nlc.hu
Szabadidő
Márciusi Netflix ajánló

Rajongók, figyelem: filmek és sorozatok várva várt folytatását hozza el a Netflix márciusban

Amilyen sok újdonság érkezik a Netflix márciusi kínálatába, annál több régi, nagy kedvencünk kapja meg végre a folytatását.

Amíg a március nem szedi össze magát, és el nem jön a jó idő, addig „kénytelenek” vagyunk továbbra is a takaró alatt netflixezni – de szerencsére a streamingszolgáltató megkönnyíti a helyzetet. Sőt, amíg nem érkezik el a kirándulóidő, igyekeztek annyi, már meglévő kedvenced folytatását bezsúfolni a márciusba (potenciális új favoritok társaságában), amennyit csak lehet. Lássuk, mik ezek!

Shadow and Bone

Jelenet az Árnyék és csont második évadából (Fotó: Lukács Dávid/Netflix)

Régi ismerősök

A hősszerelmes szociopata, Joe Goldberg az előző hónapban debütált negyedik évad első felében egy kicsit parkolópályára tette a nagy Ő keresését, hogy nyomozósdit játsszon Londonban – az ötödik epizód végére pedig le is leplezte a gyanúsítottját. Kérdés, hogy a március 9-étől nézhető második ötös adagban mit kezd Joe ezzel az információval, folytatja-e a zaklatását az ő saját stalkere, és vajon tudnak-e még meglepetést okozni a You alkotói. Mert hát valljuk be, a negyedik évad első felvonása egészen kiszámíthatóra sikerült, így a befejezéstől legalább akkora csavarokat várunk, mint ahogy azt a többi szezonzáró részeknél megszokhattuk.

Talán még Joe legújabb dobásainál is jobban várjuk a nálunk forgatott Shadow & Bone – Árnyék és csont második évadát (és nem csak azért, mert újra láthatjuk Ben Barnest). A Leigh Bardugo Grisaverzum-regényeiből készült sorozat első évadában Alina Starkov élete fenekestül felfordult – most pedig szökésben van. Ráadásul nem más üldözi, mint Kirigan tábornok, aki elszántabb és félelmetesebb, mint valaha (valaki elmondaná, miért állnak ilyen jól Ben Barnesnak a gonosz szerepek?), ezért Alinának nemcsak az erejét kell növelnie, de szövetségesekre is szüksége lesz. Eközben Ketterdamban a varjak saját küldetése folyik: felsejlik előttük egy halálos rablás lehetősége, ami szembeállítja őket a legendás napidézővel. Izgalmasan hangzik? Március 16-ától darálhatod is a következő 8 epizódot (mi meg leszakadunk most már a Ben Barnes-témáról…)!

Nem mondjuk, hogy a Riverdale hetedik évada az, amire szükségünk van, de az tény, hogy ez az, amit megérdemlünk. Már nem azért, mert egy ilyen istencsapásánál nincs méltóbb büntetés, amit a romlott társadalmunkra mérhet a sors (bár nem biztos, hogy ez nem játszik közre), hiszen nincs esély rá, hogy ezúttal bármivel is kevésbé agyament őrület fogadja a nézőket. Hanem mert – és el sem hisszük, hogy végre ezt mondhatjuk –, ez lesz a sorozat fináléja, ezzel pedig nemcsak a közönség, hanem a színészek is felszabadulnak abból a hét évados béklyóból, amivel a Riverdale sújtotta őket. Ha már a harmadik évadnál feladtad, azért, ha pedig a végletekig kitartottál (te hős!), akkor azért kapcsolódj be a március 30-ától hetente érkező részekbe. Ahogy a Riverdale, úgy a Vágyak/Valóság második évada sem a magasművészetet képviseli, bár ezúttal mondjuk egy pillanatig sem lepődtünk meg azon, hogy a március 2-a óta darálható újabb adag erotika rögtön a Netflix top 10-es listájának első helyén landolt. Mi mondjuk nem lelkesedtünk érte, kritikánkat róla ide kattintva olvashatod el.

