együtt énekeltük a dalokat – mostanra pedig valószínűleg nemcsak a „hand jive”-ot tanulta meg, hanem azt is, hogy az amerikai tinifilmek rosszfiúinak valójában helyén van a szívük. Ez a szabály természetesen a ’90-es évek tini romkomjaiban ért el a csúcsra: Danny Zuko sétált, hogy Heath Ledger a 10 dolog, amit utálok bennedben szökellhessen az iskola lépcsőin a Can’t Take My Eyes off You-t énekelve.
Ám a rózsaszín ködös tanulságok mellett sokkal parább formulái is vannak a retró tinifilmeknek. A Péntek 13-sorozat arra figyelmeztet – hogy TóCsa kollégámat idézzem –, „ha erdei ifjúsági táborban szexelsz, másnapra garantáltan megmurdálsz”. Neményi Marci pedig az iskolai bullyinggal kapcsolatban osztotta meg a megfigyeléseit. Arra az abszolút helyes következtetésre jutott, hogy csak akkor történhet valódi bullying, ha azt „az iskola dzsekijébe öltözött, gonosz arcú fiúk” teszik, mégpedig úgy, hogy „elgáncsolnak, bezárnak egy szekrénybe, majd megfenyegetnek, hogy megvernek, ha bárkinek beszélsz, semmilyen más formája nem létezhet”. Kun Gabinak pedig egész egyszerűen azt üzenték elsősorban a ’90-es évekbeli sztorik, hogy „a gimnázium pokol, a főiskolán történik minden jó, ekkor van esélyed a nagy szerelemre, utána pedig szar a felnőtt élet”. Ezzel nem is lehet vitatkozni.
Gyakorlati jótanácsok Hollywoodtól
Ezek a régi mozik a maguk kliséivel egy olyan tudatos médiafogyasztásra neveltek, amiben Hollywood már nem tud minket átverni – vagy meglepni. Pontosan tudjuk például, hogy „minden valamirevaló akciófilmbe kell egy indokolatlan, pucér férfi segg”, a rosszfiúk általában oroszok vagy németek, de ők is angolul beszélnek egymást közt, és ha a világot fenyegetik, valójában New Yorkot rombolják le, bár néha a párizsi Eiffel-torony is belefér.
Ezen kívül viszont a ’80-as,’90-es évek filmjei gyakran konkrét életvezetési tanácsadóként is funkcionálnak. Így például Haranghy Orsit a Mary Poppins emlékezteti arra, hogy „minden rossz után jön a jó, minden napunkban ott van a varázslat, ha képesek vagyunk meglátni, és mindig van ok táncolni és énekelni”. Az éneklés és táncolás mindent megold-tanácsa a Footlose-ban és a Micsoda nő!-ben is előkerül – bár utóbbiban Vivian egy jó habos forró fürdővel spékeli meg a műfajt. De a Julia Roberts–Richard Gere romkomból az is bebizonyosodik, hogy tök oké hibázni (még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy a csigát a fancy étterem pincérének kell elkapnia).
Fotó: Profimedia
Kivéve mondjuk akkor, ha ez a hiba a repülőgépen halevést (Airplane!) vagy a Kolumbiába bőrönddel utazást jelenti (A smaragd románca) – erre Farkas Cinti kolléganőnk hívta fel a figyelmet, kiemelve, hogy egy bőröndöt általában elég nehéz cipelni a dzsungelben. Ahogy egyébként arra is, hogy érdemes csekkolni a kipufogót, ha nem indul a kocsid, mert sanszos, hogy – a Beverly Hills-i zsaru után szabadon – valaki beledugott egy banánt. Debreceni Andi pedig a Szörnyecskék óta egyetlen aranyszabály szerint éli az életét: „bármennyire is cukin néz, ne adj éjfél után enni a mogwainak enni, mert bajok lesznek”.
A Flashdance-ben aztán konkrét tutorialt kapunk arról, hogyan is kell levenni a melltartót a póló alól. A Dolgozó lány további divattippekkel szolgál: eszerint elég, ha csak a munkahelyeden veszed fel a csinos, magas sarkú cipődet, munkába menet nyugodtan húzz fel sportcipőt. És őszintén szólva, hallgatnunk kéne Melanie Griffith-ékre. A Terminátor pedig olyan valószínűtlenül jó randizási tanáccsal lát el, amit Ignácz-Sári Verus kolléganőmnek köszönhetően mostantól én is mindig alkalmazni fogok: „mikor készen vagy a készülődéssel, bele kell nézni a tükörbe és azt mondani: »Kár ez egy halandó férfiba«”.
Fotó: Profimedia
Örökérvényű mondások
Ahogy Verus példája is mutatja, a ’80-as, ’90-es évek produkciói számtalan olyan szállóigét termeltek, amiket azóta is emlegetünk. TóCsa például gyakran átmegy Roger Murtaugh-ba, és kibukik belőle egy „Öreg vagyok én már ehhez”, míg az én szókincsembe Halálos fegyver negyedik részéből „Az sült lizs, maga ploli!”-mondása írta be magát, ami már csak azért furcsa, mert amúgy nem szeretem a kínai kaját. Gabi a Ford Farlaine kalandjai „Eszem-faszom megáll” felkiáltását alkalmazza előszeretettel, ami gyakorlatilag minden szituban érvényes lehet. Kicsit specifikusabb esetekre való a Sylvester Stallone-féle Oscar kiváló kifogása, amit akkor érdemes használni, ha tudtál valamit, csak nem sejtetted. Az ennél vészesebb helyzetekre A legényanya „túltoltuk, Béláim” (egyébként nem pontosan idézett) kiborulása remek alternatíva lehet.
Fotó: RTL Sajtóklub
Aztán ott vannak azok a megszólalások, amik ismételten csak az örökérvényű jótanács-kategóriát erősítik. Így például nem hülyeség hallgatni Yoda mesterre, miszerint „Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld!”, ahogy a filmtörténelem leginspirálóbb tanárára is („Ó, kapitány! Kapitányom!”), aki azt javasolja a diákjainak a Holt költők társaságában: „Carpe diem, éljetek a mának, fiúk!”. Talán nem mindenkire lesz érvényes Tyler Durden szentírása – a titkos klubot üzemeltetők most mondjuk különösen figyeljenek –, de azért mindenkit emlékeztetnénk, hogy „a klub első szabálya: senkinek egy szót se a klubról!”.
A Sztárom a párom óta tudjuk, hogy ha össze akarunk jönni életünk szerelmével, akkor elég, ha csak besétálunk a munkahelyére, és annyit mondunk: „Csak egy lány vagyok, aki itt áll egy fiú előtt, és arra kéri, szeresse őt”. (Ez általában akkor működik, ha lány mondja fiúnak, miután jól összetörte előbb annak a szívét.) Hasznos mondat, ha repülővel mész nyaralni az „Utak?! Ahova megyünk, ott nincs szükség utakra!”, amit lehetőleg a Vissza a jövőbe Dokijának őrült tekintetével adj elő, ha viszont hajón találod magad, ne felejtsd el az égbe kiáltani, hogy te vagy a világ ura à la Leonardo Dicaprio.
Fotó: Profimedia
Végezetül pedig, egy ilyen listából kihagyhatatlan a ’80-as évek klasszikusa, a Macskafogó. Úgyhogy íme a film egyik legjobb párbeszéde, ami időről időre minden magyar háztartásban elhangzik:
– Mehet, Safranek. És üdvözlöm a kedves feleségét.
– Köszönöm uram, de már egy éve önnel él.
