nlc.hu
Szabadidő
Temetésre sem veszel fel villantós ruhát!

Elszabadult a mellháború a kertévében, már a korhatár sem akadály

Sorra jönnek a villantós „balesetek” a kereskedelmi televíziók hétvégi élő show-műsoraiban. Miközben a nők sokszor aligruhákban ülnek/állnak a kamerák elé, addig érdekes módon herevillantásnak még sosem lehettünk szemtanúi, vagyis a stylistok láthatóan csak a női zsűritagok/fellépők szexualitásának kidomborításában érdekeltek.

Villantás és villantás között is vannak különbségek. Egyrészt léteznek szándékos villantások, amikor a híresség eleve azzal a szándékkal veszi fel a ruhát, hogy a szokásosnál többet mutasson meg a testéből, tudatosan bevállalva azt is, hogy akár a tervezettnél több is napvilágot lásson. Másrészt ott vannak a ruhabalesetek, amikor a ruhák egy-egy ponton nem tartanak úgy, ahogy tartaniuk kellene, és a viselőjük szándékával ellentétben az elengedés pillanatában olyan dolgok is előkerüljenek a testből, amiknek takarásban kellene maradniuk. A kettő között látszólag nagy a különbség, valójában azonban mégsem olyan óriási. Egyrészt a legtöbbször nem megállapítható, hogy a ruhabaleset valóban baleset volt-e, vagy inkább szándékos figyelemfelkeltési akcióba botlott a szemünk, másrészt mindkét esetben mégiscsak olyan ruha viselését vállalta fel az illető, ami így vagy úgy, de komoly kockázatot rejtett magában: egy nagyobb légáramlattól vagy egy rossz mozdulattól hirtelen kamerák kereszttüzébe kerülhet valami, aminek elvileg egy főműsoridős, teljes családok figyelmére igényt tartó szórakoztató műsorban nem kellene látszania. Innentől pedig maga a rendszer lesz felelős azért, hogy ez megtörténhet.

Eközben a pasik…

Mostanában épp Tóth Andi Sztárban sztáros ruháin botránkozhatunk meg hétvégenként, de ne tegyünk úgy, mintha ez nem egy régi trend része volna. Tavaly Gabriela Spanic villantásától volt hangos a közvélemény, de Köllő Babett-től kezdve Herczeg Erikán át egészen Tóth Gabiig hosszasan sorolható azok névsora, akik nem bíztak sokat a fantáziánkra, amikor valamelyik tehetségkutatóban a kamerák elé álltak. Lassan már ott tartunk, hogy inkább az számít feltűnőnek, ha egy női zsűritag visszafogott ruhában ül be zsűrizni.

Eközben pasitársaiknak eszük ágában sincs mondjuk kockahasat villantani, de olyat se nagyon láttunk még, hogy valamelyiküknek kilógott a heréje egy ráerőltetett túl rövid nadrágból, sőt még azzal is adósak nekünk a műsorok stylistjai, hogy olyan szűk nacit adjanak valamelyik pasira, amiben nyilvánvalóan kidomborodik az alatta rejlő csomag.

Lékai-Kiss Ramóna és Tóth Andi

Lékai-Kiss Ramóna és Tóth Andi a Sztárban sztárban (Fotó: TV2)

Persze erre a felvetésre lehet azt mondani, hogy „a nők ezt nem tartanák szexinek”, ami talán Kökény Attila esetében (bocs, Attila, semmi személyes) talán igaz is, de abban már nem lennék annyira biztos, hogy Marics Peti fiatal rajongói ne látnának legalább annyira szívesen többet a kedvencükből, mint a Tóth Andi-fanok Andiból. Ezzel még véletlenül sem azt akarom mondani, hogy a jövő héttől Marics Peti is minden adásban villantson valamit, inkább azt, hogy az lenne korrekt, ha ezt senki sem tenné. Nem akarom játszani a prűdet, 2023-at írunk, nem dől össze a világ, ha egy gyerek lát egy mellbimbót a tévében, de azért jobb, ha nem lát. Ne legyen egy minden korosztály számára készülő műsor üzenete az, hogy csak az a nő lehet igazán csinos, aki a lehető legtöbbet mutatja meg magából.

Herczeg Erika

Herczeg Erika az X-Faktorban (Fotó: RTL Magyarország)

Inkább ez, mint a szürkezóna

Naiv lenne azt hinni, hogy 2023-ban egy éneklős show-műsor csak a produkciókról meg az énekteljesítményről szól, legalább ennyire fontos, hogy olyan történetekkel is szolgáljon, amiről beszélni lehet, és ennek az egyik legolcsóbb eszköze a szexualitás bevetése. Bár az interneten bármikor két kattintásnyira vagyunk egy könyvtárnyi hardcore pornóvideótól, az ismert emberek teste és öltözködése továbbra is az egyik kedvenc témánk, és ha nőről van szó, akkor az öltözködése alapján örömmel skatulyázzuk be őt, és néha tényleg elég egy-egy merészebb ruhadarab ahhoz, hogy valaki évekre a ribanc kategóriába kerüljön sok ember fejében. Ugyanakkor az emberi érdeklődés meglehetősen furcsa természetű: nemcsak azok iránt érdeklődünk, akiket tisztelünk/szeretünk, hanem azok iránt is, akiket gyűlölünk/megvetünk, így végső soron egy híresség számára az igazi kockázatot csak az jelenti, ha a szürkezónába kerül, és semmilyen érzelmet/reakciót nem vált ki belőlünk. A merész öltözködés és a villantás automatikusan figyelmet generál, ráadásul hiába szerez ezzel egy celeb sok kritikust magának, legalább eléri, hogy foglalkozzanak vele és nagyobb figyelem irányuljon rá.

Persze ki vagyok én középkorú, heteroszexuális férfiként, hogy megmondjam egy fiatal celebnőnek, hogyan öltözködjön vagy fejezze ki a szexualitását? Bármikor elismerem, hogy a dögös, adott esetben villantós ruháknak is megvan a maga helye: egy erotikus fotózás, egy erotikus töltetű, dögös dal klipje vagy egy díjátadó gála vörös szőnyege például ideális terepet jelentenek, de ahogy valószínűleg sem temetésre, sem templomba nem ilyen ruhát vennének fel (jó esetben), úgy talán egy családok érdeklődésére számot tartó műsort sem kellene villantásparádéra használni. Nem ettől jön el az apokalipszis, és nem ezzel taszítjuk erkölcsi fertőbe a fiataljainkat sem, de talán egy hangyányit jobb hely lenne a világ, ha legalább ebben odafigyelnek arra a stylistok és sztárok arra, hogy épp kik nézik őket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top