Amire viszont szükségünk is volt (még ha netán nem is tudtunk róla), az Idris Elba nyomozójának visszatérése. John Luthert a BBC öt évados – kisebb-nagyobb kihagyásokkal sugárzott – sorozatában ismerhettük meg: az öntörvényű, viharvert nyomozó a munkásosztály válasza James Bondra – és bármennyire is próbálkoztak lerántani Daniel Craig 007-esét a porba, a kémfilmek patyolattiszták maradtak Luther ügyeihez képest. A trailer alapján most ezt fogja megfejelni a március 10-én film formában érkező folytatás, a Luther: A lemenő nap. Ebben a kegyvesztett nyomozóval a börtönben találkozunk újra, azonban még itt is utol éri a börtönön túl ügyködő pszichopata (Andy Serkis), így Luther nem tehet mást, mint hogy megesküszik, hogy elkapja a Londont rettegésben tartó sorozatgyilkost. Aminek az első lépése a szökés lesz. A második, hogy Idris újra belebújik Luther ikonikus kabátjába.

Egy kicsit kevésbé véres krimire vágysz? A Jennifer AnistonAdam Sandler páros nevével fémjelzett Gyagyás gyilkosságnak is jön a második része, mégpedig március 31-én. Miután a vígjáték első felvonásában Nick és Audrey Spitz egy gyilkossági ügy kellős közepére keveredtek, és rájöttek, hogy amúgy elég jól megy nekik a detektívmunka, főállású nyomozóirodát nyitottak. Azóta eltelt négy év, de a házaspár nem mert nyaralni menni, hiszen emlékszünk, mi történt az előző vakációjukkor…Most azonban mégis igent mondanak egy kiruccanásra, méghozzá Párizsba, ahová a baj ezúttal is követi őket.

Újonc versenyzők

Természetesen nem ítéljük el a Vágyak/Valóság rajongóit, hiszen néha igenis kell egy kis romantikus eszképizmus (és az sem árt, ha ez némi szexiséggel társul). Erre ráérzett a Netflix is, és rögtön három, ezt a vonalat képviselő filmmel is készült márciusra. A Vágyak/Valóság tematikáját – a házasságból kikopott szenvedélyt egykori exével pótló nő – követi a Ma éjjel velem alszol lengyel produkciója (március 1-jén került a platformra). A németek inkább már azt boncolgatják, mi történik, ha gondolsz egyet, és kilépsz a boldogtalan házasságodból. A március 8-án bemutatott Messzeséggel az újrakezdést és önkeresést is tematizálják a romantikus háttér előtt. Ehhez képest a spanyolok a mágikus realizmus irányából közelítették meg az ügyet: a Szerelem első csókra (aminek premierje március 3-án volt) főszereplője, Javier egyetlen csókkal képes a jövőbe látni. Emiatt pontosan tudja, kicsoda élete szerelme – egy gond van, hogy ő most épp a legjobb barátjával jár.

A Netflix mostanában sokat próbálkozik a kémsztorikkal – és bár nem mindegyik talál be, talán a március 23-ától látható Éjjeli ügynöknek még érdemes esélyt adnod. A 10 részes sorozat Matthew Quirk regényének adaptációja, melyben egy alacsony rangú FBI ügynök olyan veszélyes és komoly ügybe keveredik, ami a Fehér Ház alagsorából indul, az összeesküvés csápjai pedig egészen az Ovális irodáig nyúlnak.

Vígjátéksorozat is kerül a streamingszolgáltató kínálatába márciusban (egészen konkrétan 30-án), méghozzá Rob Lowe-val a főszerepben. Ez pedig az Instabil, melyben a színész a különc, öntelt Ellist alakítja, akinek vállalata és érzelmi állapota az összeomlás szélén áll, ahonnan csak a szöges ellentéte, a fia (John Owen Lowe) húzhatja vissza. Az apa-fia komédiát konkrétan apa és fia kreálta, így a szériában megismerheted Lowe-ék dinamikáját, humorát, na meg azt is, mennyire tudnak együttműködni egymással a kamerák előtt és mögött.

A januárban érkező premierek teljes listáját itt böngészheted át:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top